26/03/2026
🦷 Ismerd meg orvosainkat sorozatunk következő részében
Dr. Ujj Krisztina parodontológus szakorvost mutatjuk be.
😁 Miért választottam a fogászatot?
Már gyerekkoromban is sok időt töltöttem édesanyám mellett a fogorvosi rendelőben. A mellette eltöltött évek sokat segítettek a pályaválasztásban, hamar egyértelművé vált számomra, hogy édesanyám szakmája az, amit a későbbiekben én is végezni szeretnék. A szakma, valamint a páciensek iránti szeretete és a maximális eredményre való törekvése motivált a tanulmányaim során, és azóta a munkámban.
🎓 Szakmai út
2020-ban Summa cm laude minősítéssel diplomáztam a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Tanulmányaim előrehaladtával a parodontológia került az érdeklődésem középpontjába, így a végzést követően parodontológus szakorvos jelöltként kezdtem meg munkámat. 2024-ben kiválóan megfelelt eredménnyel parodontológus szakvizsgát szereztem.
🦷 Miért a parodontológia?
Azért kedvelem ezt a szakterületet, mert kiemelten fontos a páciensekkel való jó kommunikáció, hogy megfelelő motivációval, a páciensekkel közösen érjünk el látványos és nagyszerű, hosszú távon is stabil eredményeket. Hiszem, hogy minden ember számára fontos a helyes szájhigiénés eszközök és technikák ismerete és igyekszem, hogy minden kezelés nyugodt légkörben, egyénre szabottan történjen. A parodontológiai kezelés folyamata, maga a gyógyuláshoz vezető út motivál nap mint nap munkámban, ahogy pácienseimmel együtt közösen érjük el a kiváló eredményket.
🌿 Amikor nem a rendelőben vagyok
Szabadidőmben szeretek utazni és nagy sétákat tenni, ami segít kikapcsolódni és feltöltődni. Emellett szívesen társasjátékozok a családdal, barátokkal, mert fontos számomra a közös élmény és a jó hangulat.
✨ A sorozat folytatódik - hamarosan érkezünk a következő orvosbemutatkozással.