17/05/2026
A SEBZETT ANYA
Klienseim többnyire mélyen sebzett, akár többszörösen traumatizált édesanyák, mint amilyen én magam is vagyok. (Ilyen a munkám, viszonylag kevesen keresnek fel azért, hogy elmondják, minden rendben velük.)
Szeretnék begyógyítani a sebeiket, elsősorban azért, hogy olyan szülők lehessenek, amilyet ők maguk is érdemeltek volna. Amilyenre mindig is vágytak.
Ugyanis a nevelésben nem tudunk egyetlen technikát sem alkalmazni hosszú távon, ha mi magunk nem változunk.
Magunknak kell azzá a szeretetetté válni, amit nem kaptunk meg.
Gyakran látom azt, hogy óriásiak az elvárások, és kevés a büszkeség és az elégedettség. Még a suliban megszoktuk, hogy mindegy ki honnan érkezett, milyen képességei vannak, ugyanazt kell tudnia. Az 5-ös egy olyan sztenderd, ami mindenkire vonatkozik.
Ám ez óriási hazugság.
Vannak, akik úgy vesznek részt a versenyben, hogy a rajttól indulnak. És vannak, akik nemhogy még a stadionba sem értek be, hanem a szomszéd faluból kell elrajtoljanak, óriási hátránnyal.
A szememben mindig nagyobb teljesítmény óriási hátrányból VALAMIT, akár keveset is elérni.
Nem biztos, hogy minden sebünket be tudjuk gyógyítani, nem biztos, hogy egyáltalán a stadionba beérünk, amíg még nem fújták le a versenyt. Amikor óriási batyuval érkezünk az anyaságba, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán képesek vagyunk kapcsolódni és nem dobtuk még ki a gyereket az ablakon. Tényleg.
Muszáj megállni és megvizsgálni, honnan jutottunk oda, ahol vagyunk. Hogy ez mekkora dolog. Korántsem természetes a tudatosság, a fejlődni vágyás. Vannak, akik félnek tőle, mint a tűztől.
Nem túl látványos a faluból stadionig elfutni, hiszen a tömeg benn éljenez, minket észre sem vesznek. De magunkat éljeneznünk kell, nem csak azért mert megérdemeljük, hanem azért is, mert ez ad muníciót a további fejlődéshez.
