09/05/2026
Rakovszky Zsuzsa:
címkék: szitakötő, istenek, remény
(részlet)
"
A múlt idegen ország. A jelen
szokásain ámulhat, vagy nevethet
a korszakok alól kihantolt leleten:
mi minden tűnt egykor természetesnek.
Ki tudja, hogy mikor lett idegen,
mi meghitt volt: akkor észre se vetted,
és csak utólag visszanézve látod
kezdődő jeleit a változásnak.
Saját korunk, mint belakott szoba,
untig ismerjük minden egyes részét,
ösztönösen mindig tudjuk, hova
raktuk le jártunk-keltünkben a csészét,
a hamutartót, s nem lehet soha
áramszünetkor sem olyan sötétség,
hogy csukott szemmel is meg ne találjuk:
emitt a hintaszék, amott az ágyunk.
Lehet, pár megszokott bútordarab
pár centivel néha odébb került,
itt szűkebb lett kissé, ott tágasabb,
de változást alig érzékelünk.
A helyükön talán csak a falak
maradtak, de valóság-érzetünk
a változás még nem bolygatja meg,
mivel fokozatos az átmenet.
De egyszer csak! mit rég feladni véltünk,
éledni látunk tetszhalott reményt!
Megvalósul, amit már nem reméltünk,
a szabadság a barikádra lép.
Ki hitte volna, hát ezt is megértük,
zászlók, tömeg, mintha egy régi kép,
hősi olajnyomat életre kelne!
Reméljük, most az egyszer nem cseberből vederbe...
Csak annyi biztos, hogy minden borul,
már nem a bútorokban, a falakban
terjed tovább föltarthatatlanul
a rengés, átalakítás alatt van
minden, sós tengerár sodor vadul,
a régi térkép már használhatatlan,
irányt jelezni csak a sarkcsillag marad.
Hányódunk deszkaszálon viharzó ég alatt.
"
📷: Fortepan / Plohn József (1900 körül)
📖 a vers a Fortepan c. kötetből
