10/10/2025
Érdemes a mesét összevetni a magyar A halhatatlansága vágyó királyfi c. mesével
A föld visszaveszi, ami az övé
Élt egyszer egy özvegyasszony egyetlen fiával. Nőtt, növekedett a fiú és látta, hogy mindenkinek van apja, csak ő nem nevezhet senkit apjának.
— Miért van az, hogy mindenkinek van apja, csak nekem nincs? — kérdezte anyját.
Az anyja felelte:
— A te apád meghalt.
— Mit jelent az, hogy meghalt? Hogy többé nem tér vissza hozzánk?
— Ő többé nem tér vissza, de mi mind elmegyünk oda, ahol ő van — mondta az anyja. — Senki sem kerülheti el a halált.
Akkor azt mondta a fiú:
— Én senkitől sem kértem az életet, de ha már élek, meghalni se akarok. Elmegyek, s olyan helyet keresek, ahol nem halnak meg az emberek.
Sokáig kérte őt az anyja, ne induljon el, de a fiú nem hallgatott rá s ment keresni azt a helyet, ahol nem halnak meg. Bejárta az egész földet, s ahova csak elért, megkérdezte:
— Van itt halál?
— Van! — felelték neki.
Elszomorodott a fiú: nincs olyan hely, ahol meg ne halnának. Egyszer csak valamiféle mezőn jár, és látja, hogy ott áll egy szarvas ágas-bogas nagy agancsával. Nagyon megtetszett a fiúnak a szarvas agancsa, meg is kérdezte a szarvast:
— Ismersz-e olyan helyet, ahol nem halnak meg?
— Olyan hely nincsen — mondta a szarvas — de amíg az én agancsom nem nő meg az égig, nem halok meg. Amikor megnő, halálom is eljő. Ha akarsz, maradj velem és amíg én élek, te sem halsz meg.
— Nem — felelte a fiú — ha örökké nem élhetek, ott is meghalhatok, ahonnan jöttem.
Ment tovább a fiú, bejárt mezőket, völgyeket, elért egy hegyhez. Látja, egy holló ül a sziklán, tollászkodik és tolla hatalmas, mély szakadékba hull.
A fiú megkérdezte a hollót:
— Ismersz-e olyan helyet, ahol nem halnak meg?
— Nem — felelt a holló — de látod, én élni fogok, amíg ez a szakadék meg nem telik a tollaimmal. Ha megtelik, akkor meghalok. Maradj velem, és élni fogsz, amíg én élek!
Belenézett a fiú a szakadékba:
— Nem — felelte — ha örökké nem élhetek, meghalni ott is tudok, ahonnan jöttem.
Ment a fiú tovább. Bejárt minden földet, odaért a tengerhez. Ténfergett a parton. Nem tudta, hová menjen. Elmúlt egy nap, elmúlt kettő, semmit sem látott. Harmadik nap látja ám, valami csillog ott a távolban. Odament közel, hát egy kristálykastélyt látott. Körbejárta a fiú a kastélyt, sehol nem találta az ajtót. Sokáig kereste, végre észrevett egy kis csíkot. Kitalálta, ez lesz az ajtó. Nekiállt teljes erejével, ki is nyitotta. Bement a fiú és látja, ott fekszik egy lány, olyan szép, hogy a nap is megirigyelhette volna, ha meglátja. Egy szempillantás alatt megszerették egymást.
Megkérdezte a fiú:
— Gyönyörűségem, el akarom kerülni a halált. Ismersz-e olyan helyet, ahol nem halnak meg?
— Olyan hely nincs — mondta a leány — miért keresel hiába? Maradj velem!
Felelt a fiú:
— Nem téged kerestelek, hanem olyan helyet keresek, ahol nem halok meg. Másképp ottmaradtam volna, ahonnan jöttem.
Azt mondja a leány:
— A föld visszaveszi, ami az övé. Te magad nem akarsz majd halhatatlan lenni. Mondd csak, hány éves vagyok én?
Ránézett a fiú: ifjú keble, arcának friss rózsái olyan gyönyörűek voltak, hogy egészen megfeledkezett a halálról.
— Legfeljebb tizenöt éves — felelte.
— Nem! — mondta a lány. — Én a világ teremtésének napján születtem. Engem „Szépség”-nek hívnak és sohasem leszek öreg és sohasem halok meg. Itt maradhatnál velem örökre, de magad nem akarsz majd — a föld visszaveszi, ami az övé.
Esküdözött a fiú, hogy sohasem megy el tőle.
Elkezdtek együtt éldegélni. Az évek mentek, mint egy szempillantás. Sok minden megváltozott a földön. Sokan meghaltak, porrá váltak, sokan születtek, a földnek egészen megváltozott a képe. De a fiú nem vette észre, hogy röpül az idő. A lány mind csak olyan gyönyörű volt, és ő is olyan fiatal maradt. Elszállt ezer év. Egyszer csak vágyakozni kezdett haza a fiú. Vágyódott az övéihez. Azt mondta:
— Szeretnék elmenni, meglátogatni anyámat és rokonaimat.
A leány azt felelte:
— Nekik már a csontjuk sincs a földben.
Felelt a fiú:
— Hogyhogy? Alig három-négy napja, hogy itt vagyok, mi történhetett volna velük?
Azt mondta a lány:
— Megmondtam neked, a föld visszaveszi az övét. Jó, menj és akármi történik veled, azért magadat okold.
Adott neki három almát, s azt mondta, hogy akkor egye meg, amikor szomorú lesz.
Elbúcsúzott tőle a fiú és elment. Ment, mendegélt, meglátta a sziklát, amelyiken a holló ült. Odanéz a fiú: az egész szakadék tele volt már tollaival és maga a holló is ott fekszik holtan az egész tetején. Könnyes lett a fiú szeme, ment volna már vissza, de nem engedte őt a föld többet. Húzta előre. Megy tovább, látja, ott áll a mezőben a szarvas, a szarva már az égig megnőtt, ő maga azonban meghalt. Tudta már a fiú, hogy sok idő elment azóta, hogy eljött otthonról. Ment tovább. Szülőföldjére érkezett, de nem találta sem szüleit, sem ismerőseit.
Kérdezgeti az embereket az anyjáról, de senki még csak nem is hallott róla. Járt egyedül és senki nem ismerte őt. Végre egy öreggel találkozott. Elmesélte neki, kit keres. Azt mondta az öreg:
— Ez az asszony, én hallottam még a dédapámtól, meg a szépapámtól, élt valaha, de hogy lehetne annak a fia most életben?
Elszállt mindenfelé a hír erről a fiúról. Mit nem beszéltek róla! Úgy néztek rá, mint egy csodára.
Ő pedig egyedül csavargott, nagyon szomorúan. Odament arra a helyre, ahol valaha a házuk állt és csak romokat talált, azokat is benőtte már a moha. Eszébe idézte a fiú az anyját, a gyerekkorát, a pajtásait és nagyon szomorú volt. Elhatározta, megeszi az almákat, amiket a kristálykastély úrnője adott neki. Elővette az egyik almát és megette: egyszer csak hosszú ősz szakálla nőtt. Megette a második almát: megroggyantak a térdei, meghajlott a dereka és erőtlenül a földre hullott. Fekszik, nem mozoghat már se kezével, se lábával. Magához hívott egy játszadozó gyereket:
— Gyere ide, fiúcska — vedd ki a zsebemből az almát, add ide!
Kivette a fiú az almát, odaadta neki, ő megkóstolta és abban a szempillantásban meg is halt.
Eltemettette őt a falu.
(grúz népmese)
Forrás:-Istvánovits Márton (szerk.) A király meg a pacsirta. Grúz népmesék Európa Kiadó, Budapest, 1958
-Boldizsár Ildikó (szerk.) Mesék életről, halálról, üjjászületésről. Magvető Kiadó, Budapest, 2009
