27/06/2025
„Nem ezt a pályát választottam volna, ha nem akartam volna az apámnak megfelelni.”
Ez volt az egyik kliensem egyik legfontosabb mondata az eddigi közös munkánk során.
Pontosabban: leírta ezt a mondatot egy háziban – majd amikor rákérdeztem, szerinte mi volt a legizgalmasabb vagy legtanulságosabb része a szövegnek, ez eszébe sem jutott.
„Ja igen, tudom, hogy ez van, már dolgoztam vele” – mondta.
És nincs egyedül.
Sokan már úgy jönnek hozzám, hogy rengeteget dolgoztak magukon – ami önmagában fantasztikus!
De közben elhiszik, hogy bizonyos dolgokon már túl vannak és ezekkel nem kell foglalkozni
Valójában viszont ezek a régi minták, traumák, mikrotraumák újra és újra felütik a fejüket – sokszor éppen a karrierünkben.
Ez a kliensem például azzal érkezett, hogy nem lát előrelépési lehetőségeket a karrierjében.
Ennek a mélyén az volt, hogy az energiáinak jelentős része tudattalanul évtizedek óta arra megy el, hogy megfeleljen az apjának – aki fiút várt.
Miközben valljuk be, soha nem fog tudni neki igazán megfelelni.
Ezért bármilyen tehetséges, mindig olyan helyzeteket teremt, amelyek ezt a mintát erősítik:
– nem veszik fel sehova, hiába képzett és törekvő
– ahova felveszik, onnan rövid idő után kipenderítik, hiába teljesít jól
– beragad toxikus munkahelyekre, ahol se anyagilag, se emberileg nincs elismerve
Ezek a csalódások újra és újra aláássák az önbizalmát.
Egyre kevésbé hiszi el, hogy lehet neki jobb.
Mi lehet számára a kiút?
Megtalálni azt az önmagát, aki nem az apjának próbál megfelelni.
Aki végre elhiszi, hogy mennyi erőssége, tehetsége, bámulatos megküzdési képessége van.
Aki nem bizonygatni akar, hanem kibontakozni.
Innen vezet az út a valóban neki való lehetőségekhez.
A szabadsághoz.
Úgyhogy ezen dolgozunk és már most meglátta a fényt az alagút végén.
Ha te is úgy érzed, hogy láthatatlan akadályokkal küzdesz, mintha valami mindig visszahúzna, újra és újra ugyanazokba a körökbe kerülsz a munkádban...
... akkor lehet, hogy nem a CV-den kell még egyet csiszolni, hanem a belső blokkokon dolgozni.
🧭 Ha szeretnéd, hogy segítsek megtalálni a kiutat, és elindulni az IKIGAod felé – azt a munkát, ami örömöt ad, amiben elismernek és meg is fizetnek –,
akkor vár a Törj ki a mókuskerékből csomagom, jelentkezz egy ingyenes 30 perces karrierfelmérő beszélgetésre az alábbi linken.
🎯 Hétfőre még van néhány szabad időpontom – utána július 10-ig szabi.
Szóval ha úgy érzed neked szól, foglalj most! Várlak szeretettel!