Küzmös Mária pszichológus

06/01/2025

A családállításról

22/11/2024

A hétvégén egy erdei kis házikóba vonulok vissza egyedül, hogy elcsendesedjek.
A fókuszba a jelenléti erőnlét növelését helyezem.
Nem beszélek, nem eszem és kikapcsolom a telefonom.
Segítségül hívom a képen látható könyvek gyakorlatait is.

Mert hiába indulok az önismereti utam során a múltamba, hogy feldolgozzam a nehézségeim vagy a jövőbe, hogy megteremtsem a vágyaim, ha a jelenben a most pillanatán átsiklok, akkor tulajdonképpen nem jutok sehová.

Ahhoz, hogy ezt a megrekedést fel tudjam oldani, érdemes növelnem a jelenléti erőnlétemet. Aktívan. Gyakorlatokkal.

Ha ebben segítségre lenne szükséged, csatlakozhatsz a december 21-ei Jelenlét fókuszú önismereti csoportomhoz.
Részletek az eseményeknél.

Szeretettel várlak Titeket!

03/11/2024

November elejéhez képest szikrazóan napsütéses idő volt ma. Épp a lovastanyán ültem a szabad ég alatt, gyönyörködtem a tájban és a kilátásban, amikor felpillantva az égre, megláttam a költöző vadludakat.

Hát útnak indultok.

Abban a pillanatban megérintett ez a természeti jelenség. Ahogy a vadludak a melegebb éghajlat felé veszik az irányt.

Egy pillanatra a tudatom kitágult és befogta a ludakat. Éreztem azt az erőt, ami áthatja őket az útrakelésben és láttam az előttük álló hatalmas utat. Ez a pillanatnyi összeolvadás könnyeket csalt a szemembe.
A madarak szabadsága átjárt.
Viszlát szárnyas testvereim! Jó utat! Tavasszal találkozunk!

Ahogy figyeltem a távolodó vadludakat, realizálódott bennem, hogy az ő távozásuk azt is jelenti, hogy ennek a szikrázó napsütésnek hamarosan vége. Közeledik a hideg és a sötét évszak. Itt az ideje nekem is elindulni. Befelé. Magamba. És odabent megtalálni a meleget és a fényt.
A mindenkori jelenben.

30/05/2024

Az elfogadásból fakadó erő

Az önismereti folyamat egyik kulcs időszaka a gyermekkor és az ott átélt élmények. Sokat dolgozom azon a kliensekkel, hogy fel tudjanak szabadulni a gyerekkori traumák alól.

Gyakori pont a szülők hibáztatása.

A felgyülemlett fájdalom és szenvedés hatására egy olyan szülőkép alakul ki, akit nagyon nehéz szeretni, elítélni és vádolni könnyebb. Ebbe a szülőhibáztató attitűdbe észrevétlenül bele lehet ragadni és az identitásom részévé tudom tenni.

Én vagyok az a gyerek, akivel a szülei így és így bántak és ennek hatására én ilyenné és ilyenné váltam és ezeket és ezeket a traumákat szenvedtem el és én azóta is az a gyerek vagyok...

Fontos, hogy lássam, mi történt velem, fontos, hogy lássam, milyenek a szüleim és fontos, hogy tisztában legyek azzal, hogy mindez hogyan hatott rám, de ameddig a szüleimre mutogatok, hogy ők hogyan tették tönkre az életemet, addig beleragadok a sérült gyermek állapotába.

Ezzel pedig konzerválom a helyzetet és elveszítem a változás lehetőségét.

Nem sok választás marad, mint felnőni és a saját felnőtt énemből fordulni a sérült gyermekrészem felé. Amit a szüleimtől 20, 30, 40 évig nem kaptam meg, azt ezután sem fogom. Viszont én magam megadhatom magamnak.

Ehhez nagyon nagy erő kell.

Ez az erő pedig leginkább az elfogadásból fakad. Elfogadom, hogy olyan gyermekkorom volt, amilyen. Elfogadom, hogy azokat az élményeket átéltem, amiket. És ami a legfontosabb és legnehezebb: elfogadom a szüleimet olyannak, amilyenek.

Az elfogadásnak vannak fokozatai. Amikor sejtszinten, a lelkem mélyéig, szívből elfogadom a szüleimet, akkor egy olyan erő szabadul fel bennem, amivel minden korábbi traumát fel tudok dolgozni.

23/05/2024

Mindennek eljön az ideje

Ezt a gyönyörű teáscsészét több, mint 10 évvel ezelőtt kaptam két idegen francia lánytól, akiknek néhány napra szállást adtam.
Soha nem használtam, azonban rendre vittem magammal, bárhová is költöztem és vigyáztam rá, hogy épségben túlélje az utazásokat.
Most azonban megérkeztünk egymáshoz.
Ahogy a kezemben tartottam és kortyoltam a gyógyteát, megértettem, hogy erre a pillanatra tartogattam. Valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy eljön az idő, amikor pontosan ezzel a darabbal szeretnék együtt lenni.
Mondhatnánk, hogy ez csak egy csésze. És persze az is. De számomra ez a tárgy a kitartás és a hit erejéről is szól. Arról, hogy ha hű maradok a belső hangomhoz és követem a saját utamat, akkor a szálak pontosan úgy érnek össze, ahogy az számomra a legjobb.

09/11/2023

09/10/2023

A minap erős fejfájás gyötört. Szerettem volna minél hamarabb megszabadulni tőle, de ezúttal gyógyszer nélkül.

Olyankor, amikor nehéz helyzetben vagyok, gyakran fordulok a belső hangomhoz. (Nevezhetjük intuíciónak, önvalónak, tiszta tudatnak vagy szellemi vezetőnek is, de erről majd részletesebben máskor.) Szóval azokban a helyzetekben, amikor tehetetlennek érzem magam, fájdalmat élek meg vagy szenvedek, segítséget kérek a belső hangomtól.

Jelen esetben így: Belső hang, kérlek mutasd meg, hogyan tudnám megszüntetni a kínzó fejfájásom.

Olyankor, amikor fájdalmat élünk át, az első zsigeri reakciónk, hogy meg akarunk szabadulni tőle. Lehetőleg azonnal. Mégis, ki akarna szenvedni? És különben is, „nincs idő a fájdalomra”.

Azonban ahogy ott feküdtem az ágyon és a fejemben lévő fájdalomtól mozdulni sem bírtam, a belső hang ezt tanácsolta: Érezd a fájdalmat! Engedj a fájdalomnak! Engedd, hogy jelen legyen. Engedd meg a fájdalomnak, hogy létezzen!

Hűha! Ez kemény dió. Hogy azt, aminek nem akarom a létezését, annak teret engedjek? Dehát mivel bízom a belső hangomban, ezért követtem az útmutatást.

Rendben van. Itt fekszem az ágyon, mindjárt szétrobban a fejem és én ezt most átélem. Figyeltem az érzésre. Alaposan megfigyeltem és ahelyett, hogy ellenálltam volna neki, megengedtem, hogy ott legyen. Nem ítélkeztem, nem fortyogtam, nem dühöngtem és nem elégedetlenkedtem. Rendben van. Ebben a pillanatban a fájdalom betölti az agyamat és ehhez nem fűzök semmilyen érzést. Hagyom, hogy így legyen, elengedem az ellenállásom és együtt vagyok a fájdalmammal. Jelen pillanatban nem létezik más csak a fájdalom és én.

És egy idő után, mikor elkalandoztak a gondolataim, azt vettem észre, hogy megszűnt a fájdalmam. Aztán ahogy megmozdultam, újra visszatért, de ekkor újra megengedtem neki. Ezt játszottuk mindaddig, amíg teljesen fel nem oldódott és mélyen, kisimultan elaludtam.

A szenvedésemet valójában nem a fájdalom okozza, hanem az ellenállásom. Nem akarok szenvedni, nem akarok benne lenni abban a nehéz helyzetben és tudomást sem akarok venni róla. Mindaddig, amíg így teszek, addig fenntartom az állapotot. Abban a pillanatban, hogy az elfogadás és megengedés hullámhosszára hangolódok, a helyzet a megoldás szakaszba lép. De csak abban a pillanatban.

07/09/2023

Máskülönben érdemesebb az erőgyűjtésre fókuszálnom.

05/09/2023

Meglepetés Anyám könyvespolcáról

Szégyen vagy sem, 37 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy John Steinbeckkel találkozzak. És azt hiszem, életreszóló az élmény.

Az Édentől keletre egy olyan klasszikus családdráma, ami művészi pontossággal festi le a lélekben megpendülő húrokat.

Hosszú, olykor megterhelő olvasmány, mert nem fedi el a lélek súlyosabb témáit sem. Hetekig olvastam.

John Steinbeck egy zseni. Mélyen megérintett többször a könyv alatt és jó párszor buggyantak ki a könnyeim az igazság miatt, amit olyan gyönyörűen tárt fel.

A kedvenc karakterem Lee, a kínai szolga. Aki tudatosan választja az emberek szolgálatát. Bölcsességgel, tisztelettel és szeretettel szolgál. Azt hiszem, egy újabb példaértékű karakterrel lettem gazdagabb.

Olvassatok szépirodalmat, jót tesz a léleknek!

27/07/2023

A négylevelű lóhere és a bánatos szív

Az a típusú ember vagyok, aki szinte mindig talál négylevelű lóherét. Szinte percekkel azután, hogy rá gondolok, már meg is jelenik. Épp a kislányommal keresgéltünk egy bokorban, amikor magyarázom neki a titkot: úgy kell keresni, hogy tudod, hogy ott van valahol és megkéred, hogy mutassa meg magát. Ebben a pillanatban mind a kettőnk szeme megakad egy négylevelűn, a kislányom megtalálja élete első szerencsehozóját. De mivel nem volt ideje arra, hogy ő maga kérje meg a négylevelűt, így újabb expedícióra indul. Hallom, ahogy a lóhere bokorhoz beszél: kérlek, mutasd meg magad négylevelű lóhere…

De hát nem akar előbújni egy újabb darab. Telnek-múlnak a percek, egy ötéves kitartása hamar megtorpan és kedvét szegi a kudarc. Morgolódik, csalódott és hajtogatja, hogy feladom. Mire a pszichológus-lelkesítő anya beszédbe kezd. De hát kicsim, örülj annak, hogy megtaláltad életed első négylevelű lóheréjét. Ne azon szomorkodj, hogy nincs meg azonnal a másik. Ne legyél bánatos azért, mert nincs még meg a következő. Hanem légy boldog azért, mert már találtál egyet. Ha tudsz örülni és az örömre figyelsz, nem pedig a bánatra és a csalódottságra, akkor hamarabb megmutatja magát az újabb darab.

És ekkor a pszichológus-lelkesítő anya, akinek mindeközben a szíve egy megszakadt kapcsolat miatt bánatos, meghallja a saját szavait…

Tudom, hogy négylevelű lóherét bánatos szívvel nem lehet találni. Ahhoz, hogy megtaláljam, hinnem kell benne, hogy létezik és csak idő kérdése, hogy megmutatja magát.

Ahhoz, hogy a jelenemben és a jövőmben bekövetkezzenek a vágyott események, egy idő után érdemes elengednem a múltam csalódásait, elfordítanom a tekintetem a fájdalmas eseményekről és felemelni a fejem. Örömmel, köszönetet mondva a múlt tapasztalatainak és bizakodva fordulni az eljövendő felé.

Tudom, hogy ott van valahol egy újabb négylevelű…Tudom. Nincs más dolgom, mint előre örülni annak, hogy meg fogom látni. És így nem marad más választása, mint hogy megjelenjen. Mint mindig.

18/04/2023

Open your space. Open your mind.

Holnap este kísérletet teszünk rá a Random Jelen en. 😉Gyertek!

07/03/2023

A megérkezés fontossága

A kliensek, akik már egy ideje járnak hozzám, pontosan tudják, hogy az alkalmak mindig ugyanazzal a mozzanattal kezdődnek: a megérkezéssel.

Néhány percig látszólag nem történik semmi. Csak csendben ülünk. Az első néhány alkalommal kényelmetlen, mert szokatlan, aztán már természetessé válik.
Szóval néhány perc csendet szánunk arra, hogy a lelkeink is utolérjenek minket és megérkezzenek a testünkbe. A tudatom a jelen pillanatra fókuszálom.
Nem csapunk bele egyből, hogy mi történt az előző találkozó óta és hogy hogyan is van. Nem. Megállunk. Csendben. És lélegzünk. Néhány mély lélegzetvétellel segítjük az elmét, hogy lecsendesedjen és megérkezzen a jelen pillanatba.
Ha a kliens gondolatai az előzőleg történt eseményekbe gabalyodva pörög, vagy a jövő szövevényeibe vész, nem tudunk hozzáférni ahhoz, hogy valójában mi is zajlik benne és hogyan is érzi magát a jelen pillanatban.
Szóval időt szánunk arra, hogy megérkezzünk. Ilyenkor bátorítom a velem szemben ülőt, hogy nézzen körbe. Figyelje meg a teret, ami őt körbeveszi. A fényeket, illatokat, hőmérsékletet. Tudatosítsa a teret, amiben éppen van. Vegyen néhány mély levegőt. Helyezkedjen el a fotelben és lélegezzen.

És akkor pár perc után lehet érezni, hogy kezdenek megérkezni. Nem történik csoda, de egyértelműen egy másik tudatállapotba lépnek, a jelen pillanat tudatába.
Aztán persze az ülés alatt látogatást teszünk a múltba és a jövőbe is, de a kiindulópont a jelen. És a jelen pillanatba is térünk vissza.

A megérkezés kulcs fontosságú, bármit is csinálok. Mert anélkül nem tudok belépni a jelen pillanatba. És bármi, amit szeretnék megélni, az a jelen pillanatban tud megnyilvánulni.