18/02/2026
Volt már, hogy írtam itt az oldalamon a trendi gyereknevelési módszerekről, pontosabban azok negatív hatásairól. Akkor abban a kontextusban, hogy a párkapcsolatot mennyire rombolja, amikor az egyik szülő (az esetek szinte mindegyikében az anya) görcsösen kapaszkodik egy lágy, puha, cukormázas gyereknevelési módszerbe, az apa pedig a maga önazonos módján próbál néha erősebben határokat húzni a gyerekeknek.
Akkor írtam arról is, hogy nem is feltétlenül a módszerrel van a baj, hanem azzal, ha rossz kezekbe kerül, azaz ha szorongó anyák a saját megnyugtatásuk reményében ragaszkodnak ennyire hozzá.
Úgy jutott ez most eszembe, hogy tegnap egy szakmai csoportban merült fel a téma. És itt meg is fogalmazódott egy ehhez a fentihez nagyon erősen kapcsolódó gondolat ami remekül megragadja a lényeget: rideg, verbálisan vagy fizikailag bántalmazó, toxikus szülők mellett felnövő anyák akik attól rettegnek, hogy nehogy ők is ilyen szülővé váljanak, kapaszkodnak mereven ezekbe a trendekbe. Teszik ezt úgy, hogy fejből, azaz kognitív szinten azonosulnak a módszerrel, miközben a mély mögöttes érzéseiket - miszerint néha ők is elfáradnak a szülőségben, néha ők is kiakadnak a gyerekeiken, hogy szívük szerint néha ők is kiabálnának egy jó nagyot - igyekeznek teljesen elrejteni maguk előtt. Ha pedig a szelep mégsem bírja a nyomást és ezek a nehéz érzések néha a felszínre törnek, akkor hatalmas bűntudatot élnek meg amiért csak kicsit is, de hasonlítottak az ő szüleikre, és ennek következtében még erősebben rettegnek és még kevésbé tudnak határokat húzni a gyereknek. És tovább megyek: évek múlva nem értik, hogy ha ők mindent jól csináltak, mégpedig szent meggyőződésük, hogy mindent jól csináltak, akkor a gyerek miért szorong, miért agresszív, miért nem működik együtt, minek tulajdoníthatóak a rendszeres lefagyásai vagy szétesései. És ilyenkor kezdődik a kilincselés a diagnózisért. Mert a probléma nem származhat abból, hogy ők bármit elrontottak, hiszen ők tökéletesen követték a boldog gyereket és boldog szülőt garantáló módszer minden előírását, így a probléma oka csakis a “gyerek agyában” (sic!) keresendő.
Csak azt nem árulta el ezeknek az anyáknak senki, hogy hiába követik a szavaikkal és a tetteikkel a trendi gyereknevelési csodamódszer irányelveit, ha a lelkük tele van nehéz érzésekkel: rettegéssel, szorongással, bűntudattal, csalódottsággal, elutasítással, haraggal. Mert a gyerek egyrészt “meghallja” ezeket, másrészt hatalmas bizonytalanságot él meg attól, hogy anya belső világa és szavai között milyen hatalmas ellentmondás van. Ezt nevezi a pszichológia kettős kötésnek, aminek számos negatív hatását írták már le a gyerek lelki jóllétére és személyiségfejlődésére. Miért csodálkozunk hát, ha tüneteket produkál?
