08/09/2022
"Berne szerint „a helyettesítés olyan érzés, amelyet az adott személy a rendelkezésére álló összes érzés közül kiválaszt, amikor az általa játszott játszma nyereségét kívánja besöpörni.” A helyettesítő érzés tehát az az érzelem, amelyhez gyakran és szívesen nyúlunk mindennapi játszmáink során – ilyen például a harag, a bűntudat, a sértődöttség vagy a kisebbrendűségi érzés.
Az, hogy kinek mi lesz a helyettesítő érzése, nagyrészt a gyermekkorban megfigyelt minták, szokások és válaszok alapján alakul ki. Például: „Ebben a házban az a szokás, hogy ha nehezen mennek a dolgok, akkor begurulunk/megsértődünk.” A helyettesítő érzések létrejöhetnek úgy is, hogy a gyermek nem csak lemásolja a közvetített mintát, hanem megtanulja azt, melyik érzést érdemes előhúznia és használnia. Egy elhanyagoló családban például, ha a gyermek csak úgy tudja felhívni magára szülei figyelmét, hogy kiabál, tör-zúz és rosszalkodik, akkor az ő helyettesítő érzése a düh lesz, melyet felnőttként is előszeretettel fog előhúzni a tarsolyából.
Berne ezeket az érzelmeket „zsetonoknak” nevezi, melyeket mindenki a maga módján, játszmák által gyűjtöget. Van, aki kifejezetten a „barna színű zsetonokra”, azaz a rossz érzésekre utazik, így nem is fogadják el az „aranyat” (vagyis a pozitív érzelmeket), mert egyszerűen nem illik a „gyűjteményükbe” – nem tudnak velük mit kezdeni, így vagy figyelmen kívül hagyják, vagy próbálják átszínezni („Milyen gyönyörű a ruhád, szívem!” „A tegnapit bezzeg rondának tartottad.”). Begyűjtött „zsetonjainkkal” olykor szeretünk „eldicsekedni” másoknak, összevetni azt, hogy kinek nyom többet a mérlegen („Azt hiszed, a te feleséged hisztis? Nahát, ide hallgass…”). Többen is felismerhetik, hogy a sötét színű zsetonok halmozásának nagy ára van – többek között magány, szomatikus panaszok –, mégsem képesek leállni, mivel egyszerűen nem tudják elképzelni azt, hogy mi értelme lehet az életnek a zsetonok gyűjtésén kívül.
Gondosan összeszedett gyűjteményünktől tényleg piszok nehéz megválni, hiszen ez azt jelenti, hogy fel kell hagyni minden eddigi, zsigerből jövő játszmánkkal, és helyette át kell térnünk az őszinte, tudatos és egyenes kommunikációra, ahol nem provokálunk, és nem értjük félre direkt a másikat. Berne szerint nem elég, ha a „fiók mélyére” süllyesztjük zsetonjainkat, ugyanis azokat bármikor előhúzhatjuk és a másik fejéhez vághatjuk. Ilyenkor tehát régi sérelmeinktől valóban el kell búcsúznunk, hogy ne legyenek többet hatással jelenünkre és jövőnkre – ami nem egy mozdulat és egy pillanat, hanem egy hosszabb folyamat lehet."
Eric Berne Sorskönyv című könyvéről szóló teljes írásunkat itt olvashatjátok:
https://pszichoforyou.hu/berne-sorskonyv/