29/01/2026
Fontos bejegyzés.
A világért sem akarom lerombolni a kizárólag spirituálisan gondolkodó emberek kártyavárait, akik úgy gondolják, hogy minden gondolatuk egy isteni, égiek által küldött sugallat, hogy minden velük történt esemény az angyalok és az istenek, istennők műve, úgyhogy aki ebben a hitben szeretné ringatni magát, ne is olvassa tovább. :)
Ismét elkezdek egy pár részből álló sorozatot, amely arról szól, hogyan működik az ember idegrendszere.
Mert hogy van ám nekünk egy ilyenünk is.
Amely az egész testünket behálózza, és bizony nagyon komolyan benne van a „keze” abban, hogy állandóan hasonló dolgok történnek velünk ciklikusan, és sokszor képtelenek vagyunk másként reagálni adott szituációban, valamint nem átok és rontás ül rajtunk, ha nem haladnak a dolgaink, ha úgy érezzük időről időre zsákutcába jutunk.
Hogy mindehhez rendkívül sok köze van az idegrendszerünknek.
Sok-sok éve mondom a vendégeimnek is, hogy az idegrendszerünk kódolt, és erre mindig kapok komoly arccal bólogatást, de ahányszor eddig visszakérdeztem, hogy tudod-e mit jelent ez, ott már érezhető volt a kis elbizonytalanodás. Pedig ez is általános iskolai tananyag, de mint a legtöbb dolgot, ezt is elfelejtettük az akkori tanulmányainkból. Ha valami hasznos lenne pedig, az bizony az emberi test működése á-tól z-ig, mert ennek egész életünkben hasznát vennénk. Sokkal inkább tisztában lennénk vele, hogy nem az égiek tehetnek róla, ha valami sikerül, vagy valami nem. Legyen az bármi… Nem vonom kétségbe az ő létüket, mint ahogyan a körülöttünk lévő láthatatlan dimenzióbeli lények jelenlétét (elég bután nézne ki tőlem, aki istennős esszenciákkal dolgozik, és a térben nem látható energiákkal minden szeánszon, aki a mágia lényegét próbálja átadni másoknak, stb.) de nem is fogok mindent rájuk! Az ember ennek a világnak szerves része, van egy saját működésünk is, és vannak mások is, akik - tapasztalatom szerint - minden erejükkel azon vannak, hogy segítsenek nekünk, de pont az idegrendszerünk kódoltsága miatt van, hogy nem figyelünk rájuk, vagy nem vesszük az adásukat, annyira elvisznek saját kódoltságaink.
Most tehát írnék egy kicsit az idegrendszerről, érthető formában.
„Az idegrendszer az idegsejtek (neuronok) hálózata, amely az információk feldolgozásáért és továbbításáért felel, irányítva a test funkcióit, a gondolkodástól a légzésig, és összekapcsolva a szervezet minden részét; két fő részből áll: a központi idegrendszerből (agy és gerincvelő) és a környéki idegrendszerből.” (Akit mélyebben érdekel, az interneten mindent megtalál e témában.)
Nem szándékozom belemenni a részletekbe, mert akkor senki nem olvasná - sajnos - végig ezt a postot. Egyszer azt mondta nekem egy kedves mesterem: melyik alvó ember szereti, ha elkezdik böködni? Senki. Szóval én most nem akarok böködni, mint inkább finoman simogatni, ébresztgetni, hogy az álomból lassan ideje felkelni – elvégre a Halakból kijött a Neptunusz, átlépett a Kosba, ideje kicsit a földre visszaszállni a spiri ködből, és reálisan tekinteni a saját magunk és mások működésére.
Szóval tehát, maradjunk annyiban, hogy leegyszerűsítve az idegrendszer az emberi test információfeldolgozó és reakciós rendszere. Az a feladata, hgy érzékelje a külvilágot és a belső állapotokat, feldolgozza az ingereket, majd válaszreakciókat indítson el. Ide tartozik az agy, a gerincvelő és az egész testet behálózó idegpályák. Ez nem „fejben létező” dolog, hanem konkrétan jelen van az izmokban, a szervekben, a bőrben.
Az idegrendszer folyamatosan azt figyeli: biztonságban vagyok-e, vagy veszélyben. Ez az alaplogikája. Nem moralizál, nem bölcselkedik, nem akar „fejlődni ”, az idegrendszer feladata az, hogy segítsen az embernek túlélni. Ha biztonságot érzékel, engedi a pihenést, kapcsolódást, örömöt. Ha veszélyt érzékel, aktiválja a védekezést. Az esetben testi feszülés, készenlét, támadás, menekülés vagy lefagyás jön létre. Ha az a kérdésed: miért nem tudok én pihenni, miért vagyok állandóan nyughatatlan, feszült, miért nem engedem meg magamnak a lazulást? - itt a válasz. Mert az idegrendszered erre az állandó készültségre van beállva. Ezt látta otthon, vagy ez volt a túlélésed záloga, a folyamatos feszült figyelem, a védekezés. Ez lett az idegrendszer számára a természetes állapot.
A vegetatív idegrendszer szerepe: szimpatikus (készenlét) és paraszimpatikus (megnyugvás) működés. Nem részletezem, csak annyira, hogy érthető legyen: a test állandó váltásban van e két állapot között. A probléma akkor van, amikor valaki tartósan a készenléti állapotban ragad.
Ha azt érzed tehát, hogy állandósult benned a feszkó, a kimerültség, a szorongás, „ismétled önmagadat”, és nem érted miért van: az idegrendszered érzed. Őt, aki percről percre meghatározza, hogyan érzékelsz, reagálsz, döntesz, és hogyan éled meg a valóságot.
Azt is számtalanszor leírtam már, hogy a gyermek 6-7 éves koráig, amit tapasztal a környezetében érzelmileg, fizikailag, verbálisan, az olyan, mintha betonba vésték volna: azt onnan nem lehet akarattal kitörölni. Lefordítva ez azt jelenti, ami tényként kijelenthető: a gyermek idegrendszere fogantatásától alakulóban van, és a környezetre reagálva „tanulja meg” mi számít veszélynek és mi biztonságosnak. Ha egy gyermek rendszeresen félelmet, kiszámíthatatlanságot, elutasítást él meg, az idegrendszere ehhez alkalmazkodik. Itt tök mindegy, hogy emlékszel-e a kicsi gyerekkorodra - biztos, hogy nem -, vagy sem, mert az idegrendszeredbe beivódott MINDEN. Egy testi mintázat, ha úgy tetszik. (L*d. kineziológia)
Sokan azt hiszik, hogy amire nem emlékeznek, az nincs. Az törlődött. Dehogy. A memóriádból lehet. Az agyad már nem tudja előhívni emlékszinten. Ám a tested soha, de soha nem hazudik, és ezt is nagyon sokszor és nagyon régóta mondom, és írom. Általában süket füleknek szemeknek, tisztelet a kevés kivételnek.
Az idegrendszeri emlékezés nem gondolatok szintjén működik. Az idegrendszered a reakciómintákra emlékszik. Jelesül: fogalmam sincs miért esik nehezemre konfrontálódni idegen emberekkel, de ahányszor tudom, hogy ilyen be fog következni, a szívem majd kiugrik, a hangom remegni kezd, az arcom, nyakam vörös lesz. Az idegrendszerem pánikgombja bekapcsol, és ezt NEM TUDOM URALNI az adott pillanatban.
Nincs nyugtató mantra, mély légzés, előtte-utána-közben, semmi nem segít. Ez van. Ez valamikor gyerekkoromban belém égett, fogalmam sincs mitől és mikor, és azóta jelen van.
Tehát, ha bizonyos helyzetekhez automatikusan jön egy kontrollálhatatlan feszülés, szorítás, visszahúzódás vagy támadás érzés, azt az idegrendszered produkálja mert emlékszik valamire, amire lehet, hogy te nem. De ha emlékszel is, mégsem tudsz úrrá lenni rajta. Ez tudományosan megfigyelhető jelenség, nem spirituális állítás.
Amikor azt mondjuk, hogy az idegrendszer kódolt, az azt jelenti, hogy bizonyos kívülről kapott ingerekhez rögzültek bizonyos válaszreakciók. Ha valami történik, a test valahogy reagál, akkor is úgy, ahogy rögzült, ha a jelen helyzet már nem indokolná. És itt nincs tudatos döntés, automatikusan bekapcsol az idegrendszer és lefuttatja a kódot.
És itt kapcsol be az újrajátszási kényszer, amit azok már tudnak, akik olvasták az általam ajánlott könyvet: F. Galló Béla Bennünk kódolt jövő című brilliáns munkáját. Amit meg kell érteni mindenkinek: az idegrendszer az ismerőst keresi, nem a „jót”.
Na, még egyszer: AZ IDEGRENDSZER AZ ISMERŐS HELYZETET KERESI, NEM A „JÓT”.
Az idegrendszer nem ítél jónak, vagy rossznak valamit, egyszerűen automatikusan működik, és reagál. Ha gyerekként az idegrendszer azt tapasztalta, hogy anya és apa verekednek, szidják egymást, majd utána összeborulnak, pontosan ezt fogja újrajátszani a saját párkapcsolatában, mert ezt szokta meg az idegrendszere, erre teremti meg a feltételeket, NEM TUDATOSAN!
Ha a férfi azt szokta meg gyerekként, hogy anya nem elérhető, akkor hiába szereti a nő tiszta erőből, tudattalanul úgy irányítja az idegrendszere, hogy úgy reagáljon a szeretetre, ami a másikat eltávolítja, hogy újra megélhesse azt, amit otthon. Ugyanez persze nőben is, a nők is kepesztenek az apjuk szeretetéért, amit a párjukban látnak, és ha megkapják, nem tudnak vele mit kezdeni, vagy provokálnak valami balhét, vagy egyszerűen elunják, továbbállnak. Ez nem rossz természet, ez idegrendszeri kódoltság.
És bár tudatosan minden erejével azon van ez a típus is, hogy szeressék, az idegrendszere, a tudattalanja mindig arra fogja irányítani, hogy megélhesse az eltaszítottságot. Mert az az ismerős. Nem jó, hanem ismerős. Mindenki fordítsa le a saját életére, a saját problémájára ezt a példát.
Vagy: a bántalmazó kapcsolatot sikerült túlélni, sikerült kijönni belőle. Aztán egyszer csak megint ott tart az ember, hogy pont belesétál egy újabb bántalmazó kapcsolatba. És pont úgy nem veszi észre már az első randin megjelenő jeleket, mint később sem, mert az idegrendszere nyugodt: ok, megint ugyanazt éljük, ez a biztonságos. Nem ugyanaz, nem ugyanolyan, kicsit más, de a vége úgyis az lesz… Mert az idegrendszerben úgy kódolódott, hogy ami egyszer túlélhető volt, azt újra és újra felismeri. Ezért fordul elő, hogy hasonló kapcsolatokba, helyzetekbe kerülünk, mert a test számára ez az „ismert terep”.
Ez nem sorsszerűség tehát, hanem tanult reakció!
De nézzük most spiri szemmel, ha még van valaki, aki itt tart az olvasásban. :) Neki köszönöm, és minden tiszteletem, hogy erősíti azok táborát, akik kicsit túl akarnak látni a spiri fátylakon is. :)
Spirituális értelemben az idegrendszer hordozza az ember történetét. Nem csak azt, ami megtörtént, hanem azt is, amit nem lehetett kimondani, megélni, kifejezni. A test mindennek tanújává válik, és mindent megjegyez! Ez értelmezés, és persze nem mérhető adat, bár a kineziológusok tudnának mesélni. És akinek egészséges testtudata van - sajnos túl keveseknek -, azok belső tapasztalatával is egybevág.
Ami sajnos elkeserítő sokak számára, akik random és instant megOLDÁSokra vágynak: az idegrendszer nem magyarázatra változik, nem hétvégi oldótanfolyamokra, karmatörő gyakorlatokra, hanem tapasztalatra. Hiába tudja valaki fejben, hogy már nincs veszély, a teste fogja megmutatni, hogyan reagál, ha az ismert veszélyt érzékeli. Ezért nem működik sokszor pusztán a belátás vagy pozitív gondolkodás. Ezért futnak oly sokan lyukra, akik a „fény” felé törekszenek - önmaguk valódi megértése és megismerése helyett. És itt az önmagunk megértésébe masszívan és kötelezően beletartozna a biológiai testünk működésének ismerete is!
Az idegrendszerrel való munka tehát nem gyors, nem látványos, viszont az igazi mélységeket csak ez adja. A változás ott kezdődik, amikor a test másként reagál adott helyzetre. Innen lehet továbblépni bármilyen önismereti, spirituális vagy gyógyító úton.
(fotó: internet)
(ui: kérlek ne kérdezd a post alatt, hogy hogyan és milyen módszerrel. Erről találod a következő postot itt az oldalon. Ez egy sorozat, ahogy írtam. A türelmetlenség is idegrendszeri reflex...)
