24/04/2026
Miért tűnik úgy, hogy segítenek a pozitív/motivációs idézetek és miért nem működnek valójában? 👇
„Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban…mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”
~ Ron Cristian ~
A fenti idézet csak egy példa a sok közül, melyeket azzal a szándékkal írnak szerzőik (most tekintsünk el a „megosztás-like-hozzászólás” növelés szándékától), hogy olvasóikat kiragadják a hétköznapok szürkeségéből, motiválják őket jobb, pozitívabb belátásra és egyben egy magasabb színtű életre sarkallják. Kétségtelen, hogy sokaknál ezek az idézetek, bölcseletek „betalálnak”, pozitív érzések öntik el, olyan, mintha valóban emelkedettebb hangulatuk lenne tőlük. Ezek az érzések ki is tartanak jó esetben 1-2-3 napig, de legalább pár óráig biztosan. Nézzük meg először, hogy miért is érezhető pozitív hangulati változás olvasásukkor?
Általában olyan szentenciákat tartalmaznak, aminek tartalmával szinte lehetetlen nem egyetérteni.
Ez az „egyetértek” állapota hozhat olyan érzést, mintha már érezném is azt, amiről szól.
Meggyőződésem szerint minden embernek van -ha hisz benne, ha nem- spirituális/lelki része és vannak olyan magasabb lelki dimenziói is, amiket ha csak ritkán, rövid időre, de megtapasztal. Nem kell „nagy dolgokra” gondolni: pl. lehet ilyen egy kellemes szülinapi meglepetés öröme, egy szép táj látványa miatt érzett csodálat, egy finom étel harmonikus ízei, de ilyen lehet egy szeretkezés is stb. Úgy gondolom, hogy ezek a bölcsességek, pont ezt a lelki állapotunkat szólítják meg és adott esetben valóban képesek „lelki súlypontunkat” felfelé húzni.
Ha éppen „elveszett” lelki állapotban vagyunk, nem tudjuk mit tegyünk, merre menjünk tovább, akkor az ilyen egyértelmű mondatok segíthetnek „rendet tenni”/fókuszálni a „fontos-nem fontos” kérdések között.
Tehát első körben úgy hatnak ezek a mondatok, mint a „fájdalomcsillapító”: segítenek elviselni egy különben nehezen viselhető állapotot. Nézzük meg, hogy a fájdalomcsillapító hatásukon túl, miért is nem hoznak megoldást, tartós változást?
Szerintem törvényszerű, és könnyen belátható, hogy az alap lelki állapotunk nem lehet mindig emelkedett. Ahogy a példák is ezt tükrözik, ezek inkább pillanatok, órák, amik után visszatérünk a „nyugalmi állapotunkba”. Egy ilyen emelkedett tudatállapotot „erőből” kellene fenntartani, amit újabb „tudatmódosító gondolatok/szerek” nélkül nem lehet.
Ha ezekkel próbáljuk/akarjuk fenntartani, az már eleve paradox helyezet, hiszen: ha ezektől függ az emelkedett állapotom, akkor az egy függő viszony, ami mindig -minimum- szorongást okoz a háttérben amiatt, hogy mi van, ha éppen nem jutok hozzá a „következő adaghoz”.
Egy függő viszonyban nem lehetek igazán felszabadult, „elragadtatott”, az csak „olyan lesz, mintha”.
Lélektani szempontból, ha egy mondatot felszólító módban fogalmaznak meg felém, automatikusan kialakul egy hierarchikus viszony köztem és a „megmondó” között, ahol én kerülök alacsonyabb pozícióba azáltal, hogy a „megmondó” azt az üzenetet közvetíti felém, hogy:
Én olyan „buta vagyok”, hogy magamtól nem jutott eszembe, így meg kell mondani nekem mit, hogyan csináljak/gondoljak
Ezáltal megerősít a „segítségre szoruló” állapotom, tehetetlenségem, amit amúgy is éreztem
Nem tartja tiszteletben a „negatív hangulathoz való jogomat”, kvázi „erőszakosan” akar kihúzni onnan
Ilyen módon nem kíváncsi se a negatív hangulatom okára, se rám, sőt: ezek ismerete nélkül is jobban tudja, mint én..
Ha létre is jön az a bizonyos „hangulati emelkedés”, megkönnyebbülés, pont az imént felsoroltak miatt esélye sem lesz felszínre kerülni a valódi okoknak, így nem is oldódhat meg semmi
Minden, a jelen írásban fent idézett „pozitív” mondatnak van még egy ki nem mondott második üzenet rétege, amit tudatosan elsőre észre sem veszünk. Most nem sorolom fel egyenként, de azzal, hogy felszólít más -természetesen helyes- gondolkodásra, cselekvésre, hitre stb., pont azt üzeni esszenciálisan, hogy: MOST nem helyesen gondolkodom, MOST, nem helyesen érzek, MOST nem hiszek…még rövidebben: összességében a „NEM VAGYOK OKÉ” állapotát erősíti, és azt az érzetet kelti, -a fent már kifejtetteken kívül- hogy MAJD CSAK AKKOR leszek OKÉ, HA pont úgy gondolkodom, érzek, hiszek, mint ahogy a „nálam okosabb” ezt sugallja. És mivel ez az OKÉ, állapot mindig „majd csak a jövő időben van/lesz”, nem most, így ezt a „MOST NEM VAGYOK OKÉ, majd csak AKKOR LESZEK OKÉ, HA…” állapotát viszem tovább a következő pillanatra…a következőre és így tovább és csak eltolom az időben a megoldás helyett…
Én abban hiszek, hogy ha az utasítások, felszólítások, az „én jobban tudnám” üzenetek helyett, az ember lelke akkor gyógyul és erősödik, ha:
Minősítés helyett reálisan kezdem el megfogalmazni a dolgaim és másoknak is segítek reálisan (meg)látni magukat
Kíváncsi vagyok magamra és másokra.
A mindenáron, azonnali megoldások helyett inkább azt képviselem, hogy: „Veled vagyok és amennyire tőlem telik, segítek megérteni miért érzed magad úgy ahogy, hogy aztán magad lépj úgy, ahogy szeretnél…”
A „milyen vagyok/milyen a másik” kijelentései helyett inkább a „ki vagyok én/ki a másik”, „hogyan is működök/működik”, kérdésekre keresem a válaszokat…
Ön hogy van ezzel a kérdéssel? Amennyiben hozzászólna, azt megteheti itt lent, vagy a weboldalamon is: https://csiziandras.hu/miert-tunik-ugy-hogy-segitenek-a-pozitiv-motivacios-idezetek-es-miert-nem-mukodnek-valojaban/
Fotó: pixabay
