08/03/2026
Mindent megteszel a biztonságos kötődésért. Ott vagy, válaszolsz az igényeire, hangolódsz rá. Ez csodálatos és kulcsfontosságú.
De ez nem jelentheti azt, hogy te magad megszűnsz létezni a folyamatban. A kötődés nem egyenlő az önfeláldozással. Épp ezt szeretem a Kapcsolódó Nevelésben, hogy a szülő jólléte is fontos. Lehet, hogy ezt már tudod, mégis bűntudatod van, amikor túltelítődsz és csak fizikai távolságot szeretnél a gyerekedtől.
Nem a te hibád, ez egy nehéz műfaj, még mindig van egy társadalmi elvárásokból formált kép a fejünkben, hogy egy jó anyának bírni kell. Bírjuk is, kérdés, hogy muszáj-e mindent, és ha igen, akkor miért nem 😀
Mi az a szenzoros túltelítődés?
Amikor az idegrendszered - amit amúgy minden nap "kölcsönadsz" a gyerekednek érzelemszabályozás céljából - eléri a kapacitása végét a következők miatt:
🫠 Folyamatos fizikai kontaktus (csimpaszkodás, szoptatás, fülcsavargatás).
🤯 Állandó alapzaj (játékok, sírás, kérdések).
Megszakított tevékenységek (nincs egy befejezett gondolat sem).
Kiszámíthatatlan érintések.
Ez nem panaszkodás és nem mártírkodás. Ez biológia. Az elsődleges gondozó (többnyire az anya) idegrendszere gyakran 24/7 „készenléti” üzemmódban van. Ez olyan, mintha egy bögre folyamatosan telne vízzel – ha nem üríted ki néha, túl fog csordulni.
Mit érezhetsz ilyenkor?
📍Belső feszültséget, vibrálást.
📍Ingerlékenységet az apróságok miatt is, akár hirtelen fellobbanó dühöt.
📍 Vágyat, hogy „senki ne érjen, ne szóljon hozzám, ne akarjon semmit”.
📍Bűntudatot, mert elfogyott a türelmed.
Ez nem a szeretet hiánya, hanem a túlterheltség jele. Ez nem olyan, hogy majd ha eleget dolgoztál magadon, már nem fordul elő. A kapacitásunk véges, és nem minden nap ugyanannyi. Neurodivergens vagy érzékeny idegrendszerű anyáknál ráadásul gyakrabban fordul elő, hogy hamarabb telítődik túl a rendszer.
Mi a legkisebb dolog, ami segíthet?
Ha nem is tudsz wellnessbe menni, keresd a „mikro-öngondoskodást”:
🧋Igyál meg egy pohár vizet vagy teát (lassan).
🚽Vesd be a taktikai mosdózást egyedül, ha épp nem ön- és közveszélyesek a gyerekek. Érezd meg egy kicsit a teret magad körül így, hogy egyedül vagy, és hagyd, hogy a jóleső része hasson rád.
🐰 Gondoskodj a saját zajvédelmedről, tegyél fel zajszűrő fülest - békeidőben megmutathatod a gyerekeidnek, hogy így segítesz majd magadon, hogy ott tudj maradni a helyzetben. Nem őket zárod ki, a fülednek és az agyadnak segítesz.
💨 Vegyél pár levegőt a saját ritmusodban, ahogyan jól esik, és figyeld meg, mit szeretne csinálni a tested. Csak érezd, ahogyan magától mozdulnak a tagjaid, vagy adj hangot, ha jól esik a kilégzésekhez Nem kell, hogy értelme legyen. Zenét is tehetsz be hozzá.
A határaid kijelölésével azt tanitod a gyereknek, hogy neki is lehetnek határai. Nem sérül a kötődés, ha néha kicsit hátrébb lépsz.
Például:
„Most nem veszlek fel, de itt ülök melletted a földön, amíg megiszom a teám.” Ez akkor is rendben van, ha a gyerek elsírja magát. "Hallom, hogy nem így szeretnéd - itt vagyok veled."
„Kérlek, ne csavargasd a fülem, ez most fáj nekem." Megfogjuk a kezét és nem engedjük. Nem fog neki tetszeni - és mi elismerhetjük, hogy ez nehéz, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretné. Igen az érzésre, nem a viselkedésre. Együtt megyünk át a nehéz érzéseken.
Te is számítasz.
Az öngondoskodás nem luxus, hanem az üzemanyag a jelenléthez.
Neked mi az a "legkisebb dolog", ami segít visszatalálni magadhoz? Írd meg kommentben!
