Sportfogvédő készítés

Sportfogvédő készítés Az egyedi sportfogvédő kényelmes, biztonságos és tartós! De a legfontosabbb tulajdonsága, hogy megvédi fogai épségét! Tisztelt Sportoló, Edző, Klubvezető!

Mezei György fogtechnikus, Muaythai/Thaibox sportedző vagyok. Fogtechnikus ként tudom, hogy a saját fogak felbecsülhetetlen értékűek, a fogpótlások pedig nagyon drágák
Küzdősportoló ként tudom ,hogy a fogak milyen veszélynek vannak kitéve a kontakt sportágakban. A fentiek alapján ajánlom figyelmébe az általam készített egyéni értékű sportfogvédőket változatos színekben egyedi feliratokkal, logókkal, tároló dobozzal. A fogtechnikus által, egyedi lenyomat alapján készített fogvédő nem összehasonlítható a boltban kapható és melegítés után otthon elkészíthető fogvédővel! A működése egy bukósisakéhoz hasonlít, vagyis a külső borítás felfogja az ütést és egyenletesen eloszlatja a belső felületen. A fogvédő esetében ez azt jelenti, hogy a fogakat ért ütést a speciálisan felépített fogvédő elosztja, így nem egyetlen fogra terhelődik az ütés és a fogak sérülésének esélye csökken. Az egyedi sportfogvédő elkészíthetõ úgy is, hogy fix fogszabályozó készülékek mellett is viselhetõ legyen. Kiknek ajánljuk az egyedi sport fogvédőt? Mindenkinek, aki olyan sportot űz, ahol a fogai sérülhetnek! Ilyenek például:
Thai box / Kick box / Ökölvívás / Kézilabda /Kosárlabda / Futball / Judo / Karate / /Lovaglás / Vízipóló / Motocross / Squash / Rugby

Mik a legfőbb követelmények bármely fogvédővel szemben?

• hogy fixen álljon a fogakon,
• az esetleges ütések erejét szétoszlassa a többi fogon,
• lehetőleg az ínyvonalat is védje. Bármilyen fogvédővel érdemes fogait megóvni sport közben, ami a fenti követelményeknek megfelel. Ha hosszú távú megoldást szeretne, kényelmes és biztonságos viseletet és a fogak biztos megóvását, akkor keressen bizalommal! Mezei György, fogtechnikus

Gyerek, kadett, junior, felnőtt.Sportfogvédők minden korosztàlynak!
28/01/2025

Gyerek, kadett, junior, felnőtt.Sportfogvédők minden korosztàlynak!

Ha benned Fradi szív dobog...
05/01/2025

Ha benned Fradi szív dobog...

Ha szines, csapatod logójával ellátott fogvèdőre vágysz...
05/01/2025

Ha szines, csapatod logójával ellátott fogvèdőre vágysz...

29/05/2022
Kiss Barnabás IMFA Magyar Bajnok, U23 Világbajnoki bronz érmes
29/05/2022

Kiss Barnabás IMFA Magyar Bajnok, U23 Világbajnoki bronz érmes

Jó minőségű, menő szinű a bokszkesztyűd, bandázsod, nadrágod, lábvédőd?...és a fogvédőd?Egyéni értékű sportfogvédők, mag...
18/03/2022

Jó minőségű, menő szinű a bokszkesztyűd, bandázsod, nadrágod, lábvédőd?...
és a fogvédőd?
Egyéni értékű sportfogvédők, magas fokú védelemmmel, pontos illeszkedéssel, változatos szinekben, egyedi felirattal!
06/20-9119-315

Tökéletes illeszkedés, magas fokú védelem, hosszú élettartam.
06/11/2021

Tökéletes illeszkedés, magas fokú védelem, hosszú élettartam.

Berki Fecó - ökölvívó
14/10/2021

Berki Fecó - ökölvívó

27/09/2021
Hajrá Kertész Máté!👊💪
15/10/2020

Hajrá Kertész Máté!👊💪

Egyéni értékű sportfogvédők készítése,különböző szinekben,egyedi feliratokkal!

A megszokott egyszinű fóliákon kivűl újra elérhetők, a két és három szinű fóliából készített egyéni értékű sportfogvédők...
16/10/2018

A megszokott egyszinű fóliákon kivűl újra elérhetők, a két és három szinű fóliából készített egyéni értékű sportfogvédők!

Cím

Eszék Utca 7/b
Budapest
1114

Telefonszám

+36209119315

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sportfogvédő készítés új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Sportfogvédő készítés számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram