22/03/2020
Kedves Betegeink, kedves Vásárlóink!
Az elmúlt két hét minden elképzelést felülmúló megterhelést hozott számunkra. Több százan tértek be hozzánk nap, mint nap, hogy rendszeresen szedett gyógyszereiket és a járvánnyal szembeni védekezéshez szükséges eszközöket beszerezzék.
Szeretnénk megköszönni, hogy türelemmel és megértéssel fogadták a kialakult helyzetet és sokan Önök közül bátorítottak bennünket még akkor is, amikor már mi magunk is úgy éreztük, hogy elfogyott minden energiánk. Ez nagyon értékes számunkra!
Minden nap komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy beszerezzük az Önök ellátásához szükséges gyógyszereket és egyéb eszközöket, számos szállítóval állunk kapcsolatban, akikkel óráról órára egyeztetünk, hogy készleteinket feltölthessük. Sajnos sok esetben ez mégsem sikerül.
Szeretnénk elnézést kérni mindazoktól, akiknek esetleg mindezek ellenére csalódást okoztunk. Minden munkatársunk azon dolgozik, hogy ebben a kiélezett és mindnyájunk számára ismeretlen helyzetben megnyugtató megoldást találjunk a felmerülő problémákra.
Ahogy erről Önöket már tájékoztattuk, gyógyszertárunk nyitvatartása a veszélyhelyzetre való tekintettel megváltozott. Hangsúlyozzuk, hogy a változás átmeneti jellegű!
A veszélyhelyzetnek még korán sincs vége, ezért hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy néhány, új szabályra felhívjam a figyelmüket.
- Ha lázas, köhög, esetleg hányásos-hasmenéses tüneteket észlel magán, kérjük, ne jöjjön be a patikába, kérjen telefonon háziorvosától tanácsot, és kizárólag olyan ismerőse jöjjön gyógyszereiért, aki nem érintkezett Önnel
- Kérjük, hogy felkészülten érkezzenek a patikába! A térből való gyógyszerkiváltás esetén legyen önöknél a beteg TAJ kártyája és az Önök személyazonosító igazolványa, és legyenek tisztában azzal, hogy a térben lévő receptek közül melyikre van szüksége a betegnek.
- A felírási igazolások közül kérjük, csak azokat adják át az expediáló kollégának, amit szeretnének kiváltani.
- A vény nélkül vásárolható készítményekről készítsenek listát.
Mindezekre azért van szükség, hogy a lehető legrövidebb időre csökkentsük a személyes kontaktust.
Egészségügyi dolgozók vagyunk, de egyben emberek, családanyák.
Az az önként vállalt feladatunk, hogy vigyázzunk Önökre, de ehhez az is szükséges, hogy Önök is vigyázzanak ránk!
Köszönettel:
Az Újpalota patika dolgozói