13/02/2026
? ?
Fontos gondolatok!
Kibírni
Vannak olyan gyerekkori tünetek, amiknek tudjuk az okát.
Vasárnap délután már kérdezgeti a gyerek, hogy másnap kell e iskolába menni.
Az iskolában rágja a ceruzáját, csak a grafit bél marad.
Tanórák alatt csipkedi, tépi a körme melletti bőrt, néhány helyen folyamatosan gyulladt az ujja.
Reggelente hányingerre, hasfájásra panaszkodik.
Tövig rágja a körmét.
Lefekvéskor nyugtalan, eszébe jut, hogy még valamire nem készült fel elég alaposan.
A pólója nyakát rágja.
Izzad a tenyere.
Matat a hajában, kitép hajszálakat, helyenként foltokban hiányzik a haja.
Néha kifakad, hogy ő ezt már nem bírja!
Részletesen beszámol arról, melyik osztálytársával mi történt. Kit szidott le a tanító néni. Ki kapott fekete pontot. Kit küldtek ki az osztályteremből. Kinek mutatták fel a füzetét, hogy milyen csúnyán ír. Láthatóan érzékenyen érinti ez a bánásmód, ez a légkör, még, akkor is, ha az ő magatartására nincs is panasz.
Gondolkodása katasztrofizálóvá válik: „Mi lesz ha…?” Szörnyű kimeneteleket vízionál, bagatell, apró hibák lehetősége kapcsán.
Sírva fakad, mikor meglátja hány oldal lecke van feladva.
A felsorolt tünetek mind szorongásra utalnak.
Közülük néhány az életminőséget jelentősen rontó, évek óta tartó, súlyos tünet.
Gyermekpszichológusként mindig igyekszem rájönni a tünetek okára.
Ezekben az esetekben semmi megfejteni való vagy rejtély nincs.
Könnyű összerakni a képet: az iskolai követelmények, elvárások, légkör és az iskola szabályai azok, amik megbetegítően hatnak a gyerekekre.
Sokszor az ilyen légkörű iskola rosszabb és terhelőbb, mint egy felnőtt munkahelye.
A gyerekek megtanulnak valahogy lavírozni a nem ideális körülmények és irreális elvárások között.
Hogy lehet segíteni nekik?
Két út van.
Az egyik, hogy az objektíven szorongáskeltő környezet MELLETT szorongásoldó technikákat tanítunk nekik.
A szülő, a család igyekszik kompenzálni, az élet más területein többet, jobbat, a gyermek igényeire szabottabbat nyújtani.
Ekkor, bár pontosan tudjuk, hogy mi váltja ki a szorongást, azon a részen nem áll módjában a szülőnek változtatni.
Az az irány, hogy a gyerek felvértezettebb legyen a megpróbáltatásokkal szemben, kevésbé vegye magára az inzultusokat és ’kibírja’.
Persze nehéz úgy feldolgozni a vele történt dolgokat, hogy azok napi szinten megismétlődnek.
A másik út, hogy a gyökerénél, a kiváltó oknál kezeljük a problémát. Felismerve, hogy a gyerek és a környezet össze nem illésével van a gond és a környezetet változtatják meg.
Olyankor, ha sikerült jól választani, a szorongás magától elpárolog.
Már nem kap feketepontot, már nem kiabálnak vele, nem szégyenítik meg nyilvánosan, nem ír egy héten 4 dolgozatot. Nem kell érthetetlen dolgokat bemagolnia. Szabad beszélgetni az órán is, mert nem kizárólag frontális módon oktatnak. Szünetben szabad szaladgálni. Délután négy óra utánra nincs már feladva tanulnivaló.
Sajnos túl sokan vannak, akik számára ez nem opció. Nekik marad a szülő által felkutatott, kijárt és legtöbbször magánúton finanszírozott ártalomcsökkentés.
Gyakran tapasztalom, hogy maguk a gyerekek is ragaszkodnak az ilyen környezethez, mert nem ismernek mást és mert vannak benne értékek. Közel van az iskola. Vannak ott barátaik. Már megszokták.
Ilyen az emberi természet: 100x inkább választjuk az ismert rosszat, mint az ismeretlent.
Tépett bőrrel, beszakadt körömmel, zakatoló szívveréssel, összeszoruló mellkassal és rémálmokkal.
Hozzá lehet szokni? Nem igazán. De kibírják.
