Badacsonyi Jácinta pszichológus

17/02/2026

A hétvégén Marosvásárhelyen, Gyergyóban és Csíkszeredában találkoztunk a helyi kollégákkal, hogy a Civilis Egyesület szervezésében az idegrendszeri érés gyakorlati és elméleti vonatkozásairól képezzük őket.
Magyar anyanyelvű gyermekeket csak magyar anyanyelvű szakemberek képesek megfelelően felmérni és segíteni fejlődésüket.
Eleonóra évek óta azon dolgozik, hogy a helyi szakemberek számára haza vigye a legfrissebb tudást. Tisztelem ezt az elhivatottságot, egyben köszönöm, hogy én is részt vehetek ebben a nemes folyamatban.
Madács Anita a BHRG alapítvány (TSMT modell) szakmai vezetője a gyakorlati idegrendszeri fejlődés kérdéseit, míg én ezen tényezők szenzoros tüneteit és összetett hatásmechanizmusait tekintettük át.
Soha nem tartottam még képzést vagy előadást ennél szebb teremben, mint a Márton Áron Gimnázium díszterme… fantasztikus volt minden helyszín és a pezsgő szakmai párbeszéd, ami az előadásokat követően kialakult.

Remélem hamarosan visszatérünk! 🥰

́ly ̈sszefogás

10/02/2026

📣 Szakmai műhely a neurodiverzitás jegyében – konferenciasorozat Erdélyben

Örömmel jelentjük be, hogy folytatjuk egyedülálló szakmai konferenciasorozatunkat, Madács Anitával (a BHRG Alapítvány szakmai vezetőjével és A PPKE kiváló tanárával) amelynek fókuszában az idegrendszeri működés funkcionális eltérései, azok felismerése és gyakorlati értelmezése áll.
Nagyon fontos számunkra a határainkon túl élő magyar szakemberek képzése, szakmai fejlődése.

Hiszünk abban, hogy a gyerekek viselkedése, teljesítménye és érzelmi működése mögött sokszor olyan idegrendszeri sajátosságok állnak, amelyek nem „problémák”, hanem megértést, finomhangolást és megfelelő támogatást igényelnek.

Ezért hívtuk életre ezt a szakmai műhelyt: hogy közösen gondolkodjunk, kérdezzünk, és valódi kapaszkodókat adjunk egymásnak a mindennapi pedagógiai, terápiás és segítő munkához.

Külön öröm számomra, hogy ott lehetek, hiszen Csíkszeredában születtem, és most előadóként térhetek vissza ide. Számomra ez nem csupán szakmai esemény, hanem egy nagyon személyes, szimbolikus hazatérés is. 🤍

📍 Marosvásárhely
🗓 2026. február 13. (péntek)
🕒 15:30 – 18:00
📌 Római Katolikus Líceum – Deus Providebit Tanulmányi Ház

📍 Gyergyószentmiklós
🗓 2026. február 14. (szombat)
🕘 9:00 – 12:00
📌 Tarisznyás Márton Múzeum

📍 Csíkszereda
🗓 2026. február 14. (szombat)
🕒 15:00 – 18:00
📌 Márton Áron Főgimnázium – Díszterem

🎤 Előadók:
✨ Badacsonyi Jácinta – pszichológus, szenzoros integrációs kutató
✨ Madács Anita – gyógypedagógus, a BHRG Alapítvány szakmai vezetője
✨ Molnár Szilvia – speciális oktatásért felelős tanfelügyelő (Csíkszereda)
✨ Béres Kinga – óvónő, alapozó terapeuta (Marosvásárhely)

🏡 Háziasszony:
Dr. Kulpinszky Eleonóra
(a szervező Civilis Egyesület elnöke)

Szeretettel várunk minden szakembert, aki gyermekekkel dolgozik, és szeretné mélyebben érteni a háttérben húzódó idegrendszeri folyamatokat – legyen szó figyelemről, mozgásról, érzékelésről, érzelemszabályozásról vagy tanulási sajátosságokról.

Találkozzunk Erdélyben – szakmailag, emberileg, inspirálóan. 🌿

10/02/2026

Számomra nagyon kedves, remek szakemberek egy valódi jobb jövőért.💙

Gyakran halljuk, hogy a pedagógusok eszköztelenek a maguk szakmájában. Való igaz, erőteljes fejlődésre van szükség és készségeink fejlesztésére, ha nem csak fegyelmezni szeretnénk, hanem fejleszteni is.
Fontos a friss tudás, a folyamatos fejlődés és a gyakorlatban hasznosítható információ a szakma számára. Érdemes szavazni, hogy ez megvalósulhasson.
Bízom és hiszek a változásban.

07/02/2026

Az elmúlt napokban újra felkapott lett a Rosenhan-kísérlet története (1973), amelyet sokan úgy idéznek, mint a pszichiátriai diagnosztika egyik „leleplezését”. Nyolc egészséges ember pszichiátriai intézményekbe jelentkezett felvételre, mindössze annyit állítva, hogy hallucinációkat tapasztal. Miután bekerültek, teljesen normálisan viselkedtek – mégsem azonosította őket senki a személyzet vagy a szakorvosok közül egészségesként.

A történet hatásos, és a maga idejében valóban fontos kérdéseket vetett fel: mennyire megbízható a diagnosztikus gondolkodás, és mennyire képes a szakmai rendszer különbséget tenni „ép” és „kóros” működés között.

Ami számomra ebben igazán érdekes, az nem a pszichiátria kritikája, hanem az a jelenség, hogy amit keresünk, azt könnyebben meg is találjuk.

A klinikai szemlélet szükségszerűen problémafókuszú.
A diagnózisalkotás logikája az eltérések irányába néz: a tüneteket keresi, azokat a jelzéseket, amelyek egy kategória felé mutatnak. Ez nem hiba, hanem szakmai feladat – ugyanakkor egyben egy sajátos szűrő is. Ha a kérdés az, hogy „mi nem működik jól”, akkor a figyelem természetes módon arra áll rá, ami hiányos, elmaradt, szabályozatlan vagy atipikus.

A probléma ott kezdődik, amikor ez a szemlélet kizárólagossá válik.

Mert az emberi működés nem csupán tünetek halmaza.
Nem csak eltérésekből áll.
És nem csak abból lehet következtetni rá, hogy mi az, ami „nem olyan, mint kellene”...
👉 a tünetekből következtetünk, csak nem mindegy, hogy kizárólag abból, vagy a teljes működésmintázatból.

Én ezért tartom különösen fontosnak a profilozó szemléletet: azt a megközelítést, amely nem címkéket keres elsőként, hanem működésmódot ír le. Idegrendszeri sajátosságokat, szabályozási mintázatokat, érzékenységeket, erősségeket és terhelhetőséget.
És igen: azokat a kvalitásokat is, amelyek sokszor éppen ugyanabból a sajátosságból fakadnak, amelyet a diagnosztikus gondolkodás kizárólag problémaként értelmez.

Éppen a tenapi Taní-tani tudományos konferencián Prof. Dr Gyarmathy Éva tartotta a plenáris előadást, aki megfogalmazott egy fontos mondatot: "A tehetség is a neurodiverzitás egy formája".

A problémafókusz könnyen beszűkíti a látómezőt: ha csak a „félig üres poharat” nézzük, akkor egy idő után már nem is látjuk, hogy a pohár egyáltalán tartalmaz valamit.

Érdekes módon ezt sokszor terápiás helyzetekben is megfigyelhetjük. Például családterápiában – ahol a fókusz a kapcsolati dinamikán, a kommunikáción és a rendszer működésén van – kevésbé „tűnik fel”, ha a háttérben idegrendszeri eltérés vagy diagnosztikus érintettség húzódik. Nem azért, mert nincs jelen, hanem mert a figyelem nem a tünetkeresés irányába van becsatornázva.

A Rosenhan-kísérlet számomra ezért nem egyszerűen a diagnózis kritikája, hanem egy finomabb figyelmeztetés: a szakmai látásmód mindig szelektív.

Néha éppen az a legnagyobb szakmai kihívás, hogy képesek vagyunk-e kilépni a tünetlogikából, és meglátni azt is, ami nem illik bele a kategóriáinkba.

Ha a tünetet keresed, megtalálod.
Ha a működésmódot keresed, megérted.

06/02/2026

🌿 Taní-tani Online Konferencia – előadásom röviden

"Iskolaérettség alatt nem kizárólag kognitív vagy szociális érettséget értünk, hanem idegrendszeri terhelhetőséget is!"

A köznevelési gyakorlatban rendszeresen találkozunk olyan gyermekekkel, akik formális diagnózis nélkül is tartós alkalmazkodási, viselkedésszervezési vagy teljesítménybeli nehézségeket mutatnak. Sokszor ezek a jelenségek „motivációs problémaként”, „figyelmetlenségként” vagy „rossz viselkedésként” kerülnek értelmezésre – miközben a háttérben gyakran idegrendszeri feldolgozási sajátosságok állnak.

🎤 A Taní-tani Online Konferencián arról beszéltem, hogy mit jelent pedagógiai szempontból a szenzoros profil és a transzdiagnosztikus kockázat: vagyis az, hogy a diagnosztikus kategóriák mögött milyen szubklinikai rizikómintázatok rajzolódnak ki.
A szubklinikai szint alatt olyan rizikómintázatokat értek, amelyek nem érik el a diagnosztikus küszöböt, ugyanakkor érdemben befolyásolják a gyermek terhelhetőségét, ingerfeldolgozási kapacitását, valamint az érzelemszabályozás és figyelmi kontroll stabilitását.

🔍 SPD / iSPD – miről beszélünk pontosan?
A szenzoros feldolgozás eltérései nem kizárólag klinikai szinten jelenhetnek meg. Spektrumszerűen, a normatív működés és a diagnosztikus küszöb között is léteznek olyan mintázatok, amelyek már érdemben befolyásolják a gyermek működését.

➡️ Az iSPD (idiopátiás szenzoros feldolgozási zavar) olyan eseteket jelöl, amikor nincs ismert neurológiai vagy fejlődési diagnózis, mégis megfigyelhető a szenzoros rendszer tartós szabályozási instabilitása.

💡 A kulcs pedagógiai kérdés nem az, hogy „akar-e” a gyermek teljesíteni…
…hanem az, hogy az adott környezetben mennyi idegrendszeri erőforrást emészt fel számára az ingerfeldolgozás!

A szenzoros túlterhelés következménye sokszor nem látványos „problémás viselkedés”, hanem funkcióromlás:
– figyelmi szétesés
– érzelemszabályozási instabilitás
– gyors kifáradás
– teljesítményhelyzetben stresszreaktivitás
– és hosszabb távon akár szorongásos tünetek

⚠️ A teljesítményszorongás sok esetben nem pusztán önértékelési kérdés, hanem neurofiziológiai terhelési állapot.

🧩 Szenzoros profil = nem „globális eltérés”, hanem jellegzetes mintázat
A szenzoros működés modalitásspecifikusan szerveződik: taktilis, proprioceptív, vesztibuláris, auditív, vizuális (és akár interoceptív) területeken is eltérő kombinációk alakulhatnak ki.

Saját feltáró vizsgálatomban egy sine morbo ("egészséges, átlagos vagy neurotipikus") óvodás mintán azt vizsgáltam, hogy diagnózis nélkül milyen profilmintázatok jelennek meg. A legfontosabb tanulság:
👉 nem „mindenre kiterjedő” zavarokat látunk, hanem részleges, mégis stabilan visszatérő rizikóprofilokat.

🎧 Auditív túlérzékenység esetén például nem pusztán a hangos zaj a probléma, hanem a háttérzaj-szűrés instabilitása.
Ez óvodában ingerlékenységként, iskolában „nem figyel”-ként, később akár nyelvvizsgahelyzetben teljesítményromlásként jelenik meg.

👀 Vizuális túlterhelődés pedig gyakran nem látásprobléma, hanem a vizuális figyelmi szelekció zavara: túl sok inger, túl sok információ, zsúfolt környezet → gyors kifáradás és hibázás.

📌 Iskolaérettség = nem csak kogníció és szocializáció, hanem terhelhetőség is.
Az iskolai beválás egyik kritikus prediktora, hogy a gyermek mennyire képes stabilan szabályozni magát magas ingerterhelés mellett.

🌱 Összefoglalva:
A szubklinikai szenzoros rizikómintázatok pedagógiai jelentősége abban áll, hogy a gyermek működését nem kizárólag nevelési vagy motivációs kategóriákban értelmezzük, hanem idegrendszeri terhelhetőségi szempontból is.

Nem az a kérdés, hogy a gyermek „problémás-e”, hanem az, hogy a rendszer képes-e olyan tanulási környezetet biztosítani, ahol a szabályozási erőforrásai nem a túlélésre, hanem a tanulásra fordítódnak.

🤍 Köszönöm a Taní-tani Online Konferencia szervezőinek a meghívást és a figyelmet!

02/02/2026

Nem minden szenzoros túlterhelés néz ki ugyanúgy

A saját kutatásomban óvodás és kisiskolás korú, diagnózis nélküli gyerekek szenzoros működését vizsgáltam. Nem „zavarokat” kerestem, hanem mintázatokat.

Az eredmény meglepő volt – és nagyon ismerős.

Nem egyféle „érzékeny gyerek” létezik. Hanem több, egymástól markánsan eltérő szenzoros profil.

Volt olyan csoport,
– ahol minden inger túl sok (hang, érintés, mozgás),
– ahol a hallás és a látás dominál, miközben a testtudati rendszerek kevésbé aktívak,
– ahol az egyensúly és a mozgás körül szerveződik a működés,
– és olyan is, ahol a mozgásos rendszer „túlpörög”, miközben más csatornák kevésbé terheltek.

Nem minden idegrendszer bírja ugyanazt a zajt, fényt, tempót.
Ez nem gyengeség – hanem különböző idegrendszeri beállítódás. (Természetesen ez nem áll meg gyermekkorban és nem tűnik el varázslatos módon, ahogy betöltöttük a 18-at!)
..és volt egy csoport, amely szenzorosan kiegyensúlyozottan működött – ők a referenciapont. Vajon többség vagy kisebbség? Meg lehet tippelni, hogy a gyermekek hány százaléka tartozott ebbe a csoportba...! 🤓

A fontos tanulság nem az, hogy „ki érzékenyebb”, hanem az, hogy másképp terhelődünk túl.

Az iskolai környezet viszont:
– egyszerre zajos,
– vizuálisan telített,
– mozgásban korlátozó,
– és hosszú ideig egyformát vár el minden idegrendszertől.

Egyes gyerekek ezt jól bírják. Mások csendben szétesnek. Megint mások viselkedéssel jelzik, hogy túl sok.

Ezek a gyerekek nem „problémásak”. Nem diagnózisra várnak. Hanem finomabb idegrendszeri olvasatra.
Az idiopátiás szenzoros feldolgozási zavar (iSPD) nem diagnózis, hanem profil. Egyéni mintázat arról, hogyan dolgozza fel a gyermek az ingereket és melyik érzékszervén milyen minőségben:
vizuálisan, auditívan, taktilisan, mozgásosan.

Ha ezek a csatornák egyszerre telítődnek,
a gyermek nem rosszalkodik – védekezik. Más lehetősége nem is marad. A védekezés szintén sokszínű akárcsak a mintázat, minek táptalaján kialkult a működés.

És természetesen minden szenzoros érzékenység probléma. Sok gyerek megtalálja a saját ritmusát, stílusát, személyisége is erre épül. A gond ott kezdődik, amikor a túlterhelés tartóssá válik,
és az iskola nem hagy mozgásteret.

Pénteken a Taní-Tani tudományos konferencián erről beszélek:
📌 szenzoros iSPD-profilokról
📌 szenzoros túlterhelésről az iskolapadban
📌 és arról, hogyan lehet észrevenni a mintázatot, mielőtt baj lenne.

29/01/2026

Egy nagyon hosszú és részletes szakmai beszélgetés részlete. Aki szeretné megnézni a teljes interjút, a Csak ha érdekel oldalán megtalálja és természetesen még számtalan izgalmas beszélgetést Leindler Milán Hivatalos gondolataival.

Készítettünk Nektek egy részletet a Badacsonyi Jácintával felvett beszélgetésünkből, amelyben arról esik szó, mi okozhatja, ha egy gyermek válogatós, s hogyan kapcsolódik mindehhez például az evés közbeni mobilozás? Linkek kommentben! 🥦

28/01/2026

Örömmel osztom meg, hogy előadóként részt veszek a Taní-tani című tudományos konferencián, amelyet a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézete immár 17. alkalommal rendez meg.

🎓 A konferencia címe:
Közös Tudástér – A felsőoktatás, a köznevelés és a gyógypedagógia kapcsolódási pontjai

📅 Időpont: 2026. február 6. - online

Az előadásomban az általam kifejlesztett iSPD Szenzoros Profil mintázatain keresztül mutatom be, hogy a pedagógiai gyakorlatban milyen, - gyakran rejtve maradó szenzoros feldolgozási és terhelhetőségi eltérések kerülhetnek fókuszba - olyan esetekben is, amikor nincs formális diagnózis, mégis tartós nehézségek jelennek meg a viselkedésben, érzelemszabályozásban vagy iskolai alkalmazkodásban.

A szemlélet célja nem a patologizálás, hanem az, hogy a pedagógiai helyzeteket ne kizárólag akarat- vagy motivációs kérdésként, hanem idegrendszeri feldolgozási sajátosságok figyelembevételével is tudjuk értelmezni.

Szeretettel ajánlom pedagógus kollégáknak, pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak és mindenkinek, akit érdekel, hogyan kapcsolható össze a köznevelési gyakorlat az idegrendszeri működés finomabb megértésével.

RÉSZLETES BENYÚJTOTT ABSZTRAKT:

iSPD Szenzoros Profil és köznevelési gyakorlat – szubklinikai rizikómintázatok pedagógiai értelmezése

Badacsonyi Jácinta, pszichológus, szociálpedagógus
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pszichológiai Intézet – Narratív pszichológia kutatócsoport
jacinta.pszichologus@mail.com

Absztrakt:

A köznevelési gyakorlatban gyakran jelennek meg olyan gyermekek, akik formális diagnózissal nem rendelkeznek, mégis tartós szabályozási, viselkedési vagy alkalmazkodási nehézségeket mutatnak. Ezek a helyzetek sok esetben nevelési, motivációs vagy fegyelmezési problémaként kerülnek értelmezésre, miközben hátterükben idegrendszeri feldolgozási sajátosságok is állhatnak. Az előadás célja, hogy a szenzoros feldolgozás szubklinikai megközelítésén keresztül értelmezési keretet adjon e jelenségekhez, és bemutassa, miként kapcsolódhat össze a pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szemlélet a mindennapi gyakorlatban.

A szubklinikai kifejezés jelen kontextusban olyan idegrendszeri és pszichológiai rizikómintázatokat jelöl, amelyek nem érik el a diagnosztikus küszöböt, ugyanakkor befolyásolhatják a gyermek terhelhetőségét, érzelemszabályozását és iskolai alkalmazkodását. A bemutatott eredmények egy formális diagnózissal nem rendelkező (sine morbo) óvodás mintán végzett feltáró vizsgálatból származnak (3–7 éves gyermekek szülei, N = 180). A kutatás központi fogalma az iSPD Szenzoros Profil, amely a formális diagnózissal nem rendelkező gyermekekre jellemző, modalitásspecifikus szenzoros válaszmintázatok egyéni elrendeződését írja le. A szenzoros működés feltérképezése egy új, szélsőérték-érzékeny szűrőeszközzel történt, kiegészítve az alvásminőség, a digitális eszközhasználat és a szülői nevelési stílus vizsgálatával.

Az elemzések alapján a szenzoros eltérések többségében nem globálisan, hanem részleges, jellegzetes profilok mentén jelentkeztek, például hallási–vizuális túlterhelődés, vesztibuláris érzékenység vagy mozgásos dominancia formájában. A látási, hallási és vesztibuláris eltérések szignifikáns összefüggést mutattak a gyengébb alvásminőséggel, míg a megengedő nevelési stílus nagyobb képernyőidővel és kedvezőtlenebb alvási mutatókkal társult.
Pedagógiai és pszichológiai szempontból ez a szemlélet lehetőséget ad arra, hogy az iskolai viselkedést ne kizárólag akaratlagos viselkedésszervezésként, hanem idegrendszeri terhelhetőségi és szabályozási különbségek figyelembevételével értelmezzük. A köznevelési gyakorlatban ez elsősorban a környezeti feltételek tudatos alakításához és az eltérő terhelhetőséghez illesztett nevelési válaszok kialakításához kínál értelmezési kapaszkodókat.
A bemutatott szenzoros profilmintázatok emellett hozzájárulhatnak olyan, formális diagnózis nélkül is értelmezhető rizikócsoportok körvonalazásához, amelyek pedagógiai szempontból fokozott figyelmet és differenciált nevelési megközelítést igényelhetnek.

27/01/2026

Az idegrendszer pihenése és pihentetése – nem luxus, hanem alapfeltétel

Sokat beszélünk pihenésről, de ritkán pontosítjuk, minek is kell valójában pihennie. Az izmainknak? A figyelmünknek? Az „idegeinknek”?

A válasz egyszerűbb – és közben összetettebb: az idegrendszernek.
Az idegrendszer nem elfárad, hanem túlterhelődik

Az idegrendszer nem úgy működik, mint egy izom, amit „kifárasztunk”. Inkább úgy, mint egy feldolgozó rendszer, amelynek:

bejövő ingereket kell szűrnie,
értelmeznie,
priorizálnia,

és közben szabályoznia az érzelmi és testi reakciókat.

Amikor ez a rendszer túl sok, túl intenzív vagy túl kiszámíthatatlan ingerrel találkozik, akkor nem „elfárad”, hanem túlterhelődik.

Ennek jelei lehetnek:

- ingerlékenység,
- figyelmi szétesés,
- fáradékonyság,
- hangérzékenység,
- szorongás,
- alvási nehézség,
- gyerekeknél „magyarázat nélküli” viselkedéses kiborulás

Pihenés ≠ semmittevés

Az idegrendszeri pihenés nem feltétlenül passzivitást jelent.

Sokszor nem az a kérdés, hogy csinálunk-e valamit, hanem az, hogy:

- mennyi inger ér minket közben,

- mennyire kiszámítható az adott helyzet,

- van-e kontrollunk az ingerek felett.

Például:

➡️Egy csendes séta pihentetőbb lehet, mint a kanapén való telefonozás.

➡️Egy strukturált, ismert mozgás kevésbé terhelő, mint egy zajos, kaotikus közeg.

➡️Egyedül lenni néha idegrendszeri szükséglet, nem elutasítás.
Miért nem „akarat kérdése”?

Gyakori félreértés, hogy „csak jobban kellene bírni”, „meg kell szokni”, „rá kell edződni”.

Az idegrendszeri szabályozás azonban:

- biológiai alapú,
- részben öröklött,
- részben fejlődésfüggő,..és nagy egyéni különbségeket mutat.

Vannak idegrendszerek, amelyek:

- gyorsabban telítődnek,
- lassabban habituálnak (lassabban szoknak hozzá az ingerekhez),
- érzékenyebbek zajra, fényre, társas ingerekre.

Ez nem gyengeség és nem „hiba”, hanem idegrendszeri sajátosság és az iSPD Szenzoros Profil TM megmutatja ennek eltérő terhelhetőségét.
Kiknek különösen fontos az idegrendszer pihentetése?

Valójában mindenkinek – de különösen:

- szenzorosan érzékenyebb gyerekeknek és felnőtteknek,

- sok zajban, információban élőknek,

- digitálisan túlterhelt környezetben élőknek,

- figyelmi nehézségekkel küzdőknek,

- szorongásra hajlamos idegrendszereknek,

- neurodivergens profiloknál (diagosztizált esetek)

Mit jelent az idegrendszer pihentetése a gyakorlatban?

Nem „tökéletes csendet”, hanem inger-szabályozást. Néhány egyszerű, de hatékony elv:

- legyenek napközben is mikroszünetek,
- csökkenjen az egyidejű ingerek száma (pl. nincs háttérzaj mindenhez),
- legyenek ismert, biztonságos rutinok,
- legyen lehetőség visszavonulásra,
- alvás előtt tudatos ingerlevezetés (nem képernyő),
- mozgás, ami ritmikus és kiszámítható.

Gyerekeknél sokszor a „hiszti” nem nevelési probléma, hanem túlterhelt idegrendszer jelzése!
A digitális környezet és a pihenés paradoxona

Sokan „kikapcsolódásként” használják a képernyőt, miközben az:

folyamatos ingeráramlást ad,

ritkán engedi a valódi idegrendszeri lecsendesülést,

gyakran fenntartja a magas készenléti szintet.

Ez nem azt jelenti, hogy a digitális eszköz „rossz”, hanem azt, hogy:
hiába fekszem közben a kanapén, mert nem minden pihenés idegrendszeri pihenés.❌

Az idegrendszeri pihenés kulcsa sokszor az, hogy nem új ingereket adunk hozzá, hanem hagyjuk, hogy az aktiváció szintje természetesen csökkenjen.

😍Számomra ebben a szauna működik a legjobban: kontrollált, egyenletes testi inger, ami segít kilépni a folyamatos készenléti állapotból. Nagyon nehezen tudok lazítani, de a szauna az igazán kikapcsol.
Nektek van olyan, ami nagyon bevált?

23/01/2026

Tanítható az empátia? – idegrendszeri nézőpontból

Az empátiáról sokszor úgy beszélünk, mintha egy skála lenne: minél több, annál jobb. Pedig az empátia nem pontszám, nem erkölcsi minőség, és nem egyszerűen nevelés kérdése. Sokkal inkább feldolgozási mód: az idegrendszer válasza arra, amit a másik emberben látunk, hallunk, érzékelünk.

Ebben a folyamatban kulcsszerepe van a tükörneuron-mechanizmusoknak és a mentalizációnak.
👉A tükörneuronok olyan idegsejtekhez kapcsolódó hálózatok, amelyek akkor is aktiválódnak, amikor mi magunk végzünk egy cselekvést, és akkor is, amikor csak megfigyeljük, hogy valaki más teszi ugyanezt. Vagyis az agy bizonyos szinten „úgy reagál a másikra, mintha mi lennénk ott”.

A kutatások egyik izgalmas tanulsága, hogy ezek a rendszerek nemcsak a látványra reagálnak: már a cselekvést kísérő hang is elég lehet az aktivációhoz, ha az egyértelműen egy célirányos tevékenységre utal. Sőt, a tükörneuron-rendszer nemcsak tükröz, hanem előre is jelez. Az agy nem passzívan figyeli a másikat, hanem folyamatosan jósol: mi fog történni, mi lehet a másik szándéka.

Ez az idegrendszeri működés adja az empátia és a beleérzés alapját. És itt válik érthetővé az is, miért nem egyformán empatikus mindenki.

🔎Vannak idegrendszerek, amelyek nagyon erősen tükröznek. Ezeknél a gyerekeknél és felnőtteknél a társas jelek gyorsabban és intenzívebben dolgozódnak fel. Hamar megérzik, ha valaki feszült, könnyen ráhangolódnak mások érzelmeire, és sokszor magukra veszik a környezet hangulatát. Nem azért, mert gyengék, hanem mert az idegrendszerük sok információt enged be, és azt mélyen feldolgozza.

Ez a fajta empátia azonban nem mindig védett. ❗️
Több szenzorosan érzékeny felnőtt fogalmazta meg úgy, hogy néha nehéz elkülönítenie: hol vannak az ő érzései, és hol kezdődnek a másiké. Mintha feloldódna a külvilágban. Ilyenkor az empátia nem erőforrásként, hanem túlterhelésként jelenik meg.

🔎Mások idegrendszere ezzel szemben kevésbé tükröz automatikusan. Ők lehet, hogy nem reagálnak azonnal, inkább megfigyelnek, távolabbról értelmeznek. Ez nem empátiahiány, hanem más feldolgozási stílus: kevesebb érzelmi bevonódás, több kognitív távolság.

Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy az empátia nem egyszerűen „tanítható” viselkedés. Nem attól fejlődik, hogy elvárjuk vagy számon kérjük. Sokkal inkább attól, hogy az idegrendszer biztonságban van, és megtanulja szabályozni a beleérzést.

Az empátia nem attól válik értékké, hogy több van belőle, hanem attól, hogy az idegrendszer meg tudja tartani önmagát.

?

20/01/2026

Szeretném onnan indítani a gondolatmenetemet, ami számomra fontos szakmai alapigazság: nincs olyan, hogy „beteg” vagy „egészséges” idegrendszer.
És az én szenzoros értelmezésemben nincs olyan sem, hogy „neurotipikus”.

Díjnyertes, 2025-ben készült szenzoros kutatásomról és értelmezési keretéről kérdeztek egy részletes szakmai interjúban.

Az idegrendszeri működés nem normális–kóros tengelyen szerveződik, hanem mintázatok mentén.
Eltérő érzékelési küszöbök, eltérő terhelhetőség, eltérő feldolgozási utak – ezek nem hibák, hanem működésmódok.

A „minden vagy semmi” gondolkodás a szenzoros feldolgozás területén azért problematikus, mert:
– láthatatlanná teszi azokat a gyerekeket, akik nem elég súlyosak egy diagnózishoz,
– ugyanakkor pszichés értelemben hosszú távon komoly árat fizettet velük.

A társadalomban ma nagyon erős az üzenet:
„ha nincs diagnózis, akkor nincs baj” –
miközben pontosan ezekre a diagnózis alatti, szubklinikai idegrendszeri eltérésekre épül rá később rengeteg szorongás, önértékelési sérülékenység, kimerültség és alkalmazkodási nehézség, illetve személyiségünk megküzdési módjai.

Ezért gondolom azt, hogy
A JÖVŐ GYERMEKPSZICHOLÓGIÁJÁBAN NEM LEHET MAJD A VISELKEDÉST - GYAKORLATI - IDEGRENDSZERI TUDÁS NÉLKÜL ÉRTELMEZNI!
A viselkedés nem „probléma”, hanem adaptív válasz egy adott idegrendszeri állapotra, illetve csak a jéghegy csúcsa.

👉 Ebből a szemléletből született meg az iSPD, azaz az idiopátiás szenzoros eltérések fogalma:
olyan esetek leírására, ahol nincs betegség és nincs diagnózis,
mégis az érzékelés sajátosságai érdemben hatnak a mindennapi működésre.

És ezért hoztam létre az iSPD Szenzoros Profil™ módszert is:
hogy a fókusz ne diagnózisokon,
hanem idegrendszeri működésmódokon legyen.
Ne címkézzünk – hanem értsünk, differenciáljunk és támogassunk.

Erről a szemléletről és a kutatásról szól a most megjelent interjú.

🔗 https://mandiner.hu/belfold/2026/01/kutatas-sok-ezer-szulo-konnyebbulhet-meg

Hivatkozás: Badacsonyi, J. (2025). Szenzoros markerek és a megkésett idegrendszeri fejlődés vizsgálata szubklinikai tünetcsoportok fókuszában. In D. Molnár & D. Molnár (Eds.), XXVIII. Tavaszi Szél Konferencia 2025. Tanulmánykötet (Vol. 2, pp. 270–282). Doktoranduszok Országos Szövetsége.
http://dosz.hu/url/tszk2025_tanulmanykotet_II
Megjegyzés: a cikk felületén megjelenő politikai ajánlók automatikusan generált tartalmak, nem kapcsolódnak az interjúhoz.

Tényleg neveletlen, vagy valami más áll a háttérben? Szenzációs, díjnyertes magyar kutatás veheti le sok ezer szülő válláról a terhet

19/01/2026

💧 A bepisilés nem nevelési kudarc – hanem éretlen idegrendszeri együttműködés

Fontos az elején kimondani:
bepisilés, elhúzódó szobatisztasági problémák és vizelettartási nehézség esetén első lépés mindig az orvosi okok kizárása (pl. húgyúti fertőzés, anatómiai eltérés, neurológiai vagy egyéb szervi tényezők).

Ha ezek nem állnak fenn, akkor egy nagyon lényeges váltás következik a gondolkodásban:
👉 nem a nevelés, nem a kötődés, és nem a szülő „hibája” kerül fókuszba, hanem a gyermek idegrendszerének működése.

A vizelettartás ugyanis nem pusztán tanult viselkedés.
Ahhoz, hogy egy gyermek időben eljusson a WC-re, a hólyagból érkező belső jelnek (interocepció) el kell jutnia az idegrendszerhez, majd megfelelő prioritást kell kapnia azaz észre kell venni és tudatosulnia kell.

🔹 Nappal ez gyakran azért nem történik meg, mert a gyermek erősen egy tevékenységre fókuszál. Ilyenkor a belső testi jel nem jut át a szenzoros kapun, nem válik „elég fontossá” a figyelmi rendszer számára.

🔹 Éjszaka pedig a vizelési ingernek fel kell ébresztenie a gyermeket. Ha az alvás túl mély, az ébreszthetőség alacsony, vagy az autonóm idegrendszeri szabályozás éretlenebb, az inger nem vált ki ébredést, és a bepisilés bekövetkezhet.

Egy friss esettanulmányban interoceptív és szenzoros integrációs tréning hatására jelentősen javult a nappali vizelettartás, miközben az éjszakai bepisilés fennmaradt. Ez remekül mutatja számunkra:
👉 nem ugyanazon idegrendszeri szinten zajlik a nappali és az éjszakai kontroll, és egyik sem „nevelhető csak úgy ki a gyermekből”.

Fontos szempontok, amelyeket érdemes megfigyelni (és szükség esetén kivizsgálni):

🔹 Az éjszakai bepisilés esetén kulcskérdés, hogy a gyermek fel tud-e ébredni a belső ingerre. Több kutatás szerint az alacsony ébreszthetőség (arousal) önmagában is rizikótényező lehet.

🔹 Az alvás alatti légzésminőség is szerepet játszhat:
szájjal alvás, horkolás, nyugtalan alvás vagy gyakori mikroébredések esetén az idegrendszeri szabályozás és az ingerre adott válasz sérülhet.

🔹 Nappal érdemes figyelni arra, hogy a gyermek intenzív figyelmi állapotban (játék, képernyő, elmélyült tevékenység) mennyire érzékeli a testjelzéseit – mert ha a belső inger nem jut át a figyelmi szűrőkön, a „szólj előbb” nem működik.

Ezek az összefüggések nem nevelési hiányosságokra utalnak, hanem arra, hogy érdemes az idegrendszeri működést, az alvást, a légzést és az interoceptív érzékelést együtt értelmezni.
A cél ilyenkor nem a hibáztatás, hanem annak megértése, mi segíti vagy gátolja az inger feldolgozását.

Szerintetek lehet iskolaérett az a gyerek, aki még bepisil éjszaka?



Felhasznált irodalom:
Ma, L., Zhang, Y., Yao, S., He, S., & Li, J. (2025).
Sensory integration combined with interoceptive interventions for functional urinary incontinence in children: A case report.
Frontiers in Rehabilitation Sciences, 6.
https://doi.org/10.3389/fresc.2025.1599599