Biocom A BIOCOM csapat tagjává válni lehetöséget jelent a környezettudatos és az egézségünket v? 2013. Akinek ez már nem megy, ritkán javul az állapota. Apropó, orvos.

szeptember 23.

73 év környékén sokak szerint az is öröm, ha az ember le tud hajolni, s be tudja kötni a cipőjét. Talán Farkas István is így járt volna. Hozzátéve még, hogy súlyosbodott a cukorbetegsége, ízületi fájdalmai voltak, és 160 alá gyógyszerrel sem ment évtizedek óta a vérnyomása… Így járt volna – ha nincs a lánya. Farkas Ágnes azonban már meggyőződött gyermeke (szívének) látványos javulása során a Biocom termékeinek erejéről, a cég hiteleségéről, s édesapja kezébe adta a Reg-Enort. Persze, miután ő is kipróbálta…
Döntés: mit döntünk be? A fiatal édesanyának saját magát egyszerűbb volt meggyőznie, mint a kialakult szokásrendszerrel, életmóddal rendelkező „öreget”. Farkas István mégis a kezébe vette a termékes palackot, s ezzel párhuzamosan letette a többit. Megértette: csak az egyébként követhető étrend szigorú betartása vezethet a célhoz.
Ízület van, gond egyre kevesebb
Erőt adhatott neki az, hogy 2-3 hét elteltével pozitív változást tapasztalt. Újra tudta hajlítani a lábait! S miközben folyamatosan enyhült az őt rendszeresen kínzó fájdalom, három hónap elteltével már be tudott lépni a kádba. Ma már a zokniját is egyedül húzza… Mielőtt a fiatalok elmosolyognák magukat: ez óriási javulás egy jelentősen meszesedett, merev test esetében! Jó vérnyomás – hat évtized után
Egy gyermekkortól létező problémája is megoldódni látszik. A családi emlékezet szerint nagyjából hatvan éve küzd magas vérnyomással István bácsi, akinek gyógyszerekkel sikerült csupán 160 alá húzni a felső értéket. Ezzel szemben most, a Reg-Enor kúra hatására átlagban 120-130-as értéket produkál – orvosság nélkül! Mikor már 100/70-nél tartott a vérnyomás, óvatosan rákérdeztek: elhagyható végre a kemikália? A fehér köpeny mögül meglepő(?) válasz érkezett: szedje csak tovább! Így aztán Farkasék nem minden tanácsot fogadnak meg azóta…

Amikor még felállni is nehéz volt a székből...
Mínusz 30 kiló – mellesleg
De hogy ne csak kritikai felhangot érezzenek a hivatás gyakorlói kapcsán, azt még az egyik terapeuta is elismerte, hogy Farkas úr letagadhatna a korából legalább 20 évet – most már. Mivel nem mellesleg 30 kilót fogyott is az eltelt fél esztendő során… Így azon sem fognak csodálkozni, hogy sokkal energikusabbnak érzi magát. A kilók pedig még véletlenül sem indulnak visszafelé! Cukor-eső
Ez már önmagában is komoly fegyvertény lenne, ám az egyik legrettegettebb ellenséggel szemben is sikerrel vette fel a harcot a Reg-Enor és a hozzá kapcsolódó életmód segítségével. A cukorszintje csak gyógyszerrel volt 8 és 9 közé belőhető, most (ugyan még a bogyókkal együtt, de) rendszeresen 5 és 6 közötti értéket produkál! Vérkép: egyre több jó érték
Mindezek után talán nem véletlen, hogy a vérképe is jelentősen javult. Tavaly év végén még 16 helyen éktelenkedett csillag, májusban pedig (pár hónapnyi kúrát követően) csupán tíznél jelzett problémát a labor, abból is hét esetében minimális volt csak az elérés. Borítékolható: év végén kellemes meglepetésben lesz része, amikor az újabb vérvétel után elemzésre megy…

S amikor már az unokát is leelőzi...

Ufókkal előre
A leánya pedig a karrierlétrán megy egyre feljebb. Noha nem voltak ilyen tervei, de a termékek, s ezáltal a cég fényesen bizonyítottak a Szeged környékén élő, a Molnár-ágban (most már) dolgozó fiatal anya számára. Mint mondja: az életmódváltozás lehetőségét és mikéntjét szeretné minél több embernek megmutatni, megtanítani. Most már ő is látja, érzékeli, hogy ugyan sokan szeretnének egészséges(ebb)en, boldogan élni, de csak nagyon kevesen tesznek érte. Róla egyre többen azt mondják a háta mögött: mintha „átmosták volna az agyát”, vagy „elvitték volna az ufók”… Ő ezen persze csak mosolyog a rengeteg kiváló családi tapasztalat birtokában. Jellemző, hogy az eltelt közel kilenc hónapban mindössze egyetlen orvos kérdezte meg, hogy mi mindennek köszönhető a javulás e sok területen – beleértve a gyermeke fejlődését is? Ez az egy kíváncsi és nyitott ember azonban már legalább tervezte a jelenlétét vendégként a szegedi termékfogyasztók és hálózatépítők számára szervezett Alga-napon…J
——————————————————————————————————–
A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

29/08/2019

Étterem | Wekerle étterem és espresso | Budapest - A változatos és nemzetközi konyha iránt rajongók megtalálják vendéglőnkben azt, amire vágynak. A Wekerle étterem és espresso étterem sokoldalú és pazar fogásokat kínál, amelyek a kellemes légkörben még pazarebbek. Kiváló é...

Cím

Pest
Budapest
1173

Telefonszám

06204659698

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Biocom új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram