29/05/2025
A fáradt, fiatal angyal az ablakpárkányon ült, és szomorúan tekintett a kanapén fekvő fiatal nőre.
– Lemaradtál a tervvel! – szólalt meg egy hang a háta mögött. Egy öreg, tapasztalt angyal ereszkedett mellé, és finoman megbökte a szárnyával a fiatalabbat.
– Már nem tudom, mit tehetnék vele… – mondta a fiatal angyal, a sírás határán.
– Nos, Ivanova Valéria Vladimirovna, 36 éves. Kiemelkedő irodalmi és művészi tehetség. Kiaknázatlan. Potenciál boldog házasságra és két, egymást követő fiúgyermekre. Kiaknázatlan – olvasta fel az öreg a semmiből előtűnő kártyáról.
– Nem akar semmit. Gyerekkönyveket kellene írnia és illusztrálnia, de ehelyett... vezető jogász egy nagyvállalatnál. Utálja a munkáját, mégis úgy jár be nap mint nap, mint egy makacs hegyi kecske. A pénztől fél megválni, amit amúgy is csak üzleti kosztümökre költ (megfelelni kell az elvárásoknak), amiket – mellesleg – szintén gyűlöl. Vett egy belvárosi lakást, ahová csak aludni jár haza.
Pedig ha mindent hátrahagyna, és azt csinálná, amire a lelke vágyik, egy éven belül ugyanannyit keresne. Elhagyná ezt a várost, amit sosem szeretett, letelepedne a tengerparton, és befogadna egy kövér, bolyhos macskát – amire mindig is vágyott...
Most még egy macskát sem tarthat, mert szinte soha nincs otthon.
– És a szerelem? – érdeklődött az öreg angyal.
– Ugyanez a helyzet. Az, aki neki rendeltetett, már öt éve vár rá a tengerparton. Akkor talált egy kóbor kiscicát, és azóta is neveli.
– Hm... ez bizony patthelyzet. Küldtél inspiráló álmokat? Elősegített találkozásokat? – vakarta gondterhelten kopasz fejét az öreg.
– Hogyne! De álmok után dühösen ébred, mindenkinek odacsap. Reklámokat toltam elé rajzoló- és írókurzusokról, kreatív pályázatokról... Töröl mindent olvasatlanul. Még a vőlegény-jelöltel való találkozást is majdnem megszerveztem – épp ebbe a városba látogatott, ahol egy régi katonatársa lakik. Elment mellette. Fontos ügyfélhívásban volt...
A fiatal angyal teljesen lógatta a fejét.
– Komolyabb módszerekhez kell folyamodnunk – mondta elgondolkodva az öreg.
Az a reggel éppoly borús volt, mint Lera hangulata, akit főnöke telefonja rángatott ki az ágyból:
– Fél óra múlva indul a repülőd. Gondok vannak a déli kirendeltségnél. Ha megoldod, prémium, ha nem – fegyelmi.
Néhány órával később már a déli város tengerpartján állt, és a végtelen víztükörbe merült a tekintete. Miután teleszívta tüdejét a sós, tengeri levegővel, sarkon fordult, hogy elinduljon az irodába – ám egy arra haladó biciklis későn vette észre. Lera elvesztette az egyensúlyát, lezuhant a lépcsőről egyenesen a vízbe. Ha nincs az a férfi, aki azonnal segít, tragédia is lehetett volna.
A férfi valahonnan ismerősnek tűnt. Taxit fogott, kórházba vitte. Agyrázkódás és lábtörés lett a diagnózis.
Este a főnök hívta, számon kérve, miért nem jelent meg a kirendeltségen.
A fájdalomtól szenvedő nő, egy pillanat alatt, minden sérelmét a főnökre zúdította, amit évek alatt felgyűjtött... és máris munka nélkül maradt.
A kórház ablakában lévő fa ágán két angyal üldögélt.
– Azért az agyrázkódás meg a törés egy kicsit durva, nem gondolod? – aggódott a fiatalabb.
– Ugyan már! Így nem tud elszökni, és a feje sem zakatol túl sokat. A férfi már tudja, hogy ő az. Gondolod, véletlenül visz neki minden nap mandarinokat? – mosolygott az öreg.
– És a művészet? – kérdezte a fiatal.
– Holnap a szomszédasszonyt hazaengedik. A fiókban felejt egy rajzfüzetet meg néhány ceruzát. Onnantól már minden a helyére kerül – dörzsölte elégedetten a tenyerét a tapasztalt angyal.
