13/02/2025
A társfüggőségből a szabadságba – Egy igaz történet
Láttál már olyan embert, aki túlzottan támaszkodik vagy látszólag ok nélkül csüng valakin, mint egy gyerek?
Nem annyira ritka, mint gondolnád. Úgy hívják őket, hogy társfüggők.
Ha valaki túlzottan támaszkodik egy másik emberre, az lehet, hogy önálló életre képtelen.
Miről ismered fel a társfüggőség jeleit?
Akár másokon, akár magadon 😊 most Neked címezve mondom
- A ’lábujjhegyen járás’ érzése, hogy elkerüld a konfliktust a másik személlyel
- Szükséget érzel, hogy bejelentkezz a másik személyhez
és/vagy engedélyt kérj a mindennapos feladatok elvégzéséhez is. „Akkor jó lesz így, … úgy”
- Gyakori mondod, hogy „elnézést/bocsánatot kérek” – akkor is, ha nem tettél semmit rosszul
- Sajnálod a másik személyt, még akkor is, amikor ő hibáztat téged
- Rendszeresen megpróbálod megváltoztatni vagy megmenteni a problémás, szenvedélybeteg
vagy alulműködő embereket, akiknek problémái túlmutatnak azon,
hogy egy segítőkész személy megtudja javítani Ismerős valamelyik?
Még egy-kettő:
- Bármit megteszel a másikért, még akkor is, ha ezzel kényelmetlenül érzed magad.
- Mindent elnézel neki, pedig egyáltalán nem kiemelkedő emberi minőség
- Nehezen találsz magadnak időt, szabadidőt, sajátidőt,
különösen, ha a szabadidődet következetesen a másikra vagy másokra fordítod
Néhány éve eljött hozzám egy hölgy, … Melinda, ha jól emlékszem,
azzal, … tulajdonképpen nagyon találóan mondta, hogy
– Olyan érzésem van, mintha elvesztettem volna önmagam jelenlétét a kapcsolatban.
Kérdeztem: - Mit értesz ezen?
- Nyolc éves a kapcsolatunk, és az utóbbi időben már mintha idegenek lennénk egymásnak.
Pedig én mindent megtettem, ami tőlem tellett. Kiszolgáltam a páromat mindenben,
én vittem a háztartást, mentem vele a hobbijaira, figyeltem a kívánságaira,
és kész vagyok, belefásultam, ki vagyok üresedve. … 33 éves volt és ötvennek látszott.
Megkérdeztem: - Az idők során gondoltál valamikor egyensúlyra?
Azt kérdezte: - Hogy-hogy egyensúlyra? – de úgy kérdezte, mint aki egy idegen nyelvvel találkozott.
innen indultunk, hogy a társfüggőségben kiegyensúlyozatlan és egyoldalú a kapcsolat.
Az egyik felelősséget vállal egy másik szükségleteinek kielégítéséért, sőt az érzelmeiért is,
de kihagyja saját szükségleteit és érzéseit.
Mert a társfüggőség egy olyan körkörös kapcsolat, amelyben az egyik személynek szüksége van a másikra, aki viszont attól érzi magát ’valakinek’, elég fontosnak, hogy kifogástalanul gondoskodik valakiről.
A társfüggő személy, aki az „adakozó” szerepben van, értéktelennek érzi magát, ha nincs rá szüksége valakinek
– és nem hoz áldozatot – azért, aki az „elvevő” szereplője a játszmának.
A társfüggő kapcsolatok az egyenlőtlenség köré épülnek fel, amely kielégíti az elvevő szükségleteit.
Arra ösztönzi az adakozót, hogy mindig adjon, minél többet adjon, akár önmaga feláldozásával is.
Na és, miért nem tudjuk ezt észrevenni?
Mert a tudatalattiban van. És innen indul az áthangolás.
A videót a hozzászólásoknál tudod megnyitni.