18/09/2025
Jó gondolatok.
A gyermeki akaratosság hatása a párkapcsolatra
„A sógornőméknél látjuk, hogy az 5 éves unokaöcsém átvette az egész család felett az irányítást. Pedig ők aztán tényleg mindent megpróbáltak: szülésfelkészítő tanfolyam, háborítatlan szülés, kötődő nevelés, pozitív fegyelmezés, szakkönyvek garmada. Most ott tartanak, hogy félnek a saját gyereküktől, bármit megengednek neki, csak ne ordítson egész nap, és alig mernek vele kimozdulni. A kapcsolatuk romokban, az apuka már az elköltözést fontolgatja. Félek, nehogy mi is ide jussunk. A kisfiúnk 3 éves és már látjuk rajta a jeleket.”
Gyakori megkeresési ok. A szülők tehetetlennek érzik magukat. Amúgy is megterhelő a kisgyermeket nevelő életciklus. A pár korábbi életmódja felborul. Mindent alá kell rendelni a gyereknek. Nem tudnak rendesen pihenni, egymással időt tölteni. Feltörnek a gyermekkori minták, és kiütköznek a nevelési elvbéli különbségek.
És akkor, mindennek tetejébe: két éves kora körül hatalmas változáson megy keresztük kisgyermekük. Elkezd ellenszegülni. Mindent ő szeretne kontrollálni. Csak úgy lehet a dolgokat csinálni, ahogy ő elképzeli.
A szülők szívébe félelem költözik. „Biztos mi rontottuk el!” „A fejünkre fog nőni!” „Mi nem akartunk kiabálni vele, érzelmileg zsarolni, vagy fenyegetni, de már nem jut más eszünkbe!”
Aztán észreveszik, hogy könnyebb olyankor a gyerekkel, ha csak egy szülő van vele. Ha az mindig ugyanaz a szülő, elkezdi a másik szülőt okolni: ha ő megjelenik, akkor változik meg a gyerek viselkedése. Neki csinálja a fesztivált! Elmondásuk szerint: hiszti hisztit követ, és úgy érzik, hogy fogytán az erejük. Vannak, akik megfogalmazzák, hogy egyedül könnyebb lenne. Egy szülő és a gyerek.
Ha nincs kellő ’múltjuk’, ami összeköt, erős kapcsolati alap, kitartás, és masszív elköteleződés: ekkor már a válás gondolatával is eljátszanak.
A gyerek születése amúgy is életciklus váltást jelent. Ezt nehezíti egy nem könnyen megfogant, nehezen megszületett, szenzitív baba, aki fenekestül felforgatja a friss szülők életét. A szülői szerepükben megélt bizonytalanság, a kézzelfogható sikerek hiánya, az elszigetelődés a korábbi életvitelüktől és barátaiktól lavinaszerű folyamatot indít el, ahol a szülői énállapot: mindig feszült, leharcolt, kimerült. Ezt persze össze sem lehet hasonlítani a megismerkedés kori állapottal, így még valamennyire jogos is a kritika szülőtárstól: „De megváltoztál!” Itt vagy mind a ketten olyan fáradtak, hogy nem tudnak egymásnak erőt adni, vagy minden teher egy személy vállát nyomja, mert a másik úgy próbál tenni, mintha a korábbi életvitel fenntartható lenne. Ugyanazokra a dolgokra vágyik, és hiányzik neki a korábbi élete. Mivel a gyereket nem lenne szép dolog okolni, így minden feszültség a pár tagjai közé kerül. Ez az alapállapot, amibe beüt a dackorszak.
Egy irracionális kicsi lény száll bele nulla belátással a felnőttek döntéshozatalába. Ha kabátot kell felvenni pucérra vetkőzik, és leveti magát a földre. Ha be kell jönni: kint akar maradni, ha kezet kell mosni, akkor nevetve elszalad és úgy egyáltalán mindennek az ellenkezőjét akarja, mint, ami szükséges és logikus lenne.
Mi a megoldás?
Normatív életkori sajátosságról van szó, ilyenkor válik a kisgyerek önálló, autonóm személyiséggé és próbálgatja a szárnyait. Nehéz szülőként megtalálni az egyensúlyt az önállóság engedése, és a keretek tartása között. Ezen a ponton szoktak kiütközni a nevelési elvek közti különbségek a két szülő között. Így a gyerek, megérezve a könnyebb ellenállást, az egyik szülő felé kezd húzni: aki hajlamosabb engedékenyebb lenni. Ez a fajta szövetség: a gyerek és az egyik szülő között: „Hagyd már, miért ne nézhetne meg még egy mesét? „Miért ne ehetne egy kis édességet vacsora előtt? Jó még maradunk kicsit a játszón.” beindít egy olyan dinamikát, hogy az egyik szülő lesz a rossz zsaru. Beleragad ebbe a szerepbe, míg a másik lubickolhat, a jófej, laza szülő pozícióban. Gyakorlatilag csak az egyik szülő viszi a nevelési feladatokat, a másik vagy nincs jelen, vagy a gyerek cinkosa, haverja. A gyerek előtt ellentmondanak egymásnak, nem következetesek. Vagy leélnek így egy életet, vagy ez már a válás előszobája.
Veszélyes terep tehát a gyermeki akaratosság kezelése, több banánhéjon el lehet csúszni.
Javaslatok
Van megoldás, de ehhez a szülőtársi szövetséget kell megerősíteni, a nevelési elveket egyeztetve, következetesen fellépve, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt. „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell!”-hangzik a mondás, és igen, ez is számít, hogy van e segítsége a párnak. Fontos lenne egymásra időt szánniuk, hogy érzelmileg közeledni tudjanak egymáshoz, és ennek talaján tudnak majd közösen úrrá lenni a dackorszakon is.
A dackorszak kezelésének kulcsa a megelőzés. Érdemes áttekinteni a gyermek napirendjét, hogy a kiborulások intenzitását és gyakoriságát csökkenteni tudják. A napirend 4 fontos pillére: alvás, evés, mozgás, képernyőidő. Ezen területek finomhangolása rengeteget tud javítani egy labilis, ingerlékeny kicsi hangulatán. Itt van még az elvárások, családi rituálék, szabályok, szülők közti feladatelosztás terepe: az ezekkel való foglalkozás fontos felismeréseket hozhat.
Mikor már áll a bál: nincs csodamódszer, amit bevethetnének. Valójában 7-8 módszer létezik, amit a szülői intuícióra hagyatkozva, váltakozva érdemes használni. A gyermekkel való konfrontáció nem mindig szükséges, érdemes néha a kivárásra, figyelmeztetésre vagy éppen figyelemelterelésre támaszkodni.
A legtöbb család, akikkel együtt dolgozom, arról számol be, hogy amikor egy szülő van a gyerekkel, könnyebben irányítható. Ennek valószínűleg inkább a gyermek figyelmi kapacitásához, és ráhangolódásához van köze, nem a szülőtársak közti együttműködés hiányához. Ez nem egyedi jelenség, minden gyerek jobban szót fogad, ha csak egy felnőtt van jelen. Ez nem nevelési hiba, ami csak az Ön családjában jellemző.
Ne hagyják, hogy a gyereknevelés rögös útján eltávolodjanak egymástól! Más szülők is hasonló nehézségekkel küzdenek, ami jól mutatja, hogy univerzális jelenségről van szó.
Mintha a gyereknevelés tengerén a Bermuda-háromszögbe eveztek volna, ami híres arról, hogy megtöri a hajósokat. Ne hagyják magukat! Fogjanak össze!
Együtt túlleszek ezen is, meglátják!
