18/10/2024
Kedves Pácienseink!
A héten másodszor futok bele egy olyan problémába, ami ugyan nem sok embert érinthet, de mégis nagy jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy nem tudnak erről az emberek (vagy nem tulajdonítanak ennek túl nagy jelentőséget).
Ahogy írtam a héten két páciensem kapcsán is azzal szembesültem, hogy évente történik náluk CT vizsgálat (egyiküknél 15-20 év óta) különböző okokból. Ebből az egyik szakmailag jobban magyarázható, a másik abszolút nem.
Arra szeretném felhívni Mindenki figyelmét, hogy a túl gyakori CT vizsgálat elvégzése esetén komoly sugárterheléssel kell a páciens esetében számolni. Ezt leginkább azért fontos hangsúlyozni, mert vannak páciensek, akik magánellátásban akár többször is igénybe vesznek CT vizsgálatot és nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ezt akár a magánellátásban dolgozó egészségügyi dolgozók vagy az adott páciens háziorvosa például minden esetben nyomon tudja követni vagy tudja kontrollálni.
Legyünk vele tisztában, hogy egy átlagos CT vizsgálat kb. 100 (!) elvégzett mellkas röntgen vizsgálat sugárdózisának felel meg. Ezért mindenkinek tanácsolom, hogy legyen ilyen szempontból körültekintő. És ha bizonyos esetekben mi orvosok sem figyelünk kellően erre oda, akkor finoman jelezzék ezt nyugodtan az adott orvosnak. Természetesen van az a probléma, ami miatt akár sűrűbben is, de élni kell ezzel a vizsgálattal, de annak megvan a szigorú szakmai oka.
Csatolok egy cikket, annak aki kicsit többet szeretne erről olvasni.
https://elitmed.hu/ilam/hirvilag/alabecsulik-a-ct-vizsgalatok-jelentette-sugarterhelest
Üdvözlettel!
Leitner dr.