15/08/2025
A kölcsönös kapcsolatok úgy működnek, mint a libikóka. Ha adok, akkor fent leszek, aki kap, az lent, mert tartozik. Aztán ő visszaadja, így egy szintre kerülünk újra. Ha valaki többet ad, mint elfogad, akkor a másikat erkölcsi értelemben lent tartja. Van, hogy annyi tartozás gyűlik így össze, hogy nagyon nehézzé válik kiegyenlíteni. És ezt kimondatlanul is érezzük. Kevés ember mondja ezen a ponton azt magáról, hogy nahát, milyen alak vagyok, bezzeg a másik mennyire nagyszerű! Ehelyett bekapcsolnak az énvédő mechanizmusaink, így a projekció is, ami kivetítést jelent. Rávetítjük a másikra, hogy milyen szőrszálhasogató, számonkérő, stb. kiben milyen hiányosságok, hibák vannak. Egyből meg tudjuk magunknak magyarázni, miért nem viszonozzuk azokat a dolgokat, amiket kaptunk! Tartozás ezzel letudva. A tanulság: ha szeretünk valakit és hosszútávon szeretnénk a kapcsolatot fenntartani, ne legyünk önző módon a jóság bajnokai, hanem adjunk időt és lehetőséget a másiknak, hogy helyrebillentse a köztünk lévő kölcsönös és egyenrangú kapcsolatot azzal, hogy viszonozza amit kapott.
"Valaki, akinek nagyon sokat segítettem, kifejezetten méltatlanul bánt velem, igazságtalan dolgokat mondott rólam a hátam mögött. Mélyen megsértett, mert úgy éreztem, hogy ha valaki nem érdemelte meg ezt tőle, az tényleg én voltam. Hosszú idő elteltével azonban enyhült bennem a harag. Arra gondoltam, nagyvonalú leszek: túllépek ezen a sérelmen, és ezt neki is megmondom. Ám amikor véletlenül összefutottunk, vágott valami furcsa, pökhendi grimaszt, mire a békülés szándéka elpárolgott belőlem. Nem! Így nem! Pedig már egy konkrét monológ volt a fejemben, de abban a pillanatban nagyon távol kerültem attól, hogy elmondjam neki. Sőt, újra felkavarodott bennem az egész rosszízű történet, és úgy éreztem: az lehetetlen, hogy még én tegyek felé gesztust, amikor ilyen otrombán viselkedett velem, ráadásul szemlátomást nem is bánja a dolgot.
Indulatosan meséltem a történteket egy idősebb, atyai barátomnak: 'Ha valaki hálás lehetne nekem, akkor az ő!' Mire a barátom olyan választ adott, ami végre segített kilépnem abból a gondolkodási keretből, melybe egészen addig be voltam zárulva. 'Hálásnak kellene lennie? Vigyázz, az megbocsáthatatlan!' Igaza volt. Addig csak a saját oldalamról néztem az ügyet, hogy én mennyit adtam az illetőnek, és cserébe milyen csúnyán bánt velem. De most szemügyre vettem felőle is. Igen, akinek hálát kellene éreznie, az esetleg kevesebbnek fogja érezni magát a másiknál, és egy idő után akár meg fogja utálni ezért.
A perspektívaváltás előtt csak a saját sérelmemre koncentráltam, mert ebben a helyzetben tényszerűen a másik fél viselkedett tisztességtelenül. Ám ekkor ezzel együtt is igyekeztem magam beleélni az ő nézőpontjába. Megérezni, milyen lehetett neki hosszú ideig egy olyan felállásban, amelyben mindig én segítettem, mert volt erre módom, ő meg elfogadott, mert szüksége volt rá. Arra jutottam, hogy én se szívesen lennék tartósan ilyen helyzetben. Félreértés ne essék: ezzel nem mentettem fel őt az alól, amit tett, de közelebb kerültem a megértéséhez. Meg kell jegyeznem azt is, hogy ezt nem érte tettem, nem is a kapcsolatért, hanem önmagamért. Így ugyanis ahelyett, hogy tovább keringtem volna a sérelmem körül, végre le tudtam zárni és el tudtam engedni azt. A kapcsolatot nem szeretném folytatni vele, de nem érzek már dühöt és keserűséget, indulat nélkül tudok a történtekre gondolni. A megbékélés jelentheti ezt is, nem csak azt, hogy az illetővel egymás nyakába borulunk, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk." Dr. Almási Kitti: A TE döntésed - most 30%-os extra kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/almasi-kitti_a-te-dontesed-5180