12/02/2024
“Ha szeretteim körében valamilyen betegség üti fel fejét, már egyből tudom Kikhez kell fordulni!” 🙏
Így küzdötte le az ízületi fájdalmat Erika a NeuroPress segítségével.
⬇️⬇️⬇️
“Az én kálváriám 2016 augusztusában kezdődött, mindössze 20 évesen..
Egy nyári délelőttön vettem észre, hogy a jobb kezemen, a középső ujjam bedagadt és ehhez melegség érzés és kisebb merevség is társult… Ekkor még mit sem sejtettem, hogy mi kezdődött itt el… Majd holnapra elmúlik - gondoltam!
De ahogy teltek múltak a napok/hetek/hónapok nemhogy elmúlt volna, hanem inkább erősödött a fájdalom. Az idő múlásával már nem csak egy, kettő, ujjam lassan az összes fájdalmassá vált. Ezután jött az állkapocs, csípő, boka, szinte minden ízületem érintette, nagyon nagy fájdalmaim voltak.
Orvosról orvosra jártam ÉVEKIG.. De sok negatív laboreredményem miatt nem tudtak előállni érdemleges diagnózissal.
Majd 2022 év végén az egyik Barátnőm ajánlásával eljutottam a budai XII. kerület NeuroPress terápia rendelőjébe Vargha Zsolthoz. Úgy voltam vele, hogy már a rengeteg hely után ahol jártam, ez már nem jelent semmit…
Megdöbbentett… végre biztatást kaptam, van lehetőség a gyógyulásra. Mindent elmagyarázott és mindent meg is értettem, hogy mitől alakulhatott ki, hogy mit tudnak segíteni és nekem mit kell tennem. Betartottam az életmódbeli változtatásokat amiket javasolt. Aki már járt nála tudja, hogy ezek nem is annyira drasztikus dolgok és mégis milyen sokat segítenek és természetesen elkezdtem járni a kezelésekre. Ez idő alatt, bármikor, bármilyen kérdéssel fordulhattam Vargha Zsolthoz. Az ízületi fájdalmaim már 2023 nyara előtt megszűntek… Hihetetlen volt számomra ez az egész… Mindemellett, volt még egy makacs pajzsmirigy alulműködésem is, ahol elértük azt, hogy nem vált indokolttá a hormonkezelés. Ezt még idén figyelemmel kell követnünk, amíg tejesen vissza nem áll az egyensúly.
Számomra azóta is hihetetlen! Mindenkinek ajánlom, Akinek csak tudom! Óriási megnyugvás tudni, hogyha Szeretteink körében valamilyen betegség üti fel fejét, már egyből tudni fogom Kikhez kell fordulni! Köszönöm Vargha Zsolt, Köszönöm NeuroPress és Köszönöm a Kezelőknek is a rengeteg segítséget, kedvességet és odafigyelést. Örök hálám!!!”