Természetgyógyász Akadémia

Természetgyógyász Akadémia Egyéves, hivatalos végzettséget adó természetgyógyászati előadássorozat, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége programja szerint. Mindkettő írásbeli teszt.

TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI VÉGZETTSÉG

A természetgyógyászati képzés iránt érdeklődők számára szeretnénk ismertetni, hogyan lehet hivatalos természetgyógyászati végzettséget szerezni. A természetgyógyászatról szóló 11/1997.(V.28.) NM rendelet értelmében minden természetgyógyásznak vizsgát kell tenni. Érettségi szükséges. A vizsgáztatást az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK, régebben

ETI) végzi. A vizsga három részből áll:
- egészségügyi modul,
- általános természetgyógyászati modul,
- természetgyógyászati szakvizsga. Az egészségügyi modul az anatómia, élettan, kórélettan ismeretekből áll. A második vizsga az általános természetgyógyászati ismereteket kéri számon, tehát az alternatív medicina minden egyes ágának vagy módszerének a lényegét ismerni kell, a homeopátiától kezdve a kineziológián, fitoterápián, a különböző masszázsterápiákon át az energetikai területekig, filozófiai rendszerekig. (A modulvizsgák sorrendje nem kötött, tehát tetszőlegesen lehet az egészségügyi vagy természetgyógyászati modult elsőként, vagy akár egyszerre letenni.). E két vizsga sikeres elvégzése után lehet letenni a kiválasztott természetgyógyászati ágból a vizsgát. Végezhető tevékenységek:
- reflexológia
- alternatív mozgás- és masszázsterápia,
- fitoterápia,
- bioenergetika,
- akupresszúra,
- fülakupunktúrás addiktológiai eljárások,
- alternatív fizioterápiás módszerek,
- kineziológia,
- szemtréning eljárások.
- életmód-tanácsadás és terápia, (diplomához kötött)
A vizsgára jelentkezés feltétele az előkészítő tanfolyamon való részvétel. Ilyen tanfolyamokat számos egyesület, központ és előadó szervez. Rendkívül különböző tematikával, óraszámban és árral. Gondos körültekintéssel válasszák ki iskolájukat, hogy sikeres vizsgát tehessenek! A vizsgához szükséges tanfolyam elvégzését az iskola igazolja. Egyes szakvizsgákhoz (reflexológia, akupresszúra, alternatív masszázs- és mozgásterápia, stb.) gyakorlatot is kell teljesíteni és igazoltatni. A természetgyógyászati tevékenység a vizsga letételét és a bizonyítvány kézhezvételét követően egyéni vagy társas vállalkozóként, ill. alkalmazottként folytatható. Ha a vizsgarendszerrel kapcsolatosan kérdése van, hívja a 20/360-9560-as számunkat! TERMÉSZETGYÓGYÁSZ AKADÉMIA

A Természetgyógyász Akadémia képzése egy átfogó, komoly oktatási rendszer, Budapesten működik a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége oktatási programja szerint. A Természetgyógyász Akadémia minden szeptemberben új évfolyamát indítja. Tantárgyak: Anatómia, Élettan, Kórélettan, Dermato-vacuum reflexológia, Speciális masszázsok, Medical Taping, Mozgásterápia, Fitoterápia, Gombaterápia, Aromaterápia, Apiterápia, Extraszensz bioenergetika, Reflexológia, Hidroterápia, Klasszikus masszázs, Álomdiagnosztika, Táplálkozástan,Thai masszázs, Grafo-pszicho-morbo analízis I., Ayurvéda, Tibeti gyógyászat, Nyomelemterápia, Akupresszúra, Manuálterápia. Képzés tartalma: A Természetgyógyász Akadémia képzése magába foglalja a vizsgához szükséges egészségügyi modult, természetgyógyászati modult és a szakvizsgákhoz szükséges alaptanfolyamokat. A természetgyógyászati modul vizsgához 5 napos életmódtáborban kell részt venni, mely az iskola keretén belül megoldható. Időtartam: A képzés 1 iskolaévig tart, szeptembertől júniusig. Korhatár: Jelentkezés 18 éves kortól, érettségi szükséges, felső korhatár nincs. Képzés költségei: Az akadémia képzése önköltséges, a beiratkozási díj, a részvételi díj és a jegyzetek ára a hallgatót terheli. A képzési díjat nem kell egy összegben befizetni. Beiratkozási díj: nincs

Részvételi díj: 40.000,-Ft, kedvezménnyel 30.000,-Ft/hétvége. Ezen összeget minden hónapban az aktuális előadás előtt, a helyszínen kell fizetni. Jegyzetek: Minden tantárgyhoz az oktató által készített vagy javasolt jegyzet, könyv megvásárolható a helyszínen. Felmentések:
A tanfolyam elvégzése alól felmentést kaphat az, akik oklevéllel igazolni tudja, hogy hasonló tanfolyamot már végzett. (Vizsga alóli felmentést ez nem jelent.) A felmentések elbírálásához elsősorban a vizsgáztatói jogkörrel bíró, valamint a szövetség oklevelét kibocsájtó előadók tanfolyamait fogadjuk el. Vizsga alóli felmentést kaphatnak azok, akik képesítésük során a jelzett tantárgyból vizsgáztak, pl. orvosi diplomával, gyógymasszőri végzettséggel rendelkezők nem vizsgáznak anatómiából és masszázsból. Az ezt igazoló dokumentum fénymásolatát kérnénk mellékelni. A szerzett képesítési bizonylatai és oklevelei másolatát szíveskedjen jelentkezésével elküldeni, és elbírálják felmentési kérelmét. Az előadások szervezése és lebonyolítása a MTSZ oktatóinak feladata. Vizsgarend: A hallgatók minden tantárgyból vizsgát tesznek, a leadott tantárgyak után negyedéves vizsgát, majd az év végén nagy záróvizsgát. Ezen vizsgák költségét a beiratkozási díj fedezi. Sikertelen vizsga esetén a hallgató folytathatja a tanévet, de nem bocsátható záróvizsgára. Pótvizsgára lehetőség van, de ennek költségeit már a tanuló fedezi. Vizsgakérdés csak a tantárgyhoz jelzett irodalomból és a tanfolyam során leadott anyagból adható fel. Hivatalos végzettség: A természetgyógyászatról szóló rendelet értelmében egyetlen természetgyógyászati iskola sem adhat közvetlenül államilag elfogadott képesítést. A rendeletnek megfelelően az államilag elismert szakképesítés az iskola elvégzése után az OKFŐ által felállított vizsgabizottság előtt letett vizsgával szerezhető. Az egészségügyi modult az első félévben, a természetgyógyászati modult és a választott szakvizsgát (szakvizsgákat) az iskola befejeztével tudják letenni a hallgatóink. A vizsgához érettségi szükséges! A vizsgabizottságokban az akadémia oktatói is helyet kaptak. Kérje mielőbb részletes tájékoztatónkat: tgyszov@gmail.com vagy 20/360-9560

Van különbség aközött, hogy valaki pár napra kiszakad a hétköznapokból, vagy valóban új ritmust talál a testének és az i...
17/05/2026

Van különbség aközött, hogy valaki pár napra kiszakad a hétköznapokból, vagy valóban új ritmust talál a testének és az idegrendszerének. A bakonybéli nyári életmódtábor éppen ezért több, mint egy kellemes nyári program: olyan tér, ahol a pihenés, a természetközelség és a tudatos egészségmegőrzés egyszerre kap helyet.

A bakonybéli nyári életmódtábor testi-lelki feltöltődést, tudást és közösséget ad. Megmutatjuk, kinek jó választás és miért.

A sz*****is problémák ritkán egyik napról a másikra jelennek meg. Többnyire finom változásokkal kezdődnek: csökken az ér...
16/05/2026

A sz*****is problémák ritkán egyik napról a másikra jelennek meg. Többnyire finom változásokkal kezdődnek: csökken az érdeklődés, feszültebbé válik az együttlét, megjelenik a bizonytalanság, majd az a csend, amely sok kapcsolatban többet árt, mint maga a panasz. Sokan mégis túl sokáig várnak, mert kényes témának érzik, vagy abban bíznak, hogy majd magától rendeződik.

A sz*****is problémák mögött gyakran testi, lelki és kapcsolati okok állnak. Ismerje fel a jeleket, és válasszon hiteles támogatást időben.

Van olyan könyv, amit nem csak olvas az ember, hanem szinte érez a bőrén. Ha a legjobb könyv, ha egy forró történetre vá...
15/05/2026

Van olyan könyv, amit nem csak olvas az ember, hanem szinte érez a bőrén. Ha a legjobb könyv, ha egy forró történetre vágysz, kérdésére keresel valóban jó választ, nem elég annyit mondani, hogy legyen szenvedélyes. Az igazán emlékezetes, érzéki olvasmány nem pusztán felhevít, hanem pszichológiailag is működik: feszültséget épít, karaktert formál, és valamit megmutat a vágy, az intimitás és a kapcsolódás természetéből.

A legjobb könyv, ha egy forró történetre vágysz: érzéki, intelligens és párkapcsolati mélységet is adó olvasmányt keresel.

A fogyás világában néha egészen elképesztő dolgokkal találkozhatunk… jégkocka-diéta, popcorn-diéta, extrém kalóriamegvon...
14/05/2026

A fogyás világában néha egészen elképesztő dolgokkal találkozhatunk… jégkocka-diéta, popcorn-diéta, extrém kalóriamegvonás, őrült internetes fogyókúrás trendek. De vajon mi működik valójában, és mi az, ami inkább veszélyes, mint hasznos?

Dr. Taraczközi István ebben az előadásban bemutatja a legmegdöbbentőbb diétás trendeket, elmagyarázza azok hátterét, és segít megérteni, hogyan manipulálnak minket a gyors fogyást ígérő módszerek.

Ha érdekel a fogyás, egészséges életmód, táplálkozás, kalóriák világa, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy a legőrültebb diétákra, ezt a videót látnod kell.

📌 Témák:
• Jégkocka diéta
• Popcorn diéta
• Extrém kalóriacsökkentés
• Divatdiéták
• Fogyókúrás tévhitek
• Egészséges fogyás
• Táplálkozási hibák
• Mit NE csinálj fogyásnál

Írd meg kommentben: Melyik a legőrültebb diéta, amiről valaha hallottál?

A fogyás világában néha egészen elképesztő dolgokkal találkozhatunk… jégkocka-diéta, popcorn-diéta, extrém kalóriamegvonás, őrült internetes fogyókúrás trend...

33. Természetgyógyászati Kongresszus, Budapest, 2026. május 9.Sikeres, jó hangulatú kongresszust zártunk, a rendezvény t...
12/05/2026

33. Természetgyógyászati Kongresszus, Budapest, 2026. május 9.
Sikeres, jó hangulatú kongresszust zártunk, a rendezvény teltházas volt, az előadások és a kiállítás is igazán magas színvonalú volt.

A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége 2026-ban Természetgyógyászatért-díjat adományozott
DR. BABULKA PÉTER részére a gyógynövénykutatás területén végzett több évtizedes sokrétű kutatói, oktatói és kimagasló ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.
POLGÁRI ERIKA részére az egészségmegőrzés, természetgyógyászat és termékfejlesztés területén végzett több évtizedes, kimagasló tevékenysége elismeréseként.
SPITZER GYÖNGYI (SOMA MAMAGÉSA) részére a spiritualitás, a lelki és sz*****is egészség, a női önfejlesztés területén végzett több évtizedes, kimagasló tevékenysége elismeréseként.)
Pro Natura et Vita díjat adományozott
DR. CSICSOR JÁNOS részére az egészségmegőrzés, természetgyógyászat és termékfejlesztés területén végzett több évtizedes kimagasló kutató, fejlesztő és ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.

Részlet Dr. Babulka Péter köszönőleveléből:
"Csodálatos napom volt szombaton, hiszen egy nagy rutinnal és óriási profizmussal megszervezett kongresszuson vehettem részt néhány kedves barátommal. Sok kiváló szakemberrel találkozhattam személyesen is, remek és inspiráló előadásokat hallhattam.
A konferenciát a magas szakmai színvonal, a tudás megszerzése iránti igény, a baráti hangulat és a szeretet, illetve az egymás iránti tisztelet jellemezte. Hála és köszönet érte, és órási elismerés azért a több évtizedes munkáért, amit ennek a csodának a létrehozatalában végeztél.
Öröm volt azt is látni, hogy milyen remek magyar termékek vannak az étrendkiegészítők és kozmetikumok piacán, amit igyekszem követni.
Lassan kezdem átérezni és feldolgozni azt az örömet, hogy milyen értékes szakmai elismerésben részesültem Tőletek! Nagyon hálás vagyok érte és ismételten köszönetem szeretném kifejezni, hogy gondoltatok rám."

30 évesek lettünk!A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége 1996. május 12-én alakult meg. Volt előzménye is, 1992 nyarán ...
12/05/2026

30 évesek lettünk!
A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége 1996. május 12-én alakult meg. Volt előzménye is, 1992 nyarán jött létre a Természetgyógyászok Kamarája, de az akkoriban megszületett kamarai törvény nem engedte már annak működését, így alakította meg Dr. Taraczközi István a „szövetséget”.
Több mint három évtizede képviseljük a természetgyógyászokat, szervezünk kongresszusokat, természetgyógyász képzést. Folyamatosan, magas színvonalon.
Kérlek, gratulálj nekünk!

Sokan nem azért keresnek magyar nyelvű képzést külföldről, mert hobbira vágynak, hanem mert elegük van a felszínes egész...
11/05/2026

Sokan nem azért keresnek magyar nyelvű képzést külföldről, mert hobbira vágynak, hanem mert elegük van a felszínes egészségígéretekből. A magyar egészségakadémia tanfolyam ezért nem egyszerűen egy újabb online kurzus a sok közül, hanem olyan tanulási út lehet, amely rendet tesz a fejekben, szakmai keretet ad, és valódi tájékozódási pontot nyújt a természetgyógyászat iránt érdeklődőknek.

A mi alapú egészségügyi tartalmak gyorsak, de nem mindig pontosak. Mutatjuk, mikor hasznosak, hol veszélyesek, és mire figyeljen.

Sokan nem azért keresnek magyar nyelvű képzést külföldről, mert hobbira vágynak, hanem mert elegük van a felszínes egész...
11/05/2026

Sokan nem azért keresnek magyar nyelvű képzést külföldről, mert hobbira vágynak, hanem mert elegük van a felszínes egészségígéretekből. A magyar egészségakadémia tanfolyam ezért nem egyszerűen egy újabb online kurzus a sok közül, hanem olyan tanulási út lehet, amely rendet tesz a fejekben, szakmai keretet ad, és valódi tájékozódási pontot nyújt a természetgyógyászat iránt érdeklődőknek.

A magyar egészségakadémia tanfolyam akkor jó választás, ha hiteles, átfogó természetgyógyász tudást és hivatalos végzettséget keresel.

Amikor valaki természetes utat keres az egészsége támogatására, általában nem az információ hiányzik, hanem a bizonyossá...
08/05/2026

Amikor valaki természetes utat keres az egészsége támogatására, általában nem az információ hiányzik, hanem a bizonyosság. A megbízható természetes egészségmegoldások kérdése ma éppen ezért nem divat, hanem szűrési feladat: mi az, ami valóban ellenőrzött, szakmailag vállalható, és mi az, ami csak jól hangzó ígéret.

Megbízható természetes egészségmegoldások: így válasszon hiteles, ajánlott és valóban hasznos támogatást egészsége megőrzéséhez nap mint nap.

08/05/2026

Amikor valaki természetes utat keres az egészsége támogatására, általában nem az információ hiányzik, hanem a bizonyosság. A megbízható természetes egészségmegoldások kérdése ma éppen ezért nem divat, hanem szűrési feladat: mi az, ami valóban ellenőrzött, szakmailag vállalható, és mi az, ami csak jól hangzó ígéret.

https://www.facebook.com/termeszetgyogyaszokszovetsege.magyar

Egyéves, hivatalos végzettséget adó természetgyógyászati előadássorozat, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége programja szerint.

Cím

Frankel Leó út 49. I/3
Budapest
1023

Nyitvatartási idő

Szombat 09:00 - 16:00
Vasárnap 09:00 - 16:00

Telefonszám

+36203609560

Weboldal

https://drtaraczkozi.com/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Természetgyógyász Akadémia új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Természetgyógyász Akadémia számára:

Megosztás