22/02/2024
ÉPÍTŐ KRITIKA 🤔
Sokszor hallani az utóbbi időben, hogy építő kritika. Bevallom használtam ezt a kifejezést én is jó szándékkal, közben meg kritizáltam, még akkor is ha odafigyeltem a kifejezésekre, a hangsúlyra, nehogy megbántsam az illetőt.
Nemrégiben beszélgettem egy vendégemmel aki azt mondta, szerinte nem létezik olyan, hogy építő kritika.
A KRITIKA AZ KRITIKA.
Elgondolkoztam 💭 ezen, és nézőpontot váltottam. Ma már én is úgy gondolom, nincs olyan, hogy építő kritika. Sokan azt gondolják el kell mondaniuk amit igaznak / jogosnak vélnek, mert az a másik hasznára van! tanulhat belőle! szüksége van rá! több lesz tőle! Közben nem csinálnak mást csak egyszerűen kritizálnak, és még észre sem veszik azt. Ráadásul ha mindezt felindult állapotban teszik, még meg is bánthatják a másikat lendületükkel, felhevültségükkel.
Sokszor nem a mondanivaló tartalma az ami megbánt valakit, hanem az amilyen stílusban, hangszínben hallja azt.
Ma már sokkal inkább úgy gondolom, elmondhatom a véleményemet, kifejthetem az álláspontomat valamivel kapcsolatban, a nélkül, hogy azt hinném változnia kéne a másiknak. Az, hogy a mondanivalóm tartalma hogyan hat a másikra, építő jellegű lesz e számára, az csak és kizárólag tőle függ.
Miért tartom ezt ma már sokkal fontosabbnak?
Lehet, hogy az illetőnek az első pillanatban rosszul esik amit hall. Megbántódik, esetleg meg is sértődik. Lehet, hogy teljesen közömbös lesz számára. Lehet, hogy a megbántottság állapota után elkezd gondolkozni a hallottakon, és felfedez benne olyan gondolatokat amik megváltoztatják korábbi nézetét, álláspontját. De az is lehet, hogy megmarad a megbántottság állapotában, mert valaki nem fogadta el az ő nézőpontját, vagyis nem fogadta el őt, olyannak amilyen, és rá akarta nyomni a saját meggyőződését pusztán jó akaratból. Ebből aztán semmi jó nem kerekedik ki, sőt kapott egy lelki sérülést. 🩹
Ez különösen veszélyes még gyermekkorban amikor a gyermekek egyénisége, személyisége fejlődésben van, és nagyon könnyű megsérteni a lelküket a bensőjüket. Ilyenkor alakulhatnak ki a “nem vagyok elég jó” gondolatok, hitrendszerek.
Azt gondolom, sokkal jobban jár mindenki, ha nem akarja a saját nézetét, elképzelését építő jelleggel ráerőltetni a másikra. Mert az sem lenne más, csak a saját nézőpontja erőszakos elfogadtatása a másikkal.
Maradjunk meg inkább annál, hogy elmondjuk a másiknak a véleményünket, vagy akár a kritikánkat valamivel kapcsolatban, úgy, hogy figyelünk az érzéseire, ❤️ hogy ne bántó és lekezelő módon tegyük ezt. Aztán meghagyjuk a másiknak, hogy majd ő eldöntse, ez építő 🛠️ jellegű volt e számára, vagy nem.
Akar változtatni saját magán, vagy nem.
Fogadjuk el, hogy nem minden kritika hasznos, és nem mindenki fogadja jól a kritikát. Még az építő kritikát sem.
Persze legyünk őszinték 👍 egymással, és kommunikáljunk!
Mind a kettő alapvető pillérei emberi kapcsolatainknak, legyen az párkapcsolat, munkahelyi, vagy baráti. Azonban ne álcázzuk az egyet nem értésünket azzal a szófordulattal, “Mondhatok egy építő kritikát?” 🗣️
Amikor erősen ég benned a vágy, hogy elmond te mit gondolsz másképp, vagyis mondanál egy építő szándékú kritikát, akkor gondold végig, csak a problémára tudsz rávilágítani, már legalább is amit te annak látsz? Vagy ha már problémának látod van a tarsolyodban egy ötlet is a megoldásra?
Ami még fontosabb, légy nyitott a párbeszédre 🔄 és a kompromisszumra is.
Érdekel te mit gondolsz ezzel a témával a kapcsolatban.
Kaptál már építő kritikát ami nem esett jól, és nem is változtattad meg korábbi véleményed, vagy szokásod. 🌟
Grőger Ágota
masszőze testnek léleknek
Source Memory & ThetaHealing konzulens
Bach-virág tanácsadó
Fülakupunktúrás addiktológus
☎+36 30 288 9016
📧grogota@gmail.com