Szegi Medical Center

Szegi Medical Center A Szegi Medical Center Közép Európa Lézercentruma, tevékenységét a lehető legátfogóbb spektrumban kínálja orvosi háttér mellett.

🌸 Nagy örömmel mutatjuk be nektek Dr. Rencz Rita endokrinológus belgyógyász szakorvost, aki szaktudásával erősíti a Szeg...
13/06/2024

🌸 Nagy örömmel mutatjuk be nektek Dr. Rencz Rita endokrinológus belgyógyász szakorvost, aki szaktudásával erősíti a Szegi Medical Center kiváló orvosi csapatát! 🌸
👩‍⚕️ Dr. Rencz Rita
🎓 Bemutatkozás:
Dr. Rencz Rita elhivatott endokrinológus és belgyógyász, aki hosszú évek tapasztalatával rendelkezik a betegellátás területén. 1996-ban szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 2003-ban belgyógyász szakvizsgát tett. Ezt követően 2015-ben szerezte meg endokrinológiai szakorvosi képesítését.
Szakmai pályájának fontos állomásai közé tartozik a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház és a budapesti Szent Imre Kórház diabetológia-endokrinológiai osztályának meghatározó munkája. Jelenleg magánrendelés keretében tevékenykedik, ahol széleskörű szaktudását és tapasztalatát kínálja betegeinek.
Specializáció:
Dr. Rencz Rita szakmai munkájának szerves részét képezi a különböző típusú pajzsmirigybetegségek diagnosztizálása, kezelése és hosszú távú követése. Emellett a nőgyógyászati jellegű hormonális eltérésekkel, cikluszavarokkal és meddőséggel kapcsolatos endokrin problémák diagnózisával és kezelésével is foglalkozik. Továbbá a mellékvese- és agyalapi mirigy betegségek gyanújával jelentkező páciensek kivizsgálását, kezelését és gondozását is vállalja.
Prevenció és gyógyítás:
Dr. Rencz Rita nagy figyelmet fordít a prevencióra, mert hisz abban, hogy a megelőzés kulcsfontosságú a betegségek kezelésében és elkerülésében. Munkájában ennek megfelelően kiemelt figyelmet szentel az egészséges életmódra és a megelőző vizsgálatok fontosságára.
Tanulmányok és tapasztalatok:
● Tanulmányok: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát 1996-ban.
● Képzettségek: Belgyógyászat szakvizsga (2003), Endokrinológia szakvizsga (2015).
● Munkatapasztalatok: Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Budapesti Szent Imre Kórház, Magánrendelések, Budai Irgalmasrendi Kórház – Endokrin Ambulancia.
● Tagság: Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság, Magyar Diabetes Társaság.

Légy tudatos az egészséged védelmében! Anyajegyszűrés a mesterséges intelligencia segítségével.🔍Az anyajegyszűrés fontos...
11/06/2024

Légy tudatos az egészséged védelmében! Anyajegyszűrés a mesterséges intelligencia segítségével.🔍

Az anyajegyszűrés fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen a melanómás megbetegedések száma ugrásszerűen nőtt az elmúlt években. Egy anyajegy megítélése nem mindig egyszerű, és szakértelmet igényel, hiszen néha ártalmatlannak tűnő elváltozásról is lehet szó. A Szegi Medical Centerben a páciensek biztonságra és magas szakértelemre számíthatnak.

✨Az első mesterséges intelligenciával működő anyajegyszűrő eszköz a pontos diagnózishoz most már elérhető a Szegi Medical Centerben!✨

Ez az innovatív berendezés az egész testfelszínt lefotózza, majd az összes anyajegyet elemzi, kategorizálja és felhívja az orvos figyelmét azokra, amelyekre érdemes jobban odafigyelni. A legnagyobb előnye ennek a módszernek az, hogy az éves vizsgálaton részt vevők új fényképeit a gép néhány kattintással összeveti a korábbi felvételekkel, így egyértelműen látható, ha egy anyajegy növekszik vagy eltorzul.

A FotoFinder gép előnyei a hagyományos anyajegyszűréshez képest a következők:

❗️ Beazonosítja és elemzi a test minden anyajegyét.
❗️ Pontos diagnózist biztosít minden egyes elváltozásról.
❗️ Megmutatja az elváltozások időbeli alakulását.
❗️ Gyors és nem invazív.

Lépj előre egy lépéssel az anyajegyek megfigyelésében a FotoFinder segítségével!

Kérj időpontot, várunk szeretettel a Szegi Medical Centerben!
🌐www.szegimedical.com

Fedezd fel az egészség gondos őrzésének világát a Szegi Medical Center kiváló laborvizsgálatában, ami a Spektrumlab egyi...
10/06/2024

Fedezd fel az egészség gondos őrzésének világát a Szegi Medical Center kiváló laborvizsgálatában, ami a Spektrumlab egyik megbecsült vérvételi pontja.🌟

Eredmény már, akár 1-2 napon belül!
Szombaton is❗️

Egészségünk kulcsa a vérben rejlik, és a rendszeres laborvizsgálatok teszik lehetővé, hogy figyelemmel kísérjük testünk állapotát.
Vizsgálataink lehetőséget kínálnak a változások időben történő észlelésére.
Családias, exkluzív környezetben várunk, ahol nincs szükség beutalóra, sőt, akár aznap is fogadunk téged. Kiemelkedő ár-érték arányt biztosítunk, szakértőink pedig szívesen nyújtanak segítséget a legideálisabb vizsgálati csomag kiválasztásában. Széles választékkal rendelkező laborvizsgálataink révén minden páciensünk megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megoldást.💫

Vérvételek időpontjai:
07:00-10:00 között – rutin labor, inzulin rezisztencia, cukor terhelés, éhgyomros labor vizsgálatok, hormon vizsgálatok történnek
07:00-17:00 között – egyéb hormonvizsgálatok, tumor-markerek, szerológiai vizsgálatok, allergiapanelek, ételintolerancia-vizsgálatok történnek

✨Elindultunk a magyar Elle Future of Beauty Awards-on két fantasztikus kezelésünkkel! 🌟Szavazzatok az EmpowerRF intim ke...
07/06/2024

✨Elindultunk a magyar Elle Future of Beauty Awards-on két fantasztikus kezelésünkkel! 🌟

Szavazzatok az EmpowerRF intim kezelésre a innováció kategóriában, és a világ egyik legerősebb lézeres szőrtelenítőgépére a Clarity II-re a szőrtelenítés kategóriában! 💆‍♀️

🎁 A szavazók között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra! Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget, és támogassatok minket szavazataitokkal! 🙏

https://elle.hu/elle-beauty-awards/beautyextra/innovacio/inmode-empowerrf

💫EmpowerRF intim kezelés 💫
Az EmpowerRF forradalmasítja a női intim problémák kezelését! 💖 Ez az innovatív eljárás a rádiófrekvenciás terápiát és a mikroáramot kombinálva stimulálja a kollagén termelést, javítja a szövetek rugalmasságát, és orvosolja az intim problémák gyökerét. Nem műtéti és fájdalommentes, így gyorsan visszatérhetsz mindennapi tevékenységeidhez.

https://elle.hu/elle-beauty-awards/jury/faceandbody/szortelenites/lutronic-clarity-ii

💫Lutronic Clarity II szőrtelenítés 💫
Bármilyen bőrszínnel és szőrtípussal rendelkezel, a Lutronic Clarity II berendezés hatékonyan eltünteti a nem kívánt szőrszálakat! 💁‍♀️ A gyorsabb és fájdalommentes kezelés hűtőrendszerének köszönhetően kényelmes, még nyáron is használható. A Nd:Yag és Alexandrit lézerkombináció a maximális hatékonyságot biztosítja, így élvezheted a sima, selymes bőr érzését.


Nagy szeretettel ajánljuk Dr. Mericli Metin nőgyógyász szakorvost, aki oszlopos tagjaként képviseli szakmai és emberi ho...
04/06/2024

Nagy szeretettel ajánljuk Dr. Mericli Metin nőgyógyász szakorvost, aki oszlopos tagjaként képviseli szakmai és emberi hozzáállásával a Szegi Medical Center orvosi szektorát.✨

Mindazoknak a hölgyeknek, akik kedvességre, empátiára és kiváló szaktudásra vágynak.😊

Dr. Mericli Metin orvosi pályafutását 1984-ben kezdte az Isztambuli Egyetem Orvostudományi Karán, majd 1994-ben szülész-nőgyógyászati szakvizsgát tett a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.🎓 Tapasztalatait különböző munkahelyeken szerezte, többek között a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, valamint saját magánrendeléseiben.

Tagja több orvosi társaságnak is, köztük a Magyar Orvosi Kamarának, a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak, valamint a Magyar Menopauza Társaságnak.

Dr. Metin számos nyelven beszél, többek között magyarul, angolul és törökül. Szakterületei közé tartozik a várandós gondozás, szülészeti és nőgyógyászati ultrahang, szülés levezetése, nőgyógyászati vérzészavarok, mióma, sz*****is úton terjedő betegségek szűrése (pl. HPV, chlamydia), változókor (klimax) kezelése, fogamzásgátlás, nőgyógyászati műtétek, laparoszkópia (diagnosztikus és operatív), terhességmegszakítás, hormonális problémák, cikluszavarok és PCOS.

Mottója és egyben szakmai hozzáállása a páciensekhez:

Fontosnak tartom, hogy a hölgyek ne szükséges rosszként éljék meg a vizsgálatokat, hanem bátran, félelem nélkül és bizalommal forduljanak hozzám. A legnagyobb szakmai boldogságom, hogy segíthetek a bennem bízó pácienseknek.

📲Kérj időpontot és tapasztald meg a szakértelmet és az odafigyelést egy magasabb színvonalon.
https://szegimedical.com/orvosok/dr-mericli-metin/

Nagy szeretettel mutatjuk be Dr. Regőczi Tamást, orvosi csapatunk kiváló tagját. ✨ Sebész, proktológus és plasztikai seb...
04/06/2024

Nagy szeretettel mutatjuk be Dr. Regőczi Tamást, orvosi csapatunk kiváló tagját. ✨ Sebész, proktológus és plasztikai sebész, aki hosszú évek tapasztalatával és szenvedélyével erősíti a Szegi Medical Center orvosi csapatát. 👌

Már gyermekkorában tudta, hogy az orvosi pálya az ő hivatása. Az orvosi diploma megszerzése🎓 után a Semmelweis Egyetemen szerezte meg általános orvosi képesítését, majd további szakvizsgákat tett sebészeti és plasztikai sebészeti területen.

Éveken át vezető sebészként dolgozott egy tengerentúli kórházban, majd Budapesten, a Medicover kórház fekvőbeteg részlegén. Dr. Regőczi Tamás számára kiemelten fontos, hogy páciensei elégedettek és boldogok legyenek, valamint, hogy pozitív változást tapasztaljanak egészségügyi állapotukban. Az elért eredmények és a páciensek visszajelzései jelentik számára az igazi megerősítést és inspirációt, hogy helyesen választotta hivatását. ❤

A Doktor Úr számos területen nyújt segítséget és szaktudást, úgy mint:
- plasztikai sebészet,
- bőrelváltozások sebészeti kezelése,
- általános sebészeti problémák,
- az emlő jóindulatú daganatainak kezelése,
- aranyér ambulancia.

Ha bármilyen egészségügyi problémával küzdesz ezeken a területeken, bizalommal fordulhatsz hozzá, hisz a legjobb kezekbe kerülsz!😊

Foglalj időpontot, és tapasztald meg a Szegi Medical nyújtotta exkluzivitást és szakértelmet. ✨

https://szegimedical.com/dr-regoczi-tamas/

Engedjétek meg, hogy bemutassuk nektek a Szegi Medical Center kiváló klinikai genetikus szakorvosát, Dr. Joó József Gábo...
04/06/2024

Engedjétek meg, hogy bemutassuk nektek a Szegi Medical Center kiváló klinikai genetikus szakorvosát, Dr. Joó József Gábort. ✨

Dr. Joó József Gábor 1996-ban végzett általános orvosként a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Szakmai pályáját a szülészet-nőgyógyászat területén kezdte, majd 2004-ben specializálódott klinikai genetikára. 2006-ban szerzett PhD-fokozatot, majd 2013-ban klinikai farmakológia területén mélyítette el szaktudását. 2016-ban a Corvinus Egyetemen Egészségügyi Menedzser Specialista szakon is diplomázott. Ugyanebben az évben habilitált doktori címet szerzett. 2017-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia tagjává.

Szakterületei között kiemelkedik a perinatológia, mely magában foglalja a terhesgondozást, kóros terhességek kezelését és genetikai tanácsadást. Emellett széles körben foglalkozik nőgyógyászati kórképek ambuláns és műtéti kezelésével, valamint családtervezéssel, fogamzásgátlással és intimhigiéniai kérdések megoldásával.

Dr. Joó József Gábor genetikus szakorvos kivételes választás, mert rendkívül széleskörű és mélyreható szakértelmet képvisel mind a nőgyógyászati, mind a genetikai területeken. Képes átfogó gondozást nyújtqni a várandós🤰nőknek, különös tekintettel a genetikai kórképek felismerésére és kezelésére.

A Doktor Úr olyan szakértelmet és megértést nyújt, amely komplexen lehetővé teszi a páciensek egészségének és jóllétének javítását. ❤

📲Foglalj időpontot még ma!
https://szegimedical.com/orvosok/dr-joo-jozsef-gabor/

27/05/2024

✨Clearlift kezelésen járt nálunk Dr. Gyenesei Leila, nézd meg, mit tapasztalt a 6 alkalmas kezelés sorozat után! ✨
💎 A ClearLift egy non-invazív Q-kapcsolt Yag lézeres arckezelés, amely újjáépíti a bőrszerkezetet anélkül, hogy megsértené a felhámot. 💎 A lézerfény a bőr mély rétegeibe hatolva mikroszkopikus sebeket ejt, beindítva a bőr öngyógyító folyamatait és a neokollagenezist. Mindezt fájdalommentesen, akár fél óra alatt, gyógyulási idő nélkül! 💎

🔹 Mély ráncok kezelése (3mm mélységben)
🔹 Mimikai ráncok és finom vonalak csökkentése
🔹 Faggyúmirigy termelés szabályozása
🔹 Pórusok méretének csökkentése
🔹 Szem alatti karikák és ödéma kezelése
🔹 Hiperpigmentációs zavarok csökkentése (napfoltok, melasma)
🔹 Ajakdúsításra is eredményesen alkalmazható lásd (ClearLips kezelésünket)

Próbáld ki te is ezt a bőrmegújító kezelést és élvezd a fiatalos, ragyogó bőrt! 🌟

Cím

Haris Köz 5
Budapest
1052

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00
Szombat 10:00 - 15:00

Telefonszám

+3614169994

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szegi Medical Center új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Szegi Medical Center számára:

Megosztás