03/12/2025
Tegnapi beszélgetésünkből készült jegyzet:
Milyen élmény mesecsoportban dolgozni? ☺️
"A csoportban végzett munkának pont ez a lényege, amit megéltél, hogy te nem is gondoltál volna elsőre arra, hogy ez neked is nehéz, de mivel a többiek behozták, így eszedbe jutott. És ezzel nem voltál már így egyedül.
S ilyen ez: vannak dolgok, amiktől valaki jobban szenved. Neked is nehéz, neki is nehéz, de másképpen. Neki nehezebb. Máshol van a - ahogy mi pszichológusok mondjuk - "szenvedés nyomása". Viszont azzal, hogy látod, ahogyan ő megküzd vele, azon keresztül te is dolgozol a saját nehézségeden. Ő pedig a tiéden keresztül az őt is érintő tiéddel.
Ezért jobb csoportban dolgozni.
A mesék világában mindez pedig felturbózódik egy olyan extra "cuccal" , hogy a mesék nagyon univerzális, archaikus problémákat hoznak fel. Mindenkit megérintenek. Az emberségünk alapvető kérdéseit feszegetik. Szimbolikus és konkrét értelemben is. Miközben óriási lehetségmezőt kínálnak.
Mi az egész meseterápiás üléssel, annak a felépítésével ezt a lehetőségmezőt nyitjuk meg.
(...)
Ráadásul (a mesék) olyan kapcsolati nehézségeket is megmutatnak, amiket amúgy nem szeretünk feszegetni, vagy nagyvonalúan félrenézünk velük kapcsolatban. S amikre rögtön adnak pluszban megoldást is. Nem is veszed észre, hogy úgy tanulsz, gyógyulsz a mesei megoldásokkal, hogy az alapvetőnek, természetesnek hat.
Ezért is szeretem jobban, ha mesékkel keretezzük a kollektív és a nagyon személyes, specifikus problémák terápiás munkáját.
A meseterápia, szerintem, ahogyan én csinálom az integratív eszközökkel, igazából egy felnőtteknek való "játék terápia" (így külön írva).
(A játékossággal) Olyan lehetőségmezők nyílnak ki a meséken keresztül, már a mesehallgatással és annak a speciális rítusrendjével, amit más terápiás közegben nehezebben teremtünk meg. Több a görcs, több az elvárás, több az önkritika vagy a szégyen. Ezekből annyira nagyon sok jut ki egy pszicho folyamatban, hogy már az önmagában megterhelő, hogy az elsődleges probléma, ezek áthidalása lesz. Aztán, ha ez végre megvan, akkor jöhet az eredeti probléma forrásának a megtalálása.
A mesékkel ez könnyebb, mert itt nincs tétje, mivel egyikünk sem tudja, mi kerekedik ki végül a mesék világából. Vannak intuiciók, hipotézisek, persze, meg terápiás célok, de igazából fogalmunk sincsen, hogy hova vezetnek el minket azok a pillanatok, amikor elkezdünk azonosulni a hősökkel. Ettől izgalmas. S megdöbbentően effektív is.
Mondjuk, arra vigyázni kell, hogy mindez ne egy katarzis hatásban kisült feszültség maradjon, hanem mélyre menjen, integrálódjon, beépüljön a belső működésekbe, és a hétköznapokba is. Meg tudjon nyilvánulni a kinti világban is.
Ezért dolgozom inkább hosszú folyamatokkal. Jobbak a hosszú csoportok.
Meg aztán sosem megyünk haza úgy, hogy ne kapnánk valami erőt, naftát, segítséget ahhoz, hogy kilépjünk az ajtón a valóságba. Mindig kapunk valami ajándékot a mesetől, és magunktól, meg a csoporttól, néha még a terapeutáktól is. 😄
De őszintén, tényleg, ez az utóbbi a leglényegtelenebb. Hiszen a jó mesés folyamatban a mese lesz az ajándékozó, a segítő, a menedék, az útitárs, az iránytű és a térkép is. Magunkhoz. Ehhez persze kellenek a jó meseterapeuták is, meg szaktudás is, de a közös meseterápiás út a lényeg."
