08/01/2025
Tisztaság – tisztesség, mint az önismereti munka alapja
2018-19 fordulóján úgy éreztem, hogy telítődtem. Hosszú évekig feszítettem túl a húrt, akik hozzám hasonló területen és munkakörben tevékenykednek, azok tudják, hogy heti 30-35 kliens hosszú távon nagyon megterhelő, ugyanennyi időt kell munkaidőn belül regenerálódásra fordítani ahhoz, hogy egyensúlyban tudd tartani magad.
Nem volt bölcs dolog, a kiégés szélén álltam – egyben szakmai hiba is volt nem figyelni az egyenletességre.
A fejem tele volt információval, a környezetem tele volt nem használt használati tárgyakkal, zavart a szomszéd szobából beszűrődő televízió vagy a rádió hangja reggel. Mindenképpen volt azonban előnye ennek a tapasztalásnak. Ahogy fuldokoltam a helyzetemben, elemi erővel tört fel bennem a vágy, hogy elkülönítsem a hasznosat a „szeméttől”.
A túlélésem záloga lett, hogy kapcsolódjak a Felsőbb Énemhez, az igazi, mélyről jövő válaszaimhoz, melyektől útbaigazítást vártam.
Minden este pontban 9 órakor leültem meditálni – a lelkem már várt. Ám mindezt nem az általam addig ismert módszerekkel.
Mélyen ismertem fel önmagamban annak valódiságát - melyről egyébként korábban is sokat hallottam, és mindig is igazak éreztem -, hogy az élet valójában egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl. Az egyszerűséghez való visszakapcsolódási célom pedig azt is jelentette, hogy kidobtam / kitisztítottam mindent magamban és magam körül. Nem volt kapacitásom másra.
Ugyanis alapvetően véges mennyiségű az energiakészletünk, mellyel egy nap során gazdálkodni tudunk (mely persze tudatossággal nagyban növelhető is, de ez nem ennek a cikknek a témája, a meglévőre is vigyázni kell...), és ha a mentális terünk tele van szeméttel: halogatott feladatokkal, megoldatlan érzelmi és mentális ügyekkel, a fizikai térben nem örömöt okozó / fölösleges tárgyakkal, az olyan, mint amikor számtalan megnyitott, háttérben futó program blokkolja a számítógépünk optimális működését – ilyenkor történik az, hogy nem halljuk a saját gondolatainkat, nem tudunk önmagunkhoz érdemben kapcsolódni.
Tehát minden este egyszerűen leültem, és megkérdeztem magamtól, hogy mi az, ami zavar (És mi a megoldás?). Ok, következő: Mi az, ami zavar? (És mi a megoldás?) Természetesen először – akár egy pszichológiai konzultáción – a legégetőbb, vagyis leghozzáférhetőbb témák jöttek fel, és ahogy azokra egymás után tudatosan választ adtam és a fizikai valóság szintjén is megcselekedtem a leghelyesebb lépést, úgy formálódtak, alakultak dinamikusan a témák – a következő napon már nem ugyanúgy / nem ugyanazt a kérdést tudtam feltenni, mert egyre tisztábbá vált minden. (Nincs ez másképp egy konzultációnál sem, persze ott a terápiás kapcsolatból fakadóan más hatótényezők is vannak.)
Amikor leülünk ezt az önismereti tisztító munkát elvégezni, lényegében nem szükséges más, mint a lelkiismeretünkhöz való kapcsolódás, mely egy 0-24-ben, folyamatosan hozzáférhető – ingyenes - iránytű, és a lehető legtisztább, legrövidebb úton előállítható és legjobb megoldást adja meg számunkra. Lelkiismeret = ismerjük (meghalljuk) a lelkünk szavát, a legtisztább irányából a legtisztább irányába tartunk. És a tisztaság ez esetben nem lehet más, mint a tisztesség.
(Régen volt értéke ennek a szónak. Talán azért, mert az emberek inkább alkalmazták ösztönösen ezt természetes a tudást, mint manapság, amikor a régiek tudását lassan mi hírből is alig ismerjük? Miközben a mainstream irány mindent igyekszik kidobni, azokat a fogalmakat is, melyek a tudomány által még eszköz- és tudáshiány miatt akár nem is vizsgálhatók, a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is: a figyelemeltereléssel és tudatos figyelemirányítással megfeledkeztetik az embereket arról, hogy régen sem voltak hülyék az emberek. Gondolkodó, alkotó, teremtő lényként az ember korábban, a felvilágosodás előtt is igyekezett megismerni a világot, és akkor leginkább a tapasztalati tudásra támaszkodhatott: arra a többezer éves tapasztalatokon alapuló tudásra, melyet a világ megismeréséről gyűjtöttek össze és raktak egy holisztikus rendszerbe eleink. Melyet sokan félresöpörnek, ahogy a tudomány mindenhatóságában bíznak – az más kérdés, hogy éppen melyik tudományéban? Mert a tudományos kutatásokat finanszírozni is kell valahonnan – nyilván ez nem minden esetben probléma. De ez ismét egy más téma.
A lényeg, hogy végső soron szerintem nem túl bölcs dolog, sőt, fölényeskedő lenézni mindazt, ami nem tudományosan megalapozott. A véleményem az, hogy az önismereti munkával kellene kezdeni. Önmagunkkal. Amíg az önmagukhoz való mély kapcsolódás nincs meg a legtöbbekben, addig nem is érdemes, fölösleges, sőt káros csak arra hagyatkozni, hogy mit mondanak mások az életről akár tudományos, akár bármilyen köntösbe öltöztetett „tények” által. Buddha is megmondta: „Ne higgy el semmit, tapasztalj!”)
Ezáltal a legegyszerűbb önismereti kérdés: Mit súg a lelkem, mi a helyes?
Sokan tehát annyira eltávolodtak maguktól, hogy igencsak sok réteg van a tiszta, fénylő és igaz lelki minőségük felületén. És ilyenkor – a sok maguknak és olykor másoknak is eladott eltérítettségek miatt (nevezzük nevén: vannak, akik önös érdekből manipulálják a körülöttük lévő embereket) először nehéznek tűnik visszatalálni, mert folyton kiesik egy csontváz a szekrényből. És akkor újra és újra hajlamosak belegabalyodni... de mielőtt egy új színházi előadás készülne az igaz helyett, arra biztatok minden érintettet, hogy nyugalom és egyszerűség, nem kell túlgondolni: a legrövidebb út az egyenes. Mi a helyes?
Szinte érezzük a frusztrációit ennek a helyzetnek (én az ilyeneket és hasonlókat még olyan szinten is takarítom, hogy belegondoljak ennek nyomorúságába, mert összenyom az érzés, nem kérdés, hogy ez szorongató...), a célom csupán annak a szemléltetése volt, hogy mi az, ami a tisztaság és egyszerűség pólusának ellenoldalán helyezkedik el, mert szinte zsigerből érezzük, hogy ott takarítani kell.
Amikor szolgálatból működünk, akkor kapjuk a legtöbbet vissza (erről is fogok még írni). Amikor elszakítjuk magunkat a nagy egésztől, mert azt gondoljuk, hogy nekünk úgy jobb lesz, és nem a leghelyesebbet választjuk, azzal nem másnak lesz nehéz, hanem végső soron önmagunknak okozzuk a legtöbb kárt.
És mindig, minden egy irányba vezet (az élet alapvetően egyszerű).
Amikor nem túlgondolunk, hanem lelkünk hangjához kapcsolódva működünk, akkor rengeteg energia szabadul fel. Ezáltal könnyebben vagyunk a jelenben, mely a helyzetek könnyebb értelmezését, felismerését jelenti (azonnal tudjuk, hogy melyik helyzetben mi a leghelyesebb gondolat, cselekedet...), mely kevesebb elhibázott lépéshez vezet, ezáltal kevesebbet kell tisztítani és a kör folytatható... És ha a jelent a legteljesebben éled meg, vagyis a leghelyesebb módon működsz benne, az a lehető legjobb jövőt teremti meg számodra.
Nekünk nem kell a dolgokat túlgondolni: végső soron az lesz jó mindenkinek, nekünk is, ami nekünk a leghelyesebb (nem látszólag legjobb, hanem a leghelyesebb – ezek evidens dolgok, elnézést a kihangosításért, de sok mindent láttam az elmúlt időszakban, és így rendszerbe szedve talán mindenkinek hasznos lehet).
Géczy Gábor fogalmazta ezt meg nagyon jól, aki sokat tanulmányozta a népi bölcsességeket és akit én nagyon tisztelek, hogy nincs más dolgunk, mint a saját puzzledarabunkat betenni a helyére, és a világ hozzárendeződik, hozzánk igazodik. Ezt tiszta, teljes lélekkel tudjuk megtenni.
És minden olyan egyszerű...
Hiszem, hogy nem születünk használati útmutatóval és pszichológussal az oldalunkon, így az önismereti munka is egyszerű, annak lehetősége és szükségessége kódolva van bennünk, mindenki számára adott. Sőt, tovább megyek, én igazából azt vallom, hogy minél túlbonyolítottabb valami, az annál távolabb áll a valóságtól.
Minden esetben az egyszerűséget preferálom. Azért is tudok a személyközpontú, rogersi munkamóddal azonosulni, mert itt tisztán van jelen az összes terápiás tényező – melyek nélkül egyébként más terápiás irányzatok sem működnének.
(És biztos vagyok benne, hogy aki sok-sok évet tanul egy nagyon komplex módszert, ott részben a kognitív disszonancia miatt és részben a saját módszerével kapcsolatos pozitív tapasztalati miatt nem ért egyet velem, de ez így van rendjén. Más valaki más szemléletben jártas és ott ér el sikereket mert arra fókuszál, és megint más pedig a saját szemlélete szerint jár el - a világ így is – úgy is visszatükröződik és igazol minket. Ennélfogva mindenkinek igaza van. Az én saját szemléletem is már 20 éve a sajátom és minél többet dolgozom benne, annál inkább megerősödik. De most térjünk vissza.)
Mivel eredendően mindannyian teljesek és egészek vagyunk, szinte köztudott, hogy az önismereti munka nem valakivé válást jelent, hanem visszatalálást önmagunkhoz, ahol a szűkebb-tágabb környezetünknek való megfelelés által fölöslegesen ránk rakódott rétegek megtisztításából áll. Vagyis „a kevesebb több”, Antoine de Saint-Exupéry szerint nem akkor érjük el a tökéletességet, amikor már nincs mit hozzátenni, hanem akkor, amikor már nincs mit elvenni belőle., Michelangelo pedig elmondása szerint alkotás közben semmi mást nem tett, mint lefaragta a felesleget a szobrairól. Manapság hódít a minimalizmus: Letisztult terek, kapszulagardrób... Minden tárgy és gondolat melyhez ragaszkodunk és melyet birtoklunk, energiát von el. Tehát nem véletlenül több a kevesebb, nem véletlenül érdemesebb az egyszerűbbet, teljesebbet (újra) megtalálni. És kidobni mindent, ami szemét.
"Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa." - ugye.
És még mindig nincs vége annak, ahogy gyönyörűen mindig, minden egy irányba vezet...
Visszatérve a saját 6 évvel ezelőtti, első nagy önismereti takarításomhoz, ahogy a tenger hullámai, a lelkem is kidobta a partra mindig a legaktuálisabb területet, mely foglalkozást igényelt, és ahogy a munka hatására változtak a témáim, sikerült annyira megtisztítani a legfontosabbakat, hogy végül tökéletes harmóniába, a világgal és a Teremtéssel összhangba, flow-ba kerültem. (Bár itt volt és van még néhány tényező az itt leírtakon kívül, de a tisztaság volt az alap. Majd egy másik írásban megpróbálom ezt is körbejárni valamikor.)
Igen, jól olvasod. Ha a lelked hangját keresed, akkor ezekben az akár 10-20-30 perces napi meditációkban nem kell évekig analizálnod magad ahhoz, hogy harmóniába kerülj (ez nem azt jelenti, hogy nem kell folyamatosan tisztán tartanod, illetve tisztítanod magad), a legfontosabb viszonyulásaink megtisztításával megszabadítjuk magunkat az érzelmi-mentális szennyezettségtől, és rövid időn belül fellélegezhetünk, szabaddá válunk minden ellenállástól.
És tényleg hangsúlyozom, önmagunk folyamatos tisztán tartása szükséges, de tisztább érzelmi-mentális térből – ahogy már fentebb levezettem – könnyebb meghozni mindig az aktuális legjobb döntést.
Amikor tiszta vagy, vagyis teljességgel megéled magad és a világgal összerendeződsz, azt kezded tapasztalni, hogy kommunikálni kezd Veled a Valóság, a Teremtés: szinkronicitások történnek, könnyedén manifesztálod a céljaidat, nem ellenszélben haladsz, hanem a Valóság támogatását élvezve könnyedén, ilyenkor éled igazán magad és az életet, az élet pedig rajtad keresztül ki tudja fejezni magát. Ilyenkor áramlásban vagy. (Aki tapasztalta már ezt a valóságot, tudja, hogy miről beszélek, a hermetikus filozófia több ezer éve leírta már, Jung is sokat beszélt róla, a tisztaság jelenlétet teremt, a jelenlét pedig ezt az állapotot... A jelenlétről sokat olvashatunk buddhista írásokban, vagy jelenkorunk nagy gondolkodóitól, Kabat-Zinntől és Eckhart Tolle-tól is.)
Amire fókuszálsz, az kap energiát, az épül fel a valóságodban. Ezt már kb. 25 éve tapasztalom, de ezzel a módszerrel a korábbiaknál jóval gyorsabban tudtam valóságot váltani: vagyis ahogy lelkileg megtisztítod magad, minden a lehető legjobban alakul, mintha védelem alatt lennél.
És ki ne akarná élvezni az Univerzum támogatását? Nem nehéz látni, hogy nekünk (és mindenkinek) a legjobb, ha összhangban vagyunk önmagunkkal (lelkiismeretünkkel) és ezáltal a világgal is.
A fenti módszert tartom az önismereti munka alapjának (akár önálló meditációban, akár konzultációs keretek között történik, a kapcsolat erejének segítségével.)
Tényleg nem hiszek a túlbonyolított dolgokban, így általában nem is igazán hiszek abban, hogy hosszú évekig kellene analizálnunk pl. a gyerekkorunkat annak érdekében, hogy jól legyünk, mert a jelenben minden megdolgozandó probléma itt van velünk. (Nem is lehet máshol, mert amit helyesen teszünk, abból nincs probléma, ám amivel még dolgunk van, amivel nem működünk egyensúlyban, az határozottan megjelenik valamilyen elakadás formájában az életünkben.)
Tehát annak mentén nyugodtan elindulhatunk, ami a legnagyobb feszültséget okozza a jelenben, mert ami a gyerekkorból származó meg nem oldott elakadás, az biztosan megjelenik a jelen problémáinkban is. A lelkiismereti válaszainkat követve pedig lépésről lépésre meg tudjuk találni a számunkra leghelyesebb megoldást: a nagyobb feladataink megoldási útvonalait soha nem látjuk az utunk elején, de ha benne is vagyunk egy komplex problémában, a következő kicsi lépést mindig meg tudjuk tenni.
A lehető legegyszerűbb feladat. A lelkiismeretedhez kapcsolódsz és megteszed, amit meg kell tenned. A középpontodhoz kapcsolódsz ezáltal, lehámozva magadról az összes fölösleges „hagymahéjat”. Az egyensúlyt keresed.
És amikor feljönnek olyan dolgok is, ahol Te a részedről mindent megtettél, akkor nyugodt lehetsz, mert más emberek önismereti feladataiért és önismereti megdolgozottságáért (hacsak nem a gyermeked), nem kell felelősséget vállalnod.
Talán még az is megtörténhet, hogy nem látod az első lépést. Van egy tanácsom erre az esetre: holisztikus rendszerről beszélünk, vagyis testünk, lelkünk, szellemünk, tudatunk egyaránt hatnak egymásra, bárhol belenyúlsz, hatással vagy az összes területre. Ezért ha végképp nem látod a következő lépést egy problémát illetően, a fizikai környezet rendbetétele (pl. szelektálás) is visszahat a lelkedre, és ezzel is lehámoztál egy réteget...
Igazából ez a lélektisztítás nem választható feladat lenne, hanem kötelező.
Mikroszinten azért kötelező, mert akkor tudsz igazán jelen lenni a pillanatokban és a helyeset választani önmagad és mindenki számára (legyenek azok szavak vagy tettek), ha nincsen ezer háttérben futó programod, melyek „lassítják a rendszert”.
Makroszinten pedig... Gondoljunk bele, hogy milyen világban élnénk, ha mindenki kapcsolódna magához, vezetői szinten is... Azonban tudjuk, hogy minden csakis rajtunk múlik. Minden. Világunkat változtatni olyan irányban, melyben szívesebben élnénk, alulról szerveződve tudjuk megtenni. (Mert még nem abban a világban élünk, ahol mindenki azért remeg felsőbb szinteken, hogy mindenkinek jó legyen. Remélhetőleg napjainkban már nem él tündérmesékben ezt illetően senki sem.)
Jó évkezdést, boldog új évet Mindenkinek!
Bogdán Brigitta
2025.01.08.
