01/04/2026
Bejegyzés egy meseszép filmről, az abban szereplő fáról és a mesebeli fàkról általàban…
VELÜNK ÉLŐ, BENNÜNK NYÍLÓ SZIMBÓLUMOK
Egy mesésen szép film és a mesei fák...
Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát számos nemzetközi fesztiválon díjat nyert, megrendítően szép alkotás. A hömpölygő, három idősíkban játszódó film központi szereplője egy Gingko Biloba (Páfrányfenyő) fa, amely egy egyetem botanikus kertjében él. Ő a csendes barát, amely reagál a benne és körülötte zajló eseményekre. A fa a három főszereplő életének díszlete, a szereplők sorsfordulóinak látszólag néma tanúja.
Három emberi történet fut egymás mellett különböző történelmi korokban — mindegyikben más módon alakul az ember és a természet, illetve az ember és a fa kapcsolata:
• 1908 – egy fiatal nő, a korszellemet messze meghaladva dacol az őt elnémítani vágyó tekintéllyel, miközben felfedezi a növényekben rejlő láthatatlan mintákat; a fa tanúja annak, amikor felveszik őt első nőként az egyetemre.
• 1972 – egy fiatal férfi diák meghatározó élményt szerez egy muskátlival való kapcsolódásból; a fa pedig ennek a diáknak érzelmi bölcsőként szolgál: elrejtőző, elmélázó pillanatainak születésekor nyújt menedéket, mikor a fiú a fa ágainak tövében pihen.
• 2020 – egy hongkongi idegtudós átmeneti elszigeteltségében (a covid alatti lezárások miatt) különös kapcsolatot alakít ki a fával.
Mindhárom idősíkban az ember kicsit magányos, s bár kapcsolódni próbál másokhoz, érzékelhető az elakadás, a nehezítettség, a sutaság, a zárkózottság... A páfrányfenyő lesz az (illetve a növények általában és a muskátli) akivel egy adott pillanatban könnyebbnek tűnik a kommunikáció, akihez könnyebb utat találni. Holott a fa is, - hozzájuk hasonlóan, - magányosan áll. Megtudhatjuk, hogy nőstény egyed, és hím fa híján végtelen magányra ítéltetett. A finom rezdülések, a fa gyökerei, lombjának susogása, vagy éppen a műszerekkel is mérhető „öröme” vagy félelme a három főszereplő és a néző számára is az emberi létezés léptékére és az emberi érzékelési mező behatároltságára is emlékeztet.
A mesében megjelenő fákról, a bennük rejlő szimbólumokról egész könyveket lehetne írni, álljon itt csupán az a néhány a legismertebbek közül, amelyek mentén a filmbeli fát és a hozzá fűződő viszonyulást is érthetőbbé tehetjük.
A fa sok kultúrkörben nem más, mint az időtlenségben létező őr, a világmindenség őrzője:
Ilyenek az életfák, közülük legismertebb talán Yggdrasil, a germán és a skandináv mitolológia életfája, egy világfa. Ez a neve annak a hatalmas kőrisfának, amely összeköti a kilenc világot, köztük a miénket, az emberekét is. A világfák, az életfák téren, időn, messze az emberi dimenziókon túl léteznek.
Enyedi filmjében az ősrégi fa generációkat figyel. Nem avatkozik, csak jelen van, túléli az embereket, generációkat köt össze. Éppígy az alsó és felső világába is betekintést nyerünk, a beporzásra adott reakcióját is látjuk, ahogy a gyökerei „válaszát” is, amikor valamilyen hatás éri. Olyan, mintha a rendező „lefordítaná” nekünk a fa kommunikációját, folyamatosan szembesítve a nézőt azzal, hogy amit nem látunk, vagy nem értünk, vagy nem érzékelünk még nagyon is létezik.
A fa mint átmeneti tér:
A mesékben a hős gyakran egy fa tövében alszik el és bukkan rá valamire, vagy onnan érkezik hozzá egy segítő. A fáról érkezhet valamilyen fenyegető erő is (boszorka), a fába szúrják a késeiket az egymásnak búcsút intő fivérek, hogy majd azok adják hírül, hogy nem esett-e bajuk. A fa odva menedéket nyújt, egy fa jelezheti, hogy jó irányba halad-e a vándor. A fa jelezhet szakaszhatárt, döntést, krízis utáni biztonságot.
A filmben a szereplők a fát megérintik, rámásznak, elméláznak alatta. Párbeszéd sosem történik a közvetlen közelében, csak tőle távolabb. A fával való kapcsolatban a szereplők magukhoz kapcsolódnak inkább, nem a cselekvés, hanem a létezés a központi energiája ezeknek a filmbeli pillanatoknak.
A fa mint fejlődési tengely:
A fán való felmászás egyszerre jelez fejlődést, egyszerre tudatszintváltást, és éppúgy a generációváltást is szimbolizálhatja, vagy éppen a más síkon való megküzdési lehetőséget is a növekedő fa nyújtja a mesehősnek.
Enyedi filmjében a páfrányfenyő közel 200 éves, az ő növényi létének magasztosságában még törékenyebbnek tűnik a három szereplő emberi sorsa. Ugyanakkor, mivel 200 éve él már, az emberi drámák szinte eltörpülnek ebben az élettartamban:
A nőkkel mostohán bánó korszak már fekete-fehérbe vesző emlék, a suta szerelmesfiú üdítően rátermetté válik végül, a covid-lezárás okozta magány pedig múló kellemetlenség. A zárókép nagylátószöge a nézőnek lehetőséget nyújt „felmászni” erre a fára, így más létezési dimenziót felvillantva.
A Csendes barát a kapcsolatot, a kapcsolódást mutatja be, mindenen átívelő dimenziókban és létezésmódban (emberi-növényi-állati).
A mesei/mitológiai/teremtéstörténetbeli fák az emberek számára mindig referenciapontként szolgáltak az élet eredetének, rendezőelvének, és a megküzdési lehetőségek magyarázatához. A mesei fa kapcsolódást jelent magához az élethez. Ez a film történetet mesél egy fáról. A mese pedig arról szól, hogy minden egyes fa szól hozzánk, a saját életünkről mesél. Csak jól kell tudni hallgatni, hogy meghalljuk..
