28/11/2017
Sziasztok Kedveseim!
A teremben az órák gőzerővel zajlnak jobbnál jobb helyettesítő tanárokkal, velem januárban találkozhattok újra, addig távollétem erősen igazolt ❤️🌺👶🏻
Múlt héten hétfőn reggel 9-kor még online órám lett volna. De hajnal 2-kor arra ébredtem, hogy nagyon fáj a hasam. Úgy, ahogyan eddig még sosem. De elmúlt egy pillanat alatt, visszaaludtam, így homályos érzésként illant tovább ez az élmény. A következő fájás, amire ébredtem, a telefonom órája szerint 20 perccel később érkezett. Erősebb volt, hosszabb ideig tartott. A szerelmem mellettem békésen aludt, az utcán üvöltött a novemberi szél. Vajon ezek jóslófájások? Ez még nem lehet a Nap, hiszen addig van még pont egy hét, nekem még rengeteg a teendőm, mielőtt megérkezik a kincsünk. Viszont Artúr is ébren van, ficánkol, máshogy, mint ahogy érezni szoktam. Irány a fürdőkád, pihentető melegvizes fürdő, utána lehet még tovább aludni.. De nem múlnak a fájások. 5 percenként jönnek. Fürdés után is, kanapén pihenés után is és még az autóban is, útban a kórház felé.
Hajnal f5-re értünk be és még akkor is biztos voltam abban, hogy vaklárma lesz, amikor már a szülőszobában feküdtem, a kórházi hálóingben és a ctg folyamatos fájásokat mutatott. Reggel 6 körül tudatosodott bennem, hogy nemsokára a karjaimban tarthatom a kisfiam.
Egyedül maradtam egy időre, így volt időm gondolkodni. Várandósságom kezdete óta császármetszésre készültem, mélyen fekvő méhlepény miatt, amit utána az előbújó lágyéksérvem be is biztosított. De nem szerettem volna programozott császárt, szerettem volna, ha vajúdhatok. Így kerestem és szerencsére találtam is orvost, aki ebben partnerem tud lenni.
Kismamaként elképesztő fegyelemmel tudtam működni. 38 éves leszek, várandósságom 19. hetében állapítottuk meg a nőgyógyászommal - aki sebész is -, hogy teljesen szétnyílt a hasizmom, a hosszú ideje szunnyadó lágyéksérvem is előjött és a lepénynek nagyon rossz a fekvése, így ezek miatt is muszáj volt így működnöm. Arról pedig itt nem is teszek említést, milyen belső út vezetett végre idáig, hogy ezt a csodát magam is átélhessem.
Aki ismer, találkozott velem, ismeri a szenvedélyem is, mennyire szeretem a munkám, a tanítást, az életet, az ízek illatát, az illatok színét, a színek hangját. Nem sanyargattam magam sosem, csak mindent úgy és akkor csináltam, ahogy a tanításom alapján jónak gondoltam.
8,5 kg-ot híztam, úgy, hogy 3 óránként ettem. A lágyéksérvem és a szétnyílt hasizmom miatt nagyon szigorú edzésprogramon voltam. LoveYourBelly szempontok alapján szinte a leghátrányosabb csoportba tartoztam. De aktív voltam végig, annyira, hogy a kórházi szobámból még az utolsó hétfői online órámat is meg akartam tartani, mert hogy néz az ki, hogy lemondom az órám. De lemondtam, elfolyt a magzatvizem, pontban 9 órakkor. Innen egy ólomkatona tempójában gyorsultak fel az események, a fájások, néha összeszorított fogakkal, néha mélyeket sóhajtva teltek az órák és déli 12 óra lett, mire műtőbe kerültem. Ekkor már 3 ujjnyira nyitva is voltam és Artúr már bőven úton volt kifelé. Így 10 óra vajúdás után a császár sem egy varázspálcás felmentés volt. De nem maradt rossz élmény szerencsére. És amikor a kezembe adták a gyönyörű kisfiam, aki szebb volt a legszebbnél is, a maga 53 centijével és 3410 grammjával, minden fájdalom elmúlt és elkezdődött valami egészen új. Egy új élet és a mi új szövetségünk.
Egy hét telt el azóta. A lelkem nyugodt és kiegyensúlyozott és a testem is gyorsan változik. Nagyon szerettem a kismamaságot. Nagyon szerettem a pocakom. A vége felé még erős gyászélményem volt, hogy mennyire fog hiányozni ez a gombóc. Fájt, húzódott, viszketett, kifordult a köldököm, tényleg volt minden, de akkor is, imádtam.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy kitegyem-e ezt a képet, amely tegnap készült, egy héttel a kisfiam születése után. De döntöttem és megosztom veletek. És nem azért, mert úgy gondolom, hogy ez a normális, hogy így kell kinézni a szülés után egy héttel. Nem kell. Nekem viszont ez a szakmám és nagyon komoly erőfeszítések és nagyon sok munka van emögött a kép mögött.
És most magam előtt és előttetek is vizsgáztam, abból, hogy lényegében ilyen hátrányokkal is ki lehet hozni a helyzethez képest a legjobbat. Hogy lehet készülni és felkészülni a testet érő változásokra. És akár az első, akár a sokadik baba után, akár huszonévesen, akár már a negyvenhez közelítve, kezünkben lehet bizonyos helyzeteknek a tudatos irányítása. Van, amié természetesen nem. Van, amit nem tudunk befolyásolni. De van, ami igenis a mi döntéseink következménye. Amit tudunk befolyásolni, azt nevezzük ebben a helyzetben prevenciónak, amit pedig nem tudunk befolyásolni, ami lesz, ahogy lesz, azt pedig majd rehabilitációnak.
Ezt tanítottam eddig is és ezt fogom ezután is, még nagyobb elszántsággal, rengeteg saját tapasztalással bővítve és kiegészítve. Hogy hogyan szolgálnak minket az apró tetteink, hogyan hálálja meg szervezetünk és egészségünk a törődést és a gondoskodó szeretetet, amit egyszerre teszünk meg magunkért és a szívünk alatt hordott gyermekeinkért. Illetve hogyan kezeljük a szülés után testünk azon változásait, amelyek zavarják a harmonikus működésünket.
Ebben igyekszem segíteni én, a LoveYourBelly módszer és annak teljes oktatói csapata is.
Egy szó, mint száz, Isten hozott, édes kisfiam, eddig is és ezután is minden perc maga a csoda, amit miattad és veled élhetek át, szívemből kívánom, "legyen tiéd örökre az egész"! ❤️
A fotókat, amelyek készültek a várandósságom alatt és után, illetve Artúr születése napján, külön köszönöm BabaKukk Születésfotó Adriennek, aki segített képeken is felejthetetlenné tenni a felejthetetlen pillanatokat!
