ELTE Kortárs Segítő Csoport

ELTE Kortárs Segítő Csoport Az ELTE Kortárs Segítő csoport egy pszichológus hallgatókból álló önkéntes csoport, amely a PPK Életvezetési Tanácsadó részeként működik.
(11)

Többféle szolgáltatásunknak egy közös célja van: megkönnyíteni a hallgatótársaink életét, hogy az egyetemen eltöltött éveik pont olyanok legyenek, amilyennek ők szeretnék. Az ELTE bármelyik karán is tanulsz, várunk segítő beszélgetésre, akár a tanulmányaidról, akár valamilyen személyesebb témáról, az életed más területeit érintő kérdésekről szeretnél beszélgetni valakivel. A Kortársak mindegyike pszichológia szakos, így bizalommal fordulhatsz hozzánk, hiszen szakmai tudásunk mellett megvan az a hatalmas előnyünk is, hogy Veled egyidősek vagyunk – így pontosan tudjuk, milyen egy huszonéves bőrében lenni, mit jelent egyetemistának lenni. Programjainkkal arra törekszünk, hogy mindenki megtalálhassa bennük azt, ami a legjobban érdekli, amire leginkább szüksége lehet - ezért éppen olyan sokszínűek, mint amilyenek Ti vagytok. Filmklubjainkon érdekes filmekkel és az azt követő közös beszélgetéssel járunk körbe egy-egy pszichológiai témát – népszerűbbeket és jobban elfelejtetteteket egyaránt –, amiket úgy választunk ki, hogy mindenki találhasson benne valami gondolatébresztőt, valami inspirálót: valamit, amit magával vihet.

Önismereti társasjáték-alkalmainkon lehetőségetek van közelebb kerülni másokhoz (és magatokhoz egyaránt), és olyan kérdésekről együtt-gondolkodni, amik eddig is foglalkoztattak, csak nem tudtátok kivel megbeszélni, vagy éppen ellenkezőleg, korábban fel sem merültek bennetek. A munkánk önkéntes, mindenki örömből teszi a dolgát, azt és annyit vállalunk, amit szívesen tudunk megtenni. Munkánkért cserébe elsősorban képzéseket kapunk, egyrészt neves szakemberek tréningjein vehetünk részt, másrészt rendszeresen tartunk saját belső képzéseket, ezzel is fejlesztve segítői készségeinket. Segítőinket, programjainkat, ügyeleti időpontjainkat megtalálod itt a honlapunkon és a Kortárs facebook oldalán. Ha segítő beszélgetésre jelentkeznél, írj nekünk bizalommal a kortars.segito@ppk.elte.hu címre. Ha pedig valami más kérdés merült fel benned vagy bármilyen észrevételed lenne, akkor keress minket az info@kortars.elte.hu címen.

Cím

Múzeum Krt. 4/D, Alagsor 119.
Budapest
1088

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ELTE Kortárs Segítő Csoport új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése ELTE Kortárs Segítő Csoport számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram