10/02/2025
🌟Bemutatkozik Vigh Dóri, gyógytornász-fizioterapeuta!🌟
2021-ben a Semmelweis Egyetemen szerezte meg gyógytornász-fizioterapeuta diplomáját. Az Egyetem elvégzése óta folyamatosan képzi magát, annak érdekében, hogy az elsajátított terápiás módszerek segítségével komplex kezelést nyújthasson a hozzá forduló páciensek számára.
Az egyetem után mozgássérült gyermekek rehabilitációjával foglalkozott éveken át. Ezután a felnőtt magánellátásban is kipróbálta magát, ahol főként ülő életmódból és helytelen testtartásból származó gerincproblémákkal, nyak, hát- és derékfájdalomból adódó panaszokkal találkozhatott.
Kezdettől fogva érdekelte a sporttal, sportsérülésekkel kapcsolatos gyógytornászi munka, ezért szakirányú képzéssel, illetve sportegyesületben való aktív részvétellel képezte és képzi magát ebben az irányban. 🏋️♀️
Eddigi tapasztalatai felhasználásával szeretné a hozzá fordulók gyógyulását elősegíteni, fájdalmukat csökkenteni. Ennek érdekében munkájában elengedhetetlennek tartja a jó hangulat, illetve a beteg és terapeuta közötti jó kapcsolat, partneri viszony kialakítását.🤝
Dóri főbb kezelései:
✅ Sportrehabilitáció
✅ Kismama torna és szülés utáni regeneráció
✅ Műtét utáni rehabilitáció
✅ FDM terápial
✅ Komplex gyógytorna
✅ Gyermek gyógytorna
✅ Köpölyterápia
Dóri kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik a sportrehabilitáció 💪 és a kismamák🤰kezelése terén is. Minden vendég számára személyre szabott terápiát és tréninget kínál, nem csak gyógyít, hanem motivál és inspirál is, hogy a legjobb formádban érezd magad. ✨
📅 Gyere és foglalj online időpontot a Reform Gyógytorna Központba, és ismerd meg Dórit! ⬇️