14/03/2026
Az oktatási rendszer gyorsan reagál arra, aki feltűnő. De mi történik azokkal a gyerekekkel, akik csendben szenvednek? - anonimizált eset következik a praxisomból. 👇
Az oktatási rendszerben sokszor az a gyermek válik „problémává”, aki feltűnő.
Aki zavarja az órát, nehezebb tőle tanítani, vagy több energiát igényel a pedagógustól. Ők gyakran gyorsabban kapnak segítséget – egyszerűen azért, mert a környezet motivált abban, hogy változás történjen.
Nemrég azonban egy egészen más helyzettel találkoztam.
Egy harmadik osztályos kislány érkezett hozzám, jó messziről. Amikor megérkeztek, a váróban kuporgott a széken, összehúzódva. Az arcát sem láttam.
Próbáltam kapcsolatot teremteni vele.
Szinte teljesen üres volt a rendelő, gyönyörűen sütött a nap, minden adott lett volna egy nyugodt beszélgetéshez és egy vizsgálathoz. De nem lehetett kimozdítani ebből az állapotból.
Leültem mellé. Plüssöket ültettem oda. Báboztam neki. Vittem gumicukrot. Hagytam teret a döntésnek. Kedvesen próbálkoztam újra és újra.
Nem sikerült.
Később kiderült, hogy a mindennapjai is hasonlóan telnek. Már az iskola felé menet sírni kezd. Az osztályba gyakran csak fizikai erővel lehet berángatni, és az első két-három órát csendben végigsírja.
- Nagyon jó tanuló.
- Nem zavar senkit.
- Elvan a maga kis világában.
Csodás tanítónénije van, aki kedvesen és türelmesen próbálja bevonni mindenbe. A családja is támogató, figyelmes.
Az anamnézis és a találkozás alapján továbbirányítottam megfelelő szakemberekhez, és autizmus irányú kivizsgálás is elindul.
De ami igazán megdöbbentett ebben a történetben, az nem ez….
…hanem az, hogy mennyi ideig képes eltűrni a rendszer azt, aki csak csendben szenved.
Volt már olyan helyzet az életemben, amikor egy igazgatóval ültem szemben a saját gyermekem kapcsán (itt csak anya voltam, nem szakember). Amikor azonban a gyerekek szorongásos tüneteiről beszéltem, és arról, hogy többen pszichológushoz járnak az osztályból, ezt a választ kaptam:
„Ez mindenkinek a magánügye.”
Valóban az lenne?
A gyermekeink mentális egészsége valóban magánügy, miközben a magatartásuk közügy?
Melyikből lehet nagyobb probléma később?
A szenzoros eltérések és a megkésett idegrendszeri fejlődés bizonyos mintázatai gyakran együtt járnak jelentős szorongással: teljesítményszorongással, társas szorongással, állandó belső feszültséggel. A rendelőben nap mint nap találkozom ilyen gyerekekkel.
És ilyenkor mindig felmerül bennem egy kérdés:
Miért számít nagyobb problémának egy osztályteremben az a gyermek, aki néha viccelődik vagy humorizál az órán?
..mint az, akinek csendben folynak a könnyei órákon át – csak éppen nem zavar vele senkit...
