Amara Lélekműhely Blog

23/09/2025

Egy másik nézőpont a veszteségről és a szenvedésről

De hogyan lehet a veszteséget megérteni, elfogadni, és továbblépni? Talán a megértés az első lépés.

Az életünk során minden veszteség mély nyomot hagy bennünk. Nem csak akkor, amikor egy szeretett személyt veszítünk el, hanem akkor is, ha egy kapcsolat, egy munka, egy régi álom vagy akár egy élethelyzet ér véget. Ezekben a pillanatokban szembesülünk leginkább azzal, hogy a szenvedés minden emberi élet része – függetlenül attól, milyen hitrendszerben élünk.
Én sokszor találtam kapaszkodót Buddha tanításaiban, mert letisztultan és logikusan mutatják meg, mi a szenvedés lényege, és hogyan kaphatunk eszközöket a meghaladásához. Akkor is érdemes elgondolkodni rajtuk, ha nem vagyunk buddhisták – hiszen ezek a gondolatok az emberi létezés alapvető igazságait érintik.

A négy nemes igazság:
1. A szenvedés létezése. Az élet nem más, mint szenvedés, ami abból adódik, hogy maga a világ nem tökéletes, és a létezés állapota sem az. „… A születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, a szomorúság, kesergés, fájdalom, bánat és kétségbeesés szenvedés. Együtt lenni azzal, amit nem szeretünk, szenvedés, elválasztva lenni attól, amit szeretünk, szenvedés, nem jutni hozzá ahhoz, amit kívánunk, szenvedés.”
2. A szenvedés oka. A szenvedés alapja a ragaszkodás a múlandó dolgokhoz, valamint a belőlük fakadó tudatlanság és közömbösség.
3. A szenvedés megszűnése. A ragaszkodás megszüntetésével a szenvedés is megszűnik.
4. A szenvedés megszűnéséhez vezető út. A megszabaduláshoz a Nemes nyolcrétű ösvény vezet.
A helyes szemlélet, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életvitel, helyes törekvés, helyes figyelem, helyes összeszedettség.

Ez csak egy apró szelete ennek a hatalmas témának… hamarosan újabb gondolatokat is megosztok veletek.

Te hogyan tapasztaltad meg eddig a veszteséget és a szenvedést? Volt olyan nézőpont, eszköz vagy tanítás, ami segített könnyebben továbblépni?

Szeretettel, úton levő társad,
Ági
Kép: freepik

21/09/2025

16/09/2025

Minden változás veszteséggel jár…

Legutóbb arról beszéltünk, hogy a döntés elkerülése is döntés, most pedig beszéljünk arról, miért nem akarjuk letenni a ránk nehezedő terheket és miért menekülünk a változás elől.

Miért nem akarunk változtatni?

Mert minden változás veszteséggel jár. A veszteség, fájdalmat hoz magával. Elveszíteni valamit vagy valakit nagyon fájdalmas tud lenni és a fájdalomtól félünk.

Miért fáj?

Mert ragaszkodunk a megszokotthoz, emberekhez, tárgyakhoz, élethelyzetekhez. Úgy hisszük, még mindig jobb a megszokott rossz, mint a bizonytalan új. Épp ezért képesek vagyunk évekig, évtizedekig ragaszkodni rossz kapcsolatokhoz, vagy olyan munkát végezni, ami nem tölt el boldogsággal. Pedig minden veszteség mivel lezár valamit, ezáltal utat nyit valami újnak.

Veszteség

Az egész eddigi életemben én is rengeteg veszteséget éltem meg. Kicsiket, nagyokat, elkerülhetetleneket. Tudom milyen érzés, amikor a lábad alól kicsúszik a talaj, amikor az élet egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik és nem a kellemes irányba.
Már mindenki találkozott ezzel a visszafordíthatatlan, néha pusztító érzéssel. Éppen ezért, mindannyian szeretnénk kitörölni a szótárunkból ezt a szót, hogy veszteség.

Emberi létünk születésünktől halálunkig nagyon sok eseményt, örömöt, szenvedést, döntést, veszteséget hordoz. Bármilyen meglepő, egy gyerek születése, házasság, új munkahely vagy új kapcsolat bármennyire pozitív élmény, ugyanakkor ott rejlik benne a veszteség is, hiszen az új érkezésével valamit elveszítünk, lezárunk.
Például, ha megszületik az első gyermekünk a mennyekben járunk a boldogságtól, de azzal a pillanattal elveszítettük az addigi életünket, hiszen minden megváltozott, ezt az agyunk veszteségként éli meg, a mennyei boldogság mellett.
Vannak, akik könnyebben, viszont nagyon sokan nehezen vagy egyedül egyáltalán nem tudják feldolgozni az őket ért veszteségeket.

De hogyan lehet mindezt megérteni és elfogadni?
A megértés az első lépés, erről írok majd a következő részben.

Te hogyan éled meg és dolgozod fel az életedben felmerülő veszteségeket? Hogyan találod meg a módját a változások elfogadásának és kezelésének? Kérlek írd meg kommentben.
Szeretettel, úton levő társad, Ági ❤️🙏
Kép: alexphotos

06/09/2025

Ha nem döntesz, azzal már döntést hoztál!

Voltál már úgy, hogy eleged lett valamiből, besokalltál, és este lefekvés előtt nagy lelkesen eldöntötted, hogy holnaptól minden másképp lesz?
Lehet ez pl. fogyókúra, életmód változtatás, egy rossz szokás vagy egy kapcsolati, családi, munkahelyi válság stb.
Aztán másnap reggel felébredsz, és minden megy tovább ugyanúgy, ahogyan eddig is. Tovaszáll az erő, a motiváció. Már nem érzed annyira fontosnak, hogy beleállj a változtatásba, vagy egyszerűen találsz valami jól hangzó kifogást, „most nincs itt az ideje”. És ez a jó nagy megoldatlan csomag szépen felkerül a hátadra a többi mellé, mondván „jólvanazúgyahogyvan”.

Őszintén, voltál már így?

Én igen. Nem is egyszer. És pontosan tudom milyen érzés, amikor az Univerzum, Isten, sors vagy nevezd bárhogy, mint egy szuper naptárprogram időről-időre emlékeztet, hogy „hé, a csomag még mindig a hátadon van” és persze még pakol mellé egy-két terhet, hogy biztos, ami biztos, észrevedd.

És tudod mit?

Nem csak velem van így. Mindannyian cipeljük ezeket a láthatatlan csomagokat. Halogatunk, kifáradunk, félünk, ragaszkodunk. Félünk változtatni, mert azt hisszük most biztonságban vagyunk, pedig ez csak egy illúzió.

De az az igazság, hogy ez nem tarthat a végtelenségig. Ezek a terhek egyre csak gyűlnek és előbb-utóbb kezdjük fizikailag is érezni ezeknek a csomagoknak a súlyát. Először csak pici testi tünetekkel, fáj a hátunk, vállunk, a szív néha rakoncátlankodik, a vérnyomás emelkedik. Az Univerzum szeretne segíteni így egyre erősebb jelekkel tudatja, hogy ideje cselekednünk. Az apró kezdeti tünetekből később komolyabb betegségek, balesetek vagy különböző élethelyzetek kényszerítenek a változásra.

Ismerős?

Amikor homokba dugtad a fejed pedig nem működött a párkapcsolatod, aztán egyszer csak minden összeomlott, a párod megcsalt, elköltözött… vagy amikor hirtelen egy komolyabb betegség, baleset állított meg az utadon és ezt már nem tudtad nem észrevenni.
Jobb, ha önként beleállunk, mert sokkal fájdalmasabb lesz, ha a helyzet kényszerít. Van egy régi mondás,” Ha nem döntesz, azzal már döntést hoztál!”

Az erő bennünk van! 😊

Mindig van választásunk, és jobb egy rossz döntést meghozni, amiből tanulhatunk, mint hagyni, hogy felettünk döntsenek.

Legközelebb arról fogok írni, hogy miért ragaszkodunk ezekhez a csomagokhoz, mikor már rég letehettük volna őket.
Addig gondold végig, de még jobb lenne, ha le is írnád, te milyen csomagokat cipelsz még mindig? Mi az oka, hogy még nem akarod letenni?
Szeretettel, Ági 🥰
Kép: Freepik

01/09/2025

Betemettem a szakadékot… és hidat is építettem fölé

Akik régóta követnek, bizonyára észrevették, hogy ismét eltűntem egy időre. Most szeretném elmesélni, mi történt velem – mert tudom, hogy nem vagyok egyedül a tapasztalataimmal, és talán az én történetem másnak is erőt adhat.

Amikor kinyílt a kapu

2-3 évvel ezelőtt a rendszeres önismereti munka, a befelé figyelés és a meditáció egy kiskaput nyitott meg bennem. Egy kaput, amelyen át kapcsolódni tudtam a Lelkemmel. Az életem meredeken ívelt felfelé, új lehetőségek, kreativitás, versek, felismerések, és olyan képességek, amikről addig nem is tudtam, hogy bennem vannak.
Voltak ugyan felhők az égen, de könnyen tovaszálltak…

A viharfelhő

Aztán megérkezett egy hatalmas, sötét viharfelhő, amely nem akart mozdulni. A kapu bezárult, minden elsötétedett, és az árnyékból egy Énrészem gyorsan, határozottan átvette az irányítást. Újra a szakadék széléhez sodródtam – ahhoz a helyhez, ahol már sokszor jártam. És be kell vallanom, néha jólesett sajnálni és sajnáltatni magamat, abban a reményben, hogy megkapom azt a figyelmet és szeretetet, amire kiskorom óta annyira vágytam.
A próbatételek egymást követték: munkahelyváltás, balesetek, műtétek, édesanyám halála… mintha minden egyszerre zúdult volna rám.

A fordulat

Aztán valami nagyon furcsa dolog történt. A sok önmunka megtette a hatását, nem zuhantam a szakadék mélyére. Megálltam a szélén, és volt erőm visszafordulni. Tudatos döntésekkel, apró lépésekkel ismét összeszedtem magam, és kezdtem elhinni, hogy újra sínen vagyok.
De az Élet hozta a következő próbatételt. Johnny, a drága kutyusom, 12,5 éves hűséges társam, megbetegedett, és két hét múlva elment. Ez óriási trauma volt, úgy éreztem feldolgozhatatlan. Olyan ürességet hagyott maga után, hogy azt hittem, belehalok a hiányába.

A megtartó erő

És mégsem zuhantam. Valami csodálatos, láthatatlan erő tartott. Mély gyász, bűntudat, fájdalom, lelkiismeret furdalás közepette is ott volt bennem ez a megtartó erő. Látomások, megértések érkeztek. Megértettem miért jött Johnny hozzánk, mit tanított az élete, mit üzent a betegsége, és mit tanít a halála.
Ez a tapasztalás egyszerre volt mérhetetlenül fájdalmas és végtelenül csodálatos.
Ott és akkor megígértem neki, a szeretetét, a tanításait nem hagyom elveszni. Hálás vagyok a tanításaiért, és hogy az élete része lehettem.

Ezért térek most vissza. Újra írok, újra építek – és amit átéltem, azt szeretném másoknak is továbbadni. Hiszem, hogy a legmélyebb sötétségben is ott rejlik a fény, és néha elég egy apró híd ahhoz, hogy ne zuhanjunk, hanem tovább tudjunk menni.

És most hozzátok fordulok.
Ez az írás az első lépés a visszatérésem útján. Újra itt vagyok, újra írok, és újra szeretném veletek megosztani mindazt, amit az Élet és az önismereti utam tanít nekem.
Lesznek történetek, tapasztalatok, inspirációk és olyan gyakorlatok is, amik talán segítenek nektek a saját utatokon. Hiszem, hogy minden próbatétel ajándékot rejt magában, és együtt könnyebb megtalálni a fényt, még a legsötétebb időszakokban is.
Köszönöm, hogy itt vagytok, és hogy velem tartotok ezen az úton.
R.Ági🥰🥰

Kép: Autumn scenery. photoangel