Hahn Beáta Masszázs

Hahn Beáta Masszázs Az orvos kezel, a természet gyógyít, én meg segítek mindkettőben! Hahn Beáta vagyok, gyógy- és sportmasszőr. Hosszú volt az út mire idejutottam.

Azt gondolom most a helyemen vagyok, azt csinálom amit szeretek, így nem is munka számomra. Inkább segítségnyújtás, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Röviden azonban, megpróbálom összefoglalni. Valamikor, nagyon régen… még az általános iskolában volt egy Földrajz tanárom, aki már akkor tudta, hogy engem Ő gyerekek mellé, ápolónőnek, esetleg idősek mellé tud elképzelni. Teljesült az első megérzése Klári néninek, ugyanis az egészségügyi iskola sikeres abszolválása után, bölcsödében kezdtem el dolgozni. Imádtam a gyerekeket, de az élet aztán más irányba terelt. Sokáig más szakmában dolgoztam, de ott is emberekkel foglalkoztam, csak kicsit másképpen. Aztán életem során sokszor váltottam szakmát. Így jött a masszázs is! S mondhatni, visszatértem az eredeti szakmámhoz, illetve annak egy szegmenséhez. Mivel eredeti végzettségem általános ápoló és asszisztens, úgy gondoltam jó alapom van. Így elkezdtem felnőtt képzésben a gyógy- és sportmasszőr tanfolyamot. Jó iskolát választottam, szuper tanárokkal! Az ott tanultakat a lehető legjobb tudásom szerint alkalmazom és a vendégeim visszajelzéseiből tudom, hogy ők is így érzik, ezt gondolják. Folyamatosan képzem magam, mindig vannak új terveim, elképzeléseim, céljaim. Igyekszem többet, mást nyújtani vendégeimnek! Hiszen ez egy összetett szakma, tehát nem elég, ha jó a masszázs. A masszőr személye is nagyon fontos! Épp ezért, mindig próbálok figyelni a vendégeim pszichés szükségleteire is! Ahogy a mondás is tartja: ép testben, ép lélek! Mert ugyan bonyolult a testünk, de jól vagyunk felépítve, minden-mindennel összefügg! Tehát, ha jól vagyunk lelkileg, a testünk meghálálja és ez fordítva is igaz: ha odafigyelünk a testünkre, akkor lelkileg is rendben leszünk! MOTTÓM: Az orvos kezel, a természet gyógyít, én pedig segítek mindkettőben! Nincs lehetetlen, csak megoldandó feladat! Köszönöm, hogy időt szánt arra, hogy megismerjen! Ha még nem járt nálam, de szimpatikus az, amit olvasott rólam, akkor szeretettel várom EGY TESTET, LELKET HARMONIZÁLÓ KEZELÉSRE!

22/06/2024

Sziasztok.

Óbudán a Flórián tér közelében újonnan kialakított üzlethelyiségbe kedvező bérleti díjjal keresünk Önmagára Munkájára és környezetére igényes vendégkörrel rendelkező ,műkörmös, pedikűr-manikűröst.

Az üzlet könnyen megközelíthető,tömegközlekedéssel és autóval egyaránt parkolási lehetőség megoldható.

Érdeklődni az alábbi telefonszámon:06 30 925 9872
NÁLAM ÜZENETBEN.

Kedves Vendégeim!Szeretném bemutatni nektek,Önöknek egy Kedves,Szakmai tudással rendelkező Kollégámat,aki hétfő,pénteki ...
18/02/2024

Kedves Vendégeim!

Szeretném bemutatni nektek,Önöknek egy Kedves,Szakmai tudással rendelkező Kollégámat,aki hétfő,pénteki nap várja szeretettel megújulni vágyó vendégeit.(Női és FÉRFI)

DMT-Dávid Masszázsterápia

14/12/2023
17/09/2023

Egy lista 35 betegség lelki okairól
A feszültség, az agresszió, a frusztráció, a düh, a félelmek, az elengedés hiánya, a veszteség, az érzelmi egzisztenciális félelmek, az önsajnálat, a vélt és valós sérelmek és általában az érzelmek elfojtása negatívan hatnak közérzetünkre, nem tudunk tőlük „fellélegezni” (igazán nyitottnak és szabadnak lenni).
Sorra vesszük azokat a magatartási mintákat, pszichogéneket, lelki okokat, amik érzelmi testünkön keresztül „elszívják előlünk a levegőt”:
Agyi értörténés: látszat-boldogság miatti gátlás, párkapcsolati problémák miatti gátlás, nagy elvárások miatti szorongás, érzelmi kifakadás, érzelmi megalkuvás, zajiszony, tudatalatti félelem az ellenkező neműektől, érzelmi mellőzöttség miatti szenvedés, sz*****is félénkség miatti gátlás, bevésődött negatív programok miatti gátlás, áttekinthetetlen helyzet miatti szorongás, bezártság miatti félelem.
Autoimmunitás: határidő miatti szorongás, szerelemről lemondás, kierőszakolt szeretet, elintézetlen sors-adósságok miatti szorongás, kibékíthetetlen ellentét miatti szenvedés, sz*****is teljesítőképesség hiánya miatti szorongás, nyomorúságos körülmény miatti szenvedés, elfojtott nemi vágy miatti szenvedés.
Bokadagadás: önösség, meghasonlás, jóbeosztott-szerep, anyagi kihasználtság, kitaszítottság, érzelmi kifakadások, hibák eltúlzása, kötelességszerű odaadás, képzelt veszély miatti szorongás, bűntudat miatti önkínzás, félelem miatti konfliktuskerülő gyávaság, röghöz kötöttség miatti gátlás, sz*****is zaklatás miatti gátlás.
Bőrviszketés: lelki biztonság hiánya, lelki sebezhetőség, jókedvre képtelenség, szerető-aggódó anyai önkényuralom miatti gátlás,félelem az egészség elvesztésétől, túlzott harc a befolyásért, megbántottság miatti szenvedés.
Csigolyagyulladás: érzelmi tabuk, jelen életbeli anyagi sóvárgások, túlzott munkaundor, munkahelyi elidegenedés, gátlás miatti érvényesülésképtelenség, irányvesztettség miatti szorongás, jelen életbeli érzelmi blokkok miatti szenvedés.
Csomóképződés:képmutatás, korlátozó illuzórikus gondolatok miatti szorongás, alkalmazkodási kényszer miatti gátlás, gyanú miatti félelem, hiba miatti szorongás, munkanélküliség miatti szorongás.
Csontbetegség okozta ízületi fájdalom:őrült szeretet, beilleszkedési zavarok, érzelmi megpróbáltatás, felbőszülés, túlzott szeretet fogadási képtelenség, ártószándék miatti gáncsoskodás, szerelmi közeledés elutasítása miatti szorongás.
Csontkinövés:pusztító hajlam,szorongásteli szexualitás, életkedvvesztés, érzelmi tisztátalanság.
Epekő:aggályoskodás, túlzott önelégültség, sokk, elfojtott kötekedés, tudatalatti biztonságkeresés, sz*****is tisztátalanság miatti szégyen, vágyérvényesítés hiánya miatti szorongás, jelen életbeli fájdalmas tapasztalatok miatti szorongás, megrendszabályozottság miatti szorongás, kínos dolog, anyagi gond.
Epehólyag-gyulladás: pillanatnyi anyagi félelmek, szenvedtetés, semmihez nem értés, odaadási képtelenség, behálózottság, félelem az elszakadástól, túlzott rugalmatlanság, munkahelyi kudarc miatti szorongás, pénzügyi csőd miatti félelem, gyermekkori sz*****is gondok miatti szenvedés.
Farokcsonttáji fájdalom: szeretet elfogadásától való félelem, veszteségérzet, túlzott félelem az újrakezdéstől, lelki önkínzás miatti szorongás, érzelmi impulzusok elnyomása miatti szenvedés.
Fejfájás:gyötrelem, anyagi gondok, hirtelen haragúság, elfojtott feszültség, önmegadás, teljes erőtlenség, tudatossággátló érzelmi görcs miatti szenvedés, anyagi manipuláltság miatti gátlás, öregséggel szembeni belső ellenállás miatti gátlás, egyhangúság miatti szenvedés.
Fogcsikorgatás: halálfélelem, gyerekes félelmek, hipochondria, saját maga elhanyagolása, meghunyászkodás, tudatalatti félelem a sötétségtől, sz*****is teljesítmény miatti szorongás, akadályoztatás, félelem az elöljáróktól, elfojtott életélvezet, bűnös tevékenység miatti szorongás, meddő küzdelem miatti szenvedés.
Fülzúgás:habozás, különcködés, aggodalmaskodás, családi nézeteltérés, félelem a veszteségtől, nyegleség, keserű fájdalom, túlzásba esés, düh miatti agresszió, túlzott önérvényesítés, félelem miatti meghunyászkodás, megszégyenülés miatti félelem, magánélet hiánya miatti szorongás.
Gyomorfájás: megszorítással szembeni ellenállás, görcsös hatalomra törés, elfojtott neurotikus szorongás, tudatalatti félelem a szeretettől, belső harc miatti szorongás, bosszú ártóimpulzusa, szülőktől függés miatti szorongás, hazudozás miatti gátlás.
Gyomor túlsavasodása: elkeseredettség, ragaszkodás, társtalanság, kudarcélvezés, érzelmi zsarolás, pénzre ácsingózás, rejtett gyűlölet, anyagi javakhoz ragaszkodás, testi hiba miatti szorongás, testi erőfitogtatás, önmagával való diszharmónia, tiszteletre vágyás, sz*****is vágyálmok.
Háttáji fájdalom: megbízhatatlanság, félelem az élettől, kevélység, érzelmi manipuláció, anyai befolyásoltság, kényelemvágy, túlzott támadókedv, fejlődést hátráltató körülmények miatti szorongás.
Homályos látás: összeférhetetlenség, túlzott önagresszió, kiabálás miatti szorongás, szellemi irányítottság miatti szorongás, szorongásteli szerelem, sötét ösztönök miatti szorongás, megmagyarázhatatlan félelmek miatti szorongás, ballépés miatti szorongás, lelki diszharmónia, kegyhajhászás.
Időskori depresszió: kiábrándultság, félelem az intimitástól, titkolt rossz szokások, elvégzett dologgal kapcsolatos feszültség, kapcsolati problémák miatti gátlás, méltatlan bánásmód, elkárhozástól való félelem.
Izomrángás: érzelmi blokádok, kötekedés, rugalmatlanság, előkelősködés, tisztátalan érzések, röghöz kötöttség, félelem a külső veszélyektől, békétlenség, hálátlanság, tehetség miatti kihasználtság,hamis érzés, tudatalatti nyersesség, túlzott makacsság, keserű csalódás miatti gátlás, félelem az egyedülléttől, szellemi energiák elfecsérlése miatti szorongás, pénztelenség miatti félelem.
Kismedencei fájdalom:csapongás, gerjedelem, jóbeosztott-szerep, kitaszítottság, kötelességszerű odaadás, sz*****is zaklatás miatti gátlás.
Macskaszőrallergia:bosszankodás, rögzült viselkedési formák, ellustulás, sz*****is kicsapongás, érzelmi elutasítottság, félelem a kalandoktól, elfojtott férfiasság, túlzott függőség, túlzott reménytelenség, elfojtott lelki kihasználtság érzés, létbiztonság miatti szorongás, lelki önkény miatti gátlás, elárvultság miatti szorongás.
Munkahelyi depresszió: erkölcsi érzék hiánya, sz*****is nyomás, kedvességkényszer, tudatalatti szenvedéshez vonzódás, léhaság miatti elfojtott szorongás, gátlás miatti negatív energiablokkok, veszteség miatti szorongás.
Nyakszirti fejfájás: önigazolási vágy, alávetettség, élvezetektől megcsömörlöttség, tudatalatti dac, tudatalatti visszaélés a hatalommal, sors miatti túlzott elégedetlenség, túlzott kifelé mutatás, gátlás miatti szeretetszomj, szellemi beszűkülés miatti szenvedés.
Porckorongsérv: tettetés, anyagelvűség, énközpontú érzelmek, tudatalatti érzelmi igények, kötelességszegés, sóvárgás, drasztikus indulat, elfojtott sz*****is zavartság, túlzott sz*****is vágyódás.
Szemfájdalom: lobbanékonyság, versengési vágy, érzelmi harcképtelenség, túlzott sz*****is félelem, fenyegetés miatti gátlás, társ elhanyagolása, megrendítő esemény, lidérces álmok.
Szemvörösség: szorongásteli szerelem, megszédítettség, féltékeny düh, lelki holtpontra jutás, túlzott ragaszkodás, helytelen tett miatti szorongás.
Szívasztma: sértődöttség, sápítozás, negatív energiablokkok, túlzott birtoklás, túlzott becstelenség, tartós kapcsolatok hiánya miatti gátlás, nyomasztó anyagi lehetőségek.
Szívritmuszavarok: uralkodási hajlam, vacillálás, szenvedélyfüggőség, partnerrel szembeni elégedetlenség, túlzott kedvetlenség, tudatalatti félelem az eladósodástól, kompromittáló tett miatti szorongás, beteljesületlen vágy miatti szorongás, elfojtott erős sz*****is étvágy, hosszantartó sikertelenség miatti szorongás, elfojtott érzések miatti szorongás, félelem miatti rossz közérzet, nézeteltérés miatti szenvedés.
Tartós fejfájás: csalódás önmagunkban, perverzitás, sértődöttség, túlzásra hajlamosság, meglopottság, elfojtott félelem a szegénységtől, lámpaláz miatti gátlás, elfojtott gyermekkori érzelmi mellőzöttség, élettagadás miatti szorongás, meggondolatlanság miatti szorongás.
Térdfájdalom:önszeretethiány, elfogadási problémák, lelki stigma, békétlenkedés, haszonlesés, szeretetlenség, tudatalatti elégedetlenség, szégyenkezés miatti gátlás, bűnbe sodródás miatti szorongás, szertefoszló álmok miatti gátlás, rögeszmés szokások miatti szorongás, mentális agresszió miatti gátlás.
Vastagbélfekély: meghátrálás, túlzott idegesség, elfojtott egykedvűség, túlzott megvetettségérzés, szégyenkezés miatti szorongás, erőszak miatti félelem, tekintélyféltés, tudatalatti halálvágy.
Vesehomok:vágy az elismerésre, életuntság, szeszély, kitartáshiány, intimitásigény, önmagunk félrevezetése miatti gátlás, spirituális lázadás miatti szenvedés, heves családi viták.
Visszértágulat: rapszodikusság, öntetszelgés, önmérgezés, dúlás-fúlás, párkapcsolati problémák, látszat-boldogság, sértegetés miatti szorongás, sors iránti harag miatti szorongás, túlzott félelem a düh kimutatásától, nagy veszély miatti szorongás.
Zöldhályog: közöny, bizalomhiány, magának valóság, élettel való diszharmónia, érzelmi sóvárgás, túlzott tetszeni vágyás, tudatalatti halálfélelem, tudatalatti félelem az intimitástól, önazonosság elvesztése miatti szorongás, tudatalatti félelem a dühössé válástól, tiltás miatti gátlás, túlzott anyagi ragaszkodás, cél nélküli élet miatti szenvedés.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 7. bővített kiadás 2021.

20/08/2023

Bármely betegség elleni leghatásosabb gyógyszer - a gondolatok tisztasága
Minden ember betegségének megvan a maga oka, emocionális és mentális mintája. Ennek oka, hogy a test egy bizonyos szerve vagy szervrendszere nem csak meghatározott fiziológiai funkciókat lát el, hanem érzelmi terhet is hordoz. Vagyis testünk egy része az információ-energia szintjén tükrözi gondolatainkat és érzelmeinket.
Összefüggés van a legtöbb betegség, az emberi viselkedés, a gondolatok és az általuk végrehajtott szándékok között.
A betegségeket megelőzik bizonyos élethelyzetek. Egyesek számára nyilvánvalók, mások számára rejtve maradnak. Fontos az önvizsgálat, mert akkor minden rejtett nyilvánvalóvá válik.
Miután megtalálta a problémás eseményeket a személyes történetében, nézze meg újra azokat!
Az esemény felülvizsgálata azt jelenti, hogy a negatív, romboló gondolatokat - amelyek a betegség kialakulásához vezettek- új, pozitívokkal kell felváltani. Újra át kell mennie az eseményen, de már felelősségérzettel!
Ha minden helyzet mögött meglátja egy magasabb hatalom megnyilvánulását, akkor a helyzettel és általában a környező világgal kapcsolatos belső elégedetlensége eltűnik.
Könnyebben elfogadhatja a helyzetet, megbocsáthat az embereknek, és köszönetet mondhat nekik (és tanítómesterének, az adott helyzetnek).
Ha problémája van személyes életében vagy beteg, ez annak a jele, hogy meg kell változtatnia gondolati-és viselkedési programjait. Az emberek általában elfelejtik, hogy tudatos lényként a sorsuk az, hogy tanuljanak, folyamatosan valami újat hozzanak létre az életükben, megpróbálják feltárni a lét rejtélyét, megoldani az élet egyenletét (amely az ember és a körülötte lévő világ törvényeinek, analógiáinak megismerése nélkül nem megy).
Bármely betegség elleni leghatásosabb gyógyszer - a gondolatok tisztasága! Ez a gyógyszer nem vényköteles; önmagunkban van. Minél nagyobb az ember gondolatainak tisztasága, annál több képességgel rendelkezik, annál nagyobb ismerete van az univerzumról, annál több információhoz fér hozzá az Akasából. Ezt egyszerűbben is ki lehet kifejezni: minél kevesebb az agresszió a lelkedben, a tudatalattidban, annál kellemesebb és érdekesebb az életed, és annál egészségesebb és kreatívabb vagy (annál több teremtőpotenciállal rendelkezel).
Egész életünk tudatalatti és tudatos szándékaink megvalósulásának folyamata, amely egy pillanatra sem áll meg. Minden embernek megvan a saját egyedi életútja, amit a karma mellett a tudatalattija határoz meg. Nagyon fontos megérteni, hogy tudatalattink mindig pozitív szándékokat hajt végre számunkra. Minden emberi megnyilvánulásnak (de a betegségnek is) pozitív funkciója van egy bizonyos összefüggésben. Nem számít, mit csinálunk, bármilyen helyzetet teremtünk az életünkben, bármilyen betegség is fáj éppen, mindez pozitív szándékunk teljesítésének módja. A szándék nem lehet negatív, mivel a természetben a negatív tapasztalatok egyszerűen nem léteznek. Az ember nem tagadhatja meg szándékának teljesítését. Ez lehetetlen.
Ezért nem kell harcolnod magaddal - csak meg kell változtatnod a gondolataidat és a viselkedésmódod.
Ezért fontos megvalósítani szándékaid, újakat létrehozni és megváltoztatni megvalósításuk módját. Ez a tudás tesz erőssé, és tudatossá változtatja életed vezetési módját.
Késmárki László:A létezés kulcsa A tudatos életvezetés nagy könyve Ankh kiadó 2021.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki,mentális és karmikus okai 7.bővített kiadás Ankh kiadó 2021.

Kedves Vendégeim!Sokszor beszélgetünk  masszázs közben és azt gondolom,jól ismerlek benneteket(régi vendégeimet)szeretné...
14/05/2023

Kedves Vendégeim!

Sokszor beszélgetünk masszázs közben és azt gondolom,jól ismerlek benneteket(régi vendégeimet)szeretném,ha ezt a kis cikket elolvasnátok.
Sokan magukra ismernek sajnos!😥😘🙂

Tudta, hogy a szomorúság milyen hatással van a szervezetére?
Ismerje meg a szomorúság negatív érzelmi programjának testi hatásait:
A pszichoszomatika szerint az ember tudattalanja betegségek formájában képezi le és jeleníti meg azokat a lelki-mentális zavarokat, gátakat, görcsöket, berögződéseket, amiket ő tudata korábban elsüllyesztett, nem akarván szembesülni a problémákkal. A testben – a tudat információinak manifesztálódása által – láthatóvá, érzékelhetővé válnak eddig feldolgozatlan lelki konfliktusok, pszichés zavarok. A tünet mindig jelzésértékű, információhordozó, felbecsülhetetlen értékű segítség,
mert állandóan "beszél": kifejez egyfajta szimbolikus értelmet.
Az érzelmi testben tárolt valamennyi érzés (így a szomorúság) alaprezgésének a lenyomata megjelenik a neki megfelelő testrész szövetében (mert az érzelmi test fizikai testi merevlemeze, információtároló egysége az emberi szövet). Ezt tudatalattinak hívja a pszichológia. Valójában nem a tudatalattinak tartott elme és nem a hasi agy (vastagbél, bélszakaszok) tárolja az érzelmi terheket, érzelmeket, a mindennapok egyes érzéseit, hanem fizikai testünk minden részegysége (szervrendszer, szerv, szövet, sejt, DNS, kromoszóma, gén, aminosav, atom, szubatomi részecske) rendelkezik saját tudattal és információtárolási kapacitással (amik magasabb láthatatlan testeinknek, dimenzióbeli fénytesteinknek
fizikai testi, anyagi, kézzel fogható és érzékszerveink számára is kutatható tartományai, merevlemezei), mindnek megvan a maga nyelve, saját rezgésoktávja, így a legkisebb egységben is jelen van a nagy egész.

Csak a félelem kellemetlenebb, mint a szomorúság. A szomorúság elveszi az élet ízét és a létezés értelmét, elvesztetté és örömtelenné tesz bennünket. Mindenki ismeri ezt az érzést. Egyeseknél enyhébb formában, másoknál súlyos depresszió formájában jelentkezik.
A szomorúság szempontjából egy egyszerű igazságra hívom fel a figyelmét: a szomorúság -mint a harag és a szorongás -önmagában nem létezik. Nincs saját forrása, mert mindig egy nem teljesült vágy eredménye. Minél több vágyat nyomunk el, annál szomorúbbak vagyunk.
A szomorúság megjelenésének mechanizmusa: a vágyat- bármennyire is erőlteti - valamilyen oknál fogva nem lehet kielégíteni. Ezt harag követi. Ha nem segítette a vágy beteljesülését, akkor a szomorúság kerül a helyére. Minél erősebb a vágy, annál erősebb lesz a szomorúság. Abban az esetben, ha van egy nagyon erős vágy, amely már régóta hajtóerőként dolgozik, és amelyet még nem valósítottak meg, akkor a harag és a szomorúság kéz a kézben jár, és sokáig megmarad.
A test szintjén elnyomott szomorúság jelei az arcizmok feszültségében nyilvánulnak meg. A száj sarkai lefelé fordulnak, az arc kissé meghosszabbodik, kissé kimerültnek tűnik. Ezen kívül a szomorú emberek hajlamosak nehézlégzésre. A sóhaj elengedhetetlen társa az elfojtott szomorúságnak.
Az érzelmek elnyomása közben az ember felületesen kezd lélegezni, hogy gyengítse a sóhajok (szomorúsága) intenzitását. Szomorúság esetén ez mellkasi nyomással jelentkezik. Minél élesebb a helyzet, annál erősebb a nyomás. A rendszeres sóhajok jelzik a nyomást. A szomorúságnak hangos zokogás, és néma sírás a velejárója.
A könnycsepp megjelenése a túlzott szomorúság kifejeződése.
Az érzelmek kifejezése az egészség fenntartásának szükséges feltétele. Szomorúság (önmagunk ellen irányuló düh) esetén az érzések rendszeres sírás formájában történő megnyilvánulása eredménytelen pszicho-érzelmi sztereotípiává válhat. Az ember a minta túszává válik: amikor sír, elárasztja az önsajnálat, s ha sokáig benne tartózkodik, rövid idő után újra sírni fog. Az önsajnálatot a túlzott szomorúság táplálja, de ez hozzájárul a szomorúság érzésének nagyobb felhalmozódásához.

Ha valaki folyamatosan elnyomja az érzéseit, a kifejezetlen érzések azokban a szervekben kezdnek felhalmozódni, amelyekkel alaprezonanciában állnak.
Ez az energia az érzés intenzitásától, és többszöri előfordulásától függően megkezdi a szerv pusztítását és fokozatosan betegséggé alakul, 13 napon belül az adott kór képében ölt testet, míg az akut és krónikus betegségek előidézői 260 napon belül íródnak át a fizikai testre, és jelennek meg testi fájdalomként.
A szomorúság testi hatásai:
Szervi hatások: blokkolja az életenergia áramlását (a napfonatot; energiaelvonás), a központi irányítást az agyban (hipotalamusz, epifízis), az adott zóna működésbeli, szerkezeti leépüléséhez, degenerációjához vezet (hallóközpont, fülek, trigeminusz); az egyensúlyi központ és a szívműködés zavarát eredményezi.
Betegségek: nagyothallás, hallászavarok, idegfájdalmak, egyensúlyi zavarok, szédülés, trigeminusz-ideg gyulladása, bőröregedés, tüdőfibrózis, cellulitisz, csontkinövés, porcleválás.

Szomorúságunkat kifejezve tanúknak kell maradnunk. Sírás közben nem szabad elveszíteni az önkontrollt: akkor az érzelmek megtalálják a kiutat, és ugyanakkor nem fogunk azonosulni velük, mert aki figyel, az nem sír. Találkozunk bánatunk okaival, ami újabb be nem teljesített vágyakká válik.
Mindenkinek, aki meg akarja érteni magát, meg kell tanulnia meglátni szomorúságának eredetét. Belsőnkben mindig ismerjük az igazságot, csak nem akarjuk azt elfogadni, így vágyainkat inkább megtagadjuk, és úgy teszünk, mintha nem lennének.
Úgy tűnik, hogy a szomorúság időszakosan felbukkanó hullámai a semmiből származnak. Ez a megközelítés azonban nem törli meg nem valósuló vágyakozásának következményeit. Így vagy úgy, hogy megszabaduljon a szomorúságtól, alaposan meg kell dolgoznia vágyait!

Mi a teendő, ha krónikus depresszióban van?
Először is ismerje el, hogy ideges! Ne próbálja minimalizálni azt vagy meggyőzni magát – azt mondani, nincs semmi baj. Ezek mind elnyomási stratégiák, mind hozzájárul a feszültség felhalmozódásá- hoz és elpusztítja a testet. Fogadja el a fájdalmat, valamennyi bűnét. Ha sírni akar, sírjon, panaszkodjon, üvöltsön, sikoltozzon – engedje kifejeződni negatív érzelmeit!
Késmárki László:A gyógyulás kulcsa A pszichoszomatika nagy könyve 3.kiadás Ankh Kiadó 2023.

Cím

Óbuda, Folyamőr Utca 2. Fsz. 1
Budapest
1036

Nyitvatartási idő

Hétfő 06:00 - 22:30
Kedd 06:00 - 22:30
Szerda 06:00 - 22:30
Csütörtök 06:00 - 22:30
Péntek 06:00 - 22:30
Szombat 08:00 - 20:00
Vasárnap 08:00 - 20:00

Telefonszám

+36305478412

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hahn Beáta Masszázs új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Hahn Beáta Masszázs számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram