29/08/2025
Figyelem, hosszú bejegyzés következik!
Teljesen érthető és természetes, hogy az ovikezdés előtt elkezdik a családok a kisgyermek vécéhasználattal kapcsolatos tanítását.
Van, aki már hónapokkal az ovi elkezdése előtt rendszeresen szóba hozza a gyermeknek, hogy ő bizony ovis lesz hamarosan, és az oviban nem lehet már rajta pelenka (vagy kevésbé szerencsés megfogalmazásban: egy nagy ovis már nem pisil/kakil pelenkába). Hogyan hathat vajon ez a gyerekre?
Egy három éves kisgyerek számára a hónapok, sőt a hetek is borzasztóan hosszú, szinte felfoghatatlan léptékű idősávot jelentenek. Minél korábban kezdjük a gyerek ilyetén felkészítését, nagy valószínűséggel annál többször fogja a fenti elvárásokat hallani.
Sejthető, hogy ettől nem jön meg a kedve, nem fog gyorsabban fejlődni/haladni, sőt. Szóval akárhogy is szorít az idő, lehetőség szerint ne erről szóljanak a napok, ne az ovikezdés -és ezzel párhuzamosan a pelenka elhagyása- legyen a családi kommunikáció fókuszában. Tudom, hogy ez borzasztóan nehéz tud lenni, de érdemes figyelni rá.
Elegendő olykor beszélni róla, esetleg meglátogatni az ovit, a leendő csoportszobát a mellékhelyiséggel együtt. És nem kell kétségbe esni akkor sem, ha például az ovikezdés előtti nyár második felében történik meg a szobatisztává válás.
Érdemes tudnunk: egy kisgyerek számára önmagában nem túl motiváló tényező a szobatisztává válásban az, hogy hamarosan oviba megy. Ha belegondolunk, fogalma sincs, milyen oviba járni és miért ne lehetne ott is pelenkában lenni. Azt érezheti, hogy van egy bizonyos elvárás, amelyet nem is feltétlenül ért és ráadásul sok esetben egyedül is marad ezzel az értetlenséggel. Neki a jól megszokott pelenkás lét lehet az ismerős, a komfortos, ez ad számára egyfajta biztonságérzetet.
Sokkal inkább motiváló egy kisgyereknek az, hogy a nagyokhoz, a szüleihez hasonlíthat, őket utánozhatja, az elismerésüket minél többször elnyerheti. Ezért ha a családi kommunikáció részévé válik az ovikezdés, ezzel párhuzamosan, de ne erre hivatkozva, finoman, kis lépésekben elkezdhetjük őt ösztönözni, segíteni, támogatni a pelenkától való megválásban.
A szobatisztulásban ma a gyermek által kezdeményezett "módszer", a gyerekorientált megközelítés az egyik elterjedt forma. Itt abból indulnak ki, hogy a gyermeknek több szempontból is meg kell érnie, készen kell állnia a pelenka elhagyására. Ő dönti el, mikor szokik le róla, és akkor kerül le a pelenka, amikor a gyermek kellően motivált, kifejezett érdeklődést mutat a vécé iránt és lelkesen együttműködik a szülőkkel .
A megfigyelések eredményei megoszlanak ezzel kapcsolatosan: van, amelyik azt mutatja, hogy minél később válik meg a gyermek a pelenkától, annál hosszadalmasabb, hullámzóbb lehet ez a folyamat. Más megfigyelés szerint ilyenkor bár tovább pelenkás egy kisgyerek, a leszokás időszakában azonban rövidebb ideig és kevesebb bepisilés történik. Ebben az esetben egyértelműen kisebb a nyomás, kevesebb a feszültség, viszont könnyen lehet, hogy az ovikezdés idejére nem válik meg a pelenkától.
Itt jegyzem meg: ez önmagában egyáltalán nem kóros dolog, sajnos a gyermek fejlődési üteme és így a szobatisztává válás folyamata sem ismeri a naptárat, azon belül is az ovikezdés napját. Más kérdés, hogy az óvodák mennyire fogadják ezt el. Ehhez kapcsolódóan érdemes tudni, hogy nincs olyan hatályos jogszabály vagy rendelet, amely tiltaná még pelenkás gyermek számára az óvoda elkezdését.
Azonban a gyerekorientált megközelítés sem arról szól, hogy a gyereket izoláljuk minden olyan helyzettől, kommunikációtól vagy élménytől, amely a szobatisztasággal kapcsolatos. Sőt egyes vélemények szerint ez az egyik legnagyobb hiba, amelybe itt szülőként beleeshetünk. Ez a módszer nem jelent a gyakorlatban a szülő részéről tétlen várakozást.
Itt is történik egyfajta aktív felkészítés, ÖSZTÖNzés, amely arra épül, hogy egy kisgyerek természetes utánzó, szülei viselkedését, reakcióit követi, szeret tőlük elismerést kapni. Ösztönösen együttműködőbb és szociálisan ügyesebb lesz akkor, ha a szülők az ő bizonyos pozitív viselkedésformáit, megnyilvánulásait célzott, motiváló figyelemben részesítik. Ilyenkor a felnőttek ösztönözni és tanítani is fogják őt, és megerősítik benne azt a magatartást, amelyet szeretnének hosszú távon is megtapasztalni nála. Nincs ez másként a szobatisztasággal kapcsolatban sem.
Lehetnek azonban olyan élethelyzetek (és adott esetben lehet ilyen például az ovikezdés), amikor mégis a pelenka elhagyásán múlik, hogy járhat-e közösségbe a gyermek, ami nagyon nem mindegy, ha például az édesanyának vissza kell mennie dolgozni. Ilyen esetekben jön képbe egy másik, a részben a felnőtt által kezdeményezett szobatisztává válás. Viszont az sem mindegy, hogyan történik mindez.
Egyáltalán nem kell, hogy nyomásgyakorlással, feszültséggel járjon. Ez is elvárja a gyermek testi és lelki felkészültségét, ami viszont más, az az, hogy felismerve készségeit, képességeit, a szülők finoman bátorítják, ösztönzik őt, így ráérez arra, hogy mit várnak el tőle. Például a napirendbe rendszeres próbálkozásokat iktatnak be a vécén, amikor viszont nem elvárás a produktum is. Ezek segítik őt abban, hogy minél több tapasztalatot, sikerélményt szerezzen a vécé körül.
Van, akinél ez működik, de lehet kisgyerek, aki ebben egyáltalán nem partner. Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nem együttműködő, semmiképpen ne erőltessük a dolgot. Amelyik kisgyerek viszont nyitott erre, ott a szülők szeretettel, odafigyeléssel és elismeréssel támogathatják és meggyorsíthatják a szobatisztulás folyamatát. És félreértés ne essék: itt nem arról van szó, hogy példának okáért egy arra még fel nem készült gyerekről a vele való megbeszélés nélkül önkényesen leveszik a pelenkát, ha törik, ha szakad. És nem is arról, hogy egy, már egyébként kialakult záróizomkontrollal bíró gyerekről szedik le erőszakkal a pelust.
Arról beszélünk, hogy a gyereket figyelve, tiszteletben tartva sok odafigyeléssel és energiával együttműködésre kérjük, kezdeményezéssel, pontosan megfogalmazva a számára, mire is szeretnénk szövetkezni vele.
Jelen tudásunk szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy önmagában a szülő finom kezdeményezése, biztató, támogató hozzáállása a későbbiekben pszichés vagy magatartásbeli problémákat okozna a gyerekben. A rosszul kivitelezett módszer viszont nagyon is okozhat, életkortól függetlenül. A szülők által kezdeményezett leszoktatás rossz hírnevet szerzett a köztudatban, de ma már tudjuk, hogy maga a módszer volt rossz (lásd erővel bilire ültetett, majd hosszasan rajtahagyott vagy balesetek kapcsán leszidott/büntetett kisgyerekek stb.).
És hogy kicsit konkrétabban mit is tehetünk szülőként? Erről is írok majd.
www.kakigondok.hu
Kakadémia 1, 2, 3/YouTube
