23/07/2025
Szomorú ragyogás!
Megáll az ember a tükör előtt, s kritikusan nézi a ki tudja hanyadik X küszöbén átlépett önmagát.
Nem tetszik amit lát. Megállapítja, hogy kicsit sem kímélte az idő. Szarkalábak a szem körül, már nem annyira feszes bőr, őszülő haj, eltűnt fiatalkori alak.
Már - már elkeseredik, amikor a tükörben meglátja a semmihez sem hasonlítható fényt a tekintetében.
Ugyanaz a csillogás mint gyerekkorában!
Semmit sem változott!
S akkor, mintha átölelné valaki, s suttogást hall.
Nincs senki körülötte, mégis annyira valóságos az érintés.
A lelke érintése. A szívével hallja a szavakat:
- NEKEM ÍGY VAGY SZÉP!!!
Téged választottalak emberruhaként, hogy lejöhessek a Földre tapasztalni. Én hordtalak és hordlak ma is. Sosem voltál számomra teher. Tudom, hogy mennyi mindent kibírtál emberként. Éreztem, a fájdalmad, a könnyeid, az örömöd és a csodát, amikor felismertél. Szerettelek akkor is, amikor te még tudomást sem vettél rólam. Testet adtál nekem, amit köszönök. Nem feslettél meg, csak kicsit megkorosodtál.
De számomra te vagy a legszebb emberruha, így, ahogy vagy, amit viselhetek. Nem cserélnélek le másikra. Pótolhatatlan vagy, s szükségem van rád mindaddig, amíg itt, neked és nekem, együtt, feladatunk van, s el nem kell a Földet végleg hagynom.
Hát emberként szeresd és tiszteld magad, s az éltes korodat, ahogyan én is tisztellek és becsüllek.
Létezz, s ne törődj azzal, hogy elszállt a zsenge ifjúságod! Minden mulandó, de a vén diófa is szépséges! Tudod miért? Mert élettel teli!
Élj te is, teljes szívedből, amíg mèg teheted!
Fekete Zsolt.
