04/03/2026
Kedves Gyógyító Pillanatok követők.
Hosszú szünet után újra indul az oldal. Új tartalmakkal készülök. De azért a "szokásos Beás" stílus marad.
Célom, hogy emberileg, szakmailag és a lelki dinamikákat tekintve olyan jelenségekre, történésekre hívjam fel a figyelmet, amelyek a mindennapokban, az önismereti tartalomgyártók posztjaiban, videóiban, a közbeszédben általánosan jelen vannak, és bár nagyon károsak, mégis pozitív színben tűnnek fel.
Az önismereti, pszichológiai mainstraim tartalmakban fő csapásirány lett a
"minden milyen csodálatos, fantasztikus, elképesztő, mély" élményeket éltünk át" vagy a "milyen nagyon hálás vagyok blablabla.
Ezzel nem lenne baj, ha igaz lenne.
De gondoljuk csak át, mennyire életszerű az, hogy mindig minden milyen csodálatos?
Ez olyan, mintha egy házasságról azt reklámoznánk, hogy minden nap esküvő és nászéjszaka.
Mennyire egészséges üzenet az az útkeresőknek, a szenvedőknek és enyhülést keresőknek, hogy az önismereti gyógyulás az, hogy "érezd az érzéseidet", hogy mindig "nagyot kell menni", "mélyre menni", "úúú milyen katarzisokat átélni"... Semennyire.
Ha ezt a narratívát áthelyezzük más kontextusba, például a tudatmódosítók világába, akkor ez egy dealer (kabítószerrel kereskedő személy) marketingszövege:
Itt az új anyag. Nagyon állat. Nagyot üt. Mekkorát mész majd vele (trip). Elég egy pakk.
A 3in1 instant és gyors gyógyulást, magát korszerűnek nevező technikák egyszerűen ugyanezen az elven működnek, mint a dizájner drogok. Csak olyan szemléletmódot és hiedelemrendszert adnak át rejtve, ahol a tartós erőfeszítés nélküli gyors gyógyulás illúziója maga a szer.
Ki ne akarna gyorsan, minél kevesebb kínlódással, hamar a vágyott állapotba kerülni?
Ez a tudatmódosítók lényege: az életed ugyanolyan, csak már nem érzed, vagy nem érdekel, mert hat a szer.
És ezzel az a baj, hogy egy-egy ilyen programra, előadásra problématudattal mész be, és észrevétlenül, egy mások által mesterségesen manipulált optikával, egyfajta tudati érzéstelenítéssel jössz ki, és azt hiszed a probléma megoldva.
Vegyük például a kokain tünetképét. Egódrognak is hívják.
Ha a fejedbe veszed, hogy úszó leszel, és tizenöt évig minden hajnalban kelsz, edzeni jársz, lesérülsz stb és utána megnyered pl a világbajnokságot, és ott állsz a dobogón: azt érzed tiéd a világ, megcsinaltad! És igazad van. Ez a feljogosítottság és megérkezés érzés megerdemelt, hiszen rengeteg erőfeszítés és frusztrációtűrés van mögötte.
Na. Ha felszívsz egy kis kokaint, ugyanezt fogod érezni 20 perc múlva, mint a versenyző a dobogón, csak megküzdés, teljesitmény nélkül. Ez az erőfeszítés nélküli feljogosítottság nárcisztikus mámora, ami egy olyan érzelmi állapot, amire könnyű rákapni.
Segítő és kliens oldalról is:
Az önismereti szakmában dolgozni vágyók pár napos/hetes/alkalmas képzés után ott állnak a segíteni akarás dobogóján és gyógyulást ígérnek. Ez egy nagyon jutalmazó szerep. Persze, hogy sokan ezt választják: sérült identitással, sebzett múlttal, azok háttérbe szorításával a segítés dicsfényében lehet fürdőzni.
A kliensek pedig örülnek, hogy elkerülik a hosszabb időt, elköteleződést és kényelmetlenséget igénylő mély terápiás folyamatot. És elhiszik, hogy "megússzák", és 1-2 alkalom, nap alatt kipipálják sorsproblémáikat, tüneteiket. És ellovagolhatnak a naplementébe az azonnali döntés-elmozdulás délibábját kergetve.
A tünetek maradnak, de már nem érdekes. Hiszen minden milyen csodálatos.
Nemsokára megjelenő Tünetbe zárt sorsok című könyvemben külön fejezet szól a mai terápiás piacról és azok szereplőiről.
