14/05/2025
Hosszú, de tanulságos, Joós István gondolatai a gyógyulásról.
"A betegség akarással NEM gyógyítható.
Megöltem egy barátomat. Pár hete volt a temetése, és nem tudok a részesség, sőt felelősség élménytől szabadulni. Azóta sem.
Akarással nem lehet meggyógyulni.
Tudom ezt, basszus, és nem volt erőm elmondani neki, ezzel őt őszintén és keményen szembesítve, hanem partner voltam az illúzióban, hogy gyógyulni akarni elég, és minden rendben lesz, amikor pedig mélyen bent pontosan tudtam, hogy nem, hogy
aki nem változik, meghal.
Sokakat látok magam körül gyógyulni Akarni. Hogy “márpedig én ebbe nem halok bele“. Megfigyelésem, hogy ez nem egyszerűen kevés, de hibás. A gyógyulni akarás NEM működik, mert pontosan az akarás által – a magam megoldását erőltetve – kerülünk a kibillentség azon szélsőséges állapotába, amit betegségnek hívunk. Lelki, igen, az oka. És persze, genetika vagy HPV teheti az embert hajlamossá, de a valódi ok, hogy a védekezésem gyengül le, mert az erőm fogy el, mert a jóllétem nincs meg, és ettől kap a betegség teret. Mert nem vagyok boldog.
Bármely betegség végső oka, hogy az ember nem boldog.
Igazán nem, bármi is a látszat, hanem az élet valamely területen akad, amit magamnak sem vagyok hajlandó bevallani, tehát a változáshoz így el nem jutok, hanem épp tagadom a belső változás szükségességét, akár harcosan, erőszakkal, gyógyulni külső módszerrel Akarok, ami látszólag általában sikerül is átmenetileg – a modern orvostudomány a daganatot kivágja, a gyógyszer a tüneteket időszakosan megszünteti –, de ez NEM valódi gyógyulás még, mert a betegség csakis annak nem újul ki, aki valóban, aki belül változik, aminek bizonyos következménye, hogy az élete is kívül. Hmm. Meghal, akinek az életvezetésében nem látszik nyilvánvaló változás. Ezt látom. Hogy az orvosoktól időt kaphatunk csak, de aki a lehetőséggel nem él,
akinek a mintái, tehát a meggyőződései, tehát az életformája nem változnak, az meghal.
Hogy hogyan változtathatunk? Önismeret például. Igen. A betegség fontos következménye, hogy az ember MUSZÁJ egy idő után – mások hibáztatását követően – magában is keresse az okot, nyitni arra, hogy esteleg bennem is lehet. Aki erre hajlandó, az bizonyosan talál. Aki a felelősség vállalásáig eljut, az változik, tehát gyógyulhat, amihez a “Mennyiben vagyok ÉN felelős, még ha nem is értem hogy hogyan, még ha nem is tűnik igazságosnak?” – kérdést feltenni fontos, gyógyulás NEM annak van, aki Akar, hanem annak, akit eléggé megráz a betegség ahhoz, hogy az élet reményében egy mélyebb igazsággal is szembenézzen. Lenyűgözően kemény. Ez. És nem csak mert másképp kell helyzetekhez és emberekhez állni – férfi és női szerep újraértelmezése és/vagy karrier, a kapcsolódások muszáj változzanak – hanem mert a környezet is MINDEN ERŐVEL visszatart az össznépi hazugság által, hogy minden rendben lesz, mert gyógyszerek és operációk majd segítenek.
NEM.
Gyógyulás CSAK annak van, aki a külső akarnokoskodás helyett a harcot belül, önmaga, a félelmei, az egója, a védekezései ellenében megnyeri, és az új és kockázatos, de eggyel igazabb életet választani meri. Aminek módja pontosan az Akarás, tehát a külső és azonnali megoldás követelésének feladása, ehelyett a betegség tényét elfogadni, szinte szeret***el magadhoz ölelve, és az abból tanulható leckékkel szembenézni. Belső az igazi Út. A megérzések csendes és nyugodt hangját választani, külső erőltetés helyett: bármely betegség egytelen lehetséges gyógymódja a változás, aminek alapja csakis elfogadás lehet. Igazulás a feladat. A szó szoros értelmében: igazulni KELL, tehát igazabbá válni, megérzések mentén, különösen kapcsolatokban, az engem körülvevő emberek közül azok felé fordulva, akikkel valóban szívesen vagyok – közösség, projekt, férfi – önmagával és a világgal való őszinteségben kell az ember változtatva továbblépjen, amihez a kibillentség, tehát a betegség elfogadása alap.
Meg nem az gyógyul, aki Harcol, hanem aki meg meri adni magát.
Az életnek. Magaddal és másokkal való nagyobb őszinteség felé lépve, a sodrást elfogadva, annak engedve teheted ezt. Ami például a rák egyetlen valódi gyógymódja. A sejtjeid által is átvett önemésztő magadba zártságból KI, mások FELÉ nyitni. Hogy merre? Egyszerű. A belső hang folyamatosan hív és ösztönöz, a megérzések pontosan jelzik, hogy miben változtass. Nem könnyű. Sőt. Orvoshoz járni sokkal könnyebb ehhez képest, a valódi változás lenyűgözően nehéz, mert kőkemény munka, ugyanis nem csupán a beteg test kiván több figyelmet, de a “semmiből” kell ahhoz is erőt találni, hogy a kapcsolódásaimon, a környezet ellenállása, annak visszahúzó hatása, a jószándékú hazugságok közepette IS változtassak. Abszurdan nehéz. De muszáj annak, aki élni remél, amihez külső segítség általában fontos. Bölcs édesanya, jó terapeuta, tapasztalt egológus vagy bárki, akiben bízol érték, kérj attól segítséget, akiről azt érzed, hogy a megérzéseid által mutatott nehéz, de helyes döntésekben Neked segíteni tud, hogy a kanyart nem egyszerűen csak bevedd, de az új irányt aztán meg is tartsd. Válás gyakori ilyenkor. Felmondás. Karrier átgondolása. Gyermekekkel és Istennel való viszony, az EGÉSZ élet kell nagyobb harmónia felé változzék, hogy az ember túléljen.
A gyógyulás a helyesebb élet felé tett lépés eredménye.
Okozat tehát. Csakúgy, mint a boldogság, nem segít, ha Cél, mert csakis eredmény lehet, t***ek, változtatás, konkrét lépések eredménye. A helyesebb, mert igazabb működés felé kell az ember továbblépjen hozzá, jót és jól, hazugságokkal leszámolva, a válság megoldása új korszak, ábra erről itt, ami mindenképp létmódváltás is, mert a szenvedés völgyéből továbblépve kapcsolódás és hasznosság, a harmónia keresése válik fontossá, ami az ember számára leginkább közösségben, tehát kapcsolódásokban lehetséges. A betegség mindig magány is, amivel szemben a gyógyulás közösség, tehát az elavult kapcsolatok felszámolása vagy megújítása. Amihez az ÉN és NEKEM és SZERINTEM… a biztonság, a félelem, az önbecsapás halála kell bekövetkezzék, hogy az ember a megérzéseiben mutatkozó igazságot márpedig követni merje, felvállalja, bármi is az, bármit is kell érte elengedni, a jóllét alapja a világgal való kapcsolatunk, meghatároz minket, tehát az egészségünket is, mely okból pontosan ezen, a kiegészülésen, tehát a kapcsolódásainkon KELL az egész-ség érdekében dolgozni. Ami helyett mi
tömegével öljük egymást.
Felelősök, részesek, gyilkosok vagyunk, ha halogató és hárító társainkat egy a genetikánál és vírusoknál és véletlennél nagyobb igazság lehetőségével zsigeri érzéseink ellenére nem szembesítjük. Lépései ennek:
1. okkal történt Veled,
2. felelős keresése, mások hibáztatása,
3. saját felelősség vizsgálata, a felelősség vállalása,
4. megérzésekkel újra kapcsolódni, mi a legigazabb vágy, ami Lelkesít,
5. változtatás aszerint, amit helyesnek érzek, a hozzám legközelebb állók ellenére is,
6. kitartani az új irányban, munka és nehéz, de át KELL a sivatagon menni,
7. új rend, megújuló vagy új kapcsolódások, gyógyulás.
… szembenézés automatikus eredménye a változás, tehát a gyógyulás is, amivel szemben a gyógyulni akarás áll, tehát a másokhoz rohangálás, aminek halál a biztos eredménye.
A gyógyulni akarás öngyilkosság.
És ebben társ, tehát t***es MINDENKI, aki a fentiek ellenére tétlen. Hmm. Fel kellett volna a konfliktust vállaljam. A barátommal. Elmondani neki, hogy külső segítség után szaladgálni kevés, hogy a gyógyulásba vezető egyetlen igazi Út a belső, és hogy igenis nem nyugszom abban, hogy erre őt emlékeztessem, sőt haragszom, rá, érte, amíg változást nem látok. Nem vállaltam ezt. Bánom. Kívánom Neked, hogy Te megtedd, ha a környezetben beteg ember van, mert az Élet igenis fontosabb, mint a langyos jóhangulat! Csudába is… Életekkel játszunk, tessék ezt tudomásul venni, a felelősséget egymás életében vállalni, mert még egyszer mondom: NEM fog az meggyógyulni, akinek az életvezetésben érezhető változás nem látszik, és Te igenis tehetsz ezért. Szembesítheted, első lépésként, konfliktust érte vállalva… Hitet, Erőt, Kitartást ehhez!
Joós István
[Az írás korlátozások nélkül, szabadon felhasználható, öröm, ha bármilyen formában megosztod.]"
