11/12/2025
Fájdalmas volt olvasnom ezt az írást, mert bántalmazott gyermekként sok mindenben magamra ismertem és sok-sok év és tanulás (még most is) kellett ahhoz, hogy felismerjem a működési mechanizmusomat és feldolgozzam a múltat (ahogy azt még mindig teszem).
Az agyam megóv attól, hogy sok mindenre ne emlékezzek, de közben sérült is és hiába próbálom tudatosan levetkőzni a megfelelési kényszeremet és a "megmentő" szerepet így is csak akkor ismerem fel, amikor már benne vagyok (de legalább felismerem...).
Már egyre többször tudok mondani NEM-et. Egyre jobban ismerem és tudom meghúzni a határaimat. A tapasztalati tudást a neheztelés helyett igyekszem felhasználni arra egyrészt, hogy felismerjem a bántalmazás jeleit, másrészt, hogy empatikusan és traumatudatosan tudjak hozzáállni az ügyfelekhez.
Igyekszem elkerülni a bevonódást úgy, hogy közben ne váljak közönyössé a másik problémáira. Nagyon nehéz megtartani a helyes egyensúlyt és felismerni a kiégés jeleit.
Januárban azért fogok váltani munkahelyet (bár a szépségnapokat továbbra is fogom csinálni a Jezsuita Menekültszolgálatnál 💇♀️💆♀️💇💅❤️), mert felismertem ezeket a jeleket.
Továbbra is segítő szakember maradok főállásban, de máshol és kicsit máshogy. Majd erről is írok nektek, ha már aláírtam a munkaszerződésemet.
Fájdalmas a felismerés, de elkerülhetetlen és nagyon fontos, mert ezek tudatában tudok olyan szakemberré, szülővé, emberré válni, aki a múltja ellenére/'előnyére" úgy tud (szeretne) segíteni másoknak, hogy azt tudatosan, ugyanakkor empatikusan tegyem. Legyen az professzionális szépségápolás, vagy/és szociális munka, lelkigondozás.
https://www.facebook.com/share/p/17pFJZdc5m/
Ez történik a bántalmazott gyerekekkel
Elszörnyedve nézem mindazt, ami gyermekvédelem címszó alatt Magyarországon történik. Aggasztónak tartom, hogy a traumával, idegrendszeri fejlődéssel, a személyiség kialakulásával kapcsolatos tudományos eredmények - mintha nem is léteznének - egyáltalán nem jelennek meg a nehéz helyzetben lévő gyermekeket - és általában a gyermekeket - érintő döntésekben.
Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen értsük, hogyan hatnak a korai negatív tapasztalatok, többek között a bántalmazás és az elhanyagolás a gyermekek fejlődésére, és milyen hosszútávú következményekkel kell számolnunk egyéni, közösségi, és a teljes társadalmat érintő szinten egyaránt.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a trauma NEM MARAD IZOLÁCIÓBAN. A bántalmazás hatása évek, évtizedek múlva is érezhető lesz. Lehet, hogy mi már rég nem leszünk az élők sorában, amikor a most ütött-vert, megalázott és elhanyagolt gyerekek még mindig itt lesznek, és azt ahogyan majd felnőttként működnek, ahogy magukkal és másokkal bánnak, nagymértékben befolyásolja, ahogy most mi bánunk velük. Szülők lesznek, munkatársak, szomszédok, férjek-feleségek, partnerek, állampolgárok, a buszon melletted utazó utastársak – ezért nem mindegy, mi történik velük.
A trauma átnyúlik az időn, hatása fricskát mutat az elmúlásnak és akár generációk múlva is tetten érhető. Ahogy időben, úgy térben is tovaterjed, és ha soha életünkben nem találkozunk is bántalmazott gyerekkel - amit erősen kétlek – a hatása akkor is elér hozzánk. Ha mással nem, hát a társadalmi szintű következményekkel biztosan szembesülni fogunk. Eszünkbe ne jusson nyugodtan hátradőlni és azt gondolni, hogy a szegregátumban vagy az ilyen-olyan nevekkel illetett intézményekben bántott gyerekek és fiatalok története nem a mi történetünk. (Nem mellesleg nem csak ott vannak bántalmazott gyerekek. A bántalmazás minden társadalmi rétegben előfordul, anyagi helyzettől és iskola végzettségtől függetlenül, de itt most nem ez a téma.) Ha egy gyerek - többek között a bántalmazás hatására - leszakad a társaitól és nem lesz képes befejezni a tanulmányait, ha azelőtt kicsúszik az élete, hogy valaha kiszámítható és biztos kerékvágásba került volna, az nem az ő egyéni vesztesége, hanem MINDANNYIUNK TRAGÉDIÁJA!
Kiszámolta már valaha bárki, mennyi tehetséget veszítettünk el, mert azt hittük, nincs közünk hozzájuk? Kiszámolta már bárki, milyen értékes erőforrásokat pazarolunk el, mert már a nulla pontnál lemondunk az életükről? Tisztában vagyunk vele, hogy amikor róluk gondolkodunk, az rólunk is szól?
Ebben a kétségbeejtő helyzetben nem tudok mást tenni, mint amit eddig is tettem: ismeretet átadni, érzékenyíteni és rávilágítani a tágabb összefüggésekre. A huszonegyedik században legalább az alapvető humán működésekkel kötelező tisztában lennünk. Értenünk kell, hogyan hat a bántalmazás egy ember - mert figyelem, a gyermek is ember(!) – életére.
Ha eddig elolvastad, olvass tovább, mert minél többen értjük az - egyáltalán nem bonyolult – jelenségeket, annál nagyobb esélyünk lesz arra, hogy elérjük a változást.
Szóval❗️
A gyermekkori bántalmazás az emberi fejlődés MINDEN szintjére hatással van. Következményei az élet valamennyi területét érintik és olyan mély, gyakran maradandó változásokat idéznek elő, amelyek hosszú távon meghatározzák az egyén működését.
Vegyük most végig azokat a fejlődési és életvezetési területeket, amelyekre a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás közvetlenül hatást gyakorolhat.
📍 IDEGRENDSZERI VÁLTOZÁSOK
Születéskor az emberi agy egy éretlen, de nyitott és tapasztalatfüggő rendszer. Fejlődését erősen befolyásolják a környezeti hatások, az átélt tapasztalatok, vagyis mindaz, ami a gyermekkel történik. A gyermekkori bántalmazás azért különösen veszélyes, mert az idegrendszer fejlődésének olyan érzékeny időszakában történik, amikor az agy különösen formálható. A legújabb neurológiai kutatások szerint ez a szenzitív periódus sokkal tovább tart, mint korábban gondoltuk, és akár a 20-as évek végéig, 30-as évek elejéig is kitolódhat.
Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy a bántalmazás SOHA nem múlik el nyomtalanul. A testi hegek begyógyulhatnak, a véraláfutások felszívódhatnak, a törött csontok összeforrhatnak, de az idegrendszeri lenyomatok évtizedek múltán is jelen vannak.
A gyermek által megélt krónikus stressz - márpedig a bántalmazás krónikus stresszhelyzet - és a félelem tartós neurobiológiai változásokhoz vezet, melyek közül a legfontosabbak:
👉 Az amygdala hiperaktívvá válik. Ez az agy limbikus rendszerében található, mandula alakú struktúra felelős az érzelmeink, különösen a félelem és a stressz feldolgozásáért és szabályozásáért. A túlzott aktivitás azt jelenti, hogy a bántalmazott gyerekek gyakran felnőve is úgy érzik, mintha állandó veszélyben lennének.
👉 A hippocampus térfogata akár 6%-kal is csökkenhet. Ez az agyi terület felelős a tanulásért és az emlékezetért, így a térfogatcsökkenés memóriaproblémákat és tanulási nehézségeket okozhat. Amikor az a kérdés, hogy miért nem tanul a gyerek, miért marad ki az iskolából - hát például ezért (is)! Mindeközben a hippocampus sérülése a traumafeldolgozást is megnehezíti. Az emlékek gyakran töredezetten, erős érzelmi töltettel, de koherens történetté rendeződés nélkül raktározódnak el.
👉 A prefrontális kéreg - amely a döntéshozatal és az önszabályozás kulcsfontosságú területe - fejlődése károsodhat, ami érzelemszabályozási nehézségekhez és fokozott impulzivitáshoz vezethet. Ennek következében a legkisebb frusztráció is heves reakciót, indulatokat válthat ki, vagy éppen ellenkezőleg, lefagyáshoz és érzelmi eltávolodáshoz vezet. Az érzelemszabályozás hiánya megnöveli az addikciók, az önkárosító viselkedések és az impulzív döntések kockázatát.
📍 KÖTŐDÉS ÉS KAPCSOLATOK
A gyermekkori bántalmazás a legmélyebb sebeket talán a kötődési rendszeren ejti. Amikor az az illető válik a veszély forrásává, akinek a védelmet kellene nyújtania, az örökre lerombolhatja a bizalom érzését. A kötődési traumatizáció messze túlmutat az eredeti kapcsolaton, tehát nem csak a bántalmazóban nem fog megbízni! Az a belső munkamodell, amelyet a gyerek a korai kapcsolataiban önmagáról és másokról kialakít, a jövőbeni kapcsolataira is hatással lesz. A bántalmazott gyermek internalizálja, vagyis belsővé teszi a bántalmazó viszonyulását, és azonosul üzeneteivel, amik így szólnak: "nem vagyok szeretetre méltó", "nem érdemlem meg a jót”, „értéktelen vagyok”, de beépül a „mások veszélyesek és megbízhatatlanok", "a világ kiszámíthatatlan" hiedelme is. Ezek az implicit (mély és tudattalan) meggyőződések később felnőttkori kapcsolati nehézségekhez vezetnek: gyakori partnerváltás, intimitástól való félelem vagy túlzott kapaszkodás, bántalmazó kapcsolatok ismétlése (transzgenerációs mintázat!). A szeretet összekapcsolódik a fájdalommal, a közelség a veszéllyel, a kapcsolat pedig egyenlő lesz a kiszámíthatatlansággal.
A gyermekek éretlen személyiségük okán még mindent magukból eredőnek vélnek, így gyakran önmagukat teszik felelőssé a bántalmazásért. Ez csökkent önértékelésben, önvádban és krónikus szégyenérzetben érhető tetten. A nyomasztó érzésekkel sokan maladaptív formában igyekeznek megküzdeni, melynek nyomán többek között függőségek - alkohol, drog, munka, vásárlás – társas izoláció vagy agresszió jelenhet meg.
A szülővé válás különösen nagy kihívást jelenthet a számukra. Függetlenül attól, hogy mennyire tudatosan igyekeznek mindent másképp csinálni, a FELDOLGOZATLAN trauma könnyen továbbadódik. Nem feltétlenül úgy, hogy megismétlik a bántalmazást, hiszen a bántalmazott gyerekeknek felnőve „csak” nagyjából 1/3-a válik maga is bántalmazóvá, de a bántalmazás hatására kialakult érzelmi elérhetetlenség vagy éppen a túlféltés is számtalan nehézséget vagy éppen kárt okozhat a következő generáció számára. A lényeg, hogy a feldolgozatlan trauma, a szabályozatlan érzelmek, a törékeny önértékelés mind-mind negatív irányban befolyásolják a szülő-gyerek dinamikát.
📍 TESTI EGÉSZSÉG ÉS SZOMATIKUS FOLYAMATOK
A gyermekkori bántalmazás a testi működésre is hatással van. A korai trauma megváltoztatja a szervezet alapműködését: az immunrendszer gyengül, miközben tartós, alacsony intenzitású gyulladásos folyamatok indulnak be. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a test állandóan egy kórokozóval küzdene. Ez a krónikus gyulladás később szív- és érrendszeri betegségekhez, cukorbetegséghez és más anyagcsere-zavarokhoz vezethet.
Gyakran krónikus fejfájás, gerincfájdalmak, alvászavarok, és emésztőrendszeri panaszok is megjelennek. Ezek a pszichoszomatikus tünetek nem képzelgések, hanem valós fájdalmak, csak éppen az okuk nem a testből, hanem a traumából ered, amit a test még mindig őriz.
📍 ÉLETVEZETÉS, MUNKA, KARRIER
A gyermekkori trauma hatása az egész életvezetésben tetten érhető. Sokan a munkában keresnek kapaszkodót, abban bízva, hogy legalább a teljesítményen keresztül kiérdemlik az elfogadást. Estükben a túlteljesítés kényszerből fakad, hiszen ha leállnak, szembesülniük kellene a fájdalmas érzéseikkel vagy a belső üresség érzésével.
Mások éppen ellenkezőleg működnek és folyamatosan szabotálják a saját életüket. A siker küszöbén általában „elromlik” valami: elkésnek egy fontos megbeszélésről, összevesznek a főnökükkel, vagy egyszerűen feladják. Ezt a dinamikát az a tudattalan meggyőződés mozgatja, ami szerint: "nem érdemlem meg" vagy "jobb, ha én szabom meg, mikor bukik el minden".
És ne feledkezzünk el a harmadik csoportról sem! Ők azok, akik képtelenek karriert építeni, mert a hierarchia, a tekintélyszemélyek jelenléte mind-mind az eredeti traumát idézik fel bennük. Nem tudják elviselni, hogy valaki irányítsa őket, mert gyerekként a hatalom mindig bántalmazást jelentett. Képtelenek struktúrában gondolkodni, hosszú távon és kitartóan tevékenykedni a cél elérése érdekében.
A következményeket még hosszan sorolhatnám, de talán ennyi is elegendő, hogy megértsük, milyen összetett hatása van a gyermekkorban elszenvedett bántalmazásoknak.
ÉS AKKOR MOST AZ AKTUALITÁSRÓL‼️
A Szőlő utcában élő fiatalok maguk is sérült, és gyakran súlyos traumákat hordozó áldozatok. Igen, tudom, hogy bűncselekményt követtek el, de ugye senki nem hiszi, hogy egy fiatal "csak úgy" elkövetővé válik. Ahogy a gyógyulás felé, úgy a bűnelkövetés felé is hosszú út vezet. Éppen ezért nekik nem rendőri jelenlétre, hanem hatékony segítségre van szükségük. Olyan szakemberek jelenlétére, akik megfelelő, traumaorientált képzésben részesültek, és rendelkeznek azzal a tapasztalattal és módszertani tudással, amely elősegíti a gyógyulásukat és a társadalomba történő integrálásukat.
Köszönöm, hogy elolvastad!
-- Orvos-Tóth Noémi
