Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta, Baross utca, Budapest (2026)

14/03/2026

A sugar kapcsolatok lélektana

Néha éppen a legfelszínesebbnek tűnő kapcsolati választások mögött húzódnak meg a legmélyebb lelki mintázatok.

Vajon mit árul el egy emberről az, ha nyitott az úgynevezett sugar típusú, vagyis részben anyagi alapú kapcsolatokra?

Egy friss kutatás szerint a sugar kapcsolatok iránti nyitottság mögött nemcsak tudatos döntések állnak. Ezek a kapcsolatok nem egyszerűen pénzről vagy sze..xről szólnak, hanem mélyebb, nem tudatos pszichológiai okok is állhatnak a háttérben. Vannak, akiknek éppen az ilyen kapcsolat jelentheti a biztonságot.

Egy új tudományos cikkben Norbert Meskó, András Norbert Zsidó és kollégáik ezt az intim, de izgalmas kérdést vizsgálták. A kutatás kapcsolatokhoz való nyitottság mögötti milyen mélyebb lelki mintázatokat igyekezett feltárni.

A vizsgálat szerint az ilyen kapcsolatokra való nyitottság összefügghet mélyebb pszichológiai sérülékenységekkel is, azzal, ha valaki nehezebben bízik másokban, sérülékenyebb az önértékelése, vagy ha nehezebben kezeli a fájdalmas érzéseit.

Az eredmények szerint azok, akik nyitottabbak voltak a sugar kapcsolatokra, átlagosan több olyan lelki mintázatot mutattak, amelyet pszichológiai sérülékenységet jelent.

Ilyenek például a korai maladaptív sémák: mélyen beépült hiedelmek arról, hogy nem szerethetőek, a félelem az elhagyástól, az az érzés, hogy nem bízhatnak másokban és hogy jobb elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben sebezhetővé válhatnak.

A kutatás szerint ezek a korai belső mintázatok azzal is összefüggnek, hogy valaki nehezebben szabályozza az érzelmeit, és általában pszichésen sérülékenyebb.

A tanulmány egyik legérdekesebb gondolata az, hogy egy ilyen kapcsolatforma bizonyos emberek számára pszichológiailag kiszámíthatóbbnak és biztonságosabbnak tűnhet, mint egy hagyományos, érzelmileg mély kapcsolat.

A hagyományos intim kapcsolatban sok a bizonytalanság, kérdéses hogy szeretni fognak-e, elég vagyok-e, elhagynak-e, kölcsönös-e a vágy, lehet-e bízni a másikban.
Ezzel szemben egy konkrétabb alapokon nyugvó kapcsolat viszont előre tisztázza a szerepeket és az elvárásokat, kevésbé tűnik bizonytalannak.

A szerzők szerint ezért elképzelhető, hogy azok számára, akiknek a közelség eleve fájdalmasabb vagy félelmetesebb, ez a forma kevésbé tűnik érzelmileg veszélyesnek.

Az eredmények azt mutatták, hogy a korai lelki sérülések nem közvetlenül, hanem összet***ebb módon vezetnek a sugar kapcsolatok elfogadásához:

Előbb hatnak a személyiség működésére és az érzelmek kezelésére, és ezek együtt növelik a nyitottságot.
Tehát a mélyebb, korábbi sérülésekből kialakulhat egy olyan belső működésmód, amelyben a kontrolláltabb, kevésbé kölcsönös, inkább szerepekre épülő kapcsolatok vonzóbbnak látszanak.

Mindez természetesen csak a teljes kép egy részét magyarázta meg, tehát a szerzők nem állítják, hogy ez lenne az egyetlen ok vagy az egyetlen magyarázó tényező.

Talán a kutatási eredmények legfontosabb emberi üzenete az, hogy a kapcsolati választásaink mögött sokszor nem pusztán tudatos döntések vannak, hanem korábbi tapasztalatok, mélyebb hiányok, szégyen és önvédelmi igény is.

Tehát sokszor nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki ilyen kapcsolatra vágyik, hanem arról is, hogy bizonyos kapcsolati formák jobban illeszkednek ahhoz, amit belül biztonságosnak, kezelhetőnek vagy túlélhetőnek érez.

Mindez sok tanulsággal járhat az említett helyzet kapcsán, de más párkapcsolati helyzetekben is:

Ami kívülről érdekalapú vagy érzelemszegény kapcsolódásnak tűnik, az belülről nézve sokszor nem más, mint egy óvatos alkalmazkodás a sérülés lehetőségéhez.

Akinek a közelség korábban fájdalmat, bizonytalanságot vagy kiszolgáltatottságot jelentett, annak egy világosabb keretek között működő kapcsolat kevésbé tűnhet fenyegetőnek.

Egy kapcsolat akkor is betölthet fontos lelki funkciót, ha kívülről nem hasonlít a romantikus kapcsolatok idealizált képére. Lehet, hogy valaki számára ez a forma adja azt a kiszámíthatóságot, kontrollt vagy megerősítést, amelyet más kapcsolatokban nehezebben él meg.

Nem ritka, hogy valaki egyszerre vágyik az intimitásra és tart tőle. Ebben a belső kettősségben egy olyan kapcsolati forma, amely egyszerre kínál közelséget és távolságot, különösen vonzó lehet. Így a kapcsolat bizonyos szükségleteket kielégít, miközben részben védi is az embert a túlzott érzelmi bevonódástól.

Bizonyos esetekben nemcsak a biztonság iránti vágy, hanem a sérült önértékelés is szerepet játszhat. Ha valaki mélyen azt hiszi magáról, hogy önmagáért nem elég értékes, könnyebben elfogadhat olyan kapcsolati formákat, amelyekben a saját értékét inkább szerepekhez, külső előnyökhöz vagy teljesítményhez köti.

A kapcsolati döntéseink gyakran nem a jelenben kezdődnek, hanem jóval korábban. Sokszor gyermekkori tapasztalatok, korábbi csalódások, bizonytalan kötődések vagy ismétlődő elutasításélmények alakítják azt, hogy mi tűnik ismerősnek, megengedhetőnek vagy biztonságosnak a szerelem világában.

Vannak, akik számára nem a romantikus spontaneitás, hanem a kiszámíthatóság a legfontosabb kapcsolati érték.
Ha valaki azt tanulta meg, hogy a közelség kaotikus, fájdalmas vagy megalázó lehet, akkor érthető, hogy olyan kapcsolati formák felé fordul, ahol a keretek világosabbak, az elvárások kimondhatóbbak, és kisebb a bizonytalanság.

Az ilyen kapcsolatok megítélését gyakran erős morális ítéletek kísérik, pedig a pszichológiai megértés szempontjából fontosabb kérdés nem az, hogy kívülről mennyire elfogadható egy kapcsolat, hanem az, hogy belül milyen szükségletekre, hiányokra vagy félelmekre válaszol.

Fontos látni, hogy a tudatos döntés és a mélyebb lelki háttér nem zárják ki egymást. Valaki hozhat egyszerre racionális érdekeit figyelembe vevő döntést, miközben választásait részben olyan belső mintázatok is alakítják, amelyekről maga sem tud teljesen.

Talán éppen ez a kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy mielőtt felszínesnek neveznénk egy kapcsolatot, érdemes feltennünk a kérdést, vajon milyen belső történet, milyen korábbi sérülés, milyen megküzdési mód húzódik meg mögötte.

Mert ami kívülről egyszerű választásnak látszik, az belülről nézve sokszor a túlélés, az önvédelem és a kapcsolódás közötti törékeny egyensúly.

(Természetesen a kutatási eredmények nem azt állítják, hogy minden ilyen kapcsolatra nyitott nő sérült, és azt sem, hogy aki ilyen kapcsolatot választ, annak biztosan pszichológiai problémája van. Inkább arról szól, hogy egy nagy magyar mintában kimutatható volt az összefüggés, hogy a sugar kapcsolatok elfogadása gyakrabban jelent meg olyanoknál, akiknél az említett lelki sérülékenységek jelei mérhetőek voltak.

Fontos, hogy a vizsgálat nem ok-okozati kapcsolatot, csak összefüggéseket mutat, hogy a minta 18–35 év közötti magyar nőkből állt, ezért az eredmények nem általánosíthatók mindenkire, illetve, hogy a kutatás nyitottságot/attitűdöt vizsgált, nem tényleges kapcsolati viselkedést.)

Ha van kedved, oszd meg egy kommentben, hogy:

- Meg tudod fogalmazni, hogy számoda mi igazán fontos egy kapcsolatban?
- Számodra mi adja biztonságot?
- A közelség mikor félelmetes és mikor biztonságos számodra?
- Szerinted mitől lesz egy kapcsolat valóban mély?

29/12/2025

Kié a női test? - A test szabadságáról Brigitte Bardot-ra emlékezve

A női test lehet az önkifejezés eszköze és lehet a megítélés tárgya.

A kérdés nemcsak az, hogyan ítélik meg mások, hanem az is, hogy mi minden határozza meg, hogy hogyan éli meg a nő a saját testét.

A női test könnyen válik tárggyá, feladattá, projektté.

A tükörbe nézve gyakran feladatok, megoldandó problémák néznek vissza.

Mintha a test sosem lehetne elég: mindig van rajta valami, amit fiatalabbá, kevesebbé vagy többé, kisebbé vagy nagyobbá kéne tenni.

Hogy kapcsolódik ehhez Brigitte Bardot?
A neve ma is többet jelent egy filmsztárnál, egy korszak nőképe, a női test szabadságának és a láthatóvá váló női vágynak szimbóluma.

Színésznőként vált világhírűvé, de ezen túlmutat a hatása azzal, ahogyan a testiséget és a női önkifejezést megjelenít***e.
És az is, ahogyan a nyilvánosság őt is tárgyiasítva, szimbólummá t***e.

Ehhez kapcsolatban pszichológusként is úgy látom, hogy a női szerep, a női test sokszor olyan, mintha a nő színpadon vagy filmvásznon lenne.

Nem a drámaiságra gondolok, hanem a belső tapasztalatra:

Egy ruhára, ami takar vagy kiemel.
Egy ösztönösen behúzott hasra egy fontos pillanatban.
Egy mosolyra, ami kedvesnek látszik, egy kényelmetlen megjegyzés nyomán.
És arra a csendes mérlegelésre a ruhaválasztáskor, hogy melyik lesz a legelőnyösebb vagy legalább nem a legelőnytelenebb.

Brigitte Bardot hatása a női szerepekre azzal kezdődött, hogy a női vágyat láthatóvá t***e a filmvásznon.

A vágyat, amely addig inkább elhallgatott, nevén nem nevezett, szégyellni való dolog volt.
A női vágy és a test öröme kimondhatóvá, megmutathatóvá vált, és ezzel együtt az is, hogy a nő nem csak kiváltója, hanem átélője is lehet a vágynak!

A folyamat megértéséhez a korszakot is fontos megérteni.

Az ötvenes évek végén még az volt a rendes nő, aki visszafogott, illedelmes, hálás feleség volt.
A vágy, a test öröme, az igények kifejezése nem volt része a női szerepnek, a nő inkább az volt, aki kiváltja a vágyat, aki elvisel, aki kiszolgál.

Ő ezzel szemben a filmjeiben és a nyilvános imidzsében is új női szerepet jelenített meg, akinek a teste nem tárgy, hanem saját története van. Ezért is a sze&uális forradalom egyik előfutárának tekintik.

De a felszabadulás könnyen átfordulhat tárgyiasításba: a média, a társadalmi normák és a nézők újra keretbe helyezik a testiséget, vizuálisan fogyasztható termékké formálják, tárgyiasítják.

Fontos részlet, hogy a bikini elfogadottságához jelentős mértékben hozzájárult az, hogy ő is viselte, tehát a nőiessége, a teste mintát is adott, formálta a nőiesség megjelenésének normáit is. Nem is beszélve a topless strandolás népszerűsítéséről.

Sok szempontból hozzájárult a női test felszabadulásához, ugyanakkor ez sosem egyirányú folyamat, ehhez rögtön kapcsolódni kezdett a társadalom, a média, az irigység, a féltékenység, a tárgyiasítás.

Így nem csak a sze&ualitás és a vágy felszabadultságát hozta, hanem ő maga is tárgyiasult és termékké vált.

Ennek a fordulatnak pszichológiai folyamata is fontos, a külső nézőpont idővel belsővé válik, és az ember megtanulja saját magát is kívülről figyelni, értékelni, minősíteni.

Ennek sok tanulsága lehet, most egyet emelek ki, amely mindenkit érint:

A test nem csak önmagában van, hanem mindig jelent valamit.
Másoknak és önmagunknak is.

Látjuk magunkat, de nem igazán belülről, sokkal inkább kívülről, mások szemével.

Ez a külső nézőpont belsővé válása, saját magunk tárgyiasítása, amely finom, mindennapi folyamat.

A testünkhöz gyakran nem belső megélőként kapcsolódunk, hanem külső nézőpontból, mintha magunk is külső és kritikus megfigyelők lennénk, nem pedig a testünkben élő, otthon lévő részei önmagunknak.

A testünket sokszor nem belülről érezzük, hanem kívülről látjuk. Mintha saját magunkat is külső nézőpontba helyeznénk.
A női test sokszor érték és értékmérő, könnyen érezhetjük, hogy meghatározza a személy vonzerejét, emberi értékét.
Ez az tárgyiasítás.

Lehet, hogy ezért is hagyta abba Bardot a filmezést 52 évvel ezelőtt, mert nem ikon és sze&uális szimbólum akart lenni, hanem érző ember, akinek a testét nem mindenki is minősíti, hanem aki szabadon létezhet a testében.

Paradox, hogy ahhoz, hogy ezt az üzenetet átadja, részben saját magának is tárgyiasulnia kellett. Ugyanakkor nem szippantotta be örökre ez a világ, hanem tudott egy önazonos utat választani és önmaga maradni.

– A testünk nem feladat, hanem az otthonunk! –

— Mikor nézel magadra úgy, mintha a tested egy projekt lenne, és mikor úgy, mintha valóban te laknál benne?

— Ha van kedved, oszd meg a választ egy kommentben, akár nő, akár férfi vagy.

Ha tetszettek a gondolatok, akkor kérlek kedveld és oszd meg a posztot, kövesd az oldalamat! Köszönöm!

22/12/2025

Néha karácsonykor a politika jobban éget, mint a forró tepsi

HOGY NE RONTSA EL A POLITIKA A KARÁCSONYI CSALÁDI MEGHITT HANGULATOT?
Lelki önvédelem karácsonyra

Ismerős az a pillanat, amikor a karácsonyi asztalnál már a levesnél érzed annak a veszélyét, hogy ha valaki csak egy megjegyzést tesz, akkor benned összerándul valami?

Sokszor nem az legnagyobb tét, hogy kireped-e a bejgli, hanem az, hogy megmarad-e a családi béke.

Sokan vannak most annak a feszültségében, hogy a családban látszólag két világ ül szemben az asztalnál. De a politikai ellentétek mögött sokminden van. Ki mit élt át, kiben bízik, kihez kötődik, kitől vagy mitől fél.

Erről szól ez az írás és leginkább arról, hogy mikor menjünk bele a politikai témákba és mikor ne, illetve hogy kerüljük el, hogy a politika elrontsa a családi meghittséget.

Ma a politika sok családban már nem egyszerűen arról szól, hogy ki melyik irányt látja jobbnak, hanem arról, hogy ki van veled és ki az ellenség.
Hogy milyen embernek tartod magad, melyik oldalhoz tartozol, kik azok, akik kimondják, amit te is érzel, és kik azok, akik szerinted veszélyt jelentenek arra, ami neked fontos.

Ilyenkor a vélemény nem csak egy gondolat a fejedben, hanem mély belső önazonossághoz kapcsolódik.

Amikor a másik ezt kritizálja, az nem úgy hat, mintha csak nézőpontokról csevegnétek. Sokszor úgy érezzük, mintha azt mondaná:
„Te rossz ember vagy.”
„Te naiv vagy.”
„Te áruló vagy.”
„Te buta vagy.”
„Te nem látsz tisztán.”

A vita ilyenkor már pillanatok alatt nem a véleményekről szól, hanem arról a nagyon mély, emberi kérdésről:

Tiszteletben tartasz-e engem? Elfogadsz-e? Jó embernek látsz-e? Velem vagy, vagy ellenem?

Mindkét oldalon gyakran ott van a félelem és a veszteségélmény. Mindenkinek félelmetes, hogy elveszik a biztonság, a kiszámíthatóság, a régi rend, vagy a jobb jövő, a szabadság, a méltóság.
Egy-egy mondat általában már nem csak állítás, hanem figyelmeztetés: vészjelzőt aktivál az idegrendszerben.

Ilyenkor a beszélgetésben hirtelen megjelenik az a kemény, fekete-fehér logika, ami békésebb időkben ritkább:

Ha te ezt gondolod, akkor biztos olyan vagy.
Ha te őket támogatod, akkor biztos ellenem vagy.
Ha te nem látod, amit én, akkor gonosz vagy, buta vagy félrevezetett.

Innen már nagyon könnyű úgy látni, hogy a másik nem csak másképp gondolkodik, hanem rossz, buta vagy tisztességtelen.

Fájdalmas, hogy mindez gyakran olyanok között történik, akik egyébként szeretik egymást, szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák, testvérek és unokatestvérek.

Hirtelen nem csak mást gondoltok, hanem mintha elszakadnának a kötelékek és azt éreznéd, hogy nem vagy biztonságban, hogy nem szerethető az az oldalad, amely gondolkodik.

Mélyre megy, mert már nem két vélemény találkozik, hanem két ember próbálja megvédeni azt, amitől embernek érzi magát.

Ha már előre szorongsz mindettől, az egy teljesen érthető reakció.
A karácsony egyébként is érzelmileg telített: fáradtság, megfelelés, régi családi szerepek, kimondatlan sérelmek, a család sok éves, évtizedes, akár évszázados története. Intenzív együtt töltött idő kevés pihenéssel.
Ilyenkor az idegrendszerünk gyorsabban kapcsol készenléti állapotba.

Ha a másik mond valamit, ami neked fáj vagy fenyegetőnek tűnik, az idegrendszered nem azt kérdezi, hogy vajon logikailag helyes-e, hanem azt, hogy biztonságban vagyok-e.

Innen már csak egy lépés egy éles megjegyzés, szemforgatás, a te mindig, a ti mind, és kész is a konfliktus.

— A JÓ HÍR AZ, HOGY ELKERÜLHETŐ

Nem muszáj vitázni, vagy lenyelni mindent. Van egy harmadik út:

tudatosan védeni a kapcsolatot, miközben tiszteljük önmagunkat is.
Sokszor segít, ha kimondjuk az egyik legfontosabbat:

A karácsonyi családi asztal nem parlament és nem a választófülke.
Nem kell most megnyerni semmit.

Persze érthető, hogy erős a vágy benned, hogy a másik értse meg, hogy lássa be, hogy ne mondjon, ne gondoljon ilyeneket.

Ez nagyon emberi, de érdemes átgondolni, hogy

MI MOST AZ IGAZI CÉLOM? KAPCSOLÓDNI VAGY MEGGYŐZNI?

A kettő ritkán fér el ugyanabban a húsz percben, a töltött káposzta felett.

Az is kérdés, hogy a meggyőzés reális-e.
A másik a média más üzeneteivel találkozik mint te, más korban született és nőtt fel mint te, más információk és más veszélyek határozzák meg a félelmeit a preferenciáit és azt, hogy kiben látja a jövőt és ki jelenti számára a veszélyt.

Kérdés, hogy reális-e a véleményünkkel, kritikákkal mindezt megváltoztatni?

— MIKOR ÉRDEMES BELEMENNI A CSALÁDI POLITIZÁLÁSBA?

Akkor érdemes, ha az alábbiak többsége megvan, nem feltétlenül tökéltesen, de jó arányban:

– Van kölcsönös tisztelet. A kommunikáció nem megalázó, nem gúnyolódó, nem minősítő.

– Képesek vagytok lassítani. Nem egymás szavába vágva, nem dobálózva a megjegyzésekkel, hanem a meghallgatás, megértés valódi szándékával.

– Van benned érzelmi kapacitás. Nem akkor és úgy kezdesz bele a vitába, amikor már eleve feszült vagy, hanem van érzelmi terhelhetőséged.

– A másik legalább minimálisan kíváncsi. Nem csak megmondani, kinyilatkoztatni, megváltoztatni akar, hanem őszintén kíváncsi arra, hogy mit gondolsz. És ha te is kíváncsi vagy a véleményére, nem csak meggyőzni akarod az igazadról vagy átállítani az oldaladra.

– Ha van kijárat. Ha bármelyik fél mondhatja azt, hogy ez most sok, inkább nem folytassuk.

Ha ezek közül több hiányzik, akkor nagyon nagy az esélye, hogy nem beszélgetés lesz, hanem fájdalmas konfliktus, veszekedés. Ilyenkor nem az a kérdés már, hogy kinek van igaza, hanem hogy ki sebezi meg jobban a másikat.

— MIKOR NEM ÉRDEMES BELEMENNI A CSALÁDI POLITIZÁLÁSBA?

Ha a vita igazából egy érzelmi csapda, amelyet előre láthatunk, akkor érdemes elkerülni. Ennek számos jele lehet, például:

– Amikor az alkohol is előkerül, mert ettől könnyebben válik mindenki érzékenyebbé, agresszívabbá, nehezebb az önkontroll, könnyebben pendülnek meg az érzelmi szálak.

– Amikor a vita többek előtt zajlik, mert ekkor sokan nem kapcsolódni próbálnak egymáshoz, hanem a saját oldalukhoz húznak, ezért könnyebben lesz belőle presztízsharc és egymás győzködése, amely nem párbeszéd és nem emberi kapcsolódás.

– Amikor a másik célja nem a megértés, hanem a provokáció.

– Amikor már előre érzed, hogy ha belemész, akkor dühös, szomorú, csalódott lesz közben és akár utána is sokáig.

– Amikor a családban régen kialakult hierarchia van, és a politika csak ürügy arra, hogy valaki a saját igazát erőltesse, akár ellentmondást nem tűrően.

ÖNVÉDELEM
Sokszor az a legérettebb önvédelem, ha ilyenkor kimaradunk a vitából. Ezzel nem áldozzuk fel a karácsonyunkat egy olyan játékért, amelynek csak vesztesei vannak.

– HOGYAN KERÜLJÜK EL A KONFLIKTUST?

Ha el akarod kerülni a politikai konfliktust, de nem könnyűek a családi viszonyok, akkor így csináld úgy, hogy ne legyen belőle sértődés:

A konfliktuskerülés akkor működik jól, ha nem menekülés, hanem tudatos keretezés. Néhány működő lépés:

- Készülj egy előre megfogalmazott mondattal, amit nem ott és akkor kell kitalálnod.

A karácsonyi viták egyik oka, hogy meglepetésszerűen érnek. Ha van egy előre megfogalmazott mondatod, könnyebben tudsz hirtelen jól reagálni.

Válassz olyat, amely önazonos, ezek csak példák:

“Most szeretnék inkább az ünnepre figyelni, nekem ma ez fontos.”
“Tisztelem, hogy máshogy látod. Ma ne menjünk bele, kérlek.”
“Érzem, hogy felidegesítene minket ez a téma. Ma inkább ne ezzel foglalkozzunk.”

- Ne magyarázkodj túl sokat.

Minél részletesebben indokolsz, annál több lehetőséget adsz a vitára.
A jó határ rövid és kedves.

- Ne a tartalommal vitatkozz, hanem a kerettel.

Nem azt a kérdést kell megnyerned, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy milyen beszélgetés fér bele ez alkalommal.

“Ezt most nem szeretném ebben a hangnemben.”
“Most nem vitázni/politizálni jöttem, hanem ünnepelni/együtt lenni.”

- Használj olyan témát, amely kapcsolódik, de nem viszi a beszélgetést rossz irányba.

Sok politikai mondat mögött valójában érzés van: félelem, düh, tehetetlenség, igazságtalanság érzet. Ha te az érzésre reagálsz, a vita könnyebben hül le..

“Értem, hogy aggódsz a jövő miatt.”
“Érzem, hogy ez téged nagyon felkavar.”

Nem kell egyetértened.
Csak tükrözni az, hogy látod az emberi érzéseit.

- Legyen menekülőutad, szó szerinti értelmben is.

A legjobb konfliktuskezelés néha az, hogy kimész a konyhába, segítesz, sétálsz egyet, levegőzöl, lefekteted a gyereket.

Ez nem megsértődés, hanem lehetőség az idegrendszerednek megpihenni, kikapcsolni a helyzetből és ez a további viták elkerülése, lehűtése.

- Szövetség, nem egymás ellen, hanem egymásért.

Ha van a családban egy rokon, akivel jóban vagy, beszéljétek meg előre, hogy ha elszabadul a vita, ő segítsen másfelé kanyarodni, hozzon más témát, kérdezzen mást illetve segítsen neked, ha te ezt teszed.
Nem kell nyíltan összefogni valaki ellen, sokszor elég egy finom támogatás, amely más irányba viszi a beszélgetést a jó pillanatban, amikor még van másik út.

– HA MÉGIS A VITÁT SZERETNÉD

Ha mégis bele akarsz menni, tedd úgy, hogy ne romboljon: legyen beszélgetés, nem pedig harc.

Ha neked fontos, hogy legyen valódi párbeszéd, az is teljesen rendben van. A kérdés az, hogyan.

- Kérdezz az értékekre, ne a tényekre.

A tényekkel sokszor csak dobálózunk. Az értékeknél viszont emberré válik a másik.

“Mi az, amit ebben a helyzetben a legfontosabbnak tartasz?”
“Mitől félsz a legjobban?”
“Mi az, ami szerinted igazságtalan?”
„Mit tartasz megfelelő megoldásnak?“

- Használj én közeléseket, én üzeneteket

Nem azt mondd, hogy te vagy ti mindig…, hanem magadról beszélj.
“Nekem ijesztő, amikor azt hallom, hogy…, mert nekem az jelenti, hogy…”
Az én üzenet nem csodaszer, de csökkenti a másikban azt az érzést, hogy támadod őt, hiszen nem róla, hanem magadról beszélsz.

- Egyszerre csak egy állítást.

A családi politikai viták sokszor azért robbannak nagyot, mert sok sérelem, sok hír, sok minősítés zúdul egyszerre a másikra.
Ha beszélgetni akarsz, lassíts.
Egy mondat, egy gondolat, egy kérdés.
Ne legyőzni vagy letaglózni akard a másikat, ne sokkolni akard, hanem megérteni és átadni neki egy gondolatot. Jobb egyetlen mélyebb rövidebb személyes gondolat, mint száz érv.

- Ne akarj átállítani senkit egy este alatt.

Pláne ne karácsonykor.
Ha a célod az, hogy a másik másnap másként szavazzon, az szinte biztos kudarcot és komoly feszültséget hoz.
Ha a célod az, hogy ma egy árnyalatnyi kíváncsiság szülessen a másikban, hogy egy picit elgondolkozzon, az sokkal reálisabb cél.

- Figyeld a tested jelzéseit.

Ha felgyorsul a pulzusod, elszorul a torkod, befeszül a vállad, összeszorul a gyomrod, az nem hiszti, hanem valódi jelzés. Az idegrendszered jelzi, hogy veszélyt érzékel. Ilyenkor állj meg, lassíts, távolodj el.

Mondhatod egyszerűen:
“Feszült lettem. Tartsunk egy kis szünetet.”
“Jobb, ha nem bántjuk meg egymást, inkább váltsunk témát.”

Ez érettség, nem vereség.

- A hangnem fontosabb, mint a mondanivaló

A karácsonyi békét ritkán az teszi tönkre, AMIT mondunk. Inkább az, AHOGY mondjuk. A lekezelés, a cinizmus, a megvetés, a gúny ami fájdalmas és romboló.

— MIT CSINÁLJ, HA VALAKI SZÁNDÉKOSAN PROVOKÁL?

Három gyors, gyakorlatias eszköz, ami segíthet:

- A szürke kő technika (nyugodt, unalmas válasz)

Ha nem reagálsz érdemben, nem adsz üzemanyagot, így nem tüzeled a konfliktust, hanem hűtöd azzal, hogy nyugodt és semleges választ adsz, például:

„Értem.”
„Lehet.”
„Köszönöm, hogy elmondtad.”

Majd témaváltás vagy távozás a beszélgetésből.

- A törött lemez technika (ugyanazt ismétled, kedvesen)

Ha nem mész bele a párbeszédbe, hanem egy lezáró mondatot válaszolsz ismételten, bármit, amivel a másik a vitát akarja mélyíteni, akkor a másik nem tud belekapaszkodni és provokálni.

“Most nem szeretnék erről beszélni.”
“Most nem szeretnék erről beszélni.”
“Most nem szeretnék erről beszélni.”

Nem kell érdemben reagálni és nem kell újabb és újabb érveket találni.

- A kapcsolatra hivatkozás

Például:
„Fontos vagy nekem. Nem akarom, hogy ezen összevesszünk.”
„Szeretném, ha ma inkább könnyedebb dolgokról beszélnénk, és megmaradna a jó hangulat a családban.”

Sokszor ez az egyetlen mondat segít, amely emlékeztet arra, hogy nem ellenfelek vagytok, hanem család.

— LELKI ÖNVÉDELEM KARÁCSONYRA

Amikor érzed, hogy erősödik a feszültség, tedd fel magadnak ezt a három kérdést:

- Mi az, amit most meg szeretnék védeni? (pl. béke, kapcsolat, saját nyugalmam)

- Mi az, ami most aktiválódik bennem?
(pl. régi igazságtalanság, korábbi sérelmek, tehetetlenség, szégyen)

- Mi az egyetlen következő kis lépés, ami nem ront a helyzeten, hanem segít kilépni vagy megnyugodni?
(pl. szünet, víz, témaváltás, korábban említett határhúzó mondat)

NEM KELL TÖKÉLETESEN CSINÁLNI! ELÉG EGY FOKKAL TUDATOSABBAN, MINT TAVALY.

A karácsony nem arról szól, hogy ugyanazt gondoljuk.
Hanem arról, hogy emberek maradunk egymás mellett akkor is, amikor különbözünk. Hogy a szeretet, az emberi kapcsolódás lehessen a legfontosabb.

Lehet, hogy idén az lesz a legnagyobb ajándékod magadnak, hogy nem mész bele minden csatába.
Vagy hogy kimondod, hogy inkább békés karácsonyt szeretnél.

Te melyik helyzetben szoktad leginkább elveszíteni a türelmedet a családi politizálásban?
Mi az a mondat, amely önazonos és amivel idén meg tudnád tartani a békédet?

Ha úgy érzed, hogy másnak is segíthet ez, köszönöm, ha megosztod a posztot, egy kommentben pedig a tapasztalataidat.

20/12/2025

„Engem is vertek, de nem bánom, legalább ember lett belőlem.”

Sokan írtátok a fent idézett gondolatot a kommentekben az előző posztnál, (amely már több mint 200.000 megtekintésnél tart). Megérdemel egy külön posztot.

„Engem is vertek, de nem bánom, legalább ember lett belőlem.”

Lehet, hogy ezt nem azért mondod, mert tényleg nem fájt.
Hanem mert így könnyebb volt túlélni.

— AMIKOR GYEREKKÉNT AZ BÁNT, AKITŐL FÜGGSZ

Gyerekként, amikor az bánt, akitől függsz, akit szeretsz, akire rá vagy utalva, akkor az érzéseidet úgy kell formálnod, hogy a világ mégis valahogy élhető helynek tűnhessen számodra,

Ilyenkor két fájdalmas következtetés közül választhatsz, de ez a döntés valójában nem tudatos:

Vagy úgy látod, hogy a világ veszélyes, és nem vagy biztonságban.

Vagy úgy, hogy veled van a baj, megérdemelted, ami történt. Sőt éppen miattad történt.

Ez a második sokszor elviselhetőbb.

Mert ha azt hiszed, hogy a baj veled van, az fájdalmas ugyan, de mégis ad egy illúziót a kontrollról. Hogy ha jobban viselkedsz, ha okosabban, alkalmazkodóbban reagálsz, akkor talán nem fog fájni. Hogy rajtad múlik.

És amikor később azt mondod: legalább ember lett belőlem, sokszor az szólal meg benned, amit annak idején gondoltál erről a helyzetről, hogy elviselhetőbb legyen.

— FONTOS ÉRTENI, HOGY A VALÓDI BIZTONSÁG NEM A TÚLÉLÉS

Attól, hogy valamit túléltünk, az még nincs rendben.
Attól, hogy valami sokakkal megtörtént, attól az még nem jó és nem elfogadható.

Lehet, hogy tényleg tanultál sok mindent ezáltal.

Kitartást. Fegyelmet. Azt, hogyan ne legyél útban.

Hogyan olvasd jól mások hangulatát, hogy lásd előre a veszélyt.
Hogyan legyél jó, hogy béke legyen.

Nagyon fontos különválasztani ezt a két dolgot:

Hogy TÚLÉLTED,
és azt, hogy EZ VALÓBAN JÓ VOLT-E NEKED.

Ez a kettő nem ugyanaz.

— FONTOS MEGÉRTENI:

Amikor azt mondom, hogy a bántalmazás, a verés nincs rendben, nem azt mondom, hogy veled van a baj.

És azt sem mondom, hogy a szüleid csak rosszak lettek volna és csak rosszat akartak volna neked.

Sokszor mindezt a tanult minták miatt teszik, illetve a tehetetlenségük, túlterheltségük, eszköztelenségük miatt .

Ez érthető. De ettől még ez nincs rendben.

A lényeg:

A VERÉS NEM FEGYELMEZÉS, NEM NEVELÉS, HANEM ERŐSZAK.

Nem azért, mert mindent elront végérvényesen hanem mert a mély üzenete az, hogy: félj!

Pontosabban az, hogy: Akkor vagy biztonságban, ha tartasz tőlem!
Azt üzeni, hogy akihez tartozol, az fájdalmat okozhat.

Hogy a szeretet és a félelem összetartozhat.
Hogy ha hibázol, abból baj lehet.
Hogy az erő és a hatalom dönt.

A gyerek idegrendszere ilyenkor semmi hasznosat nem tanul csak a veszélyre fókuszál, azt viszont nagyon megtanulja.

— EZ MIÉRT NEM JÓ?

A VERÉS FÉLELMET TANÍT, BELÁTÁST NEM.
Együttműködést hozhat, de valódi önszabályozásra nem nevel.

A VERÉS MEGSZÉGYENÍTŐ
Mert nem arról szól, hogy amit a gyerek tett az nem jó, hanem arról, hogy vele van a baj.

A VERÉS ÖSSZEKEVERI A SZERETETET A KONTROLLAL.
Ha valaki egyszer szeret, egyszer bánt, akkor a kontroll, az agresszió és a szeretet összekeveredik.

Akkor pedig a közelség ijesztővé válik. Akkor és utána is.

Pedig a közelség jelenthetne biztonságot is. Jó kötődést.

ROSSZ MINTÁT AD AZ INDULATKEZELÉSHEZ.
Mert azt tanítja, hogy ha baj van, erővel, agresszióval oldjuk meg.

FELELŐSSÉGET TESZ A GYEREK VÁLLÁRA.
Azt sugallja, hogy miatta történt, pedig lehet, hogy csak a felnőttnek nincs más eszköze.
A felnőtt indualtaiért soha sem a gyerek a felelős.

KISZÁMÍTHATATLANNÁ TESZI A VILÁGOT.
A gyerek megtanulhatja, hogy nem tudja, hogy mikor lesz baj, ezért jobb mindig résen lenni.

A szorongás is pont ezt üzeni.

— A MÚLT UTÁN A JÖVŐ A LEGNAGYOBB KÉRDÉS

Mert nem az a kérdés, hogy te kibírtad-e.
Hanem az, hogy ezt kell-e továbbadni.

És hogy lehet-e határt tartani bántás nélkül.

Lehet.

— A HATÁRHÚZÁS NEM EGYENLŐ AZ ERŐSZAKKAL

A HATÁR megállítja a gyereket, ott ami nem biztonságos számára.
Az ERŐSZAK fájdalmat okoz, hogy a gyerek féljen.

A HATÁR lehetőséget és időt ad átgondolni, megpihenni, újrakezdeni. Az ERŐSZAK addig megy, ameddig a gyerek elhallgat.

A HATÁR megmutatja, hogy a t***eknek milyen következményeik vannak. Az ERŐSZAK nem tanít, hanem maga a következmény.

— MIÉRT KÖNNYŰ RAGASZKODNI AHHOZ, HOGY NEM BÁNJUK?

Mert ha kimondjuk, hogy ez nem volt rendben, akkor nemcsak a történteket kell újraértékelni, hanem az érzéseket is.

Akkor át kell értékelni a lojalitást, a szeretetet, a hálát azért, ami volt.
És a szomorúságot, a gyászt azért, ami nem volt.

Sokszor könnyebb a régi értelmezésnél maradni, mert félelmetesnek tűnhet átélni azt, ami mögötte van:
a haragot, a veszteséget, és azt, hogy akkor védelemre lett volna szükségünk, hogy a szülőnek nem voltak megfelelő eszközei.

Pedig lehet egyszerre igaz, hogy szeretted őket, és hogy fájt, amit t***ek.

Lehet egyszerre igaz, hogy igyekeztek, hogy nem akartak rosszat és az, hogy ártottak.

A kettő nem zárja ki egymást. Nagyon sokszor mindez együtt igaz.

— MIT TEHETÜNK HELYETTE?

A fizikai bántalmazás nem csupán pillanatnyi indulat és nem olyasmi, amit majd elfelejt a gyerek.

Az erőszak a biztonság rombolása.

A biztonság az alap: enélkül nincs fejlődés, nevelés, tanulás, csak túlélés.

És igen: ettől még lehetnek határok.
A bántás abbahagyása nem jelenti a határok feladását.

A határ lehet határozottság, következmény, együttműködés és következetesség.

A büntetésnél a határt a fájdalomból érzi a gyerek.
A következménynél az üzenet az, hogy vigyázok rád, és nem engedem azt, ami nem biztonságos.

A megszégyenítés azt tanítja, hogy rossz vagy.
A visszajelzés azt tanítja, hogy amit tettél, az nem volt jó, de te ettől még szerethető vagy.

A fenyegetés agresszió, ami ijesztő.
A szabályok és a keretek pedig biztonságot adnak.

— HA SZÜLŐKÉNT TÚL FESZÜLT VAGY

Nem könnyű higgadtnak maradni, és nem is lehet mindig.
De fontos felismerni, amikor túl feszültek vagyunk.

Ilyenkor segíthet egy kis szünet, lassítás, pár mélyebb kilégzés, egy rövid eltávolodás, egy kis csend, ami épp lehetséges. Nem mindig van jó megoldás.

Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy:

AMIT MOST TESZEK, ANNAK A CÉLJA NEVELÉS VAGY FESZÜLTSÉGLEVEZETÉS?

Ha feszültséglevezetés, akkor tudd, hogy nem az a valódi célja, hogy a gyerek változzon, hanem az, hogy te visszatalálj a saját önkontrollodhoz.

— HA MÉGIS MEGTÖRTÉNT

Ha mégis megtörtént a bántás, akkor sosem késő a jóvátétel. Sőt rendkívül fontos!

Lehet bocsánatot kérni, és kimondani azt, hogy sajnálom, megijedtem, elveszt***em a kontrollt, de nem szabad bántanom téged, az elnézésedet kérem, legközelebb ilyenkor inkább lassítok és más megoldást keresek…

Ezzel nem adjuk fel a szülői tekintélyt, sőt, ezzel van lehetőségünk visszakapni azt.
Ezzel éppen felelősséget, önreflexiót, biztonságot és kapcsolódást tanítunk.

— AZ OK

Mindig érdemes átgondolni, mi váltotta ki a helyzetet.
A leggyakoribb okok hétköznapiak, például fáradtság, alváshiány, rohanás, tehetetlenség érzése, magányosság érzés stb.

Nagyon sokszor nem a gyerek rosszasága, hanem a szülő túlterheltsége az, amin mindez múlik, túl sok teher, anyagi vagy párkapcsolati nehézségek, a saját gyerekkori minták, fáradtság.

De mindez nem mentség.
Ugyanakkor segít megérteni, hogy mi a probléma.

Ha érted, hogy mi az ok, akkor könnyebb ott segítséget kérni, ahol tényleg szükség van rá.

Mert a legtöbb bántalmazás ott történik, ahol a felnőtt egyedül marad a feszültségével, ahol nem lát más kiutat.
Mindig van más megoldás, de a feszültség és az indulatok sokszor a megszokott vagy gyerekként megélt irány felé sodornak.

A határ megállít.
Az erőszak megfélemlít.
Ez a kettö nagyon nem ugyanaz!

Ha fontosnak érzed a fentieket, kérlek oszd meg ezt a bejegyzést.
További hasonló tartalmakért pedig kövesd az oldalt.

Cím

Baross Utca
Budapest

Weboldal

https://furedi.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta számára:

Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta