Bibók Bea Pszichológus, szexuálpszichológus

07/04/2026

Képzeljétek el, tegnap kipróbáltam egy box edzést. Ezenkívül heti három alkalommal járok különböző órákra, de tegnap végre sikerült egy régi vágyamat, a box edzést is kipróbálni, ráadásul egy követőmet is megismertem az órán, mint ahogy a többi órán is már többször szólítottak meg a követőim. Ennek kapcsán eszembe jutott az alábbi írásom, mert nagyon fontosnak tartom, hogy tudatosak legyünk a saját egészségünket illetően.

Az egészségünk sokkal több annál, mint a fizikai egészség. A 2000-es évek elején divat lett a sport, a fittség, amit régen a földeken végzett fizikai munka adott meg. Ma ezt az erőnlétet a kényelmet adó jóléti társadalomban az edzőtermek biztosítják, és ha még a táplálkozásra is odafigyel valaki, akkor ez igazán látványossá válik. Azt gondolom, ilyen szempontból mindenképpen sokkal egészségtudatosabban élünk.

Azonban van az egészségnek más rétege is, amivel kevesebbet foglalkozunk. Ezt az ábrán a víz alatti rész mutatja.

A munkahelyi egészséghez hozzátartozik, hogy meghúzzuk a határainkat, ne akarjunk tökéletes munkaerők lenni, hanem csak "elég jó" dolgozók, vállalkozók.
Ez azt jelenti, hogy nem vállalunk el mindent, csakis ami a munkaköri leírásunkban benne van, és ügyelünk a munkában eltöltött időre is.
Vállalkozóként határokat húzunk, ami nehéz, ha már benne vagyunk egy mókuskerékben.

A társas egészség a párkapcsolatokról, a barátokról,
a családi kapcsolatokról szól. Például a "minden vasárnap anyuékhoz megyünk és ott ebédelünk, bár semmi kedvem hozzá" típusú kötelező nyűg nem szolgálja az egyensúlyunkat.
A párkapcsolatunkban is akkor érezhetjük jól magunkat, ha tápláljuk azt, kapcsolódunk, tehát "jelen" vagyunk benne.

A mentális egészséghez az is hozzátartozik, hogy adok magamnak énidőt, szeretem magam annyira, hogy a problémáimat nem a szőnyeg alá söpröm, hanem megoldom, ha kell, pszichológushoz is elmegyek, mert ez jár nekem. Mert nem egy probléma kupacon szeretném leélni az életemet, hanem inkább egy felszabadult életre szavazok.

Az egészséges környezet azért fontos, mert frusztrációt okoz, ha a környezetet nem érzed a sajátodnak.
Tehát érdemes megadni magunknak azt a levegős, szerethető otthont, amiben el tudjuk magunkat engedni.

Az érzelmi egészség az egyik legfontosabb, hiszen ahhoz, hogy ne szorongással és félelemmel éljük a mindennapjainkat, érzelmekre van szükségünk.
Szeretetre, megbecsülésre, elégedettségre, elismerésre.
Nem tartjuk magunkat benne egy mérgező kapcsolatban, ahol verbálisan, érzelmileg, anyagilag vagy sz*****isan bántalmaznak.

Ezen kívül az élethez hozzátartoznak a negatív érzések is, amit általában nem szeretnénk átélni.
De ha kapunk és adunk pozitív érzelmeket, akkor elbírjuk a nehéz érzéseket is, amik sajnos kikerülhetetlenek.
Azt gondolom, szintén fontos, hogy merjük megélni mindazokat az érzéseket, amik megszületnek bennünk. Ehhez sokszor bátorság kell, ahogy az egész élethez is.

Ezek mind hozzátartoznak ahhoz, hogy egészségesen és elégedetten éljünk.
Tehát mondhatjuk úgy is, hogy az öngondoskodás az egészséges élet egy nagyon fontos összetevője.

05/04/2026

Ma eszembe jutottak azok a húsvétok, amikor az életemben nehéz érzéseket éltem át, kicsit hasonlóan, mint most.
Ez a húsvét ismét más, mint a többi.

Emlékeztek, amikor a pandémia miatt korlátozva voltunk, amikor azt éreztük, hogy ezt még tanulnunk kell, hiszen ez egyáltalán nem volt megszokott az életünkben. Óriási hiányaink voltak. Hiszen senki sem gondolta, hogy ez ilyen hosszú ideig fog tartani, kicsit olyan volt, mint egy háború. Kilátástalan, véget nem érő, ráadásul mindenféle veszteségekkel kellett megküzdenünk, hiszen sok családban halottak is voltak. Megváltozott az életünk és nemcsak átmenetileg, hanem hosszútávon, alapjaiban.
Az alapvető biztonságérzetünk roppant meg.

Most is háború van, most is kilátástalanság van, forrong minden sejtünk. Nem tudjuk, mit rejt a jövő. Egy dolog maradt, biznunk kell, hogy rendeződik a világ, és létrejön valami fajta új, sokkal stabilabb egyensúly. Ehhez mi is kellünk majd jövő hétvégén. Hiszek az emberek erejében, mert naponta látom azt a mérhetetlen küzdelmet, amit a terápiára érkező klienseim folytatnak a fejlődésük érdekében. Én hiszem, hogy erre mindenki képes, és nemcsak a terápiában, hanem az élet más területén is, jövő vasárnap is.

Ma visszagondoltam a gyermekkoromra is, arra, hogy bizony voltak már számomra igazán nehéz húsvéti ünnepek.

Egyszer régen, húsvéti nyuszit várva füvet gyűjtöttem az árokparton, hogy fészket csináljak a nyuszinak, amibe majd belepottyantja a tojásokat. Négy-öt éves lehettem akkor.
A nyuszi helyett egy jókora gipszet kaptam, ugyanis az árokparton elestem, és eltörtem a karomat.
Emlékszem az érzéseimre, jó nagy kitolásnak éreztem, hogy a körházban kellett tölteni az estét az ügyeleten, és attól féltem, hogy a nyuszi megharagszik, mert nem csináltam meg neki a fészket.
Világrengető szomorúságot éltem meg.

A következő nagy veszteségem az volt, amikor szerelmes voltam általános iskolában egy fiúba, aki a farsangi bálon velem táncolt, és ennek ellenére nem jött el megöntözni.
Egész nap vártam, egyre elkeseredettebben, reménytelenebbül, titokban sírva.
Pedig előtte napok óta készültem, elképzeltem, hogyan fog zajlani a találkozás. Anyukámmal a legfinomabb zserbót sütöttük, izgatottan kentem a csokimázat a tetejére, majdnem belerajzoltam egy szívecskét.
Húsvét hétfőn szépen felöltöztem, a fenékig érő hajamat gyönyörűvé varázsoltam, illatozva vártam őt, egyre reménytelenebbül.
Sajnos nem jött.
Az életem legreménytelenebb húsvétja volt, elképzelni sem tudtam, hogy valamikor a húszas éveimben majd ő lesz a férjem.

A másik húsvét, ami eszembe jut, az az első lányom születése előtti húsvét.
Májusban volt esedékes a szülés Budapesten, vidéki lévén elővigyázatosságból egy hónappal korábban be kellett feküdnöm a kórházba. Ez volt akkor a legjobb megoldás.
Pont akkor történt a csernobili atomkatasztrófa, ami rettegéssel töltött el.
Ismeretlen, láthatatlan, elképzelhetetlen következményekkel járó esemény volt. Nagyon aggódtam azért, hogy egészségben megszülessen a kisbabám, még annak ellenére is komoly szorongást éltem meg, hogy azt mondták, ekkora babára már nem lehet káros a sugárzás.
Csontig hatoló aggodalom szőtte át a babavárás utolsó heteit, napjait.

Az ezt követő nehéz húsvét a férjem halála utáni húsvét volt, még alig telt el szűk két hónap, az első olyan ünnepet éltük meg a lányaimmal, amit az édesapjuk hiánya szőtt át.
Fájdalommal, hiánnyal teli ünnep volt, egészen más dimenzióba kerültünk, amiben még nem tudtunk tájékozódni, még csak tapogatózni sem.
Csak remélni és hinni tudtam azt, hogy megtanulunk a hiánnyal élni, hogy sikerül még szépnek látni az életet, tudunk majd kacagni és felhőtlenül feloldódni az örömökben.
Az a tavasz egy mély gyásszal átszőtt virágba borulás volt.

Később, amikor a legnagyobb lányom Franciaországba, majd Kanadába került egyetemre, akkor át kellett élnem, hogy nem minden ünnepen tudunk találkozni.
Meg kellett tanulnom elhinni azt, hogy a fizikai közelség nélkül is lehet szeretetteli az ünnep, és kimondva vagy kimondatlanul is érezzük az összetartozást. Amikor csak ők hiányoznak a kis családjával az ünnepi asztalnál, az nagyon mardosó tud lenni.
De ezzel a mardosással is megtanultam együtt élni, más módon megélni a szeretetet, elfogadni és örülni annak, hogy megtalálta a helyét a világban. Ezek a húsvétok egyszerre sajognak és bizalommal töltenek el.

Most, húsvétkir ambivalens érzéseim vannak, mert hadakozik bennem a fájdalom és a bizalom érzése, mert bizalom nélkül nincs jövő, újjászületés, megújulás.

Tegnap kisétaltam a természetbe és azt láttam, hogy a kivágott, megrágott bokrok is sarjadnak, a letaposott virágok is virágoznak. Az élet megmutatja magát erdőn, mezőn, kertekben és a mi lelkünkben is, csak észre kell venni. Én érzem, látom magamban, és azt kívánom, bennetek is legyen elég bátorság ahhoz, hogy megtaláljátok önmagatokban azt a kis csírát, ami a jövőbe vetett bizalmat, az ujjászületést, az egyensúlyt jelenti számotokra.
Azért csatoltam három fotót, hogy mindenki végiggondolja, melyik fotót valasztaná legszívesebben.
Nyugodt, békés húsvéti ünnepeket kívánok nektek!
🍀🌿💚🌿🍀

(Fotó: Peter Bargh)

04/04/2026

A VIASAT3 'A felszín alatt' című 7 részes műsorát fogom vezetni, amiben nagyon izgalmas párkapcsolati helyzetekkel találkozhattok majd. A műsor első része április 20-án hétfőn 19h-kor debütál. Minden műsorban egy-egy párral fogok beszélgetni, az ő történetüket hallgathatjátok meg, és kísérhetitek végig, érzelmi hullámzások közepette. Pszichológusként rengeteg történetet hallok, és mindig azt gondolom, hogy már nem tudnak nekem újat mondani. Ebben a műsorban a résztvevő pároknak sikerült meglepniük.

Nagyon megérintődem azoktól a mély érzelmektől, amelyeket a párok megmutattak a műsor során. Azt is megható volt látni, hogy milyen erős szövetséget alkotnak, és hogy mennyire erősen küzdenek a megoldásért, azért, hogy rendbe hozzák azt, ami korábban rendbehozhatatlannak tűnt számukra.

Úgy gondolom, hogy ez a műsor több szinten is tud segíteni mindenkinek, aki nézi. Gondolatokat indít el, mély érzelmeket élünk át, miközben nézzük az adást, és végiggondoljuk a saját kapcsolatunkat, élethelyzetünket is. Az általam adott visszajelzések pedig abban segítenek, hogy újabb perspektívát mutatnak meg a pároknak és a nézőknek egyaránt.

Én már nagyon várom, hogy elinduljon a 7 részes sorozat, az első évad. Bízom benne, hogy ti is szeretni fogjátok, mi, a stáb, akik készítettük a műsort nagyon szeretjük.

Ne feledjétek, április 20-án hétfőn 19h-kor a VIASAT3 csatornán elindul az első adás, és minden hétfőn ugyan ebben az időben láthatjátok az újabb epizódokat.

03/04/2026

A hála érzetnek nagy szerepe van a boldogság kialakulásában, de azt látom hogy az Y generáció nem gyakorolja a hálát. Amikor ebből a korosztályból érkezik hozzám egy kliens, akkor sokszor dühösek, ha megkérdezem tőlük, miért hálásak a szüleiknek.
Olyan mondatok hangolnak el, hogy:

'Nem kértem lakást tőle, nehogy már hálásnak kelljen lennem!'

'Egy szülőnek az a dolga, ne csináljunk már nagy ügyet abból, hogy felnevelt!'

'Ő akart gyereket, akkor ez a dolga!'

'Megteheti, hogy segít anyagilag. A sírba akarja magával vinni a pénzét?'

'Nehogy már azt gondolja az Anyám, hogy csak ő képes erre!'

'Nem kérek semmit, nem mondok semmit, mert a fejemre fogja olvasni!'

Sokszor látom, hogy ha hálát 'kell' érezni, az olyan, mintha kevesebbnek érezné magát az, aki elismeri a másik, netán a szülő teljesítményét, odaadó, konstruktív figyelmét, segítségét. Mintha ezzel önmagát degradálná.

Amikor egy pár eljön hozzám, akkor van, hogy bizonytalanok. Nem tudják,hogy együtt vagy külön folytassák az útjukat. A kapcsolat tele van sérelmekkel, amiket talán még soha nem mondtak ki. Dühösek egymásra és sokszor élik meg a kilátástalanság érzését is.
Hasonló a helyzet, amikor egy szakítás vagy válás után jön el valaki, hogy feldolgozza a történteket. Amikor megkérdezem tőlük, hogy miért hálásak a párjuknak, akkor sokszor meglepetten néznek rám. Dühösek és reményvesztettek, ezért nem élik meg a hála érzését. Ilyenkor arról beszélgetünk, hogy bizony a kapcsolatukban voltak szép és jó időszakok, pillanatok is, amikor fontos dolgokat és érzéseket tudtak egymásnak adni, és ezek a kincsek , még ha régiek is, de nagyon értékesek.

Rájönnek, hogy attól, hogy most szomorúak és csalódottak, még a hála ott lakozik bennük. Elgondolkoznak és már sorolják is, hogy miért is hálásak a volt párjuknak. A szemük csillogni kezd, esetleg megtelik könnyel, vonásaik elsimulnak, az arcukon is megjelenik a hála. Rájönnek, hogy a múltban közösen megélt dolgok hozzájárultak az ő személyes fejlődésükhöz.

A kisgyermekek rendelkeznek egy evidencia érzéssel, a hála érzetével. Hálásak a szüleiknek a kapott életért. Ezért igyekeznek például jó jegyet hazavinni, hogy anya meg apa büszkék legyenek rájuk. Azt akarják, hogy a szüleik örüljenek. Ha egy állami gondoskodásban élő gyereknek, aki sohasem látta még az édesanyját, azt mondja egy társa, hogy: "Menj a k..va anyádba!" - akkor lebunyózza a társát és azt mondja, hogy: "Te ne m**d szidni az anyámat, mert beverem a képedet!". Azt az anyát védi meg, aki őt beadta állami gondoskodásba, és akit talán még sohasem látott. Mert ők is és mindannyian hálásak vagyunk, ott legbelül, nagyon mélyen a kapott életért.

Én naponta többször érzek hálát, ezek egyben a kincsekké is válnak. Például vannak zeneszámok, amiket valakitől kaptam, amiket aztán én is nagyon megszerettem. Mindig, mikor hallom, hálás vagyok érte.
Hálás vagyok, mert nagyon jó emberek vesznek körbe, akiktől rengeteg szeretetet kapok.
Hálás vagyok a sorsomnak, mert nagyon munkás, de szép életem van.
Hálás vagyok a testemnek, mert jól működik és egészséges, éppen ezért vigyázok rá és megbecsülöm.
Hálás vagyok azért, mert azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, a hivatásom nagyon sok energiát és jó érzést ad nekem.
Hálás vagyok, hogy három lány édesanyja lehetek. Hálás vagyok mindenért, amit kaptam a családtagjaimtól, barátaimtól, tőletek, itt az oldalon.

Minden reggel jó kedvűen és hála érzettel ébredek fel. Úgy indul a napom, hogy azt érzem, az élet nagyon szép, és ez boldoggá tesz. Azt kívánom nektek, hogy gondolkozzatok el, ti miért vagytok hálásak.

Bármilyen apróság sokat szamít.
Például egy kérdés:
'Hogy érzed magad?'
Vagy:
'Rád gondoltam, eszembe jutottál!'
Ezek nagyon egyszerű, de mélyről jövő érzések, ami azt üzeni, hogy 'Fontos vagy nekem!'

Arra biztatlak titeket, hogy ezeket az egyszerű érzelmekkel teli mondatokat bátran mondjátok ki, biztosan nagyon hálásak lesznek érte a szeretteitek!

(Fotó:Fb)

03/04/2026

Aktualis téma, hogyan érvényesítsem a saját érdekeimet?
Az asszertivitás egy olyan fontos önvédelmi eszköz, ami segít erőszakmentesen elmondani a nem egyező véleményünket, annak érdekében, hogy képviseljük a saját álláspontunkat. Segít abban, hogy jogosnak érezhessük az érzéseinket, hogy ne hagyjuk benne önmagunkat egyetlen olyan helyzetben sem, ami érzelmileg bántalmazó, ahol nem vesznek emberszámba, ahol nem számítunk, ahol át akarnak verni, vagy ki akarnak használni. Az ELLOPOTT GYERMEKKOR című könyvemben részletesen írok erről.

"Jogom van nem csinálni valamit, ha nekem nem alkalmas az időpont.

Jogom van akkor távozni, amikor akarok.

Jogom van nemet mondani olyan programokra, amelyeken nem érzem jól magam.

Jogom van hozzá, hogy a magam ügyeiben én döntsek, és ne kételkedjek önmagamban."

(Fotó: Tkliwi nihilisci opanovujacy pozicije distancu)

01/04/2026

Sokat beszélgetünk a célok eléréséről azokkal a klienseimmel, akiknek roppant fontos, hogy a maximumon pörögjenek, és az eredményeket is azonnal szeretnék látni. Így sok esetben türelmetlenséget élnek át és sikertelennek érzik magukat, ha csak kismértékben haladnak a dolgaikkal.
Ez az ábra jól mutatja, hogy minden apró és kis lépésnek óriási jelentősége van. Sőt, annak is, ha esetleg éveket töltünk el azzal, hogy nem a vágyott szakma felé haladunk, hanem az életünk tele van kacskaringókkal.

Emlékszem, amikor az egyetemen záróvizsgáztam, megkaptam a kivonatolt tételeket, az öszeállított dokumentum a legapróbb betűtípussal, a legkisebb sorközzel is hatszáz oldalra rúgott. Ezt a csoporttársakkal felosztottuk és együtt dolgoztuk ki. Úgy emlékszem, ez száztíz tétel volt. Amikor arra gondoltam, hogy ezt mind meg kell tanulnom, akkor kilátástalannak és teljes képtelenségnek éreztem és elvesztettem a motiváltságomat.

Ekkor elkezdtem gondolkozni.
Van két hetem, kettő napot szeretnék félrerakni ismétlésre, marad tizenkét napom. Ha a 110 tételt elosztom tizenkettővel, akkor napi kilenc tételt kell megtanulnom, ha a hatszáz oldalt osztom el tizenkettővel, akkor napi ötven oldalt. Ha tíz órát tanulok, óránként öt oldalt kell megtanulnom. Ami nem kevés, de nem lehetetlen, és persze nem tíz órát tanultam, hanem tizennégy órát. Ezt nevezem "step by step" üzemmódnak. Így jutottam el oda, hogy ez egyáltalán nem kivitelezhetetlen. Ilyenkor érdemes mindig a következő lépésre koncentrálni, mindig csak a következő létra fokra, és szépen halad az ember a célja felé. Szerintem ez egy csodálatos folyamat, amiben az ember önmagáról is rengeteget tanul.Tehát nem szabad becsmérelni a kis lépéseket, mert ezek segítenek a céljaink elérésében, míg a nagy lépések reménytelenséggel töltenek el minket, és demotiválók.
(Fotó: FB)

01/04/2026

Képzeljétek, a Csak Pozitívan Magazin áprilisi lapszámában egy címlapinterjút készített velem Petkovics Alexandra. Egy nagyon szépen megírt tartalmas cikket, amiben sok olyan gondolatot olvashattok, amit még senkinek sem mondtam el, de most, Petkovics Alexandrának igen. Azért tudtam ennyire megnyílni, mert Alexandrával nagyon mélyyen tudtunk kapcsolódni, ami ritka élmény akkor, amikor először beszélgetünk, először kapcsolódunk. Meglepően mély együtt rezdülés jött létre köztünk, éppen ezért nagyon közvetlen hangú, bensőséges írás kerekedett a beszélgetésünkből. Ezúttal is köszönöm Alexandrának a kiváló írást és a megtisztelő felkérést és bizalmat. Elérzékenyültem, amikor olvastam a cikket.

Az áprilisi lapszámban a velem készített címlapinterjút elolvashatjátok online a 62.oldalon.

A magazin lapozgatásával tudtok eljutni a cikkhez.
https://www.calameo.com/csakpozitivanmagazin/read/008053474d03754e51e6f?page=1

Idézek belőle:
"A történetedben a veszteség, az újrakezdés és az önfelépítés is fontos motívum. Hogyan formálta a személyes élettapasztalatod azt, ahogyan mások fájdalmához, gyászához vagy újra tervezéséhez kapcsolódsz?

A klienseimmel időnként megosztok saját élményeket is, mert egészen más minőségű tapasztalás az, amikor valamit belülről élünk meg, mint amikor kívülről szemlélünk egy élethelyzetet. A kettő teljesen eltérő nézőpontot kíván. Kívülről sokszor könnyebb értelmezni a történéseket, belülről azonban egészen más mélységben zajlanak a folyamatok. Éppen ezért, ha van olyan személyes történetem, amely rezonál a kliens helyzetével, megosztom vele. Ez egyrészt segít abban, hogy érezze, valóban értem, min megy keresztül, másrészt abban is megerősíti, hogy ha én képes voltam megküzdeni egy hasonló élethelyzettel, akkor ő is képes lehet rá. Korábban említettem, hogy a pszichológus számára a személyes tapasztalat hatalmas erőforrás. Egy átélt belső folyamatot könnyebb megfogalmazni, könnyebb kapcsolódni ahhoz, hogy a kliens éppen min megy keresztül. Így a segítségnyújtás is mélyebbé és hatékonyabbá válik. Ugyanakkor ennek van egy fontos feltétele: a saját élményeknek eldolgozottnak kell lenniük. Csak ebben az állapotban válnak valódi erőforrássá. Ha egy adott élethelyzet még aktívan jelen van a pszichológus életében, akkor azzal párhuzamosan nem vállalunk hasonló
eseteket, hiszen nem engedhető meg, hogy a saját, feldolgozatlan érzéseink befolyásolják a kliens folyamatát.
A nehézségek mellett azt gondolom, hogy nagyon gazdag életet éltem. A férjemmel sokat utaztunk: jártunk többek között Zimbabwéban, Balin, Mexikóban és Thaiföldön is. Ezek az
utak nemcsak élményeket adtak, hanem mély belső tapasztalásokat is. Az egyik legmeghatározóbb élményem Zimbabwéhoz kötődik. A Victoria-vízesés felé tartottunk, amikor már harminc kilométerrel korábban megálltunk, mert az út szélén kolduló gyerekeket
láttunk. Ahogy kiszálltunk, egy különös, erőteljes robajlást hallottunk, de nem tudtuk, mi lehet az. Továbbindultunk, majd néhány kilométerrel később ismét megálltunk – ekkor már
sokkal erősebben hallatszott ugyanaz a hang. Ekkor tudatosult bennünk, hogy amit hallunk, az maga a vízesés. Amikor odaértünk, a vízpermettől teljesen átitatva, olyan élményben volt részem, amely a mai napig mélyen bennem él. Azt éreztem, hogy egy apró porszem vagyok a világunkban. Ott álltam, teljesen kiszolgáltatottan a természet erejének. Abban a pillanatban világossá vált számomra, hogy az a kontroll, amelyről sokszor azt hisszük, hogy a kezünkben van, valójában illúzió. Parentifikált emberként – amilyen én is vagyok – különösen erős a kontroll iránti
igény. Szeretjük kézben tartani a dolgokat, biztonságot teremteni magunk körül. De ott, abban az élményben valami alapvetően megváltozott bennem. M megrendültem, sírtam, a mai
napig erősen hat rám ez az emlék. Ez a pillanat mély alázatra tanított. Olyan intenzív érzelmi tapasztalás volt, amelyben egyszerre éltem meg a saját sérülékenységemet és a világ hatalmas erejét."
Petkovics Alexandra
Csak pozitívan magazin: https://www.facebook.com/share/17zK5QcGDe/

Köszöntöm Kedves Olvasó! Április komoly út és értékválasztó lesz társadalmunk számára. Az április a megújulás hónapja. A természet ébredése, a rügyek fakadása és a fény erősödése mind azt üzeni: van lehetőség az újrakezdésre. A húsvét...

30/03/2026

Egy óriási megtiszteltetés ért, a VIASAT3 TV csatorna engem kért fel arra, hogy készítsünk egy klassz pszichológiai-párkapcsolati nehézségekkel foglalkozó műsort, amiben nemcsak szakmai háttérmunkát végeztem, hanem a műsorvezető is én leszek!
A VIASAT3 és a Paprika Studios közös talkshow-ja a FELSZÍN ALATT című tévéműsor beharangozója ma ment ki a média felületeken, alább látjátok a beharangozó videót!
A műsor ÁPRILIS 20-ÁN hétfőn debütál,19h-kor kezdődik az országos premier. Ebben a műsorban pszichológusként segítek a híres, közismert pároknak elindulni a fejlődés útján.

Nagyon bensőséges beszélgetések alakultak ki a műsor felvétele során, hiszen érzékeny, megható és intim témákkal foglalkozunk a műsorban. Előfordult, hogy a felvételkor én is elérzékenyültem. Sokszor azt érzem pszichológusként, hogy már nem lehet meglepni engem, annyi mindent hallottam már, de a műsorban szereplő pároknak mégis sikerült meglepniük a saját történeteikkel.
Azért vállaltam el ezt a felkérést, mert úgy éreztem, hogy a műsor nagyon sokat tud adni a nézőknek, hiszen olyan problémákról beszélgettünk, ami minden párkapcsolatban nehézséget okozna. Izgalmas volt látni a műsorban szereplő párok nyitottságát, érzékenységét, meghatódását és a feltörő érzelmeket. A műsor azt is üzeni, hogy nincsen probléma nélküli élet, hiszen az élet természetes velejárója, hogy mindig van megoldandó feladatunk!

A hét adásban hét különböző párral beszélgetek a párkapcsolati problémáikról. A műsor küldetése az volt, hogy a kapcsolatokon keresztül szemléltesse a párkapcsolat törékenységét, az újrakezdés és a fejlődés dinamikáját. Célja, hogy a nézők ne csupán külső szemlélői legyenek a történeteknek, hanem érzelmileg is kapcsolódni tudjanak hozzájuk, hiszen az adások során kirajzolódnak azok a mintázatok, elakadások és belső dilemmák, amelyek nemcsak a képernyőn megjelenő párok számára lehetnek ismerősek, de a saját életünkben is visszaköszönhetnek.

A műsorban szereplő párok:

Kökény Attila és Kökény Aranka,
Oltai Kata és Nagy Zsolt,
Pataki Zita és Szárnyas Attila,
Rubint Réka és Schóbert Norbert,
Solti Ádám és Solti Bernadett,
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, és
Zoltán Erika és Kátai Róbert

A hét epizód során, minden adásban 1-1 pár nyíltan beszél a párkapcsolatukról: közös életük magasságairól és mélységeiről, a köztük húzódó esetleges feszültségekről, valamint azokról a helyzetekről, amelyek próbára tették, teszik őket. A beszélgetések során szó esik a konfliktusokról, azok gyökereiről és a lehetséges megoldásokról is, miközben a résztvevők őszintén reflektálnak saját működésükre és egymáshoz való viszonyukra. A folyamatot én, mint pszichológus kísérem és segítem a párokat abban, hogy mélyebb megértésre jussanak – nemcsak egymással, hanem önmagukkal kapcsolatban is.

A beharangozó videót itt látjátok, és ne feledjétek, várunk
ÁPRILIS 20-ÁN hétfőn este 19h-kor a VIASAT3 TV csatornán!
A FELSZÍN ALATT fogunk kutakodni és felszínre hozzuk az elakadásokat!

Várunk mindenkit a képernyők előtt nagy szeretettel!




Instagram: .official
Facebook:
TikTok: .official

29/03/2026

Egy kliensem így foglalta össze a válása körüli dilemmáját és a benne dúló érzelmeket.

"Van a fejemben egy falusi öregasszony, virnyákol bennem.
'Jaj mi lesz veled, nincs még gyereked, öreg vagy, egyedül fogsz megpusztulni!'.
Elég elkeserítő ezt hallgatni, fáj, hogy tudok vele azonosulni.

Van a racionális énem, aki azt mondja: "Nyugodtan élhetsz még ötven évet, de tényleg ebben a lélektelen kapcsolatban akarod leélni ezt a rengeteg időt?
Rövid távon biztosan kihúzhatod, de hosszú távon félelmetes ez az alternatíva."
Ez az önvédelem hangja bennem.

Az érzelmi énem hangja azt rebesgeti, hogy:
"Ugye, hogy félsz attól, hogy mással is ugyanígy jársz majd, hiszen ugyanezt a dinamikát hajtod a kapcsolataidban évek óta. Mitől lenne más a következő, úgysem tud majd hozzád kapcsolódni?". Miközben érzem, hogyv igaz, gyűlölöm a felismerést, mert nem hagy nyugodni.
Ez a biztonságkeresés hangja is, bármilyen rossz, de biztonságos, mert ismerős.

A félelem hangja azt üvölti, hogy úgyis ugyanolyan pasikat vonzok, úgyis ugyanolyan személyiségeket látok meg és vonzódom hozzájuk, félek, hogy még egyszer ugyanabba a gödörbe lépek bele.

Tehát eljutok oda egy pillanat alatt, hogy nem kellene szakítani, miközben azt is érzem, hogy csak ezután kezdődhet egyedül a felszabadult élet.
Birkóznak bennem az érzéseim és hánykolódok, mint egy hajótörött. Mintha a hullámvasúton egy fék nélküli kocsiban száguldanék."

( Fotó: Unsplash - Elle Edwardsnak)

28/03/2026

Amikor egy harmadik fél felbukkan egy kapcsolatban, akkor a megcsalt fél úgy érzi, ő nem elég szép, nem elég jó, nem elég szerethető és az új, a külső harmadik mindenben sokkal jobb, mint ő. Az önértékelése csökken, szenved attól, hogy becsapták, és a bizalma is megrendül.

A másik fél sincs könnyű helyzetben, akinek az életében felbukkant a szerető. Ő könnyen érezheti úgy, hogy megfogta az Isten lábát az új kapcsolattal, de a régi kapcsolatában is vannak/voltak értékek, azt is nehéz elengedni. A helyzet áldatlan, csikis-csukihoz hasonlít, nincs jó megoldás. A régi kapcsolatról már van TAPASZTALATA, mély tudása, ismeri a párjának a jó és rossz oldalát.
Az új kapcsolatában csupán néhány biztos információja van az illetőnek, ami elindítja a FANTÁZIÁJÁT. Ezáltal egy olyan vonzó, mindenben tökéletes képet rak össze, amibe könnyű beleszeretni.

Terápiáss helyzetben példaként szoktam mondani a fantázia természetére, hogy ha lát egy férfi egy formás, csinos nőt az utcán, akkor rögtön az jut eszébe, milyen vad és szenvedélyes szerető ez a nő. Fantáziál róla, elképzeli bizonyos helyzetekben, ezáltal egy nagyon megnyerő képet alakít ki magában. Arra azonban nem gondol például, hogy reggel büdös a szája, vagy néha lábszaga van, vagy netán csámcsog evés közben, esetleg frigid, netán számára nem elég intellektuális partner. Kialakítunk egy idealizált képet az első benyomások hatására.

Ez úgy működik az agyunkban, mintha lenne egy 100 darabos puzzle kép, és ebből mondjuk ismernénk 5 darabot. Ezeket elhelyeznénk a képben, ezek fix pontokként szolgálnak, és a maradék, hiányzó darabokat odaképzelnénk. Csakis olyat fogunk odaképzelni, amit MI odaillőnek érzünk.így van ez az emberek esetén is. Amit nem tudunk a másikról pontosan, mert nincs ilyen irányú tapasztalatunk róla, azt elképzeljük, mégpedig úgy, ahogy nekünk tetszetős és jó. Ezért nem szabad egy meglévő, tartós kapcsolatot egy új ismeretséggel összehasonlítani, mert ez egy illuzórikus kép és nagy valószínűséggel rossz döntést hozunk a fejünkben összeállt fantázia puzzle miatt.

Mi ilyenkor a megoldás?

A következő megtörtént eset egy megoldás a sok közül, de nem biztos, hogy ez mindenki számára kivitelezhető. Egy fiatalasszony megkérte a férjét, hogy költözzön el 3 hónapra és 3 hónap után beszéljenek újra a párkapcsolatukról. Ezt az időt arra használhatja a férje, amire csak akarja. Ebben az is benne van, hogy akár ki is próbálhatja a harmadik féllel az életet. De a három hónap elteltével a feleség is döntés helyzetbe kerül. Egyáltalán nem biztos, hogy szeretné folytatni a kapcsolatot. Ez a lépés nem könnyű, de abszolút partnerséget tételez fel a két emberről. Benne foglaltatik, hogy nem kisajátítani akarom önző módon a másikat, hanem tudom elfogadni és tiszteletben tartani a döntését, bármi legyen is az.
Nem magamhoz akarom láncolni, hanem csakis úgy szeretnék a párja lenni, ha ő azt valóban akarja.

(Fotó: Tkliwi)

27/03/2026

Steve Jobs 2005-ben a Stanfordi Egyetemen diplomaosztó beszédet tartott a végzős diákoknak.
Három történetet mesélt el, én most csak az egyiket fogom megosztani veletek. Azért éppen ezt, mert amit megfogalmazott, azt nagyon fontos dolognak tartom. Arról beszélt, hogy ne fecséreljük el az időnket olyan dolgokra, amik nem okoznak számunkra örömet. Hogy legyen bátorságunk megkeresni a számunkra fontos dolgokat az életben és legyen erőnk küzdeni azokért.

Mert ezzel tartozunk magunknak.

Hiszen amikor egyszer csak vége, akkor csakis az számít, hogyan éltünk. Tudtunk-e örülni az életünknek, voltak-e szép pillanataink, elégedettek voltunk-e önmagunkkal, valóban megvalósítottuk mindazt, amire igazán vágytunk.

Olvassátok...ez volt a harmadik története.

"A harmadik történetem a halálról szól.
17 éves koromban olvastam egy idézetet, ami valahogy így hangzott: "Ha minden napot úgy élsz meg, mintha az az utolsó lenne, egy napon garantáltan igazad lesz."
Mély nyomot hagyott bennem.
És azóta az elmúlt 30 évben a tükörbe nézve reggelente azt kérdezem magamtól: Ha ma lenne az életem utolsó napja, azt csinálnám, ami ma csinálni akarok? És amint a válasz egyre többször lett "nem", tudtam, hogy valamin változtatnom kell.

A legfontosabb eszköz, ami segít nagy válaszutak előtt döntéseket hozni, ha emlékszünk arra, hogy nemsokára mind meghalunk.
Mert majdnem minden, minden külső elvárás, minden büszkeség, félelem, kínos helyzet vagy kudarc, ez mind eltörpül a halállal szemben.
Csak az marad, ami igazán fontos.
Ha észben tartod, hogy meg fogsz halni, elkerülheted a csapdát, miszerint lenne vesztenivalód.
Már mezítelen vagy.
Semmi okod rá, hogy ne kövesd, amit a szíved diktál.

Úgy egy éve rákot diagnosztizáltak nálam. A reggel 7:30-kor elvégzett vizsgálat egy tumort mutatott ki a hasnyálmirigyemben. Azt se tudtam, mi az a hasnyálmirigy. Az orvosok azt mondták, ez nagy valószínűséggel gyógyíthatatlan és nem élek tovább 3-6 hónapnál. Az orvosom azt javasolta, menjek haza és rendezzem a dolgaimat. Ez az orvosi megfogalmazása annak, hogy készüljek fel a halálra.
Azt jelenti, hogy megpróbálod elmondani pár hónap alatt mindazt a gyermekeidnek, amit az elkövetkező tíz évben akartál. Be kell fejezned mindent, megkönnyíteni a családod dolgát, amennyire csak lehet. El kell köszönnöd.

Egész nap a diagnózis járt a fejemben. Még aznap este elvégeztek egy biopsziát, levezettek egy endoszkópot a torkomon át a gyomron át a beleimbe, hogy egy tűvel sejtmintát vehessenek a rákos sejtekből.
Le voltam szedálva, de a nejem aki ott volt, elmesélte, hogy amint megpillantották a sejteket a mikroszkóp alatt, az orvosok sírva fakadtak, mert kiderült, hogy a hasnyálmirigyrák egy nagyon ritka fajtájával van dolguk, mely műtéti úton gyógyítható.
Megműtöttek és már jól vagyok. Ekkor voltam a legközelebb a halálhoz, és remélem ez így marad még pár évtizeden át. Átélve mindezt, biztosabban beszélhetek róla, mint amikor a halál egy használható, de csupán elméleti koncepció volt.

Senki nem akar meghalni.
Még azok sem, akik a mennyországba akarnak jutni, ők sem akarnak meghalni, csak hogy odaérjenek. Mégis, a halál olyan úti cél, ahová mindannyian eljutunk. Ezt senki sem kerülheti el.
Ez úgy van, ahogy lenni kell: mert a halál nagy valószínűséggel az élet legjobb találmánya. Ő az élet változás ügynöke: eltakarítja a régi dolgokat, hogy utat adjon az újak születésének. Jelenleg az újak Ti vagytok. De egy napon, nem túl sokára, Ti lesztek az öregek, akiket el kell takarítani. Elnézést, ha túl drámai vagyok, de ez az igazság.

Az ti időtök is véges, szóval ne vesztegessétek arra, hogy valaki másnak az életét élitek.
Ne essetek a dogmák csapdájába, ne hagyjátok, hogy mások gondolkodásmódja irányítsa az életeteket. Ne hagyjátok, hogy mások véleményének zaja elnyomja a saját belső hangotokat. És a legfontosabb: legyen meg a bátorságotok a szívetekre hallgatni és a megérzéseiteket követni.
Ezek már tudják, mi akarsz lenni valójában. Minden egyéb másodlagos.

Mikor fiatal voltam, volt egy csodás kiadvány, "Az egész Föld katalógusa" volt a címe. A generációm egyik bibliájának számított. Egy Stewart Brand nevű fickó készítette, nem messze innen, Menlo Parkban, és művészi érzékével életre keltette.
Ez még a hatvanas években történt, a személyi számítógépek és a kiadványszerkesztés előtti időkben, így az egész kiadvány írógépek, olló és Polaroid kamerák segítségével készült.
Egyfajta Google volt ez papír formában, 35 évvel azelőtt, hogy a Google létrejött. Idealista volt, megrakva ügyes eszközökkel, és nagyszerű elképzelésekkel.

Stewart és csapata több kiadást jelentetett meg a The Whole Earth Catalogból, majd végül kiadták az utolsó változatot. A hetvenes évek közepén történt, én ekkor veletek egykorú voltam. Az utolsó szám hátoldalán egy kora hajnali vidéki útról készült fotó volt, olyan, amit országúti stoppoláskor lát az ember, ha kalandvágyó.

Alatta pedig ezek a szavak: "Maradj éhes, maradj bolond!".

Ez volt az ő búcsúzó üzenetük, amivel kiszálltak: "Maradj éhes, maradj bolond!" Mindig ezt kívántam magamnak.

És most ezt kívánom nektek, frissen végzetteknek, akik valami újba vágnak.

Maradjatok éhesek, maradjatok bolondok!"

(Fotó: Fb)