31/03/2026
A tudati szennyeződések (kilesa) sorozatunk negyedik része következik:
Önteltség (māna)
A buddhista pszichológiában az önteltség az egyik mentális szennyeződés (kilésa), amely az énhez való ragaszkodásból fakad.
A māna nem pusztán arroganciát jelent, hanem minden olyan mentális összehasonlítást, amelyben az ember önmagát másokhoz méri.
Ez három formában jelenhet meg: „jobb vagyok", „rosszabb vagyok" vagy „ugyanolyan vagyok".
A lényeg tehát nem a pozitív vagy negatív értékelés, hanem maga az én-központú viszonyítás. Az elme ilyenkor identitást épít a tulajdonságokból, teljesítményekből vagy szerepekből. A māna ezért szorosan kapcsolódik az „én" elképzelt stabilitásához. Amikor az ember így gondolkodik, a tapasztalatot folyamatosan az önkép szűrőjén keresztül értelmezi. Ez erősíti az elkülönültség érzését és fenntartja a szenvedést.
Mit lehet kezdeni vele meditációban?
Az elme értékeli a saját gyakorlását, például jobb vagy rosszabb meditálónak látja magát másoknál.
Az első lépés az, hogy ezt a folyamatot mentális jelenségként felismerjük, nem pedig igaz állításként fogadjuk el. Fontos látni, hogy az összehasonlító gondolat egyszerűen felbukkan az elmében, majd el is múlik. A gyakorló ilyenkor visszatérhet a közvetlen tapasztalathoz, például a légzéshez vagy a testérzetekhez.
Hasznos megfigyelni azt is, hogy az önteltség gondolatai hogyan kapcsolódnak az énérzéshez. Amikor a jelenséget mulandó folyamatként látjuk, az azonosulás fokozatosan gyengül. Így a meditációban az önteltség nem akadály marad, hanem a belátás egyik tárgyává válik.
