Csaba Eszter pszichológus

Csaba Eszter pszichológus - egyéni- és párkapcsolati konzultáció, önismeret, kapcsolatok, stresszkezelés

🩷🩷🩷
27/02/2025

🩷🩷🩷

Nem melenget…
16/10/2024

Nem melenget…

Ingvar Hansen udvarában sötétedett már, noha alig lehetett valamivel több, mint négy óra. A cselédlány gyapjúkendőt kötött a fejére, úgy hordta a vizet.
A gazda előjött a darálószínből, megállt az ajtóban, mellényéről leszedegette a szalmát, aztán felvette kabátját, és az udvaron át bement a házba.

- Igazán segíthetnél vizet hordani, Morten- mondta a cselédlány, és a nagy fejkendő alól előpillantott.
- Segíthetnék… – felelte Morten, és tréfásan elmosolyodott, felment a tornácra, lerúgta facipőjét, s lenyomta a konyha kilincsét.

Odabenn meleg volt, mint a gőzfürdőben, a konyha illatozott a jóléttől, évek óta csupa jó ételt ettek ott. Az asszony az asztalnál állt, és tésztát gyúrt almás lepényhez.
- Itt van Morten – szólt oda a hálószoba ajtaja felé. Ingvar Hansen kijött, ingujjban volt, lábán szalmapapucs.

- Na, mi van, Morten? – kérdezte, és ásítva leült az asztal végibe. Hát igen, Morten befejezte mára…ennyi meg ennyi kéne.

És azt gondolta, hogy…Ingvar Hansen igazított a pipáján, és várt.

Morten szeretné kikérni a járandóságát.

- Pedig szombatonkint szoktunk számolni – mondta Ingvar Hansen.

Igen, így szokták, de hát…

- Azért megkaphatod, ami négy napra jár – szólt Ingvar -, semmi akadálya.

Ingvar bement a hálószobába, és egy kulccsal zörgött odabent.
- Igen, mert úgy gondoltam, hogy bemegyek a városba – mondta Morten hangosan és mosolygott -, kicsit körülnéznék.

Ingvar visszajött, és kiszámolta a pénzt az asztalra.

- Tessék, itt van – mondta. – Egy őrével kevesebb, de csak kétőrésem van, vissza tudsz adni?

Morten nem tudott, hallgatott és felszedte a pénzt.
- Nem tudsz visszaadni? Akkor kapsz előlegbe egy őrét.
- Ó – nevetett Morten -, igazán mindegy.
- Egyetlen őrével sem akarlak megrövidíteni – mondta kurtán Ingvar, és eléje tolta a kétőrést. – Adósom maradhatsz eggyel.

Morten kényelmetlenül érezte magát, hallgatott, kezében forgatta a sapkáját.

- De ha már a városban jársz – mondta Ingvar -, bemehetnél Möller boltoshoz, és elhozhatnál nekem néhány dolgot. Ők már tudják, mi kell. Hisz úgyis ott mész el.

- Nagyon is bemehetek – mondta Morten megkönnyebbülve -, nagyon is bemehetek. Möller boltoshoz…igenis.

Mortennek esze ágában sem volt, hogy este bemenjen a városba, de most már rászánta magát. Kicsit még ott állt, és körbepislogott.

- Akkor boldog ünnepeket kívánok!
- Boldog ünnepeket, Morten – mondta az asszony.

Aztán Morten felt***e fejére a sapkát, és ment a dolga után.

A kétőrés ott maradt az asztalon, Ingvar felvette és az erszényébe t***e.

Morten először hazament és elköszönt. Öt óra is lett, mire nekiindult a városnak. Két mérföld odáig: ha siet, tíz óra előtt visszatérhet.

Egész sötét volt már, de a hó világított: Morten rátért a kocsiútra, gyors léptekkel haladt, hátában volt a szél. Hét óra lett, mire beért a városba: gyengén havazni kezdett.

Elintézte tennivalóit, volt a patikában is, nem felejtett el venni tíz deka kávét, cukrot és más apróságot sem. Meg tíz őréért mézcukrot is: a kislánynak lesz, magyarázta. Aztán elment Ingvar Hansen dolgaiért. Möller boltos már zárni készült, mikor Morten odaért.

A segéd összerakta a pulton a holmikat, több nagy csomag volt, együttvéve jó öt kiló. Morten megfogta a zsinegnél, és megemelte – elbírja.
– És ehhez mit szól? – kérdezte a segéd, és felemelt a pultról egy összetekert nagy pléhlemezt.

Morten riadtan bámult, megpróbálta felemelni – megvolt húsz kiló. Körülnézett.
– Nem kaphatnék valami régi kötelet? – És elkezdte felmálházni magát a csomagokkal.

Dehogyisnem. A boltossegéd erős kötelet tekert az összegöngyölt pléhlemez köré, és segített felpolcolni Morten nyakába. A segéd sietősen útjára bocsátotta Mortent, s mire az kiért az ajtón, már ő is ott állt készen a vasrúddal, hogy újra bereteszelje az ajtót, mielőtt még jönne valaki.

Morten igencsak meg volt rakva, mikor elindult. Kiért a városból, és rátért a kocsiútra: akkor vette csak észre igazán, mily kegyetlen északi szél fúj az arcába. Méghozzá hóval. Nem kis dolog lesz hazaérni ennyi mindennel megrakodva.

Megkettőzte lépteit: az égetően fagyos szél mellbe vágta, és finom jégszilánkokat fütyült a szemébe, fülébe. A szél a szó szoros értelmében üvöltött a nagy pléhgöngyöleg két végén. Kegyetlenül nehéz volt. Morten megállt, és átcsúsztatta másik vállára. Megint jól kilépett, de érezte, hogy letévedt az útról, és megmerevedett a lába.

Közben elállt a havazás, világosabb lett, és a szél szárazon fútt, de ereje megnövekedett. Szélvihar keletkezett, a frissen hullott könnyű hó az árok mentén felporzott és elrohant a kopár kocsiút fölött. A kopasz fákon hosszú hócafatok táncoltak a széllel, könnyed fátyol ereszkedett alá, a legkisebb göröngy mögött is kupacban torlódott össze a hó.

Morten meggyorsította az iramot, a szél erősen ellenállt, előre kellett hajolnia, megküzdenie minden lépésért. A hideg belevágott az arcába, de legélesebben az orrába, fülébe. Morten megállt, lerakta csomagjait az útra, és megpróbálta dörzsöléssel kiűzni füléből a fájdalmat. Aztán továbbment. A kötél, amellyel a pléhtekercset cipelte, vállába vágódott: addig váltogatta, amíg egyformán fájt mindkét válla.

Néhányszor egy-egy ház mellett ment el az út, de inkább üresen vonult a táj felett: a vihar tisztára söpörte, kemény volt, mint a padló. Helyenként lerakódott a hó az útra, a foltok a szél irányában nyújtóztak el. Az éles téli éjszakában nem hallatszott más hang, mint a hó vékony fütyülése a mezők felett, olyan volt ez a hang, mint értelmetlen suttogás, a megvadult hó sivár dallama, a szél csendes suhanása a hóból kiálló elhervadt kórón.

Észak felé magas és világos volt az égbolt, a felhők eltűntek, kiragyogtak a csillagok. A Göncölszekér úgy fénylett, mint egy ékszer hét remegő köve, a többi csillag kékesen csillogott a világos éjszakában. Messze lent volt a látóhatár, a széllel együtt lebegett, hullámzó hófátylak suhogtak elő kecsesen s ott játszottak az árok mentén. Az árokkereszteződéseknél a szél forgataga üres teret söpört, ahol a hó lepihent s a hórakásban barlangocska képződött. A beomlásokon, tágulásokon keresztül kiáradt a hó a szélzivatarba s vékony rétegekben új rakásokba simult. A szél játszott a halott hidegben, a szél végigsöpört s elsuhant a szegényes táj fölött.

Morten már félúton halálos fáradt volt. Könyörtelen volt a szél, Mortennek továbbra is szembe kellett vele nyomakodnia, és a csomagok nehezek lettek. Különösen a pléhköteg: egy darabig a kezében vitte, hogy pihenjen, majd előretartotta két karján, mint egy újszülöttet, végül visszaakasztotta fájó vállaira. De most már majdnem mindegy volt, hogyan vitte: egyformán fájtak a tagjai.

Morten leguggolt és előrenyújtotta lábát, a szél odaragasztotta a nadrágot csontos, sovány lábszárához. Úgy érezte, hogy az egyik facipő nagyon alacsony lett a sarkánál – csak nem veszt***e el a sarkát? Megállt, levet***e a facipőt, és ott állt fél lábon, harisnyás lábával evickélve a levegőben. Hát igen, elveszt***e a cipősarkát – nagy baj: a fa hamar elkopik a kemény úton. Morten megint felvette a csomagokat, és szembefordult az orkánnal. Beszívta a szelet tűzforró orrába, vágott egyet a szemével, amelyet keservesen megkínzott a vihar, bár szinte állandóan csukva tartotta.

Ismét átrakta a pléhköteget, ezúttal változatosság okáért lent a csípőjénél hordta. Még több mint fél mérföld volt hátra, hosszú, kopár útszakasz. Messze kétoldalt elszórt vörös fények lobbantak fel, mindenütt a szentestét ünnepelték.

Morten nem tudott meleget tartani, hideget verejtékezett, lába megjegesedett. Ha sietne, talán jobb lenne, de lehet, hogy egyre megy, talán mindegy is. Tovább bukdácsolt, és a pléhtekercset megint elől vitte az ölében. Időnkint megpihent úgy, hogy megállt, de nem t***e le a terhet, mert nehéz volt újra felszedni.

Milyen hosszú éjszaka ez, micsoda örök vándorlás a szaggató, néma széllel szemben, a hideg áthatolt a ruhán és felkúszott meztelen melléig. Mortennek eszébe jutott, milyen jó is volt neki néhányszor, amikor melegben aludt, soha nem éri ezt már meg, soha nem alhat többé, pedig olyan álmos, olyan álmos…

A hó lebegett, mint fehér vászon, a drága kelme szétszakadozott az út felett, úgy tűnt, mintha fehér sávokban cikázna tovább.

Mikor meglátta a falu fényeit, megállt és belemeredt a viharba. Aztán magához tért, és azt gondolta, hogy valamiképpen „odaát” volt. Öntudatlanul megállapította, hogy közel volt az elsüllyedéshez és ahhoz, hogy elveszítse az utat…Az üresség körülfonta karjaival, és az áldott jó pihenésről suttogott a fülébe…

Az utolsó kilométert rövid, merev léptekkel t***e meg, mélyen előregörnyedt, és a pléhtekercset két karjával térdéhez szorította. Keményen zihálva lélegzett.

Tizenegy is elmúlt már Ingvar Hansenéknél, mikor valaki bejött a tornácra és kaparászni kezdett a kilincs körül. Morten volt. A háziak még mindig fent voltak, és mogyoróban játszottak.

Morten lerakodott, és a csomagokat az asztalra t***e. Végül előszedte a pléhgöngyöleget is, és odamondta:

– Ez is itt van még.
- Ez? – mondta Ingvar Hansen. – Ez nem az enyém.
- De igen, az – erősködött Morten, mintha azt remélné, hogy mégis Ingvaré, és csodálkozva nézett körül.
- Nem, ez tévedés lesz, erről nem tudok, Möller boltos tévedett.

Morten lenézett a földre, s olyan arcot vágott, hogy mindnyájan elkezdtek nevetni.

– Nehéz utad volt – mondta Ingvar -, megfagyott a füled.

Igen, Mortennek sárga fagysebek voltak a fülén.

Karácsony napján Morten a fáradtságtól ágyban feküdt. Különben nem történt semmi baja.

Johannes Vilhelm Jensen: Morten Szentestéje
Fordította: Lontay László
Dán karácsonyi mese.

Gyógypedagógus, fejlesztő ajànlàsom nagy szeret***el!
18/09/2024

Gyógypedagógus, fejlesztő ajànlàsom nagy szeret***el!

Balsors… vagy nem?
09/08/2024

Balsors… vagy nem?

PÁRIZSOS ZSÖMLE #13

Sosem felejtem el, amikor Benedek Tibort arról kérdezték a férfi pólósok ötméteresekkel elbukott riói negyeddöntője után, hogyan lehet megemészteni azt, hogy nem volt szerencsénk. "Szerencsénk?" - kérdezett vissza. "Ennek semmi köze a szerencséhez. Az ötméteresek is a játék része, ebben jobban voltak, ezért estünk ki."

Adja magát a következtetés: egy háromszoros olimpiai bajnok már csak tudja miről beszél, hovatovább, talán azért - is - háromszoros olimpiai bajnok, mert a szótárában nincs ott az a szó, hogy szerencse. Vagy az, hogy balsors. Magyar átok, Muhi, Mohács, Marseille. A magyar póló tradicionális világában például a kapufa nem pech vagy balszerencse, hanem - mint azt Kásás Tamás mondta egyszer egy szerbekkel szemben elbukott vb-negyeddöntő után - rossz lövés.

Mi, egyszerű, földi halandók persze ezt is hajlamosak vagyunk másképp gondolni. Ha olyat látunk a pályán (medencében, páston, szőnyegen, tatamin), amit a magunk életéből vett tapasztalatokkal és tudással nem tudunk megmagyarázni, rögvest szerencsét kiáltunk, a mákdarálót emlegetjük, vagy - a másik oldalról nézve - átkozzuk régi "kedves" ismerősünket, az ún. magyar balsorsot. Holott.

A húsz éve minden olimpián négybe jutó, mellesleg kétszeres címvédő francia férfi kézisek hiába vezetnek 14 másodperccel a vége előtt két góllal a németek ellen, hiába övék a labda öt másodperccel a lefújás előtt - kiesnek. 3x3-as kosárlabdacsapatuk a finálé utolsó másodpercében(!) bukik el a hollandok ellen. A görög vízilabdások hat másodperccel a vége előtt egalizálnak a szerbek ellen, hogy aztán alig valamivel több, mint egy másodperccel a dudaszó előtt egy tizenakárhány méterről eleresztett, három blokkon és a kapuson is átjutó Jaksic-bombának köszönhetően mégis kiessenek. Megint csak a szerbek: férfi kosarasaik a második negyed derekán 24 ponttal égnek az ausztrálok ellen, ám innen is van visszaút, átveszik a vezetést, de csak azért, hogy a rendes játékidő utolsó másodperceiben Patty Mills kiegyenlítsen. Hosszabbítás, itt öt ponttal mennek el az auszik, de a végén mégis a szerbek örülhetnek, mert Jokic jelentezik a meccs utolsó négy pontjával is egy blokk mellett. Szerencse? Ausztrál átok? Ha Jokicsot kérdezné valaki, gondolom azt mondaná: lószart, mama.

A sor persze szinte vég nélkül folytatható. Simon Petra az utolsó másodpercben nyeri meg női kéziseinknek a brazilok elleni csoportmeccset - először a lefújás pillanatában vezetett Magyarország -, de a svédek elleni negyeddöntő lefújás előtti pillanataiban mindent visszakér a sors: az ellenfél az utolsó leheletével egyenlít, hosszabbításra menti a meccset, majd ott simán győz. A férfi kézisek végig vezetnek Norvégia ellen, de 6 másodperccel a vége előtt Imre Bence ziccert ront, ráadásul az ellentámadásból gólt kapunk, vereség a vége, amiből franciák elleni ki-ki meccs lesz, és végül kiesés a csoportban. A férfi pólósok Olaszország ellen, khm, vitatható játékvezetői ítélettel kerülnek négyperces(!) fórba, de innen is van visszaút Campagnaéknak, akik 4-0-s rohammal veszik át a kezdeményezést, és ellépnek kettővel. Innen mi Zalánki és Manhercz vezetésével jövünk vissza, a meccs vége előtt tíz másodperccel Jansiknak megúszós ziccere van Del Lungóval szemben - de kihagyja. Ötméteresek jönnek, ahol Vogel Soma varázsol, az egy szem Presciuttin kívül mindenkit megbabonáz - Fondellit például a meccsen belül már harmadszor(!) - nálunk viszont "csak" Fekete és Varga Dumi ront, azaz ott vagyunk a négyben. Fönt és lent, dráma, katarzis, az olaszok természetesen habzó szájjal - és valljuk be, némi joggal - bíróznak, tőlünk Vogel Soma annyit mond, "sokat készülök az ötösökre". Zalánki Gergő ezt megtoldja annyival, hogy "ja, a csávónak van egy aurája."

Vegyük észre, nincs itt semmilyen átok, nincs szerencse, balszerencse, véletlen. Őrülten jól felkészített, az utolsó pillanatig küzdő csapatok vannak, egészen kiváló játékosokkal, akik olykor persze - hibáznak. A hiba nem csak az élet, de a játék része is, a játék pedig, mint azt tudjuk, maga az élet: a legjobbra számítunk, de közben készülnünk kell a legrosszabbra is.

És van, hogy igazunk lesz. Vagy így, vagy úgy.

(A az oldal olimpiai rovata, amely a versenynapok utáni reggelen jelentkezik, és a játékok aktuális történéseire reagál - szubjektív, egyedi hangvételben.)

04/08/2024

Az idei Olimpia nem szakemberként, hanem szülőként adta fel nekem a leckét. A legfontosabb, amit ebben a hétben a 9 éves gyerekem elkezdett (újra) megtanulni, hogy a családunk szokása a kételkedés.

Amikor olyan híreket hallunk, melyek erős érzelmeket váltanak ki belőlünk, megdöbbentőek, vagy akár ijesztőek, ítélkezésre késztetnek, akkor megállunk gondolkodni.

Ha ez nehéz, segítséget kérünk. Ha vannak eszközeink, információkat keresünk. Sokat, nagyon sokat olvasunk. Sokat, nagyon sokat beszélgetünk. Ha ítéletet hoztunk, felülvizsgáljuk, és minden esetben kerüljük mások bántását.

Nem tényeket közlünk, feltételezünk, és kérdéseket vetünk fel. Mondhatni, gyanakszunk. Rosszul hangzik? Nekem inkább felelősen. A saját véleményünket pedig véleményként, és nem tényként tüntetjük fel. (Ebben én néha hibázom, igyekszem jóvátenni.)

Ezeket gyakoroltuk eddig idén. Gondolom, remélem, ezer alkalommal fogjuk még ezt tenni. Kételkedni, kutatni-keresni, és saját válaszokat találni, de semmiképpen nem ártani és bántani. A jövő generációját neveljük, érdemes ebbe energiát tenni.

Nézzetek Olimpiát, beszélgessetek sokat!

Puff neki!
09/07/2024

Puff neki!

Óóó ❤️
11/06/2024

Óóó ❤️

05/05/2024

Ez csodaszép!
Anyák napjára…

Szeret***el ajánlom általános iskolás gyerekek szüleinek figyelmébe ezt a lehetőséget! Elképesztő sokat tud adni a pszic...
15/12/2023

Szeret***el ajánlom általános iskolás gyerekek szüleinek figyelmébe ezt a lehetőséget! Elképesztő sokat tud adni a pszichodráma!

Cím

Budapest
1113

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Csaba Eszter pszichológus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Csaba Eszter pszichológus számára:

Megosztás

Kategória