27/07/2025
“Gyakran mondják, hogy az állatok nem éreznek úgy, mint mi – de mi már láttuk, hogy ez nem igaz. Ők is gyászolnak. Ők is vigasztalnak. Ők is ismerik a veszteséget. És azt is tudják, hogyan lehet gyógyítani.”
Tegnap este nehéz volt. Az egyik anyajuh megellett, de a báránya halva született. Mindent megpróbáltunk, de hiába. Amikor elvittük a kicsit, az anya egész éjjel sírt, járkált fel-alá, és hívta azt a babát, aki sosem fog válaszolni.
Ma reggel valami váratlan történt.
Egy másik juh, aki múlt héten ikreket ellett, mintha megérezte volna a fájdalmat a levegőben. Habozás nélkül felajánlotta az egyik bárányát a gyászoló anyának. Nem volt harc. Nem volt zavar. Csak csendes, ösztönös együttérzés. Mintha azt mondaná: „Itt, vidd ezt a szeretetdarabot. Nem kell egyedül lenned.”
Most kint, a mezőn, mindkettejük mellett ott áll egy bárány. Két anya. Két baba. A szeretet újra kiegyensúlyozódott egy olyan világban, amely néha összetöri a szívünket.
Gyakran mondják, hogy az állatok nem éreznek úgy, mint mi – de mi már láttuk, hogy ez nem igaz. Ők is gyászolnak. Ők is vigasztalnak. Ők is ismerik a veszteséget. És azt is tudják, hogyan lehet gyógyítani.
Nem is vagyunk olyan különbözőek.
