22/03/2021
“Hogy mit csinálnak az emberek az idejükkel, azt nekik maguknak kell eldönteniük. Maguknak is kell megvédeniük.”
Olvasmány ajánló. Ki ismeri Momot?
Az irodalomterapeuta ajánlja
Belső időnk megőrzésének fontossága – Mit tanít nekünk Momo járvány idején?
(Michael Ende: Momo, avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt. Bp., Móra, 2019.)
A jelen perc egyedi és megismételhetetlen voltáról beszélgetve a minap ajánlottam valakinek Michael Ende-től a Momo című könyvet, mire beszélgetőpartnerem kételkedő hangsúllyal visszakérdezett: De az egy mese, nem? - csodálkozott, hogy miért javaslom ezt a gyerekeknek való történetet egy felnőtt számára. Valóban, a Momo az egyik legszebb, legizgalmasabb, legtanulságosabb felnőtt mese, amit valaha írtak. Főhőse és címadója egy kislány, Momo, aki “úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással.”
Sok ember járt hát Momohoz, a régi amfiteátrumba, ahol lakott, csak hogy meghallgassa őket ezzel az empatikus, teljesen odaadó figyelemmel, mint a legjobb segítő szakemberek. Ebbe az idillbe, ami egy nevesincs nagyváros szélén virágzott, egyszer csak furcsa, szürke ruhás alakok kezdtek beszivárogni és kicsalni az emberek idejét. Ettől nem jutott többé idejük a gyógyító beszélgetésekre, játékra (még a gyerekeknek sem), azokra a dolgokra, amitől jól érezték magukat és ami feltöltötte őket.
Momo elhatározza, hogy elindul és visszaszerzi az embereknek az ellopott időt. Viszontagságos és cseppet sem veszélytelen kalandjai során segítségére van Kassziopeia, a jövőbe látó, “beszélő” teknős, akivel együtt indulnak útnak, hogy megkeressék Hora mestert, az Idő titokzatos urát, hátha ő még tud segíteni megmenteni a vesztébe rohanó világot.
A Momo számos olyan életbölcsességet tartalmaz, amit legszívesebben egy jól látható helyre ragasztanánk ki, hogy napjában többször elolvassuk és minél gyakrabban emlékeztessen minket az élet értelmére, valódi lényegére. Szól az igaz barátságról, a gyermeki önfeledtség megőrzéséről, a beteljesült vágyak veszélyes voltáról, ám ami különösen aktuálissá teszi ezt a művet napjaink bezártságában, a külvilágból érkező nyomasztó hírek terhe alatt, amit az időről tanít:
“Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.”
Mit ad nekünk a Momo most, amikor annyi biztosnak tartott dolog bizonytalanná vált életünkben? Érdemes megvizsgálnunk a saját megküzdési stratégiáinkat ezzel a bizonytalansággal kapcsolatban. Hogyan tudjuk működtetni az életünket az akár napról napra változó körülmények között? Talán segítségünkre lehet ebben Utcaseprő Beppo, aki ritkán szól, de olyankor a legnagyobb bölcsességgel. Ő a pillanat megélésére tanítja Momot, rajta keresztül pedig az olvasót. A munkájáról, az utcaseprésről így beszél:
“Az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná...Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van….Így nem szabad csinálni. Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra...Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. Ez fontos.”
Most, amikor a külvilág bezárult számunkra, talán esélyt kaphatunk arra, hogy több figyelmet fordítsunk a belső időnkre, és tudatosabban éljük meg a jelent, a valóban fontos dolgokra koncentrálva. Vajon meg tudjuk-e érezni az időt a szívünkkel? Tudjuk-e a maga teljességében szemlélni a pillanatokat? Nehéz időkben ez nem könnyű feladat. Ugyanakkor túlélési stratégia is lehet a múlton való rágódás és a jövőtől való szorongás helyett csak a "következő seprűvonásra" koncentrálni. Sok elgondolkodtató és örökérvényű üzenete mellett ezt is tanítja nekünk Momo.
Írta: Gaál Szilvia (irodalomterapeuta)
http://www.irodalomterapia.hu/tagjaink/gaal-szilvia.php
