Belső utakon

22/09/2025

Kötelékfóbia.

A kötelékfóbiás emberek se veled-se nélküled kapcsolatokban élnek.
Még akkor is lehetséges ez, ha már jó ideje kimondták a boldogító igent. Gyakori jelenség, hogy tartós, hosszantartó párkapcsolatokban élnek olyan emberek, akik igazán nem akarnak elköteleződni. Ilyenkor nincs esküvő, nem vesznek közös ingatlant, vagy éppen a nem mutatja be az előző házasságból született gyermeké az új párjának, mert a kötődéskerülő annyi intimitást már nem bír el a kapcsolatban. Ez túl közeli lenne a számára.Tehát semmi olyan kezdeményezés nincs a kötelékfóbiás fél részéről, ami egy valódi és mély érzelmi elköteleződést képviselne.

Gyakori, hogy olyan tevékenységekkel szabályozzák a közelség-távolság létrejöttét, ami nagyon hétköznapi, például valaki állandóan olvas, és ha a másik hozzászól, akkor felháborodik és lerázza azzal a mondattal: "Nem látod, hogy olvasok?". Vagy ha a televízió nézés válik a legfontosabb igénnyé számára, akkor ismét gyanakodhatunk erre. Ha ez egy kapcsolatban gyakran fordul elő, akkor a másik fél magányosan érzi magát és az érzelmi szükségletei nem elégülnek ki. Ilyenkor fontos kérdés, meddig bírja és mennyi ideig reménykedik abban, hogy ez a helyzet megváltozik.

Jellemző a kötődéskerülőkre, hogy a felelősségvállalással prolémáik vannak hétköznapi szinten is. Gyakran változtatják meg a döntéseiket, akár egyik pillanatról a másikra, például, ha programot szeretne szervezi a társ, ami nehézzé teszi a partnernek az alkalmazkodást. Minden áron fenn akarják tartani a 'szabadság' érzetét, ám ez egy illúzió, hiszen a közelségtől való félelem irányítja a mindennapokat.

Amikor a kivonulással és az elkerüléssel a partner kellő távolságba kerül, akkor ismét keresik a közelséget, és minden kezdődik előlről. Sokszor mondják a partnerek, hogy megőrülnek a hullámzástól és az ellentétes viselkedéstől. Ahogy egy kliensem mondta: "A macskámmal élek érzelmi kapcsolatban, nem a férjemmel!"

Aztán vannak vannak olyan kötődéskerülők, akiket csakis addig érdekel a másik fél, amíg nem kapták meg őket. Nem csupán sz*****isan értem ezt, hanem egy olyan folyamatról van szó, amiben a kötődéskerülő csakis addig energiát pakol energiát a kapcsolatba, amíg meg nem szerzi a másikat.
Abban a pillanatban, amikor egyértelművé válik a számára, hogy a másik fél szeretne elköteleződni a kapcsolatban, tehát sikerült 'megbolondítania', érdektelenné válik számára az egész.

Vannak párok akik azért keresnek meg, mert még viszonylag a kapcsolat elején eltűnik a szex a bimbódzó kapcsolatukból. Mégpedig akkor, amikor megtörténik a másik fél elköteleződése. Ez pont olyan, mint a vadászat, hiszen ott is a vad üldözése a legizgalmasabb, és nem a ravasz meghúzása.

Eszembe jut erről Don Juan, a híres nőcsábász, aki egy kötelékkerülő férfi volt.A 'vadász' típusú nők/férfiak (mert vannak nők is), nagyon elbűvölőek, láthatóan jól viselik a visszautasítást is. Sőt, az elutasítástól válik még nagyobb kihívássá az adott lehetőség.
A végleges kikosarazás sem teríti őket padlóra, hiszen van még elég nő/ férfi a világon! Sajnos a másik félben teljesen téves elképzelés alakul ki, hiszen azt gondolja, hogy a másik pont úgy, mint ő, szintén véglegesnek gondolja ezt a kapcsolatot, hiszen rengeteg energiát fektetett bele.

Vele ellentétesen működött Casanova, akit viszont nem a hódítás tett boldoggá, hanem annak a lehetősége, hogy a lehető legnagyobb sz*****is örömöt szerezze a nőknek. Senkit ne tévesszen meg a 'látvány', itt sem feltétlenül a nő volt a fontos.
A nő egy olyan 'jól használható felületté'vált, ami ahhoz kellett, hogy Casanova megélhesse a saját nagyszerűségét a nő sz*****is boldogságán keresztül. Tehát erre és nem a kapcsolatra volt szüksége ahhoz, hogy elhiggye magáról, hogy értékes férfi. Bár ez még mindig szerethetőbb verzió, mint a Don Juan.

Folytathatnám a sort a különböző megjelenési formákról, majd a legközelebbi poszt arról fog szólni, hogyan is alakul ki ez a kötődési probléma.

(Fotó forrása: Template.net)

19/09/2025

Szeretem és hasznosnak talàlom a Bibók Bea íràsait. Ezt most megosztom veletek.

A kommunikáció nagyon fontos eszközünk a kapcsolatokban, legyen az párkapcsolat, barátság, vagy szülő-gyermek kapcsolat.
Nem mindegy, hogyan szólunk a másikhoz, és az sem, hogy ezt milyen érzésekkel tesszük. Megszeretgetjük a szavainkkal a másikat, vagy a hibájával szembesítjük. Sokszor a leghétköznapibb helyzetekben is tudunk szeretet üzeneteket küldeni, vagy, ha nem figyelünk oda, akkor akár bántó üzenetet is.
Az alábbi néhány példa segítség lehet.

Kiegészíteném néhány sz*****is kommunikációs példával:

"Így jó?" helyett "Hogyan a legizgalmasabb számodra?"
"Most akarom a szexet!" helyett "Szépnek látlak és annyira kívánlak!"
"Még ezt sem tudod!" helyett " Ha szeretnéd, akkor szívesen irányítom a kezed!"
"Na, mikor lesz már orgazmusod?" helyett "Imádok veled szeretkezni és szeretem az orgazmusodat is látni!"
"Már megint lekonyultál!" helyett "Édesem, biztosan fárasztó napod volt, bújjunk össze, ha szeretnéd!"

Ha egy kisgyermeket rajtakapunk az önkielégítésen, akkor "Ne csinálj ilyet, nem szabad!" helyett "Édesem, tudom, hogy nagyon finom, amit csinálsz, de ezt mindig akkor tedd, ha egyedül vagy és senki nem lát. Este a szobádban, vagy a fürdőszobában, amikor egyedül vagy!"

Az írásom szellemi tuladont képez, a szellemi tulajdon lopása büntetőjogi kategória.


(Kép forrása: Ökolurkó)

29/08/2025

Mitől hal meg egy kapcsolat?

Én úgy látom az emberi kapcsolatokat, hogy azok olyanok, mint egy kert.
Ha felkelünk, teszünk bele munkát, kimegyünk megöntözni, ültetünk, kapálunk, akkor lesz egy szép, gondozott kertünk, amire jó ránézni, és ahol vidáman teremnek a gyümölcsök, boldogan nyílnak a virágok.

Ha a kertet elhanyagoljuk, benövi a gaz, megtámadják a kártevők, kiszárad, majd csak egy szomorú, kopár hely lesz belőle.

Ha a kertet csak az egyik fél gondozza, belefárad.
Ha a másik nem tesz bele munkát, csak leszakítja a gyümölcsöket, és learatja a termést, akkor felborul az egyensúly.

De mit jelent az, hogy munkát tenni valamibe?

Az emberi kapcsolatok akkor működnek jól, ha mindkét fél tesz bele szeretetet, türelmet, empátiát, meghallgatást, nyitottságot, elfogadást, támogatást, időt, érintést, nevetést, érzéseket, élményeket.

Mindkét fél, kölcsönösen!

Ha csak az egyik figyel, ha csak az egyik cipel, ha csak az egyik ad érintést, ha csak az egyik van jelen, és ő a mozdony, ő csinál mindent, a másik pedig csak a rakomány, akit húzni kell, akkor a szerelvény le fog állni.

Sok emberi kapcsolat azért ér véget, mert felborul az egyensúly.

A munkás elfárad, a potyaleső pedig már nem tud mit learatni.

Persze, nem lehet mindig 50-50 a munkamegosztás, tudom.
Vannak élethelyzetek, amikor az egyik elfárad, és a másik cipel többet, majd fordítva.

Nálunk például, mikor úgy érzem, hogy a Férjem nem tesz eleget a közös gyerekünkbe, ami a kapcsolatunk, akkor jelzem neki, hogy meg kéne mozdulnia, mert a semmiből semmi sem lesz, a valamiből pedig valami, és annyit tud kivenni mindenből, amennyit beletesz.
Ilyenkor elmondom neki, mire lenne szükségem. Például több közös időre. Vagy arra, hogy hallgasson meg, és közben nézzen a szemembe. Vagy élmény kéne, közös program, kaland. Vagy valami változás, változtatás.

Szerencsére meg szokta hallani a szükségleteimet, és megint kivirágzik a közös kertünk, de olyan is van, hogy napokig, vagy hetekig nem történik semmi, mindketten leállunk a kertgondozással, aztán észrevesszük, hogy ez nem jó, mert távolodunk, elcsúszunk, és akkor megfogjuk egymás kezét, és megint dolgozunk egy kicsit.

Ez nem működik másképp.

Aki ingyen kapcsolatról álmodik, aki azt tervezi, hogy csak beleül a langyos vízbe, és kiszolgálják, az nagyon nagyot fog csalódni.
Nyilván, van sok ilyen kapcsolat, ahol az egyik fél semmit sem tud kivenni a kertből, csak munkálkodik rajta, és a másik mindent visz, sőt, még össze is gányolja a kertet, még meg is nehezíti a munkás dolgát!
Az ilyen kapcsolatok bántalmazóak, nem egyenrangúak, és az egyik fél biztosan szenved.

Életem során rengeteg kapcsolatom ment már tönkre, rengeteg kertet hagytam ott, amiben sok munkám volt, és az én kertemből is mentek már el.

Azt gondolom, hogy a munka és az energia nem vész el.
Hogy mindenből lehet tanulni.

Én azt tanultam meg, hogy nincs ingyen ebéd. Hogy olcsó húsnak híg a level. Hogy annak van értéke, amibe teszek. Szívet, lelket, időt, erőt, szenvedélyt, kreativitást.
Amit félgőzzel csinálunk, az olyan is.
Más a kert, ha gépek gondozzák, és más, amikor mi. A saját kezeinkkel, a saját lépteinkkel, a testünkkel, az érzéseinkkel.

A jó kapcsolat egyik titka az, hogy olyan kertészt érdemes választani, akivel öröm a munka. Aki bírja, aki lelkes, akiről tudjuk, hogy ha kidőlünk, akkor is fel fog kelni, és kimegy kapálni.

Sajnos belénk van nevelve, hogy minden terhet egyedül kell cipelnünk, és hogy az élet szenvedés, amit túl kell élni, és hogy csak magunkra számíthatunk.
Ennek pont az ellenkezője igaz!

Egyedül elsorvad az ember, társas lények vagyunk, a megosztott teher sokkal könnyebb, és nem túlélni kell az élete, hanem élvezni, és örülni neki!

Találj egy kertészt, akivel jó nézni a naplementét, akinek megnyugszol a karjaiban, akinek az illata az otthonod!

Van ilyen ember, hidd el, nem szabad feladni!

Bihari Viki
rajongók Fordítsuk meg a sorsunkat Lélek Reform

19/08/2025

Pàl Feri 🙏

"Tudtátok-e azt, hogy az életben nincs egyetlen kapcsolat, egyetlen történés sem, amelyet nem ti fejezhettek be szabadon? Minden élettörténetet szabadon befejezhettek! Még azokat is, amelyekben a másik szereplő már nem is él ezen a földön. Ez furcsán hangozhat, de hadd hozzak rá példát. Sok amerikai filmben jelenik meg a vége felé egy felirat, hogy 'tíz év múlva'. Tíz év múlva pedig ugyanazok a szereplők tűnnek fel a vásznon – lehet, hogy csak egyetlen percre, de azzal fejeződik be a történet, nem azzal a két órával, amit előtte láttunk. Tulajdonképpen az életünk minden történetét szabadságunkban áll befejezni, és újból befejezni úgy, ahogy akarjuk. Az én szüleim nem élnek már, de ez egy kicsit sem lehetetleníti el azt, hogy beszéljek velük. Hogy beszélgessünk. Idebenn. Csodálatos élmény, amikor valamit felismerek például az anyukámmal való kapcsolatomban, és azt mondom magamban: „Te, anyu, én rájöttem valamire, és most szeretném megosztani veled is!” Vagy azt, hogy: „Bocsáss meg, micsoda marhaságokat csináltam, amikor serdülő voltam!” Ettől a pillanattól kezdve kettőnk története ezzel a felkiáltással fejeződik be. Nem azzal, amikor ő meghal, hanem utána tíz évvel, amikor rá gondolok, és azt mondom, hogy 'bocsáss meg, anya!' Vagy azt mondom: 'azért, anya, itt belül még dühös vagyok rád egy kicsit'. Tehát életem valamennyi történetét befejezhetem, a legfájdalmasabbat, a legnyomorultabbat, a legszívbemarkolóbbat is. Még ott is, ahol a halálos sebet megkaptam, van annyi szabadságom, hogy írjak egy utolsó jelenetet. Egy zárójelenetet." Pál Feri: Sors és önismeret - augusztus 20. éjfélig 30%-os kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/valogatott-irasok_sors-es-onismeret-5846

11/08/2025

A nők sokkal hamarabb unják meg a monogámiát, mint a férfiak, a kutatások szerint. Mert a női szexualitás nem egy biológiai kapcsoló. Nem csak a test reagál, hanem a lélek is, és ha az nincs bevonva, a test is egyre halkabban jelez. A vágy, az öröm, a kielégülés a nőknél nem külön utak, hanem összekapcsolt folyamatok. És ha ezek közül egy is hiányzik, az egész elcsendesedik. A mechanikus, rutinszerű szex sokkal inkább kielégíti a férfiak nagy részét, mint a nőket. A férfiak számára a minimális fizikai inger gyakran elegendő ahhoz, hogy azt mondják, ez jó volt. De egy nő testének idő, figyelem, ritmus, érzelmi kapcsolódás kell. Nem több szex, hanem másfajta szex. Élőbb, mélyebb, változatosabb.

Gyakran a nők maguk is azt hiszik, hogy csökkent a libidójuk. Pedig valójában csak nem tudják, mire képes és mit kívánna a testük, mert legtöbben kizárólag férfiakkal élnek át sz*****is élményeket, és ezekben a férfiak gyakran még a saját testükből indulnak ki. A férfitest gyorsabban reagál, rövidebb útvonalon halad, és kevesebb ingerrel is megelégszik. De a női test más nyelven beszél. És ha azt senki nem tanulja meg, a nő idővel bezár. Nem a szexet utasítja el, hanem az unalmas, férfi-szemszögű, egyhangú szexet, amihez már semmi köze.

És innen már könnyű félrecsúszni. A férfi azt érzi, a nő már nem akarja őt, és egyre inkább a testi visszautasítás fájdalmát éli meg. A nő pedig azt hiszi, benne van a hiba, hogy megromlott, hogy frigid, hogy már nem vágyik semmire. Pedig lehet, hogy csak nem vágyik arra, amit kap. És ha ezt nem tanuljuk meg felismerni, újra és újra ugyanabban a körben keringünk: a nő egyre csöndesebben húzódik vissza, a férfi egyre hangosabban követel, és egyikük sem érti, miért nem működik. Talán azért, mert a szex, amit csinálnak, senkinek sem jó igazán, csak megszokták, hogy ennyi jár. A nők sokszor nem kevesebb szexre vágynak, hanem arra, hogy olyan legyen a szex, ami valóban jó nekik. Csak a legtöbbször erről egyik félnek sincsen fogalma.

11/08/2025

"Az érzelmileg éretlen emberek el tudják érni, hogy szokatlanul hevesen reagáljunk a viselkedésükre. Ennek az a magyarázata, hogy úgy szabadulnak meg egy kellemetlen érzelmi állapotuktól, hogy a viselkedésükkel ugyanezt az érzést idézik elő bennünk. Úgy tesznek, mintha nem éreznék az adott érzelmet, valójában azonban kivetítik ránk, belénk helyezik át, hogy mi dolgozzuk fel, és az a látszat keletkezzék, hogy voltaképpen mi érezzük. A zavaró érzelmektől való megszabadulás e tudattalan módját projektív identifikációnak nevezzük. Mindez olyan gyorsan – és olyan mélyen a tudatosság szintje alatt – zajlik le, hogy mire feleszmélünk, ezeket az érzelmeket már magunkon tapasztaljuk. Ez egy rendkívüli lelki jelenség; az érzelmileg éretlen személy úgy küzd meg egy tudattalan, kellemetlen érzelemmel, hogy egy másik emberben váltja ki azt. Mindig érdemes tehát megkérdeznünk magunktól: valójában ki érzi ezt? Ha a reakciónk túlságosan intenzív, érthetetlen vagy nem vall ránk, éljünk a gyanúperrel, hogy az érzelmileg éretlen személy idézett elő bennünk bizonyos érzelmeket abból a célból, hogy helyette mi birkózzunk meg velük." Lindsay C. Gibson

11/08/2025

Van ami nem megjavítható.

23/07/2025

Sokan élnek együtt pánikrohamokkal anélkül, hogy tudnák, valójában mi történik velük. A test egyszer csak jelez: gyorsul a szívverés, elszorul a mellkas, levegőt alig kapni. A világ hirtelen idegen lesz, mintha valami láthatatlan belső vészjelzés kapcsolna be. És mire a test üvölt, addigra a lélek már rég suttogott, csak nem hallottuk meg.

A pánik nem hisz a finom szavakban. Azért jön, mert valami tarthatatlan. Mert túl sokáig voltunk túl erősek. Mert nem húztunk határt ott, ahol kellett volna. Mert benne maradtunk helyzetekben, kapcsolatokban, szerepekben, amelyek lassan széthúzták a belső tartószerkezetünket. És amikor már nem tudjuk kimondani, hogy elég volt, akkor kimondja helyettünk a test.

A pánik nem az ellenségünk, hanem az utolsó szövetséges, aki már nem hajlandó tovább hallgatni. Jelzi, hogy valami bennünk védekezik, mert nem bírja tovább. Nem mindig tudjuk rögtön megérteni, mit akar mondani, de már az is számít, ha nem akarjuk elhallgattatni. A tünet kezelése fontos, de a kérdés nem ott kezdődik, hogy hogyan nyugtassuk le magunkat, hanem ott, hogy miben nem vagyunk többé nyugtathatók. A pánik nem akar ártani. Csak végre azt szeretné, hogy odanézzünk. Őszintén.

07/05/2025

" Red fleg-ek " egy kapcsolatban.

Van olyan eset, hogy kiderül a párterápián, hogy a kapcsolat bántalmazó. Megdöbbentő, hogy egy idő után mennyire természetessé válik ez a dinamika mindkét fél számára. Az áldozatnak a szenvedés, a bántalmazónak a bántalmazás.
A nagy amplitudójú hullámzást a bántalmazó irányítja, és az áldozat pedig egy idő után otthonosan érzi magát benne, már nem furcsa, inkább biztonságos.

Létrejön egy patológiás kötődés közöttük, ezért nehéz kiszállni a hullámvasútból. (Bántalmazó kapcsolat esetén kontraindikált a párterápia, de más módon tudunk segítséget nyújtani).

A fogalom tisztázásakor érdemes különbséget tenni bántás és bántalmazás között. A bántás bármelyik emberi kapcsolatban előfordulhat. Legfőbb ismerve, hogy azt nem szándékosan tesszük, vagy ha megtesszük, akkor utána belátjuk, törekszünk a változtatásra és arra, hogy később ne kövessük el, mert a partnerünk pszichés jólléte fontos számunkra. Ezzel szemben a bántalmazás egy hierarchikus kapcsolat, ahol a bántalmazó van a hierarchia csúcsán, a bántalmazott, vagyis az áldozat pedig alárendelődik.

A kapcsolat első szakaszában szó sincs semmiféle bántalmazásról. Éppen ellenkezőleg: ebben az időszakban rengeteg, a kapcsolatot erősítő programmal és ajándékkal halmozza el a jövőbeni bántalmazó partnerét. Ezek a „mézeshetek” megerősítik a kötődést, így az akkor még partnernek tekintett fél elköteleződik, ragaszkodni kezd a másikhoz.A bántalmazás lassan és fokozatosan alakul ki a kapcsolatban: eleinte nagyon ritkán, alig-alig fordul elő.

Amikor azonban az agresszió első alkalommal kirobban, és az verbális, fizikai, vagy sz*****is erőszak formájában megnyilvánul, a bántalmazó a történtek után mély megbánást tanúsít és ígéreteket tesz arra, hogy ez nem fordul elő többet.

Az ezt követő nyugodtabb időszakban – a mézeshetekben – a bántalmazó ismét elhalmozza partnerét, a szebbnél szebb szavak, az ajándékok megidézik a kezdeti, idilli időszakot, ami abba az illúzióba ringatja az áldozatot, hogy csak egy egyszeri botlásról volt szó. Az esetek legnagyobb részében azonban bebizonyosodik, hogy ez nem így van.

A feszültség gyűlik-gyűlik, eszkalálódik és robban. Megint.
Egyre gyakrabban és egyre „hangosabban”: miközben a megbánást követő, nyugodtabb időszakok rövidülnek, a bántalmazások egyre durvább formában és egyre sűrűbben jelennek meg.

18/04/2025

A te jelenlegi érzéseid milyenek?

Ez a poszt segíthet a gyerekeknek érzéseik felismerésében.

Ha nem sima - puha az érzés (vagy az érzet), akkor az ön-ölelés gyakorlata a gyerekeknél is működik, ez jól esik mindig mindenkinek, így nekik is 🙂.
Ön-ölelés

Az érintés egyik fajtája az, amikor önmagadat öleled át.

• Ülj le egy székre és helyezkedj el kényelmesen. A talpad tedd le a padlóra és mozgasd, gördítsd a lábfejed a talajon egészen addig, amíg igazán érzed a kapcsolódást a talajjal.
• Most adj egy kis időt magadnak: csak ülj és figyeld meg, milyen most a testedben lenni. Érzel valahol feszülést, fájdalmat esetleg? Vagy minden “csendes” és kellemes? Szentelj egy kis időt erre. Ha jól esik, be is csukhatod közben a szemed.
• Tedd a jobb kezedet/ kézfejed közvetlen a bal hónaljad alá, megfogva a mellkasod oldalát.
• Aztán helyezd a bal kezedet a jobb felkarodra (vagy válladra, vagy könyöködre).
Adj magadnak jó pár percet, hogy megfigyelhesd a kezed/ tenyered/ kézfejed alatti érzeteket (például melegnek érzékeled a tested, a pólód anyaga puha vagy érdes, érzed a szívverésed?). Milyen ez az “ölelés” számodra? Kellemes?
Figyeld meg, hogy a tested többi része hogyan érzékeli ezt a megnyugtató érintést (például a karok, lábak) - érzékeli egyáltalán?
• Milyen most a testedben lenni?

Addig maradj így, ameddig csak jól esik. Ha elég volt, lassan nyisd ki a szemed és lassan engedd le a karjaidat. Ha jól esik, finoman mozgasd, rázogasd, masszírozd meg a karod, a lábad, az arcod.
Folytasd tovább a napod.