08/12/2022
🫵👌
Ezt a visszajelzést nem rég kaptam. Ilyenkor mindig azt érzem: megéri csinálni ezt az egyébként kifejezetten nehéz munkát, amiben minden idegszáladdal, egész lényeddel a másikra figyelsz, és a másik ember szolgálatába állítod minden tudásod.
(bevallom, időnként még engem is meglep a saját bátorságom és erőm...)
"Drága Soma!
2019 év végén egy téli napfordulós eseményen voltam nálad, az volt az első transz-élményem veled. A nap végén maradtam segíteni neked elpakolni, ketten maradtunk és a következőt mondtad nekem: "Te egy igazi szépség vagy, egy igazi nő, csak úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás. Nem volt valamilyen abúzus az életedben?" Nem tudtam a választ... Majd a liftre várva kitesztelted, hogy 5 és 10 éves korom között abuzáltak, és javasoltad, hogy ezzel keressek meg egy szakembert. Jött a lift és elköszöntünk.
Elég erősen megérintett és megviselt engem ez a jelenet, sokáig ki voltam borulva azon, hogy hogy lehet ilyen egyszerűen, semlegesen, ilyen erősen (erős jelenléttel) egy ilyen dolgot mondani, egy transz-élmény után, kitesztelni.... kösz. Ezt mégis, hogy képzeled?
Aztán miután kidühöngtem és kiszégyenkeztem (ezt az érzést így lehet leírni) magam elindult bennem a kíváncsiság. Oké, akkor most ez mi?? 1 év múlva sikerült elkezdeni (!) kibontani terápiában az 5-10 éves életkorom történéseit és annak hatásait a későbbiekre. Nem kis hullámvasutas utazásban voltam még egy évig, rengeteget vettem ki ebben az időszakban, alakítottam át és rendszereztem.
Most újra jelentkeztem hozzád (a transzgenerációs traumaoldásra), nagyon vártam, de volt bennem félelem, egy egész nap veled és tudtam, hogy már nem akarok elbújni (a kisiskolás jelmezben), nem lesz könnyű, de bele kell tennem mindent. Nem tudtam, vagy legalábbis elkerülte a figyelmemet, hogy újra lesz transzlégzés (Lehet akkor nem mentem volna? Vagy csak így nem volt időm ráfeszülni...), amikor délelőtt elmondtad a napi programot és a transzolást, éreztem, hogy oké, ez van, akkor tényleg bele kell engednem magam a mai napba, éreztem, hogy a nap során fokozatosan megadom magam.
Azon is ledöbbentem, hogy az első pár légvételre már lezsibbadtak a karjaim, akkor is átfutott rajtam, hogy ennek most itt az ideje, valami nagyon készen van bennem, át kell adnom magam, hogy megszülethessen. Amikor az ellenállással való küzdésem közepén odajöttél hozzám és megérintettél, tudtam, hogy biztonságban vagyok, majd kiabáltad, hogy "gyerünk, gyerünk már" (Még most is tisztán hallom ahogy mondod.), és ennek az utóbbi több, mint 2 éves munkának az energiája (is) kijött belőlem az ordításban és a sírásban, a düh, a fájdalom, a szégyen, a bűntudat, az elfojtás, az önsajnálat, jött ki, teljes erejével a mellkasomon keresztül.
Annyira szép keretet adva ennek a történetnek, hogy azóta is meg vagyok hatódva és végtelen hálát érzek. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez a nap erről is fog szólni.
Igazán most indult el a transzformálása ennek a történetnek, ahogy éreztem, hogy egy nagy aranygolyóba sűrített energiaként beleolvad a testembe, a szöveteimbe az én és az anyáim ereje, leírhatatlan érzés volt. Olyan erő ez, amit korábban nem ismertem, vagy legalábbis nem tudtam érezni. Ez a nagybetűs ERŐ, ami valami új születéséhez kell.
Azzal az érzéssel zártam a záró meditációt, hogy Oké, és most? Hogyan tovább? Ki vagyok és milyen az életem azok nélkül, amiket most letettem magamról? Mivé vagyok képes válni?
Hálásan köszönöm neked! Egy áldás vagy, nekünk Nőknek! Egy áldás a világnak!
Szeretettel ölellek:
Ilona"
