rakgyogyitasa.com

rakgyogyitasa.com A HORIGON LTD. célkitűzése az, hogy lehetővé tegye a magyar lakosság számára, hogy haszonél A HORIGON Ltd.

Horigon – szentföldi orvoslás

A világ legfejeltebb orvosi ellátása Izraelben található, nem véletlen hogy nemzetközi szakértők is dicsérik az izraeli orvosok munkáját. Rangos újságok rendszeresen cikkeznek és elismerően szólnak az izraeli tudósok felfedezéseiről a gyógyászat területén. A világ úgy ismerheti Izraelt, mint amely vezető pozíciót foglal el a technológiai fejlesztésekben. Létezik egy

összefoglaló adatbázis, amely a kóros betegségek sikeres kezeléseit tartalmazza. Izrael nemrégiben jelentős áttörést ért el a prosztatarák, a mellrák és szembetegségek kezelésében, illetve a szívbetegség kezelésében is. Például a mellrák terápiának 95%-os a sikeraránya Izraelben, ehhez képest Oroszországban mindössze 60%. Izrael orvosi sikerei három fő tényezőnek köszönhetőek:


– Tapasztalat és kiválóság az orvostudományban. Az orvosok hét évig tanulnak, melynek során tapasztalatot szereznek és rengeteg szemináriumon vesznek részt

– A legfejlettebb technológiával rendelkező gépeket használják a vizsgálatok elvégzésére, mint PTE, CT, MR, mammográfia stb.

– Izrael egyedi és fejlett gyógyszerészeti iparággal rendelkezik

A legmeggyőzőbb bizonyíték Izrael orvosi fölényére az, hogy a világ minden tájáról jönnek orvosi ellátásért az országba. Súlyos esetekben még olyan arab országokból is, amelyeknek nincsen diplomáciai kapcsolatuk Izraellel. célkitűzése az, hogy lehetővé tegye a magyar lakosság számára, hogy haszonélvezői legyenek az Izraeli orvostudomány eredményeinek. Mi azért nyújtunk egyedülálló szolgáltatást, mert:

– Ismerjük és kezeljük az izraeli orvosi intézményekben működő bürokráciát

– Felkutatjuk az előnyeit az összes orvosi intézménynek és az azon belül levő szakterületeknek

– Személyesen ismerjük az orvosokat és képességeiket

– Magyar tolmácsot biztosítunk, aki jelen van a páciens minden kezelése során.

– Kedvező árakon tudjuk biztosítani a repülőutat, szállást és más ellátásokat

27/11/2023

Rákkeltőnek nyilvánították sokak kedvenc ételeit: magyarok tízezrei lehetnek nagy veszélyben
2023. november 25. 16:01

Azok az emberek, akik jelentős mértékben növelik az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztását az étrendjükben, a fej- és nyaktájéki rák kialakulását kockáztatják, és nagyobb eséllyel kapnak nyelőcső-adenokarcinómát is – derült ki egy friss tanulmányból.

A nagyobb mennyiségű ultrafeldolgozott élelmiszer fogyasztása növelheti az emésztőrendszer rákos megbetegedés (például száj-, torok- és nyelőcsőrák) kialakulásának kockázatát – derült ki egy, a CNN által ismertetett friss tanulmányból. A kutatás során kiderült, azok az emberek, akik 10 százalékkal több ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztottak, összesen 23 százalékkal növelték a fej- és nyaktájéki rák kialakulásának kockázatát, míg 24 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak nyelőcső-adenokarcinómát. (Utóbbi egy olyan rákfajta, ami a szervek belsejét borító mirigyekben alakul ki.

A tanulmány a bizonyítékul szolgál arra, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a rákkockázat között összefüggés van

– közölte Dr. Helen Croker, a tanulmányt finanszírozó World Cancer Research Fund International igazgatóhelyettese. Ám a jelenleginél sokkal több kutatásra és adatgyűjtésre van szükség a tanulmányban foglalt összefüggések megértéséhez – t***e hozzá Dr. Ingre Huybrechts, a tanulmány társszerzője, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség Táplálkozási és Anyagcsere részlegének táplálkozástudományi epidemiológusa. A szakember elmondta azt is, az étrendi adatokat az 1990-es években gyűjtötték, amikor az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása még viszonylag alacsony volt. Ennek megfelelően az asszociációk erősebbek lehetnek az egyes kohorszokban, még a legutóbb végzett étrend-követési értékelésekben is.

Ezt jelenti az ultrafeldolgozott élelmiszer
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek – például üdítők, chipsek, csomagolt levesek, fagylaltok – olyan összetevőket tartalmaznak, amelyeket „konyhákban soha vagy csak nagyon ritkán használnak. Esetleg az olyan adalékanyagok csoportjait értjük alatta, amelyeknek az a funkciója, hogy a végterméket ízletessebbé és vonzóbbá tegyék – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.

Az efféle adalékanyagok közé tartoznak az olyan tartósítószerek, amelyek ellenállnak a penésznek és a baktériumoknak, az összeférhetetlen összetevők szétválásának megakadályozására szolgáló emulgeálószerek, a mesterséges színezékek; a habzásgátlók, térfogatnövelők, fehérítők, zselésítők és fényesítő szerek; valamint a hozzáadott vagy módosított cukrok, sók és zsírok.

A testzsír, mint kockázati tényező
A European Journal of Nutrition című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány összesen 450 111 olyan felnőtt étrendi és életmódbeli adatait elemezte – beleértve az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztását is –, akik részt vettek a rák és táplálkozás közötti összefüggések európai vizsgálatában, az EPIC-ben. Ezt a felmérést 1992 és 1999 között végezték, és összesen 10 európai országból toboroztak résztvevőket hozzá.

Az itt született eredmények alapján az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja arra a következtetésre jutott, hogy a túlsúly vagy az elhízás jól ismert kockázati tényező legalább 13 ráktípus – köztük a nyelőcsőrák – kialakulásában. Az elhízás leggyakoribb előidézői pedig a kalóriadús ultrafeldolgozott élelmiszerek.

Az EPIC eredményeinek vizsgálatai ugyanakkor azt is megmutatták, hogy a testzsír növekedése csak részben magyarázza az ultrafeldolgozott élelmiszerek és az emésztőrendszeri rákos megbetegedések közötti statisztikai összefüggéseket. A tanulmány szerint ugyanis a megnövekedett derék-csípő arány csak 5 százalékban növelte a fej- és nyaktáji rák megnövekedett kockázatát. A testtömeg-index (BMI) növekedése pedig a nyelőcsőrák kialakulásának növekedését csak 13 százalékban befolyásolta.

Vagyis amennyiben az ultrafeldolgozott élelmiszerek hozzájárulnak a rák kockázatához, akkor azt nem a túlzott fogyasztásukból fakadó elhízás révén, hanem más mechanizmusok hatására teszik – jelent***e ki Dr. David Katz, a prevenciós és életmód-gyógyászat szakértője. Hozzát***e, ezek a folyamatok lehetnek a diéták által kiváltott gyulladások, a mikrobium megzavarodása, a káros epigenetikai hatások, mint ahogyan sok más lehetőség is ide sorolható.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek felelősek a hirtelen halálért is
Furcsa módon a tanulmány összefüggést talált az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a véletlen halálesetek között, bár utóbbit a felmérés kontrolljaként használtak

Vagyis a kutatók a hirtelen halált „negatív kontrollként” definiálták, amit az ultrafeldolgozott élelmiszerekkel nem volt szabad közvetlenül összefüggésbe hozni, amikor a közvetlen hatásaikat összesítették

– fejt***e ki Katz. Hozzát***e, az ultrafeldolgozott élelmiszerek ugyanakkor nagyobb arányban járultak hozzá a hirtelen halálozáshoz. S hogy mi következik ebből? Hogy az ilyen ételek és italok a kedvezőtlen életkörülmények jelölői, ami a szegénységgel, a diszkriminációval, a környezetszennyezéssel társulnak.

„Egyelőre még nem világos, hogy mi állhat ezen kapcsolat mögött” – szögezte le Dr. George Davey Smith, a tanulmány társszerzője, a Bristoli Egyetem klinikai epidemiológia professzora. Azt sem lehet biztosan tudni, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek valóban felelősek-e a hirtelen halálokért, vagy inkább az egészséggel kapcsolatos magatartások, a társadalmi és gazdasági helyzet okolhatók-e érte.

Nem a mostani volt az első
Egy biztos, nem a CNN által szemlézett tanulmány volt az első, amely összefüggést talál az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a rák között. Egy 2022. augusztusi felmérés szerint például az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása jelentősen növeli a férfiaknál a vastagbélrák kockázatát, míg fogyasztásuk mindkét nem esetében növeli a szívbetegségek kialakulásának, valamint a korai elhalálozás lehetőségét.

Egy januárban közzétett kutatás pedig megállapította, hogy aki 10 százalékkal több ultrafeldolgozott élelmiszert fogyaszt, az 2 százalékkal növeli a rák kialakulásának kockázatát.

Egy harmadik EPIC-adatokat használó tanulmány rámutatott, hogy a nagyobb mennyiségű ultrafeldolgozott élelmiszer fogyasztása növeli a multimorbiditás diagnosztizálásának kockázatát, amely számos krónikus betegséggel – például cukorbetegséggel, szívbetegséggel, rákkal – jár együtt. Ebben a tanulmányban egyébként az ultrafeldolgozott állati termékek és az édesített italok fogyasztását állították a fókuszba, azaz ezek fogyasztását vetették össze a különböző ártalmak kialakulásának esélyével.

Végül egy idei tanulmány azt állapította meg, hogy a nagyobb mennyiségű ultrafeldolgozott étel és ital fogyasztása (különösen, ha ezeket a termékeket mesterségesen édesítették) összefüggésbe hozható a depresszió kialakulásával a nők esetében. Míg egy 2022-es kutatás szerint a napi 400 kalóriányi ultrafeldolgozott élelmiszer elfogyasztása egy 2000 kalóriás diéta esetében növelte a demencia kockázatát.

28/10/2023

Van, amiről úgy gondolnád, kifejezetten egészséges, de tévedés!

08/07/2023

A rendkívüli műtétre azért került sor, mert a 12 éves Szulejmánt elütötte egy autó, és elszakadtak a koponyát a gerinc felső csigolyájával egybetartó szalagok.

07/06/2023

A polip tintájában talált vegyület elpusztítja a rákos sejteket, de az egészségeseket békén hagyja

Bodnár Zsolt
06.05. · TUDOMÁNY

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!
A mexikói Sonorai Egyetem kutatói már korábban azonosították azt az ozopromid nevű vegyületet, amely a közönséges polipok tintazacskójában található, és amely rákellenes tulajdonságai miatt kelt***e fel a tudósok érdeklődését.

Az egyetem biokémikusa, Martín Samuel Hernández-Zazueta és munkatársai most a laboratóriumban, mesterségesen állították elő a vegyületet, amelynek egyedülálló tulajdonsága, hogy csak a rákos sejteket pusztítja el.

Hogy feltárják az ozopromid rákkezelésben rejlő lehetőségeit, a kutatók rákos emberi mell-, méhnyak-, prosztata- és tüdősejtekbe fecskendezték a vegyületet. Megállapították, hogy az ozopromid a rákos sejtek jelentős részének elhalását eredményezte, a legnagyobb arányban a tüdősejteknél csökkent a rákos sejtek növekedése, 50 százalékkal. A vegyület nem volt hatással a közeli nem rákos sejtekre.

Míg a rákos megbetegedések egyes mai kezelési módjai gyulladást okozhatnak, a kutatók szerint az ozopromid csökkent***e a sejtek körüli gyulladásos fehérjék termelődését, így elősegítették a jobb általános gyógyulást.

A tudósok remélik, a vegyület végül olyan kezelést tesz majd lehetővé, amelynek mellékhatásaként egyáltalán nem jelentkezik gyulladás.

A daganatos betegkezelés és gyógyitás is rekorszámú volt az elmult évben Reméljük tovább folytatódik ez a tendencia
13/01/2023

A daganatos betegkezelés és gyógyitás is rekorszámú volt az elmult évben
Reméljük tovább folytatódik ez a tendencia

Hírek Tavaly rekordszámú szervátültetést hajtottak végre Izraelben Shiri Zsuzsa - MTI - 2023-01-12 2022-ben rekordszámú szervátültetést hajtottak végre Izraelben, 656-an nyertek új életet a beültetett szerveknek köszönhetően – jelent***e a Jediot Aharonot című újság hírpor...

25/10/2022

A nanogyógyszer kétszer támad a rákos sejtekre, jelentősen felerősítve a kemoterápia hatását.

08/06/2022

Izraeli tudósok megtalálják a módját a hasnyálmirigyrák kezelésének 14 nap alatt
Az egyik egér daganata, amelybe emberi rákos sejteket fecskendeztek be, teljesen eltűnt.
Írta: MAAYAN JAFFE-HOFFMAN Közzétéve: 2019. DECEMBER 6. 12:50Email Twitter Facebook fb-messenger
A hasnyálmirigy szövetében csomót képző rákos sejtek (a fotó forrása: WIKIMEDIA COMMONS/SCIENTIFIC ANIMATIONS INC.)
A hasnyálmirigy-szövetben csomót képező rákos sejtek
A Tel Avivi Egyetem által kifejlesztett új kezelés a hasnyálmirigy rákos sejtek pusztulását idézheti elő, és akár 90%-kal kiirthatja a rákos sejtek számát a PJ34 néven ismert kis molekula kéthetes napi injekciója után.
A hasnyálmirigyrák az egyik legnehezebben kezelhető rák. A legtöbb ember, akinél diagnosztizálják a betegséget, még öt évet sem él a diagnózis után.
A tanulmány, amelyet Malka Cohen-Armon professzor és csapata vezetett a TAU Sackler Orvostudományi Karán, Dr. Talia Golan csapatával együttműködve a Sheba Medical Center Rákkutató Központjában, a közelmúltban jelent meg az Oncotarget folyóiratban .

Read More
Is remote medicine the future of healthcare? - interview

Konkrétan, a tanulmány megállapította, hogy a PJ34 intravénás injekció formájában az emberi rákos sejtek önpusztítását okozza a mitózis során, ami a sejtosztódás tudományos kifejezése.
A kutatást xenograftokkal, humán hasnyálmirigyrák transzplantációjával végezték immunhiányos egerekbe. Egy hónappal azután, hogy 14 napon keresztül naponta befecskendezték a molekulával, „90%-kal csökkent a hasnyálmirigy-sejtek száma a daganatban” – mondta Cohen-Armon a The Jerusalem Postnak. "Egy egérben a daganat teljesen eltűnt."
"Ez a molekula anomáliát okoz az emberi rákos sejtek mitózisa során, ami gyors sejthalált idéz elő" - mondta. "Így maga a sejtszaporodás sejthalált eredményezett a kezelt rákos sejtekben."
Ráadásul úgy tűnik, hogy a PJ34 nincs hatással az egészséges sejtekre, így „nem figyeltek meg káros hatásokat”. Azt mondta, az egerek a szokásos módon tovább nőttek és híztak.
Hozzát***e, hogy először 2017-ben publikált a mechanizmusról, amikor a xenograftba ültetett hármas negatív mellrák hatékony kezelésére használták. Az ilyen típusú emlőrákot – amelynek tesztje negatív az ösztrogénreceptorokra, a progeszteronreceptorokra és a felesleges HER2 fehérjére –, mint a hasnyálmirigyrák, nagyon nehéz kezelni, és sok nő nem él öt évnél tovább a diagnózis után.
Új felfedezés, mely simítja a ráncokat és feszesíti a bőrt
Új felfedezés, mely simítja a ráncokat és feszesíti a bőrt
Támogató: Golden TREE
Bár Cohen-Armon azt mondta, hogy a csapat nem vizsgálta konkrétan, hogy a kezelés meghosszabbíthatja-e a beteg élettartamát, feltételezhető, hogy ilyen hatást eredményezhet, ha a rákos sejteket eltávolítják.
Mennyi időbe telik áttérni az egereken végzett kísérletekről az emberkísérletekre?
Becslései szerint ez „legalább két évig tartana, feltéve, hogy elegendő finanszírozást kapunk”.
Elmondta, hogy először a csoport sertéseken teszteli a kezelést, majd engedélyt kér az FDA-tól, hogy ezzel a molekulával adják be az embereket.
„Optimista vagyok” – fejezte be Cohen-Ar

02/06/2022

Forradalom a rákgyógyításban?! Megkapta az első ember a rákölő vakcinát
Írta:
rio
-

2022. május 27.

9665

MegosztásFacebookPinterestWhatsApp

Először adtak be egy kísérleti, onkolitikus vírust egy embernek. Ez egy rákölő vírus – írja a Sciencealert.

A City of Hope szakértői nagyon bíznak a módszer hatékonyságában, írja a 24.hu

A gyógyszer neve CF33-hNIS, azaz Vaxinia.

Ez egy genetikailag módosított mikroorganizmus, amelynek célja, hogy elpusztítsa a rákos sejteket, miközben az egészséges sejteket megkíméli.


Mindezt úgy csinálja, hogy “csodaszer” bejut a rákos sejtbe, majd elkezdi magát sokszorosítani, amíg a sejt fel nem “robban”, miközben újabb gyógyító-részecskék ezrei szabadulnak fel. Ezek antigénként működnek, és serkentik az immunrendszer arra, hogy megtámadja a közeli rákos sejteket.

Az állatkísérletek igazolták a készítmény hatékonyságát.
Az, hogy ez eljusson az orvosokhoz, netán a patikába még nagyon sok idő, de az emberkísérletek megkezdődtek. Először azt vizsgálják, hogy a szer mennyire biztonságos.

A Vaxinia-t már megkapta az első páciens.

A vizsgálatba száz beteget akarnak bevonni, akik mind áttétes vagy előrehaladott tumorral küzdenek. Náluk legalább két standard terápia is eredménytelennek bizonyult.

Évekbe fog telni, mire széles körben alkalmazhatják, viszont ez egy olyan eljárás, ami fordulatot hozhat a rákgyógyításban.

25/05/2022
Egy alap probléma amiből nagyon súlyos dolgok alakulnak ki
12/05/2022

Egy alap probléma amiből nagyon súlyos dolgok alakulnak ki

Miért kell foglalkozni az egészéggel addig mig van?Mert van egy lehetőség a kezünkben amivel több száz embernek tudtunk ...
05/05/2022

Miért kell foglalkozni az egészéggel addig mig van?Mert van egy lehetőség a kezünkben amivel több száz embernek tudtunk segiteni az elmult időszakban egy speciális vérvizsgálat.

Minnél jobban ismerjük az összefügéseket meg a probléma gyökerét,annál hatékonyabb a segitség .És ezáltal a gyógyulási arány is nagyobb

09/01/2022

Először az izraeli kórházban végeznek innovatív eljárást az epilepszia kezelésére
A legmodernebb eljárás során a páciensbe egy pumpát ültetnek be, amely a gyógyszert közvetlenül az agyba fecskendezi; Az USA-ban kifejlesztett gyógyszerrel világszerte mindössze 5 betegen végzett eljárás áttörésnek számít a központi idegrendszeri betegségek kezelésében.
Rina Drigov|
Megjelenés: 01.08.22, 09:06
Egy epilepsziás betegen, aki semmilyen gyógyszeres vagy sebészeti kezelésre nem reagált, a múlt héten esett át Izraelben először egy innovatív eljáráson, amely a rendellenesség okozta rohamokat hivatott megelőzni.
A legmodernebb eljárásra a Israeli Medical Centerben került sor, ahol a sebészek egy pumpát ült***ek be, amely egy speciális gyógyszert fecskendez be közvetlenül a páciens agyába.
זיבלי פרקינסון
A speciális pumpa, amelyet közvetlenül a páciens agyába ültetnek
A gyógyszert az Egyesült Államokban fejlesztették ki sok éves kutatás és klinikai kísérletek után.

Az innovatív módszert korábban csak Ausztráliában hajtották végre, mindössze öt betegen, akik mindegyike drámai csökkenést tapasztalt a rohamok arányában és életminőségük jelentős javulását.
Az eljárást végző Dr. Zion Zibly, a Sheba Medical Center sztereotaktikus és funkcionális idegsebészetének és a fókuszált ultrahangos intézetének vezetője elmondta a Ynetnek, hogy "egy speciális katétert ült***ek be a páciens agyába, amely a beteg hasába ültetett pumpához csatlakozik. tartalmazza a gyógyszert".
"A katétert az agy egy meghatározott területére vezetik be, lehetővé téve a gyógyszer szétszóródását az agy meningében, ami a rohamok gyakoriságának drámai csökkenését eredményezi.
אפילפסיה: כך מתבצע אבחון וטיפול כולל במחלה
Agy vizsgálata epilepsziás beteg vizsgálata során ( Fotó: Nitzan Dror )

"A páciens semmilyen sebészeti vagy egyéb kezelésre nem reagált, és kifogyott a lehetőségekből" - mondta Prof. Nicola Maggio, az epilepsziás és EEG-szolgálat igazgatója, valamint a sebai neurológiai osztály igazgatóhelyettese.
"Az innovatív eljárás alapvető változást jelent az epilepszia kezelésének két szempontú felfogásában" - mondta Maggio.

"Ha a probléma az agyban van, a gyógyszeres kezelést közvetlenül az agyba kell beadni, nem a szájon keresztül. Amikor átjut az emésztőrendszeren, csökkentett adag [a kezelés] jut az agyba. A pumpa átültetés ill. a katéter mindkettő lehetővé teszi, hogy a gyógyszer stabil koncentrációját biztosítsuk az agyban” – mondta Maggio.
"Az innovatív eljárás lehetővé teszi számunkra, hogy az agyat érintetlenül tartsuk, és megkíméljük a pácienst az agy egy részének eltávolításának funkcionális és kognitív következményeitől" - mondta Prof. Maggio a rendelkezésre álló kezelési lehetőségekre utalva.
המוח האנושי
Ábra ( Fotó: Shutterstock )
Maggio professzor szerint már vannak további jelöltek, akik átesnek az innovatív eljáráson, miután nagy arányban szenvedtek olyan rohamoktól, amelyek befolyásolják életminőségüket és szinte napi szinten okoznak sérüléseket.
A Sheba Amitai Ziv Közös Rehabilitációs Kórház igazgatója elmondta, hogy az új kezelés áttörést jelent az epilepszia kezelésében.
„A központi idegrendszer egyéb olyan betegségeinek kezelésében is segítségünkre lesz, amelyek eddig nem kaptak megfelelő kezelést az orvostudomány világából.”

Forrás:Israel stincific

24/12/2021
A csoda doktorok akikkel dolgozunk
19/12/2021

A csoda doktorok akikkel dolgozunk

Beilinson sebészei elvégezték az ország első sikeres mesterséges szaruhártya-átültetését.

07/12/2021

A cukorbetegségről egy szenzációs bejelentés

EGYES RÁKTÍPUSOK LEGSZEMBETŰNŐBB JELEIMa már nagyon sokféle szűrővizsgálat létezik, így érdemes azokat elvégeztetni, de ...
23/05/2021

EGYES RÁKTÍPUSOK LEGSZEMBETŰNŐBB JELEI
Ma már nagyon sokféle szűrővizsgálat létezik, így érdemes azokat elvégeztetni, de a legfontosabb a prevenció, azaz a megelőzés. A rákos betegségeknek nagyon sokféle típusa létezik. A beteg személy sok esetben csak akkor fordul már orvoshoz, amikor elviselhetetlen fájdalmai vannak. A daganatos betegségeknek azonban vannak jelei, amelyekre jobb odafigyelni.
Az egyik legszembetűnőbb jel, ha a nyakon lévő nyirokcsomók megduzzadnak. Ez sokféle rákos megbetegedés egyik szembetűnőbb tünete. Például a bőrráknak, a pajzsmirigyráknak, az emlőráknak, a torok- és szájüregi daganatoknak, de a leukémiának és a tüdőráknak is. A nyirokcsomó-megnagyobbodás aggodalomra adhat okot, ha az illető dohányzik és még alkoholt is fogyaszt.
A sárga bőrelszíneződés az egyik jele a hasnyálmirigyráknak. A bőr az epehólyag- és a májrák esetén is sárgásan elszíneződik.
Ha eddig nem volt, majd megjelent a testén egy szemölcsnek vagy anyajegynek tűnő bőrelváltozás, vagy a meglévő anyajegye színe, alakja és mérete változik, illetve viszket, vérzik vagy váladékozik, az a melanoma egyik jele is lehet. Ilyenkor sürgősen fel kell keresni a bőrgyógyászt, mivel a melanoma ad a leghamarabb áttétet más szervekbe.
Az állandósult gyomor- és hasi fájdalom is jelezheti, hogy valami nincs rendben. Persze nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, hiszen egy egyszerű emésztési zavarról is lehet szó. De sajnos komolyabb betegséget, például májrákot vagy valamilyen emésztőrendszeri daganatot is jelezhet az állandó hasi diszkomfortérzés, illetve fájdalom.
A haspuffaddás létrejöhet a nem megfelelő emésztés miatt, de okozhatja máj-, petefészek-, méh-, gyomor-, hasnyálmirigy- vagy vastagbéldaganat is. Sajnos ilyenkor a hasi űrben folyadék halmozódik fel, és emiatt nő meg a has körtérfogata.
A tartósan fennálló fejfájás is mutathatja, hogy valami nincs rendben. Az agyat érintő betegségek is okozhatnak krónikus fejfájást, de akkor is felléphet ilyen probléma, ha a szervezetben kialakuló daganat miatt agyi áttét alakul ki.
Az orális és az agydaganatok hatással vannak a beszédre. A beteg csak nehezen képes megformálni a szavakat. A beteg személy ilyenkor elveszíti az alapvető motoros funkciókat, illetve a beszédközpont is sérülhet.
Forrás: https://gyogyszernelkul.com/egyes-raktipusok.../

Ma már nagyon sokféle szűrővizsgálat létezik, így érdemes azokat elvégeztetni, de a legfontosabb a prevenció, azaz a megelőzés. A rákos betegségeknek nagyon sokféle típusa létezik. A beteg személy sok esetben …

Cím

Budapest
1163

Telefonszám

+36302203399

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni rakgyogyitasa.com új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése rakgyogyitasa.com számára:

Megosztás