20/01/2026
Válás, szakítás negyvenes, ötvenes korosztályban – csapás, vagy esély?
Sokan vagyunk, akikkel megtörtént, hogy negyvenes, ötvenesként ért utol, hogy bizony fenntarthatatlan a párkapcsolat, szenvedéssel teliek a mindennapok.
Újra kéne kezdeni. Vagy talán bátran újrakezdted, de utána a vártnál sokkal nagyobb nehézségekbe ütköztél, messze nem az a helyzet fogadott az új életedben, ami a húszas, harmincas éveidben volt.
Hogyan kezd jól újra?
Mi történik veled ebben a folyamatban?
Átélheted az önbizalomvesztést, „én már ennyi idősen, ilyen kondícióval nem kellek senkinek”, a végtelen lehangoltságot bűntudattal fűszerezve, „ha akkor nem így csinálom, nem így döntök, akkor most sokkal jobb lenne”, a végtelen dühöt „minden férfi / nő szemét, aljas, hazudozó, stb.” és még ezernyi nehéz érzést.
Sokszor évekig tart ez a félig élő, hibernált, magába fordult állapot, befolyásolva az életed egyéb területeit.
Nem tudsz jól teljesíteni a munkádban, a gyerekeidnek nem tudod azt a törődést megadni, amit igazán szeretnél, a valamikori álmaid már eszedbe sem jutnak. Lemondasz magadról, vegetálsz.
Ha időnként fel is regisztrálsz a társkeresőre, hamar lejössz, „itt mindenki hülye” címszóval.
Lassan feladod magad.
Mi is történik belül?
1. Bezárul a szíved, hogy több csalódás nem érhessen.
2. Elvárásokat támasztasz az élettel, férfiakkal, nőkkel szemben, hogy milyennek kellene lenniük ahhoz, hogy te jól legyél.
3. Az összes korábbi veszteséged tudattalanul aktiválódni fog benned, ha pl. egy új jelölt ghosting-ol, azt a fájdalmat is átéled, amit a korábbi fel nem dolgozott veszteségeid miatt hordozol.
4. A kötődési mintád, amit az édesanyáddal való kora gyerekkori viszonyod határoz meg, biztosan aktiválódik, ha nem dolgoztad még meg.
Mi a megoldás?
1. Ki kell építs magadban egy nagyon stabil belső tengelyt, amihez mindenáron ragaszkodsz.
2. Ez a tengely önmagad legbelső magja, az igazi lényed. Az eltemetett vágyaid, a legjobb formád, az a csodás és egyedi LÉNY, aki Te vagy, egyszer és megismételhetetlen.
3. Na és itt kezdődik az önmunka. Átdolgozni a korábbi veszteségeidet, a transzgenerációs örökségeidet, a kötődési mintáidat. Megtalálni az erőforrásaidat, tudatossá és gyengéddé válni azokhoz a működéseidhez, amik hajlamosak galibát okozni az életedben. Fellelni magadban a belső gyermeket, és megtanulni megvédeni, táplálni.
Mert nem az a cél, hogy többé ne legyenek veszteségeid. Az a cél, hogy akármi történik az életben odakinn, Te képes legyél felállni, újrakezdeni, határokat szabni, melyek megvédenek téged, és a saját utadat szentként tisztelni, megvalósítani.
Ehhez már tud majd érkezni egy társ, és itt már lehet jól egyedül lenni is. Ekkor már biztonsággal ki lehet nyitni a szíved az újra, az életre.
www.szaborita.com