SEAS Gerincterápia

SEAS Gerincterápia SEAS egy tudományos alapokon kidolgozott, bizonyítottan hatékony módszer, kifejezetten gerincferdülés konzervatív (nem műtéti) kezelésére.

Változatos, pácienshez igazodó terápia, Mind a gyógytornásznak, mind a páciensenek a ho

10/05/2026

Hasonlóan a tavalyi nemzetközi SOSORT kongresszushoz (ami lényegében konzervatív scoliosis-kezelés csínját-bínját hivatott kutatni) rengeteg előadás közül csak néhányat említek, mivel lehetetlen azt a bőséget egy posztban átadni, ami 3 nap alatt a résztvevőre "omlik". Idén dr. Bíró Mariann és Katalin Prommer kollégák társaságában képviseltük a magyar színeket. Természetesen jelen volt -a klasszikus iskolák mellett- az olasz ISICO(SEAS) intézet, többek között Michele Romano több prezentációjával. (Erről majd egy külön posztban 😊 )
Az előadások között egyre több az AI alapú eszközös terápiákról és kutatásokról szóló - talán mondani sem kell, hogy ezek mögött leginkább az ázsiai előadók jeleskednek.
AI megközelítéssel készült újdonságként szerepelt egy új, scoliosis szakemberek és mérnökök együttműködésével kialakított diagnosztikai rendszer: a scoliosist a hagyományos 2D (frontalis és sagittalis sík) szemléletből 3D rendszerbe ülteti át, ez alapján kiegészítve és újra gondolva a Lenke féle osztályozási rendszert. A szoftver egységesíti, objektivizálja a Cobb fok mérését a rotációs komponens figyelembevételével kiegészítve.
További pár rövid hír a nagyvilágból:

-Scheuermann kyphosisssal rendelekezők ThorLumbFascia vizsgálata: a fascia elváltozás kevésbé a diagnózissal, mint a fájdalom, BMI index és fascia vastagság/morfológia/ és sűrűség közötti összefüggéssel van kapcsolatban.
-AI alapú testfelszín monitorizálás, mint sugárzásmentes vizsgálati lehetőség AIS-ben- jó korrelációt, megbízhatóságot mutat az utánkövetésben és Cobb fok becslésében
-40° és 60° Cobb fok közötti scoliosisban fűző kombinálása PSSE gyakorlatokkal és rehabilitációs kezeléssel hatékonyan javítja vagy stabilizálja a görbületeket. A fűzőben elérhető korrekció mértéke mutató az eredményességre.
-30 éves (!) utánkövetés AIS-ben használt fűzőkezelés utóhatásáról: a felnőttkori természetes progresszió is lelassult, a progresszió üteme az évi 0,5° alá esik. Összességében az AIS konzervatív, fűzővel történő kezelése két/három évtizeddel későbbre is hatással van!
-Felnőttkori scoliosis esetén is hatékony a PSSE terápia! (Sorensen teszt és V-sit tesztek).
-A TH/L, Lumb görbületek nagyobb testtartási instabilitással járnak, mint a Th görbületek, különösen a sagittalis sík kitérését illetően. A görbület konvexitása/konkavitása és elhelyezkedése is befolyásolja az egyensúlyszabályozást...továbbá...:
Vesztibuláris tréning hatása az AIS kezelésben: jobb eredményeket produkálnak azok, akik a hagyományos kezeléshez kombináltan vestibuláris tréninget is alkalmaznak. ----
ITT MEG KELL ÁLLJAK! Mert aki vestibuláris tréninggel kombinált evidence based gyakorlatokkal (is) szeretne kezelni, keresse a magyarországi SEAS scoliosis képzést a FB-on, vagy a www.seasterapia.hu oldalon. Az idei gyógytornászoknak szóló képzést a pont héten kezdjük, Michele Romanoval. A következő várhatóan 1 év múlva lesz. Ha érdekel, gyere, várunk szeretettel! Kövesd a híreket, iratkozz fel az említett honlapon!

Hova máshová mehetnénk  Katalin Prommer társaságában, mint a SEAS scoliosis terápia hazájába, a csodás Itáliába? SOSORT ...
29/04/2026

Hova máshová mehetnénk Katalin Prommer társaságában, mint a SEAS scoliosis terápia hazájába, a csodás Itáliába? SOSORT 2026 Torino ✌️✌️

   Rotáció, apex és brace összefüggéseiA SEAS applikációja eszközt ad a gyógytornász kezébe a rotáció pontos méréséhez, ...
01/03/2026

Rotáció, apex és brace összefüggései
A SEAS applikációja eszközt ad a gyógytornász kezébe a rotáció pontos méréséhez, algoritmusa segít értelmezni, súlyozni és differenciálni a görbületek rotaciós/frontalis/sagittalis/ kitéréseit.
De miért fontos ez?

Egy 2024-es, EOS képalkotóval, 82 AIS páciens bevonásával készült tanulmány vizsgálta az apex rotációs mértékét fűző viselése előtt és után. Életkor, brace előtti Cobb-fok, thoracalis kyphosis, lumbalis lordózis, csigolyarotáció, medence axiális rotáció és apikális csigolyaszint közötti korrelációs elemzést végeztek. Brace viselése alatti derotációs hatásokat nemek, Risser-jel, apikális csigolyaszint, menstruáció, frontalis és sagittalis-balance szerint csoportosították.
A tanulmánnyal vizsgálták mely tényezők azok, amik leginkább befolyásolják a csigolyarotációt AIS-ben. A rotáció részben esztétikai problémát okoz, de az esztétikai jelenségen túl, a görbület lehetséges romlásának egyik mutatójaként is szolgál. A vizsgálat szerint az apex körülbelül 50%-os derotációja érhető el, egy jól elkészített fűző viselésével AIS-ben:
Az apex rotációja a brace előtti 8,8 ± 6,0 fokról a brace felvétele után 3,8 ± 3,3 fokra csökkent (p < 0,001), a derotációs arány pedig 49,2 ± 38,3% lett. A brace viselés alatti derotációs mérték szignifikánsan korrelált a fő görbület Cobb fokával, a járulékos görbület Cobb fokával, és ezek együttes Cobb fokával. A brace alatti derotációs eredményeket befolyásolta a kiinduló apikális csigolyarotáció mértéke, és az apex elhelyezkedése: thoracalis főgörbülettel rendelkező páciensek rosszabb derotációs eredményt értek el, mint a lumbalis főgörbülettel rendelkezők. Továbbá, különbség van a frontalis egyensúlyban lévő görbületek (>20 mm) a dekompenzált görbületek között: a kiegyensúlyozott görbületek hozták a jobb derotációs eredményeket.
A kezelés eredményességét, a gyakorlatok kiválasztását nagyban befolyásolja, ha gyógytornászként a rotáció mértékét látjuk, mérni és értelmezni tudjuk.
A SEAS applikációja eszközt ad a gyógytornász kezébe a rotáció pontos méréséhez, algoritmusa segít értelmezni, súlyozni a görbületek frontalis/sagittalis/rotációs kitérések fontosságát.
SEAS képzés 2026-ban: május.14-16., Budapest
jelentkezés: www.seasterapia.hu

16/01/2026

Kedves kollégák, a képzés betelt, köszönjük 🙂
Ha érdekel a következő időpont (2027), iratkozz fel a honlapon található űrlapra!

16/01/2026

Kedves kollégák, a képzés betelt, köszönjük 🙂
Ha érdekel a következő időpont (2027), iratkozz fel a honlapon található űrlapra!

3 dimenziós korrekció + idegrendszer
Ha scoliosist kezelsz, és szeretnéd neurológiai alapokra helyezni a korrekciót pácienseidnél, gyere a májusi SEAS képzésre!
Ha még nem kezelsz, de szeretnél, akkor is itt a helyed 😊
A Scientific Exercises Approach to Scoliosis evidence based, SOSORT díjas, a Schroth terápia mellett a második legelterjedtebb, azzal leggyakrabban kombinált scoliosis kezelés a világban:

• új szempontú, alapos RTG elemzés, ami nagyban segít megérteni a görbületek dinamikáját, a korrekciós síkok súlyozását, a 3D korrekciót;
• egyszerű, praktikus, végtelen számban változtatható, idegrendszert célzó/tanító gyakorlatokkal
• mindennapi tevékenységekbe ágyazható, gyakorlatias, statikus és dinamikus szemlélet egyszerre
• praktikus applikáció és szoftver a vizsgálat és terápia felállításához
• önálló vizsgálati rendszer, objektív mérések

Ha szeretnél még több tudást, színes, személyre szabható terápiát, önálló gondolkodási és döntési lehetőséget a gyakorlatok összeállításában, várunk szeretettel!

2026.05.14-16. (csüt-szombat), Budapest
max.20 fő
SZTK-A-13323/2025, 19 pont
Oktató: Michele Romano, a SOSORT egykori elnöke, egyben a módszer kidolgozója.
Jelentkezés és további információk a www.seasterapia.hu oldalon
Gyere, ne maradj le, kövesd a szakmai újdonságokat! Várunk!

Gerincferdülés: hogy indul el a csigolyák aszimmetrikus terhelése, azt még nem tudjuk. Tudjuk, viszont hogy a növekedés ...
08/10/2025

Gerincferdülés: hogy indul el a csigolyák aszimmetrikus terhelése, azt még nem tudjuk. Tudjuk, viszont hogy a növekedés során pont az aszimmetrikus terhelés az, ami a ferülést tovább fokozhatja, a csigolyák alakját aszimmetrikus növekedés irányába viszi el.
Ez segít megérteni, hogy
👉 miért fontos a scoliosis specifikus gyógytorna, minden más mozgás mellett is!
👉miért szükséges a fűző napi sok óraszámban!
Mindkettő azért dolgozik, hogy a csigolyákra eső terhelést az egyén lehetőségeihez képest a lehető legszimetrikusabb helyzetbe hozza. Ennek legnagyobb jelentősége abban az életszakaszban van, amikor a csont/csigolyák formája még alakulóban van: jellemzően a serdülőkor megindulása körüli, és az azt követő pár évben. Minél több a szimmetrikushoz közelítő helyzetben eltöltött idő, annál nagyobb az esélye a csigolyák normálhoz közelítő növekedésének, ezáltal a progresszió megállításának.

DID YOU KNOW?

Scoliosis isn’t just “a curved spine”—it’s a complex condition that can affect how the whole body works.

In Adolescent Idiopathic Scoliosis (AIS), one side of the spine grows differently than the other. This uneven growth can twist and curve the spine, often leading to:

-Visible changes in posture
-A flatter back from the side view
-Trouble with breathing, movement, and even everyday tasks over time 😮‍💨

If left untreated, scoliosis can impact fitness, lung function, work capacity, and overall quality of life.

Early detection and proper care make a big difference!

This process is known as the Heuter-Volkmann law! This principle states that increased mechanical compression of the vertebrae reduces growth at the growth plates, while reduced loading on the opposite side of the vertebrae promotes growth.
In scoliosis, asymmetric loading across the vertebral growth plates leads to wedging and curve progression. This is one of the key factors
in the pathomechanics of adolescent idiopathic scoliosis.

Stay informed!

16/09/2025

DID YOU KNOW?

Scoliosis affects approximately 2 to 3% of the population, although the incidence can vary in
different regions of the world. Girls are more likely to develop progressive curvatures with
Cobb angles exceeding 30 degrees at a ratio of 7:1 . The etiology and pathogenesis of AIS
are understood to be multifactorial and are influenced by both intrinsic and extrinsic alterations.

05/09/2025

Kedves Kollégák!
A 2025 novemberi SEAS 1 képzés betelt 😊
☑️Ha érdekel a következő lehetőség, szívesen képeznéd magad scoliosis témában, iratkozz fel a seasterapia.hu honlapon 💥

❗2 scoli esemény ősszel❗

Ha belekukkantanál az újdonságokba, találkozzunk szeptember végén a Vertebra Alapítvány scoliosis konferenciáján! Gyógytornász workshop keretében hallhattok majd a légzőgyakorlatok elméletéről, előkészítéséről és gyakorlatáról a SEAS módszer tükrében. Légzés témában csatlakozik majd egy meglepetés előadó, egy olyan izgalmas meglepetés témakörrel, amivel hazai keretek között még nem találkozhattunk! Én is kiváncsian várom! 🎉

Már majdnem itt a november 13-15.!
Újra SEAS1 képzés! Már csak pár szabadon maradt hely, ha érdekel jelentkezz a www.seasterapia.hu oldalon!
Várunk ha már kezelsz scoliosist, de bővíteni szeretnéd a terápiás lehetőségeket. Várunk akkor is, ha még nem kezelsz scolit, de jövőben szeretnél! A terápia tudományosan bizonyított kezelési lehetőség, a világban a második legelterjedtebb, Schroth módszerrel leggyakrabban kombinálva alkalmazott terápia.
Az olasz eredetű: SEAS (Scientific Exercises Approach to Scoliosis)
PSSE (Physiotherapeutic Scoliosis Specific Exercises) gyűjtőnéven megtalálható scoliosis kezelésére ajánlott terápiák egyike, megfelel a scoliosisra specializált nemzetközi szakmai társaság – SOSORT- által megfogalmazott elvárásoknak, sőt, annak 2004-es díjazottja is!
Ez nem véletlen, hiszen:
• dinamikus
• eszközmentesen is alkalmazható
• mindennapi tevékenységekbe ágyazható
• egyszerű, praktikus, végtelen számban változtatható gyakorlatokkal.
Mint minden PSSE terápia:
• 3 Dimenzióban korrigál
• Stabilizáló gyakorlatokat ad
• Mindennapi életben használt testtartásokhoz statikus és dinamikus korrigáló gyakorlatokkal szolgál.
A képzés
• új szempontú, alapos RTG elemzést ad, ami nagyban segít megérteni a görbületek dinamikáját;
• önálló vizsgálati rendszere objektív méréssekkel biztosítja a görbület változásainak utánkövetését, a terápia és gyakorlatok hatékonyságának visszamérését;
• szoftver és telefonos applikációt biztosít.
Szeretettel várunk, ha szeretnél még több tudást, színesebb, praktikus terápiát, önálló gondolkodási és döntési lehetőséget a gyakorlatok összeállításában!
Képzést tartja: Michele Romano, a SOSORT egykori elnöke, egyben a módszer kidolgozója.
SZTK-A-13323/2025 19 pont, Budapesten, 2025.11.13-15. (csütörtök-péntek-szombat egész napok)
Gyere, ne maradj le, kövesd a szakmai újdonságokat!

2.

Sokat tanultunk a sagittalis sík beállításáról, a medence paraméterek jelentőségéről  fűzőkészítéskor... Igazán hasznos ...
01/08/2025

Sokat tanultunk a sagittalis sík beállításáról, a medence paraméterek jelentőségéről fűzőkészítéskor... Igazán hasznos szakmai találkozó volt, köszönjük!

26/06/2025

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni SEAS Gerincterápia új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése SEAS Gerincterápia számára:

Megosztás