08/03/2026
Nehéz nekem nőnapon megszólalni.
Egész életemben sokan nőként kezeltek, és sokan ma is így kezelnek, ezért a saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen az, amikor a világ valakire nőként tekint, és aszerint bánik vele.
Közben én nembináris vagyok. Nem azért szedek hormont, mert nőnek lenni ne lenne rendben, hanem azért, mert én valami más vagyok, és ehhez szeretnék testileg is igazodni. És jól vagyok így. Összhangban magammal.
Talán pont ezért nehéz megszólalni ma. Mert egyszerre van bennem belső tapasztalat és távolság is. Vannak helyzetek, ahol még mindig nőként kezelnek, máskor már nem, és ebben a köztes térben nem mindig könnyű megtalálni a hangot.
Nem akarok nők helyett beszélni, és nem akarok olyan terekbe sem belépni, amikről azt érzem, hogy nem nekem szólnak. De azt fontosnak érzem kimondani, hogy a nők helyzete nincs rendben, és hogy a feminizmus számomra nem lehet az LMBTQ-emberek ellenében értelmes.
Mert a patriarchátus nem csak a férfiak uralma, hanem egy hierarchikus rendszer, ami mindig a normának tekintett, erősebb, gazdagabb, befolyásosabb, privilegizáltabb embereknek kedvez. És minél kevesebb ilyen előnye van valakinek, annál sérülékenyebb lesz benne.
Magyarország továbbra is az Európai Unió sereghajtói között van a nemek közti egyenlőségben.
Ezért nekem a feminizmus és az LMBTQ-felszabadítás nem két külön ügy. Ugyanabba az irányba mennek: az egyenlő emberi méltóság, az elfogadás és az önazonos élet felé.
És bár ma már bizonyos helyzetekben valamivel privilegizáltabb helyről látok rá minderre, számomra épp ez teszi fontossá, hogy nőnapon a figyelem végül visszakerüljön a nőkre és az ő nagyon is valós küzdelmeikre.
Mert még mindig túl sok minden nem adottság, hanem harc kérdése: a biztonság, a komolyan vétel, a méltóság, a mozgástér.
Így ezt kívánom ma nőnapra: több egyenlőséget, több biztonságot és több valódi szabadságot minden nőnek.
